Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. január-március (48. évfolyam, 4-75. szám)
1991-01-05 / 4. szám
Nem csitult a vihar Kisteleken Törvény született • Lengyelné maradt Elfogadták Kisteleken az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. A városnak már alpolgármestere is van Balogh Zoltán személyében. Ő az elnöke a pénzügyi ellenőrző bizottságának is. A tagok pedig, Majoros István és Gera Imre, a képviselők közül, külső szakértő: Gömöri Árpádné és Buknicz István. A kisteleki képviselők úgy találták, nemet kell mondaniuk a szentesiek kérésének, miszerint támogatást kértek megyeszékhellyé válásukhoz. A téma időszerűtlen és valamennyi észérv amellett szól, hogy a titulus és az ezzel járók Szegedet illessék meg a jövőben is. Lapunkban is beszámoltunk róla, hogy nem ment simán a megye második legkisebb városában a jegyzőválasztás. Az indulathullámok még nem csitultak el — ezt bizonyította a legutóbbi testületi ülés, amelyen ismét terítékre került a téma. A helyi lakosság soraiból hatszázöten írták alá azt a papirost, amelyen a testületet kérték a jegyzőválasztáskor hozott döntésének újragondolására. A népi kezdeményezésnek nevezett akció nem hozott eredményt. A városatyák ugyanis újragondolva sem változtattak véleményükön. A volt kisteleki vb-titkár helyett a jegyzői székben továbbra is Lengyel Istvánná maradt. Ezek után várhatóan, a jövőben lekerül a kérdés a napirendről. Egyébként is akad bőven vitatnivalója az önkormányzatnak. Mezőgazdasági reform a Közös Piacban? Az Európai Közösségek Bizottságának ülésén, pénteken először esett szó a Közös Piac agrárpolitikájának alapvető megreformálásáról — közölte a Bizottság illetékese. Ha a reform valóra válnék, nagyobb esély nyílnék arra, hogy a küszöbön álló genfi GATT-tárgyalásokat eredmény koronázná, és végre sikerülne megállapodni a mezőgazdasági ártámogatás sok sokat vitatott kérdésében. A Bizottság tizenhét tagja egyelőre még csak előzetes eszmecserét folytatott. A tárgyalások — szakemberek szerint — a mezőgazdasági túltermelés és a megrekedt GATT-tárgyalások harapófogójában várhatóan csak áprilisra hoznak majd eredményt. Jólértesült források szerint a tervezett reform — amerikai mintára — a mezőgazdasági temetőknek juttatott közvetlen segélyeket részesí.ti előnyben a termelői jövedelemmel szemben, és — az amerikai deficit-finanszírozás mintájára — az automatikus piactámogatás rendszerével szemben a termelők kárpótlására helyezi a hangsúlyt. Tanulmányozzák a megművelt földterületek „befagyasztásának”, azaz a földművelés csökkentésének a lehetőségét is. Eszerint a termelőknek parlagon kellene hagyniuk földjük meghatározott részét ahhoz, hogy segélyben részesülhessenek, azaz kárpótolják őket veszteségükért, egyúttal szabadulhassanak az adóktól és illetékektől. 5 százalékkal csökkenteni szándékoznak a tejtermelés kvótáit, illetve tovább szigorítani a túltermelésre kiszabott bírságokat, ugyanakkor az eddigieknél kevesebb lehetőség lesz majd a termékfölösleg kedvező áron való közösségi felvásárlására is. A termelőket rendkívül aggasztja a reformterv híre. Sérelmezik, hogy szervezeteik képviselőit nem vonják be eléggé a vitába, s attól is tartanak, hogy a reform túlságosan enged az amerikai felfogásnak. Még a Közös Piac GATT-nak tett 30 százalékos ártámogatáscsökkentési ajánlata is 21 milliárd ECU-s veszteséget okozna az agrártermelőknek 1996-ig. Ennek kompenzálására viszont — a dolgozói szervezetek véleménye szerint — nincs elegendő pénz a közösségi költségvetésben. Tegnap este érkezett haza Budapestről dr. Perjési József, az OTP Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője, tarsolyában a lakáshitel-kamatok változásaival kapcsolatos legfrisebb információkkal. Azzal az ígérettel, hogy a részletekre később még visszatérünk, olvasóinkat most csak a legfontosabb tudnivalókról szeretnénk tájékoztatni. Mint az köztudott, a Parlament döntése alapján már januártól megváltoznak az 1988. december 31-e előtt fölvett kedvezményes, lakáscélú hitelek törlesztési