Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. január-március (48. évfolyam, 4-75. szám)

1991-01-05 / 4. szám

Nem csitult a vihar Kisteleken Törvény született • Lengyelné maradt Elfogadták Kisteleken az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. A városnak már alpolgármes­tere is van Balogh Zoltán személyében. Ő az elnöke a pénzügyi ellenőrző bizottsá­gának is. A tagok pedig, Ma­joros István és Gera Imre, a képviselők közül, külső szakértő: Gömöri Árpádné és Buknicz István. A kisteleki képviselők úgy találták, nemet kell monda­niuk a szentesiek kérésének, miszerint támogatást kértek megyeszékhellyé válásukhoz. A téma időszerűtlen és vala­mennyi észérv amellett szól, hogy a titulus és az ezzel járók Szegedet illessék meg a jövőben is. Lapunkban is beszámol­tunk róla, hogy nem ment simán a megye második leg­kisebb városában a jegyző­­választás. Az indulathullá­mok még nem csitultak el — ezt bizonyította a legutóbbi testületi ülés, amelyen ismét terítékre került a téma. A helyi lakosság soraiból hat­­százöten írták alá azt a pa­pirost, amelyen a testületet kérték a jegyzőválasztáskor hozott döntésének újragon­dolására. A népi kezdeményezésnek nevezett akció nem hozott eredményt. A városatyák ugyanis újragondolva sem változtattak véleményükön. A volt kisteleki vb-titkár helyett a jegyzői székben to­vábbra is Lengyel Istvánná maradt. Ezek után várható­an, a jövőben lekerül a kér­dés a napirendről. Egyéb­ként is akad bőven vitatni­­valója az önkormányzatnak. Mezőgazdasági reform a Közös Piacban? Az Európai Közösségek Bi­zottságának ülésén, pénte­ken először esett szó a Közös Piac agrárpolitikájának alap­vető megreformálásáról — közölte a Bizottság illetéke­se. Ha a reform valóra vál­nék, nagyobb esély nyílnék arra, hogy a küszöbön álló genfi GATT-tárgyalásokat eredmény koronázná, és vég­re sikerülne megállapodni a mezőgazdasági ártámogatás sok sokat vitatott kérdésé­ben. A Bizottság tizenhét tagja egyelőre még csak előzetes eszmecserét folytatott. A tárgyalások — szakemberek szerint — a mezőgazdasági túltermelés és a megrekedt GATT-tárgyalások harapó­fogójában várhatóan csak áprilisra hoznak majd ered­ményt. Jólértesült források szerint a tervezett reform — ameri­kai mintára — a mezőgaz­dasági temetőknek juttatott közvetlen segélyeket részesí­.­ti előnyben a termelői jö­vedelemmel szemben, és — az amerikai deficit-finanszí­rozás mintájára — az auto­matikus piactámogatás rend­szerével szemben a terme­lők kárpótlására helyezi a hangsúlyt. Tanulmányozzák a meg­művelt földterületek „befa­gyasztásának”, azaz a föld­művelés csökkentésének a le­hetőségét is. Eszerint a ter­melőknek parlagon kellene hagyniuk földjük meghatá­rozott részét ahhoz, hogy segélyben részesülhessenek, azaz kárpótolják őket vesz­teségükért, egyúttal szaba­dulhassanak az adóktól és illetékektől. 