Temesvári Új Szó, 1991. április-június (3. évfolyam, 327-388. szám)

1991-05-30 / 366. szám

2. oldal KÖTŐDÉSEK (Folytatás az első oldalról) magyarság-állapot őrzői, ami egyszerűen csodálatra méltó. So­kat szeretnénk tanulni emberség­ben, szakmában egymástól. A mi pedagógusaink között szaba­dabb a légkör, közvetlenebb a kapcsolat a gyermek és pedagó­gus között. A kőbányai iskola ilyen szempontból egy jó szelle­mű intézmény, igényes szakmai munka és rend jellemzi. A vendégek nevében Mitro­fan Monica, a temesvári 1-es számú általános iskola igazgató­ja úgy nyilatkozott, hogy e két intézmény kapcsolatának fenn­tartása lehetőséget nyújt az ér­tékes szakmai tapasztalatcsere folytatásához. — Hazatérve az e­­gész munkaközösség előtt beszá­molunk arról, amit láttunk. U­­gyanakkor megpróbáljuk minél jobban előkészíteni az őszi vi­szontlátást. A kőbányaiak való­színű szeptember végén, október elején látogatnak iskolánkba, erre már most megkezdjük a fel­készülést. A látogatás másnapján meg­rendezett népművészeti vetélke­dő főszereplői a gimnáziumi ta­nulók voltak. A kerület iskolái­nak legjobb négy csapata mu­tatta be — a versenynek és elő­adásnak is izgalmas — műsorát. Népi tájegységek bemutatása, sajátos népi hangszerek leírása, népballadák, énekek, táncok é­­pítészet, varrás, népi ételek és ünnepi étrend, egyszóval a ha­gyományok széles palettája tá­rult fel az­ egymással versengő tanulók hozzájárulásával. Egy kultúrán belüli másság megis­merése csakis a gyökerekig való leásás, a kutatómunka által le­hetséges. Tanáraik avatott irá­nyításával ezt meg is tették a kőbányai gyermekek. Nem pusz­ta udvariasság vagy baráti gesz­tus sugallta hogy a bemutatott, feltárt és megismert vidékek kö­zött szerepelt az erdélyi Kalota­szeg is. A temesvári tanulók fel­lépése is megfelelt a várakozás­nak. Az iskola magyar tagozata VI—VIII. osztályos tanulóinak egy csoportja (a műsort Berkes Irén tanárnő készítette elő), a bodófalvi lakodalmast mutatta be. Egy ma is élő népszokás színes, vidám előadása megérde­melten kapott tapsot. Reméljük hogy temesvári színpadon is vi­szontláthatjuk őket, talán éppen egy bánsági folklórt bemutató vetélkedő keretében! A szentendrei kirándulás (t­r. Nagy Józsefné kitűnő magyará­zataival), valamint a budavári séta Csák­váriné Víg Márta és Nagy Ágnes tanárok kíséretében, egy nép civilizációjának és gaz­dag kultúrájának elévülhetetlen értékeivel ismertetett meg. A tanulókat vendéglátó szülők mindenike az otthon melegével várta a temesvárikat. Két iskola egymásra talált. Úgy érezzük, hogy nemcsak kol­légák és iskolatársak, hanem ba­rátok várják viszont a baráto­kat. Ugyanaz rózsa­színben „Szívrepesve vártam kedvenc, egyetlen és pótolhatatlan lapom Pünkösd utáni első számát (Te­mesvári ÚJ SZÚ, III/359., Kedd, 1991. május 21.). Szabad és füg­getlen postánk jóvoltából immár sazerbán, a kora esti szürkület­ben kézbe kaptam a friss, még nyomda illatot árasztó olvas­mányt. Micsoda megnyugvás, mily fennkölt érzés! Végre, szarm­­a­mat olthatom! S az estére ha­lasztott reggeli, a tejnélküli te­jeskávé meg az étolaj nélkül sü­tött rántotta mellett belemerül­tem az élvezetbe. A végsőkig feszült izgalommal faltam a „kancsal mészáros* sz­tori­ját, aki „ide néz és oda vág", hogy akkor lel­je gyönyörét, ha mellé üt. A helyesléstől olva­­dozva motyogtam közben . Ez igen! De jól odamondogat nekik! Úgy lesz a'-- • Fülig