föltételei. Azok, akiknek ilyenhitelük van, gyakorlatilag három lehetőség közül választhatnak. Akinek van pénze és úgy dönt, hogy kiegyenlíti egy összegben tartozását, mindössze a hitelösszeg felét kell befizetnie. Azaz január 14-től bármelyik OTP fiókot fölkeresheti, bemutatva a hitelszerződést, a tavaly októberben megkapott hiteltartozás-értesítést, valamint az október—november—december havi törlesztés-befizetési igazolást, s kifizetheti a még meglévő kölcsönösszeg felét plusz a múlt év utolsó hónapjára járó kamatot. Ezzel tartozása megszűnik. Aki erre nem képes, két lehetőség között választhat. Az erre vonatkozó részletes tájékoztatást január második felében valamennyi adós megkapja az OTP-től. Amihez mellékelnek egy nyilatkozatot is, amelyen az adós közölheti a pénzintézménynyel, hogy melyik változattal kíván élni. Az egyik változat szerint az adós a kedvezményes kamatozású hitelt választja, amikor is havi 1500 forinttal megemelik törlesztését, s a kedvezményes kamat is 15 százalékra emelkedik. A másik válozat szerint úgy dönthet az adós, hogy a piaci kamatot választja (amely az első félévben 32 százalék), s így is havonta minimum 1500 forinttal megnő a törlesztési összege, ám adósságának felét leírják. A nyilatkozatot az adósnak 30 napon belül meg kell küldenie a pénzintézetnek választásáról. Ettől függetlenül azonban az értesítéshez már csekket is mellékelnek, ugyanis már januárra is minden adósnak be kell fizetnie az 1500 forintos összeget, az általa választott megoldástól függetlenül. Ha valaki a nyilatkozatot annak kézhezvételétől számított 30 napon belül nem juttatja vissza a pénzintézetnek, annál automatikusan az első változatot alkalmazzák (15 százalékos kamat -s havi 1500 forint). Ha valaki szociális helyzetére való tekintettel nem k képes eleget tenni az új fizetési feltételeknek, a lakóhelye szerinti önkormányzathoz kell fordulnia segítségért. Erről a napokban értesíti a Pénzügyminisztérium az önkormányzatokat, akik erre a célra segítséget nem kapnak, lehetőségeik szerint dönthetnek a kérelmek elbírálásáról. Ami legalább a kezesek számára megnyugtató lehet, ok, amennyiben az adós nem fizet, az eredeti feltételekkel lesznek kénytelenek helytállni az adósságért. Ami viszont már inkább elkeserítő: azoknak, akik többféle címen vettek föl 1938. december 31-e előtt kedvezményes lakáscélú hitelt (pl. építés, belvízkár, korszerűsítés vagy gázbevezetés), valamennyi hitel után fizetniük kell a többletet, minimum a havi 1500 forintot, a tavaly elvetélt kamatemelési kísérlethez képest az is kedvezőtlenebbre változott, hogy az új feltételek valamennyi, 1988. december 31. előtti kedvezményes hitel törlesztésére vonatkoznak, tehát a bérlakások felújítására igénybe vett kölcsönökre is. SZÁVAY ISTVÁN Padlóra viszik a lakókat Adós, fizess! SZOMBAT. 1991. JANUAR 5. Azóta, sajnos, tudjuk a történelemből, hogy az ezeréves ősi jussba beletörött igen hamar a parasztság foga. Alig morzsolta meg ujjai között a rögöt, alig vetett bele, és alig aratott ezernyi kínnal és áldozattal, jött a nagy és megváltó gondolat, kiütötték a kezéből. Jött a téeszcső, aztán, hatalmas habarodások után ránk köszöntött a téeszvilág. Talán van, aki emlékszik rá, Németh Lászlót határnézőbe vitte egyszer a hajdani Szilasbabhás téeszelnöke lovas fogaton, hogy meggyőzze, jó nekünk ez az új rendszer. Természetesen filmesek is mentek vele, és mikrofonba mondta az akkor újra nagy írónak számító Németh: az idegen mintára szerveződött új gazdálkodási forma hazaivá vált. Sokan voltunk, akik igazat adtunk neki, bár jó néhányan ebből elsősorban az idegen mintát kárhoztató hangsúlyát hallottuk ki. Tény azonban, minden szépítési szándék nélkül mondjuk, a világ élvonalába lépett a magyar mezőgazdaság. Arról azonban még ekkor se beszéltünk, hogy milyen áron. Hány ember gerince roppant bele ebbe a nagy átalakításba, hány család szóródott szét, hány ember pusztult bele, nehéz lenne utólag összeszednünk. De jó lett volna, ha ezt a kegyetlen árat nem kellett volna megfizetnünk! Elhibázott