5 százalékkal csökkenteni szándékoznak a tejtermelés kvótáit, illetve tovább szi­gorítani a túltermelésre ki­szabott bírságokat, ugyanak­kor az eddigieknél kevesebb lehetőség lesz majd a ter­mékfölösleg kedvező áron való közösségi felvásárlásá­ra is. A termelőket rendkívül aggasztja a reformterv híre. Sérelmezik, hogy szervezete­ik képviselőit nem vonják be eléggé a vitába, s attól is tartanak, hogy a reform túlságosan enged az ameri­kai felfogásnak. Még a Kö­zös Piac GATT-nak tett 30 százalékos ártámogatás­csökkentési ajánlata is 21 milliárd ECU-s veszteséget okozna az agrártermelőknek 1996-ig. Ennek kompenzálá­sára viszont — a dolgozói szervezetek véleménye sze­rint — nincs elegendő pénz a közösségi költségvetésben. Tegnap este érkezett haza Budapestről dr. Perjési Jó­zsef, az OTP Csongrád Me­gyei Igazgatóságának veze­tője, tarsolyában a lakáshi­tel-kamatok változásaival kapcsolatos legfrisebb infor­mációkkal. Azzal az ígéret­tel, hogy a részletekre ké­sőbb még visszatérünk, ol­vasóinkat most csak a leg­fontosabb tudnivalókról sze­retnénk tájékoztatni. Mint az köztudott, a Par­lament döntése alapján már januártól megváltoznak az 1988. december 31-e előtt fölvett kedvezményes, lakás­célú hitelek törlesztési föl­tételei. Azok, akiknek ilyen­­hitel­ük van, gyakorlatilag három lehetőség közül vá­laszthatnak. Akinek van pénze és úgy dönt, hogy ki­egyenlíti egy összegben tar­tozását, mindössze a hitel­összeg felét kell befizetnie. Azaz január 14-től bárme­lyik OTP fiókot fölkeresheti, bemutatva a hitelszerződést, a tavaly októberben megka­pott hiteltartozás-értesítést, valamint az október—no­vember—december havi tör­lesztés-befizetési igazolást, s kifizetheti a még meglévő kölcsönösszeg felét plusz a múlt év utolsó hónapjára já­ró kamatot. Ezzel tartozása megszűnik. Aki erre nem képes, két lehetőség között választhat. Az erre vonatkozó részletes tájékoztatást január második felében valamennyi adós megkapja az OTP-től. Ami­hez mellékelnek egy nyilat­kozatot is, amelyen az adós közölheti a pénzintézmény­nyel, hogy melyik változat­tal kíván élni. Az egyik változat szerint az adós a kedvezményes ka­matozású hitelt választja, amikor is havi 1500 forinttal megemelik törlesztését, s a kedvezményes kamat is 15 százalékra emelkedik. A má­sik válozat szerint úgy dönt­het az adós, hogy a piaci ka­matot választja (amely az el­­ső félévben 32 százalék), s így is havonta minimum 1500 fo­rinttal megnő a törlesztési összege, ám adósságának fe­lét leírják. A nyilatkozatot az adósnak 30 napon belül meg kell kül­denie a pénzintézetnek vá­lasztásáról. Ettől függetlenül azonban az értesítéshez már csekket is mellékelnek, ugyanis már januárra is min­den adósnak be kell fizetnie az 1500 forintos összeget, az általa választott megoldástól függetlenül. Ha valaki a nyi­latkozatot annak kézhezvé­telétől számított 30 napon belül nem juttatja vissza a pénzintézetnek, annál auto­matikusan az első változatot alkalmazzák (15 százalékos kamat -s­ havi 1500 forint). Ha valaki szociális helyze­tére való tekintettel nem k ké­pes eleget tenni az új fizetési feltételeknek, a lakóhelye sze­rinti önkormányzathoz kell fordulnia segítségért. Erről a napokban értesíti a Pénzügy­minisztérium az önkormány­zatokat, akik erre a célra se­gítséget nem kapnak, lehető­ségeik szerint dönthetnek a kérelmek elbírálásáról. Ami legalább a kezesek számára megnyugtató lehet, ok, amennyiben az adós nem fizet, az eredeti feltételek­kel lesznek kénytelenek helytállni az adósságért. Ami viszont már inkább elkeserí­tő: azoknak, akik többféle címen vettek föl 1938. de­cember 31-e előtt kedvezmé­nyes lakáscélú hitelt (pl. épí­tés, belvízkár, korszerűsítés vagy gázbevezetés), vala­­mennyi hitel után fizetniük kell a többletet, minimum a havi 1500 forintot, a tavaly elvetélt kamatemelési kísér­lethez képest az is kedvezőt­lenebbre változott, hogy az új feltételek valamennyi, 1988. december 31. előtti kedvezményes hitel törlesz­tésére vonatkoznak, tehát a bérlakások felújítására igénybe vett kölcsönökre is. SZÁVAY ISTVÁN Padlóra viszik a lakókat Adós, fizess! SZOMBAT. 