Bán D. András et al.: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században (Budapest, 1997)

Bán D. András: Föderációs és konföderációs tervek

olyan politikusok nevére is rábukkanhatunk, akik ebben az időben már nem töltöttek be kormányzati funkciót. Jó példa erre gróf Bethlen István. Az egykori miniszterelnök aktív politikusi pályafutása után is megőrizte befolyását a magyar kül- és belpolitiká­ban, személyes kapcsolatai és tekintélye révén pedig a nyugati államok bizonyos körei­ben is odafigyeltek szavára. 1940 elején Bethlen (nem tudni, hogy felkérésre-e) em­lékiratot szerkesztett a várható békefeltételekről. Az iratot 1940. március 23-án a magyar külügyminisztériumban iktatták.28 Bethlen - amint bevezetésképpen hangsúlyozta - csupán a szövetséges hatalmak győzelme esetén várható békefeltételeket vizsgálta. A leendő győztesek elképzeléseit két csoportba sorolta: az elsőbe tartoztak azoké a politi­kusokéi, akik Németország területének lényeges megcsonkítása mellett érveltek, a má­sodikba pedig azokéi, akik szerint Németország szétszabdalása csak újabb háború forrá­sává válhat. A „dismembrációs tervek” híveinek elgondolásaiban a Németországtól elsza­kítandó részek más közép-európai területekkel kapcsolódtak össze egyfajta föderáció­ban, s alkottak volna az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló államalakulatot. A má­sodik csoport szorgalmazói úgy vélték, hogy a Németországtól keletre és délkeletre fek­vő kisebb nemzetek blokkja hatékony gátja lesz mind a német, mind az orosz terjeszke­désnek. Bethlen azt vizsgálta, hogy Magyarország jövőbeli érdekeinek, a magyar külpo­litika prioritásainak melyik felel meg jobban. A „dismembrációs tervekkel” azt szögezte szembe, hogy Németország, Olaszország és valószínűleg Jugoszlávia is elutasítaná és azon túl: „Egy Habsburg-hatalom Európa ezen pontján ezenfelül ma nem lenne egyéb, mint francia expositúra, amely Franciaország pozíciójának gyengülésével szintén azon­nal meginogna.”29 A volt miniszterelnök egy háromtagú - Ausztriából, Csehországból és Magyarországból álló - föderációt szerencsétlen megoldásnak vélt, hiszen az Ausztria és Csehország közötti erős érdekközösség eleve hátrányos helyzetbe hozta volna Magyaror­szágot. Nem fejtette ki, de valószínű, hogy elsősorban gazdasági érdekekre gondolt. Az osztrák-magyar változatot (ez esetben Csehország külön, Lengyelországgal szerepelt volna egy föderációban) pedig szintén nem tartotta megfelelő alternatívának mert az osztrák piac egymagában nem volt képes a magyar mezőgazdasági termékek felszívásá­ra. Egyetlen feltétellel tudta csupán elképzelni a föderációt Ausztriával. Ha a szövetséges hatalmak véglegesen emellett döntöttek volna (nyilvánvalóan megfelelő garanciákat adva), és ha hajlandóságot mutattak volna a Horvátország nélküli „régi Magyarország” helyreállítására. Bethlen ezt úgy képzelte, hogy Szlovákia mint autonóm terület visszake­rülne Magyarországhoz, s ugyanígy a történelmi Erdély, esetleg autonómiával és a három nemzet egyenjogúsításával. A jugoszláv-magyar határ egybeesne a Duna-Dráva vonalá­val, és Ausztria és Magyarország között határkiigazítás történne a Fertő-tónál, az utóbbi javára. Végső soron azonban több okból is ódzkodott ettől a megoldástól: 1. osztrák részről még kevesebb megértés mutatkoznék a magyar érdekek iránt, mivel erre nem­csak a dinasztia (amelyre a föderáció vezetése hárulna), hanem egész Európa ügyelne; 2. a csehek állandóan Magyarország ellen izgatnák a szlovákokat; 3. az erdélyi kérdés ilyetén megoldása csupán fegyverszünetet jelentene, s a románok ismét összefognának a csehekkel, akárcsak az Osztrák-Magyar Monarchiában. Bethlen részletesebben taglalta azokat az eshetőségeket, amelyek a német egységet nem érintették. Magyarország geopolitikai helyzetét tekintetbe véve abból indult ki.

Next