Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. április-június (48. évfolyam, 80-151. szám)

1991-04-20 / 92. szám

sportvilág * Nyílt levél a Parlamentnek Csepelen tanácskozott a Sportegyesületek Szövetsége. Az illusztris sportvezetők összejövetele alapszabályt módosított, eszerint a más­fél éves múltra visszatekin­tő, és elsősorban érdekvédel­mi tevékenységgel foglalko­zó szervezet a jövőben telje­sen nyitott lesz, és Sport­egyesületek Országos Szö­vetségének nevezik. Eddig csak azok a klubok lehettek tagok, amelyek az elmúlt esztendőkben olimpikonokat delegáltak. Ezentúl a legki­sebb klubok is érvényre juttathatják akaratukat, igaz, nem közvetlenül, ha­nem a sorra alakuló sport­egyesületek megyei szövet­ségein keresztül. Az összejövetel előadói között szerepelt Nádori László professzor, ország­­gyűlési képviselő, aki elöl­járóban ismertette, hogy a Parlamentben a képviselők hogyan, milyen formában foglalkoznak a sporttal, és miként fogadják az ebben a témakörben hozzájuk érke­ző kéréseket, kívánságokat, felvetéseket. Ez ügyben ter­mészetesen szóba került a magyar sport jelenlegi ösz­­szes égető problémája, a sportlétesítmények tulajdon­­viszonyaitól kezdve egészen a közismert Ringó-ügyig. Nádori professzor szerint elképzelhető, hogy a Parla­ment már a jövő héten el­kezdi tárgyalni a szerencse­játék-törvény tervezetét, s ez hatással lehet a magyar sport anyagi hátterének ren­dezésére is. Kihasználva a remélt újabb figyelemfelkel­tési lehetőséget, a Sport­egyesületek Országos Szö­vetségének elnöksége nyílt levelet intézett az Ország­gyűléshez, a képviselőkhöz. Ennek szövege a következő: „Tisztelt Országgyűlés, tisztelt Képviselők! A magyar sportért érzett felelősségünk tudatában, végső kétségbeesésünkben fordulunk önökhöz. Mi, a Sportegyesületek Országos Szövetségének tagjai a több százezres magyar sporttár­sadalom nevében arra kér­jük önöket, hogy felelősség­teljes törvényalkotó munká­juk során a nemzet biológiai vagyonának megmentését és a világhírű magyar sportot súlyának megfelelően kezel­jék. Válság van, egyesületek és szakosztályok szűnnek meg, létesítmények százai válnak működésképtelenné. Ebben a szomorú folyamatban a legnagyobb vesztes hazám­ fiatalsága. Iskolások százez­rei maradnak rendszeres sportolási lehetőség nélkül. Nagyon szomorú a kirajzo­lódó jövőkép, hiszen a sport révén megszerezhető erköl­csi és fizikai értékek hiá­nyában nem lehet egészsé­ges társadalmat felnevelni. Sportolóink sikeres szerep­lése millióknak nyújt siker­élményt. A világraszóló ered­mények hatása óhatatlanul érződik a politikai és gazda­sági kapcsolatokon is. Félő, hogy a jelenlegi helyzetben erről le kell mondani, és ez komoly veszteséget jelentene az egész országnak. Nem kí­vánunk kiváltságokat, soka­dik segélykiáltásunkat ta­lán utolsó figyelemfelkeltés­nek szánjuk. Bízunk abban, hogy ez önökben most meg­értésre talál! Konkrét kéréseink: 1. Szükségesnek tartjuk, hogy a sportegyesületek kapják meg a létesítmények tulajdonjogát; 2. A sport kapja meg a Bingó monopol jogát; 3. Miután a sport jelentős társadalmi feladatokat lát el, indokolt, hogy állami tá­mogatásban, illetve adóked­vezményekben részesüljön. 4. A sportot támogatók kapjanak adókedvezményt és társadalmi megbecsülést. Tisztelt Képviselők! Kérjük, hogy törvényhozói munkájuk során kéréseinket maradéktalanul vegyék fi­gyelembe! A döntés a ma­gyar sport jövőjéről az önök kezében van!” 34. (1962—63) Az az évad azért is emlé­kezetes örökre a Szeged SC immár 92 esztendős törté­netében, mert az akkoriban SZEAC néven szereplő gár­da heteken keresztül lista­vezetőként (!) állt az NB I-es tabellán. Ráadásul az első fordulótól kezdve, mi­vel a bajnoki rajt — 1962. augusztus 6-án — nagyszerű Tisza-parti sikert hozott. A sokszoros bajnok Ferencvá­ros látogatott el a napfény városába és a hazaiak 26 000 (!) drukker legnagyobb örömére Nemes góljával 1-0-ra verték a zöld-fehére­ket. Három fordulóval ké­sőbb pedig olyan ritka ese­mény történt, melyet érde­mes ezúttal részletesen is föleleveníteni. Íme az 1962— 63-as idény egyik legkülön­legesebb szegedi sztorija, az egykori kiváló Népsport­szakíró, Tari István tollából: „A Szombathely—Szeged