1991. JANUAR 5. Azóta, sajnos, tudjuk a történelemből, hogy az ezer­éves ősi jussba beletörött igen hamar­ a parasztság fo­ga. Alig morzsolta meg uj­­jai között a rögöt, alig ve­tett bele, és alig aratott ezernyi kínnal és áldozattal, jött a nagy és megváltó gon­dolat, kiütötték a kezéből. Jött a téeszcső, aztán, ha­talmas habarodások után ránk köszöntött a téeszvi­­lág. Talán van, aki emlékszik rá, Németh Lászlót határ­nézőbe vitte egyszer a haj­dani Szilasbabhás téeszelnö­­ke lovas fogaton, hogy meg­győzze, jó nekünk ez az új rendszer. Természetesen fil­mesek is mentek vele, és mikrofonba mondta az ak­kor újra nagy írónak szá­mító Németh: az idegen mintára szerveződött új gaz­dálkodási forma hazaivá vált. Sokan voltunk, akik igazat adtunk neki, bár jó néhányan ebből elsősorban az idegen mintát kárhozta­tó hangsúlyát hallottuk ki. Tény azonban, minden szé­pítési szándék nélkül mond­juk, a világ élvonalába lé­pett a magyar mezőgazda­ság. Arról azonban még ekkor se beszéltünk, hogy milyen áron. Hány ember gerince roppant bele ebbe a nagy átalakításba, hány család szóródott szét, hány ember pusztult bele, nehéz lenne utólag összeszednünk. De jó lett volna, ha ezt a kegyet­len árat nem kellett volna megfizetnünk! Elhibázott sorsunk mérte ránk, dema­góg szakértők szavait kö­vetve. A tény azonban tény, na­gyot léptünk előre. Kenye­re lett az országnak, és „tartalék hadserege” a bál­ványozott iparnak. A nagy bálvány azonban ledőlni lát­szik, és az ország kenyere — és húsa — is vitatható hely­zetbe került.­­ Tény azonban az is, hogy a földéhségét az egykori pa­rasztság zsigereiben őrizte tovább. Csöppet se csodál­kozhatunk rajta, hogy az első adandó alkalommal előálltak azok, akik minden­áron követelnék vissza ősi jussukat. Idős vásárhelyi asszony mellé kerültem ta­valy a buszon. Az őszi ha­tárt nézte ő is, én is. Ha­talmas tábla, fölszántva, fa csak az út szélén. Egyszer csak megszólalt a nyóka: itt volt a mi földünk! Hogy miről ismert rá, nem tud­tam eldönteni, de ráismert. A városban lakik, kertjét is mással művelteti már, mert nem bírta erővel, de kérdé­semre, hogy visszakérné-e, ha visszakapná, természe­tes igennel felelt. Gyerme­ke, ha van, gyanítható, nem jönne vissza szántani, és unokája se. A tehenet és a lovat még egyszer nem lehetne eke elé fogni, mert se tehén, se ló, de még eke se maradt. Mégis kérné, il­letve azóta biztosan kérte is. Előttem van ma is az arca, rajta ül a határozott kívánság. * Régtől fogva vajúdik me­gint az ország, nem tudja eldönteni, mi legyen a föld­del. Gondolom, az a na­gyon egyszerű tény is köz­bejátszik ebben, hogy kár­térítést kellene sorra fizet­nünk mindazoknak, akiket az előző rendszer vehemens irányítói is megnyomorgat­tak. Megérdemelnék a kár­térítést? Meg. De ha a még csak szerveződő — talán új — rendszer a régi megfizet­hetetlen adósságait vállal­ja föl, belerokkan! Mert kinek kellene