Jimmy! Jaj de jó! Mert hát igenis, az­ok­nak oka is van, meg a találós kérdésekre is van válasz, csak ki kell keresni! Régen megmond­tuk már: 4,5 millió munkanél­küli és kész, meg van oldva minden! Jöhet a Rekordok köny­ve: 23 millió egyéni kezdemé­nyező privatizált tőkés kapitalis­ta lett itt, kérem! Még ki sem kell nevezni őket. Az lesz aztán a nemzeti konszenzus! Hogy mindenkinek jusson egy „háttér­ben bélelt bizonyos magas szék“ Ez ám! És a kancsal mészáros gibi­­áih abtsezmmwmmwmmff hiába tesz úgy, mintha mindig másról lenne szó! Bravó! ! Hej-haj! ! Már a szenátorok is disszidálgatnak! Szegények, mit is tehetnének mást, mikor ál­landóan zaklatják s meg is fé- Rendhagyó lapszemle­ ­említik őket. De sebaj, ott is van környezet, azt is védeni kell, nem marad munka nélkül a sze­nátor úr. Igaza is van, itt csupa szakadék minden, a párbeszéd meg eredménytelen, nem hiába a temesváriak tudják mind egy szálig, hogy kit fogadhatnak el és kit nem. Nem úgy az újszen­­tesiek, akik egyenlősdit játsza­nak a határban, meg szócsatáz­­nak a vagyonért. Hogy az közös? Na és? Közös lónak túrós a háta, különösen, ha osztozko­dásról van szó. Még jó, hogy egy dologban megegyeztek — „az állóalap (istállók, színei, műhelyek. ..) a községben ma­radjon“. Nehogy valaki a hátá­ra kapja s uccut neki, eliramodik a határ felé. Terepfutóverseny címen. Bár, ha győztes lesz, ju­talomban részesül. De ez még „sok ellentmondásos vita tár­gyát“ fogja képezni. Ez az, ez kell! Vita, tüntetés, felvonulás, tiltakozás, .. . -mentes övezet, fórum, netán egy kis figyelmez­tető sztrájk . .'sze, úgy szép az élet, ha zajlik! Ennyi izgalom végén áhítatos megnyugvásként jött a Pünkösd vasárnapi beszámoló. A belső oldalakat egy szuszra olvastam. A „heti műsorok" ér­dekfeszítő intrikáját csak tetőz­te a keresztrejtvény lebilincselő, krimiszerű névelő nélküli vígo­perája, minek uána lélegzetvisz­­szafojtva jutottam el Vasquez féloldalas mosolyáig „Eszi, nem eszi, nem kap mást.“ Kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy ez nem nekem szól, nekem mint olvasónak. Végül a negyedik oldalon kis nosztalgiával emlékeztem a múlt­ra, a gyertyás fény­korszakra s kárörvendő vigyorral nyugtáz­tam, hogy még­is csak jó ez a demokrácia, most már bejelen­tik az áramszünetet! A sportro­vatra aztán megnyugodva lehaj­tottam fejem, mivel tudatosult bennem, hogy a gazdaság a po­litika és a „kultúra szinte vala­mennyi ágát átfogó témakörben“ milyen gazdag és alapos ismer­tetésben részesültem.“ Szász Géza r' — Mennyi idős volt akkor a fia? y D — Négyéves. Azt hiszem, mindket­ten reméltük, hogy a sebek majd begyógyulnak. Én még mindig remény­kedem. Hogy legalább újra Mathieson család leszünk... Ezen a néven vihettük volna valamire. Az elmúlt néhány évben egészen jól alakultak a dolgok. .. sok­kal jobban, mint korábban. Erre megint minden összeomlott Jane már nem bír­ja elviselni. — Helyeselte annak idején hogy tanús­kodik Pastor ellen? — Igen. Talán nem mérte föl, hogy mi lesz az ára. Én biztosan nem, azt tudom. Mondták, de nem figyeltem oda. Tény­leg nem. . lelkem mélyén nem. A szü­leim meghaltak, senki sincs, aki igazán közel állna hozzám. Egy csomó barátom­tól kellett megválnom. Jane viszont sok­kal, de sokkal rosszabbul járt. Az anyja, a bátyja, a két nővére s a kis unokahú­ga, akit imádott! Nyolc éve egyikőjükkel sem váltott egy szót, egy levelet