sorsunk mérte ránk, demagóg szakértők szavait követve. A tény azonban tény, nagyot léptünk előre. Kenyere lett az országnak, és „tartalék hadserege” a bálványozott iparnak. A nagy bálvány azonban ledőlni látszik, és az ország kenyere — és húsa — is vitatható helyzetbe került. Tény azonban az is, hogy a földéhségét az egykori parasztság zsigereiben őrizte tovább. Csöppet se csodálkozhatunk rajta, hogy az első adandó alkalommal előálltak azok, akik mindenáron követelnék vissza ősi jussukat. Idős vásárhelyi asszony mellé kerültem tavaly a buszon. Az őszi határt nézte ő is, én is. Hatalmas tábla, fölszántva, fa csak az út szélén. Egyszer csak megszólalt a nyóka: itt volt a mi földünk! Hogy miről ismert rá, nem tudtam eldönteni, de ráismert. A városban lakik, kertjét is mással művelteti már, mert nem bírta erővel, de kérdésemre, hogy visszakérné-e, ha visszakapná, természetes igennel felelt. Gyermeke, ha van, gyanítható, nem jönne vissza szántani, és unokája se. A tehenet és a lovat még egyszer nem lehetne eke elé fogni, mert se tehén, se ló, de még eke se maradt. Mégis kérné, illetve azóta biztosan kérte is. Előttem van ma is az arca, rajta ül a határozott kívánság. * Régtől fogva vajúdik megint az ország, nem tudja eldönteni, mi legyen a földdel. Gondolom, az a nagyon egyszerű tény is közbejátszik ebben, hogy kártérítést kellene sorra fizetnünk mindazoknak, akiket az előző rendszer vehemens irányítói is megnyomorgattak. Megérdemelnék a kártérítést? Meg. De ha a még csak szerveződő — talán új — rendszer a régi megfizethetetlen adósságait vállalja föl, belerokkan! Mert kinek kellene állnia a cehhez? Nekik, nektek, nekünk. De miből? Ennél szegényebbek ugyan voltunk már, éppen az áhítatos szántás, a hajdani újrakezdés idején, de ha oda akarnánk visszamenni, újabb csontokat, és újabb gerinceket törnénk. Ezért is hiszem én el Széchenyi szavait: a múlt a halál. Nekünk élnünk kell, nem belepusztulnunk a változásokba. Mégis, mi legyen akkor a sokat emlegetett földéhséggel? Az ezeréves jussal? Anarchiára legkisebbet se akarnék buzdítani senkit, de már most megenged annyit a törvény, aki kéri, az kapja vissza. Tologatás és kitologatás nélkül. A kitologatást úgy értem, hogy szakítsunk végre a téeszvezetők zsigereibe igen gyorsan beleívódott gyakorlattal, hogy kiadjuk a földet, hogyne adnánk, de a lehető legtávolabbi határban. Megbontani, persze, nem lenne érdemes a nagy táblákat, de a falu szélén semmivel nem lehet nehezebb kimérni azt a nyolcvan-száz (néha ez is túlzott szám!) hektárt, amire egyáltalán viszszaigénylő van. Szeretném azonban, ha végre szakítanánk avval a nagyon hamis teóriával is, hogy időközben parasztságunk téeszpártivá vált. Aki benne van a szövetkezetben, az látja talán legjobban, hatalmasat kellene változnia magának a nagyüzemnek is. Nem majd, nem hosszú járatú terveken bíbelődve, hanem azonnal. Legalább tíz éve sóhajtozik titokban az ország, hogy a nyugati szövetkezetek igazibbak, mint a miénkek. Szakemberek hada járt kint tanulmányozni. Könyörgöm, mikor merünk végre belevágni?! Nincsen az a gazdasági szervezet, amely ha megáll, be ne rozsdásodna azonnal. A téeszmozgalom pedig megállt. Újraindítani, a régi módszereket előhozni föltehetően nem lehet. Más vágányra kellene lépnünk, de azonnal. * Most tél van, természetes, hogy áll az eke. De áll jelképesen is. Ne akarjunk mindenkire kötelező földtörvényeket szülni, mert sehová se jutunk velük. Akinek kell a föld, vigye minél hamarabb, és szervezze meg új gazdaságát az új idők szava szerint, aki viszont nem akarja, nem meri, vagy nem tudja vállalni ezt az üdvözítő utat, hadd találja meg a másikat, az újjászerveződő szövetkezetit. De soha ne zárjuk le az utakat; aki ma nem tud átlépni egyikből a másikba, léphessen át jövőre, vagy tíz év múlva is. Az élet nem kőbálványokat követel, hanem rugalmasságot. A rugalmassághoz az is hozzátartozik, hogy a földet akarók ne kiáltsák ki általános igénynek a magukét. Vegyük végre tudomásul, az üdvösséghez több jó út is vezethet. Tanuljunk