állnia a ceh­­hez? Nekik, nektek, nekünk. De miből? Ennél szegényeb­bek ugyan voltunk már, ép­pen az áhítatos szántás, a hajdani újrakezdés idején, de ha oda akarnánk vissza­menni, újabb csontokat, és újabb gerinceket törnénk. Ezért is hiszem én el Szé­chenyi szavait: a múlt a ha­lál. Nekünk élnünk kell, nem belepusztulnunk a vál­tozásokba. Mégis, mi legyen akkor a sokat emlegetett földéh­séggel? Az ezeréves jussal? Anarchiára legkisebbet se akarnék buzdítani senkit, de már most megenged annyit a törvény, aki kéri, az kap­ja vissza. Tologatás és ki­tologatás nélkül. A kitolo­gatást úgy­ értem, hogy sza­kítsunk végre a téeszveze­­tők zsigereibe igen gyorsan beleívódott gyakorlattal, hogy kiadjuk a földet, hogy­ne adnánk, de a lehető leg­távolabbi határban. Meg­bontani, persze, nem len­ne érdemes a nagy táblákat, de a falu szélén semmivel nem lehet nehezebb kimér­ni azt a nyolcvan-száz (né­ha ez is túlzott szám!) hek­tárt, amire egyáltalán visz­­szaigénylő van. Szeretném azonban, ha végre szakítanánk avval a nagyon hamis teóriával is, hogy időközben parasztsá­gunk téeszpártivá vált. Aki benne van a szövetkezetben, az látja talán legjobban, ha­talmasat kellene változnia magának a nagyüzemnek is. Nem majd, nem hosszú já­ratú terveken bíbelődve, ha­nem azonnal. Legalább tíz éve sóhajtozik titokban az ország, hogy a nyugati szö­vetkezetek igazibbak, mint a miénkek. Szakemberek ha­da járt kint tanulmányozni. Könyörgöm, mikor merünk végre belevágni?! Nincsen az a gazdasági szervezet, amely ha megáll, be ne rozs­dásodna azonnal. A téesz­­mozgalom pedig megállt. Újraindítani, a régi mód­szereket előhozni föltehető­en nem lehet. Más vágány­ra kellene lépnünk, de azon­nal. * Most tél van, természetes, hogy áll az eke. De áll jel­képesen is. Ne akarjunk mindenkire kötelező föld­törvényeket szülni, mert se­hová se jutunk velük. Aki­nek kell a föld, vigye mi­nél hamarabb, és szervezze meg új gazdaságát az új idők szava szerint, aki vi­szont nem akarja, nem me­ri, vagy nem tudja vállalni ezt az üdvözítő utat, hadd találja meg a másikat, az újjászerveződő szövetkezetit. De soha ne zárjuk le az utakat; aki ma nem tud át­lépni egyikből a másikba, léphessen át jövőre, vagy tíz év múlva is. Az élet nem kőbálványo­kat követel, hanem rugal­masságot. A rugalmassághoz az is hozzátartozik, hogy a földet akarók ne kiáltsák ki általános igénynek a magu­két. Vegyük végre tudomá­sul, az üdvösséghez több jó út is vezethet. Tanuljunk annyit a mö­göttünk járó történelemből, hogy erőltetnünk egyiket se szabad. Szabad országban biztosan nem. És tanuljuk meg végre, hogy öt vagy tíz ember igé­nye is igény. HORVAYO DEZSŐ Földéhség — Aki kéri, kapja meg Áll az eke legföljebb a legújabb generáció nem ismeri Iry I­lyés Gyulának a Megy az eke című versét. Mi tanultuk és szavaltuk is. Imádságos könyvbe való kép van benne, és áhítat: lovat és tehenet fogott eke elé a gazda, mintha menne édesanya kisdedével Az öreg béres a maga földjét szántja. Megy az eke sorról sorra... Magyarország, így írják a történelmed. Cikkünk visszhangja Borda Sándor — jelölt „Söprögettek” a képvise­lők Csanyteleken című — a Délvilág 1991. január 2-i (szerdai) számában megje­lent cikkel kapcsolatosan Borda Sándor polgármester­, jelölt kéri annak közlését, hogy­ az a Borda Sándor, akit a képviselő-testület nem választott be a választási bizottságba, nem azonos sze­mélyével. A névazonosság félreértésre adott okot a la­kosság körében. Ezért Borda Sándor tudat­ja a lakossággal — mint­­ahogy a cikk végén is kitű­nik — mint polgármester­jelölt indulni kíván a pót­választáson. 