sem! El tudja képzelni, hogy hatott rá mindez? Az apja három éve halt meg. Még a te­metésére sem mehettünk el. Bradleigh elmondta, hogy ott volt Ezio Martin egyik embere — Önmagát hibáztatja? — Frank Pastort hibáztatom. — Szereti a feleségét? — kérdezte Vas­quez. — Persze, hogy szeretem — Elég gyorsan rávágta ... Mathieson mély lélegzetet vett, és be­csukta a szemét. — Maga igazán kelle­metlen alak. Igen, szeretem. Kibírtam volna különben? — Éppenséggel kibírhatta volna. Meg­szokásból, alkalmazkodásból, a magány­tól való félelméből, a gyerek iránti felelősségből. Mathieson sarkon fordult, nem tudta leplezni a dühét, néhány lépést tett elő­re. A háta mögött megszólalt Vasquez: — Mindenesetre eléggé megkopott dolog — így is mondhatja! — csattant fel Ma­thieson dühösen, aztán szembefordult Vasquezzel: — Elég adatot piszkált ki be­lőlem a számítógépe számára? Milyen e­­redményre jutott? — Már csak egy kérdésem van. Hisz ab­ban, hogy ha Pastorral megoldódik a gondja, akkor a házassága is helyre-, vagy legalábbis meglesz a lehetősége, hogy helyrehozzák? Vagy ennél már sú­lyosabb a helyzet? — Azt hiszem, helyre tudjuk állítani. De egy nagyon fontos dolgot nem vett figye­lembe. Akár szeretjük, akár gyűlöljük egymást a feleségemmel, egyre megy — hozzám van kötve. Önállósítsa magát? Vigye magával Ronnyt? Pastor megta­lálná őket. Megtalálná és rajtuk keresz­tül engem is. — Magának és a feleségének ebben az ügyben valóban nincs választása, nekenk viszont van. Ha az ő személye idegesíti, elviszem maga mellől a fiával együtt, míg maga nem végzett. Ám ha ő és a fiú mindent összevéve inkább támaszt és biztonságot jelent magának, akkor job­ban szeretném, ha együtt maradnának. Talán nem életbevágó kérdés, de lehet, hogy végül fontos lesz. Annyi bizonyos, hogy legjobb, ha rám bízza a döntést. Maga nem elég tárgyilagos hozzá. És mi­után itt nekem kell döntenem, kénytelen voltam faggatózni. — És hogyan döntött? — Magával maradnak. Együtt megyünk. — Hová? — Csak egy kis autóútra, Los Angelesen túlra, nem messze a határtól. Reggel in­dulunk. Az országútról letérve kavicsos úton haj­tottak be a hegyek közötti szurdokba, kanyonokon, szerpentineken át a hegyor­moktól körülzárt fennsíkra, ahonnan ház­nyi nagyságú, szürke sziklatömbökre lát­tak. Mesébe illő volt a hegyvidéki táj: egy távolabbi lejtőn valami régi erdőtűz nyomai látszottak,, az elszenesedett rön­kök között már sudár facsemeték nyúj­tózkodtak. A kavicsos út a lenti, zárt völgyből egy széles hídon át vitte fel őket,­ alattuk csaknem tóvá szélesedett a víz. A tavat elhagyva az út végtelen nyárfa, és pla­tánerdők mellet vezetett, követte a patak folyását, s kétoldalt fehér kerítés szegé­lyezte. Az út egy tágas pázsitos területre vezetett, kővel kirakott virágágyások, magányos, kúp és gömb alakúra nyírt ö­­rökzöldek között, majd a buján zöldellő­ parkon át egy nagy viktoriánus ház ko­csibejáratához kanyarodott fel. — Te jó isten — mormolta Jane. — Vasqueznek van érzéke a színpadi ha­tásokhoz. — Ez az egész az övé? — kérdezte Ron­ny. — Nem az övé — felelte Mathieson. — kölcsönvette. Ennyit mondott. Vasquez egy kétszárnyú üvegezett ajtón át kilépett a tornácra. Lesétált a kapu­hoz, amikor látta, hogy Mathieson meg­áll lent. A­­házigazda mosolyával fogad­ta őket. Kiszálltak. — Micsoda egy hely! — mondta Jane. — Ha ismerősnek véli, akkor bizonyára lelkes rajongója a régi