annyit a mögöttünk járó történelemből, hogy erőltetnünk egyiket se szabad. Szabad országban biztosan nem. És tanuljuk meg végre, hogy öt vagy tíz ember igénye is igény. HORVAYO DEZSŐ Földéhség — Aki kéri, kapja meg Áll az eke legföljebb a legújabb generáció nem ismeri Iry Ilyés Gyulának a Megy az eke című versét. Mi tanultuk és szavaltuk is. Imádságos könyvbe való kép van benne, és áhítat: lovat és tehenet fogott eke elé a gazda, mintha menne édesanya kisdedével Az öreg béres a maga földjét szántja. Megy az eke sorról sorra... Magyarország, így írják a történelmed. Cikkünk visszhangja Borda Sándor — jelölt „Söprögettek” a képviselők Csanyteleken című — a Délvilág 1991. január 2-i (szerdai) számában megjelent cikkel kapcsolatosan Borda Sándor polgármester, jelölt kéri annak közlését, hogy az a Borda Sándor, akit a képviselő-testület nem választott be a választási bizottságba, nem azonos személyével. A névazonosság félreértésre adott okot a lakosság körében. Ezért Borda Sándor tudatja a lakossággal — mintahogy a cikk végén is kitűnik — mint polgármesterjelölt indulni kíván a pótválasztáson. 320 százalék érem idősebb olvasóinkat, ne ijedjenek meg. Ez a rövidke cím véletlenül sem azokra a bizonyos ötvenes évekre utal, amikor még pirospozsgás traktorista lányok mosolyogtak a plakátokon és a Szabad Nép félórák keretében sanyargatták önmagukat a gyárak munkásai, mert hiába lángolt előttük a nagy Rákosi pajtás zsenialitásának fénye, csak nem sikerül követniük a szovjet elvtársak ezernyolcszáz százalékos normateljesítését. Tehát szó sincs a mindent mutatószámokban mérő sztálinizmus emlegetéséről. Csupán egy számot ragadtam ki az áremelések közül — miszerint az illetékes kereskedelmi cég tájékoztatása szerint a kávéfőzőhöz való gumibetét ára 320 százalékkal emelkedik. Mondhatni a kedves olvasó, miért épp a gumigyűrű szúrt szemet, amikor például a személygépkocsi-tartozékok 70, a mosógépek 20, a hajszárítók 30—60, a csavarhúzók 40 százalékkal lesznek drágábbak — a már említett tájékoztató szerint, a válasz lehetne akár ennyi is: csak. No de ennél azért udvariasabb, bőbeszédűbb is vagyok, így elárulom, még áremeléshez idomított korunkban is elgondolkodtatott az emelés mértéke — 320 százalék. Miért is? Mert ez a törpe kis termék megítélésem szerint soha nem tartozott az államilag dotált árucikkek közé, lévén aligha szociálpolitikai produktum. Ebből az következik, hogy korábban is volt némi haszon a gumibizgentyűn, mind termelőnek, mind forgalmazónak. Ezek után két dologra gondolhatok. Egyik: oly mértékben kihat az Öböl-válság, az örményországi nemzetiségi villongás valamint Lech Walesa elnökké választása a kávéfőzőhöz való gumikarikát gyártó iparra, hogy nem volt más választása, mint a drasztikus áremelés.. Kettő; minket kérem újfent hülyére vesznek. " Nem is érdemelne több géppapírt az ügy, ha csak gumibizgentyú ügyben érezném úgy, hogy eme második variáció fennforog. De sajnos ugyanezt vélem fölfedezni ezer és még tízezer egyéb cikk, szolgáltatás esetében is. Mintha minden termelőnek nevezett egység árkalkulátora így okoskodna, hát kérem bejelentették a legalább 40 százalékos inflációt. Miért pont mi (gumibizgentyűgyártó kft., vasútisínelőállító pft, felhőmázoló rt. stb ...) maradnánk ki a terv teljesítéséből. És itt már mit számít a ráfordított munka értéke, mit az anyagköltség, mit a tisztességes haszon. Csak egy a fontos: emelni. Elszegényedő világunkban most a határ a csillagos ég, hisz minden felelős politikus is arra szólítja fel az ország népét , tűrjön, mert anélkül nincs rendszerváltás. .. • Üzenem politikusainknak, és persze a kávéfőzőhöz való gumikarika gyártóinak, hogy mi tűrünk, mert mi mást is tehetnénk. De nincs az a rendszerváltás, ami arra kötelezhetne, hogy meg is hülyüljünk csak azért, mert így könnyebb elviselni az üzleti élet kalandorainak igencsak mocskos dobásait. Vagyis ez a nép még gondolkodik. Mert ingyen van. S bízik abban, hogy legalább ez nem válik termelési tétellé — huszonöt százalék áfával. BÁTYI ZOLTÁN 3