320 százalék érem idősebb olvasóin­kat, ne ijedjenek meg. Ez a rövidke cím véletlenül sem azokra a bizonyos ötve­nes évekre utal, amikor még pirospozsgás traktorista lá­nyok mosolyogtak a plakáto­kon és a Szabad Nép félórák keretében sanyargatták ön­magukat a gyárak munkásai, mert hiába lángolt előttük a nagy Rákosi pajtás zseniali­tásának fénye, csak nem si­kerül követniük a szovjet elvtársak ezernyolcszáz szá­zalékos normateljesítését. Tehát szó sincs a mindent mutatószámokban mérő sztá­linizmus emlegetéséről. Csu­pán egy számot ragadtam ki az áremelések közül — mi­szerint az illetékes kereske­delmi cég tájékoztatása sze­rint a kávéfőzőhöz való gu­mibetét ára 320 százalékkal emelkedik. Mondhatni a kedves olvasó, miért épp a gumigyűrű szúrt szemet, amikor például a személy­gépkocsi-tartozékok 70, a mosógépek 20, a hajszárítók 30—60, a csavarhúzók 40 százalékkal lesznek drágáb­bak — a már említett tájé­koztató szerint, a válasz le­hetne akár ennyi is: csak. No de ennél azért udvaria­sabb, bőbeszédűbb is vagyok, így elárulom,­ még áremelés­hez idomított korunkban is elgondolkodtatott az emelés mértéke — 320 százalék. Miért is? Mert ez a törpe kis termék megítélésem sze­rint soha nem tartozott az ál­lamilag dotált árucikkek kö­zé, lévén aligha szociálpoliti­kai produktum. Ebből az kö­vetkezik, hogy korábban is volt némi haszon a gumibiz­­gentyűn, mind termelőnek, mind forgalmazónak. Ezek után két dologra gondolha­­t­­ok. Egyik: oly mértékben ki­hat az Öböl-válság, az ör­ményországi nemzetiségi vil­longás valamint Lech Walesa elnökké választása a kávéfő­zőhöz való gumikarikát gyár­tó iparra, hogy nem volt más választása, mint a drasztikus áremelés.. Kettő; minket ké­rem újfent hülyére vesznek. " Nem is érdemelne több géppapírt az ügy, ha csak gu­­mibizgentyú ügyben érezném úgy, hogy eme második vari­áció fennforog. De sajnos ugyanezt vélem fölfedezni ezer és még tízezer egyéb cikk, szolgáltatás esetében is. Mintha minden termelőnek nevezett egység árkalkulá­tora így okoskodna, hát ké­rem bejelentették a legalább 40 százalékos inflációt. Miért pont mi (gumibizgentyűgyár­­tó kft., vasútisínelőállító pft, felhőmázoló rt. stb ...) ma­radnánk ki a terv teljesítésé­ből. És itt már mit számít a ráfordított munka értéke, mit az anyagköltség, mit a tisztességes haszon. Csak egy a fontos: emelni. Elszegénye­dő világunkban most a ha­tár a csillagos ég, hisz min­den felelős politikus is arra szólítja fel az ország népét , tűrjön, mert anélkül nincs rendszerváltás. .. • Ü­­zenem politikusainknak, é­s persze a kávéfőzőhöz való gumikarika gyártóinak, hogy mi tűrünk, mert mi mást is tehetnénk. De nincs az a rendszerváltás, ami arra kö­telezhetne, hogy meg is hü­lyüljünk csak azért, mert így könnyebb elviselni az üzleti élet kalandorainak igencsak mocskos dobásait. Vagyis ez a nép még gondolkodik. Mert ingyen van. S bízik abban, hogy legalább ez nem válik termelési tétellé — huszonöt százalék áfával. BÁTYI ZOLTÁN 3

Next