filmeknek — mondta Vasquez. — Van egy olyan érzésem, mintha már láttam volna — jegyezte meg Mathieson. — Legalább száz film felvételei készül­tek itt. Vasquez megkerülte az autót, be­nyúlt az ablakon, kettőt dudált. Mathie­son összerezzent. — Kié ez az egész? — kérdezte Ronny. — Egy Philip. Breed nevű emberé volt... Egy időben producerként működött Az 1920-as években építette ezt a házat ka­liforniai főhadiszállásául. Breed istállót is csinált itt a versenylovainak. Ez a bir­tok afféle menedékhely lett Breed kiöre­gedett lovainak. Néhány még ma is itt van. Breed négy éve halt meg, azóta egy gondnokság tartja fenn a birtokot, időn­ként bérbe adják a filmtársaságoknak. Folytatjuk Temesvári KÍJ SZÓ 1991. május 30. A boldogság mindenkié A Bánát Múzeum etnográfiai részlegének előcsarnokában mintegy kétszáz rajz és festmény nyújt képet a megye speciá­lis iskoláiban tanuló gyermekek érzés- és gondolatvilágáról. A temesvári 1-es, 2-es számú speciális iskolák, a Gyengénlátók is­kolája, a rékási, a lugosi tanintézetek, vagy a temesvári speciális óvoda tanulói a legjobb munkáikat állították ki. A testi vagy szellemi fogyatékosság súlyát viselő gyermekek — amint azt a tárlat egész anyaga szemlélteti — ugyanúgy örülnek az életnek, élvezik a gyermekkor álmodozó játékos világát, mint a többi gyermek. Megfelelő, gondos szakirányítással képesek valóságos lírai vallomások megfogalmazására is. A gyermekélet jellemző momentumai: játék, tanulás, kirándulás, a természet szépségei­nek meglátása mellett megjelenik Temesvár, a forradalom hősi tere. Néhány alkotáson feltűnik a segélyszállító autó, másokon a béke klasszikus jelképei... Gyermeknapi nyitányként rendezték meg e tárlatot, jelezve azt, hogy a gondoskodás és a szeretet fé­nyében minden emberi értéket megillet a tisztelet. Az érdeklődők naponta 10—18 óra között látogathatják a tár­latot, amely június 15-ig tart nyitva. (ez.) 5. Rácz F. Kornél felvétele 'mMiimniiimimmMniruimuiimimmmiiuiummiuminumiiMMmimmiin Szép esténk volt Végváron vendégszerepelt a re­­sicabányai Czicseri Benjámin művelődési együttes, amelyet Dercze Ferenc vezet kitartó lel­kesedéssel. Az együttesben 12 pár táncos volt. Minden táncot ének kísére­tében adott elő az együttes. A zenei kíséretet három idős ze­nész biztosította A tánccsoport élén Pénzes Csaba és Verag Vil­ma volt. Meglepően szép volt a nyitótánc, a palotás. A hagyo­mányos magyar népi viseletet az édesanyák varrták a csoport­nak Tánc, nóta, szavalat hang­zott el kifejező előadásban. Pénzes Béla fiával és lányával szerepelt, hasonlóképpen Kuba­­nek Mária szólóénekes, akinek a lánya táncolt a csoportban. Nagy sikere volt a négy „kis öregnek”, akik szebbnél szebb nótákat da­loltak. Bertók János, Egri Lász­ló, Baumstark Károly és Dobás András megérdemelten nyerte el a közönség tetszését. Volt a mű­sorban tréfás legénycsúfoló is, Kóré Kati és Krizsa Mária elő­adásában. László Mária tanítónő szép szavalatával érdemelt tapsot. Nagy hatással volt a kö­zönségre Kerezsi László össze­tartás című verse. A zárójelenet is ötletes volt. Petőfi Sándor: Faluvégén kurta kocsma című versét jelenítették meg sok dalbetéttel. Előadás után a fiatal végvári zenészek léptek a színre. Vonat­indulásig szórakoztak együtt a fiatalok. Köszönjük ezt a szép estét és ígérjük, hogy a végvári kultúrcsoport is rövidesen viszo­nozza a látogatást. Szarvas Mária, tanítónő

Next