mérkőzés 12. percében a vendégek középhátvédje, Portörő komoly húzódást szenvedett, 3 percig ápolták, azután sántikálva tért vissza és a jobbszélre (!) állt. Így a hátralévő időben a szegedi együttes tulajdonképpen tíz emberrel játszott, mert Por­törő korán kidőlt a sorból, és csere nem lévén, ezután már csak asszisztált a pá­lyán ... A szombathelyiek pedig végigtámadták a mér­kőzést, szinte majd felbillent a pálya, mégsem sikerült gólt szerezniük. S az igazi csattanó még csak ezután következett: a 83. percben ügyes szegedi adogatás után a sérült, és így teljesen őri­zetlenül hagyott Portörő elé került a labda, aki 18 mé­terről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba! 1-0 a Szeged javára. A hátralévő időben a Szeged labdatartásra töre­kedett — sikerrel.” A mai Szeged SC tartalék csapa­ta­i­ak edzője, Portörő Gábor valósággal föllőtte a Szege­det a tabella első helyére. S a kék-fehér gárda né­hány hétig ott is maradt a „spiccen”, amire azóta sem volt példa a legjobbak kö­zött ... S amikor a Szeged pontelőnnyel „nézett le” a teljes NB I-es mezőnyre, a Népsport 1962. szeptember 10-i első oldalas szalagcímé­ben ekképp kommentálta az eseményeket: „Esett a szín­vonal ..(Magyarra lefor­dítva: visszaestek a főváro­si „nagycsapatok” .... A szerző.) Persze, ez a kije­lentés egy csöppet sem za­varta a szegedieket abban, hogy Pécsről is elhozzák a rendkívül fontos bajnoki pontokat. A Mészáros — Szabó, Kürtösi, Sándor —■ Dezsőfi, Kővári — Polyvás, Nemes, Hajós, Gilicz, Boros összeállítású gárda 1-0-ra verte 16 000 pécsi szurkoló előtt a hazaiakat, s a győz­tes gól mintaszerű akcióból esett. Íme: „Az 56. percben Hajós labdájával Polyvás remekül ugratta ki Nemest, aki a védők között kapura húzott, és a kimozduló Dan­­ka mellett 10 méterről la­posan a kapu közepébe lőtt. 1-0 a Szeged javára.” Majd egy héttel később a Nép­sport újabb szalagcímében olvashattuk: „A Szeged meg­­­őrizte első helyét!” Ehhez viszont le kellett győznie a Tisza partjára látogató sal­gótarjániakat. S Orczifalvi István játékosai ezúttal sem hagyták cserben a szegedi közönséget, akik ezúttal is szép számban mentek ki szurkolni (12 000). Íme az akkori tudósít­ás lényege: „A 13. percben Hajós kitű­nő labdával szöktette a jobb­szélre húzódó Szabót, aki el­robogott a védők mellett, és 12 méterről laposan a kapu jobb sarkába lőtt. 1-0 a Sze­ged javára.” Majd a II. fél­idő közepén pontrúgásból biztosította be győzelmét a kék-fehér gárda: „A 65. percben szögletet ért el a Szeged, amit Gilicz ívelt a kapu elé, Nemes jó ütemben ugrott föl, és az ötösről a jobb felső sarokba fejelt, 2-0.” Hat forduló után így fes­tett az akkori NB I. élcso­portja: 1. Szeged 9, 2—3. Bp. Honvéd, Dorog 8—8, 4. Újpest 7 ponttal. Egy héttel később a Megyeri úton sza­kadt meg a szép sorozat, de az ősszel végig jól futott a SZEAC szekere. Hajósék a „félidőben” még a 4. helyen álltak, és az őszi 13 mérkő­zésen 9-szer (!) maradt érin­tetlen Mészáros kapuja. 1963 tavaszán viszont nagyon „le­engedett” a csapat, és az őszi 16 pont után akkoriban mindössze hetet gyűjtöttek, ami végeredményben a 11. helyet jelentette számukra, így lett tavaszra az őszi do­bogóesélyesből biztos bent­maradó együttes ... VITOS GYÖRGY 5­0 NB I -es évad szegedi sztorija A Szeged SC labdarúgó-szakosztálya nagyszerű jubileumhoz érkezett az 1990—91-es évadban, a jog­elődök eredményeit is figyelembe véve, ötvenedszer rajtolhatott a legjobbak között! Ebből az alkalomból közlünk néhány érdekes szegedi futballsztorit — baj­noki évenként haladva, vagyis kronológiai sorrend­ben. A labdarúgó NB I. 22. for­dulójában igazi „négypon­tos” kiesési rangadót ren­deznek a Debreceni Vasutas Vágóhíd utcai pályáján, ahol az előző fordulóban bravú­ros győzelmet elért Szeged SC vendégeskedik. Vasárnap 17 órától a két régi rivális 31. bajnoki találkozója kö­vetkezik, és a korábbi 30, egymás elleni meccsük ösz­­szesítésében a szegediek fe­lé billen a mérleg nyelve. A Tisza-partiak eddig 16-szor győztek, ugyanakkor a deb­receniek csak tízszer bizo­nyultak jobbnak, míg a ta­valyi 0-0-val együtt 4 pont­­osztozkodás született. A gól­­különbség is jelentős, 54-33 a Tisza-partiak javára. A korábbi 30 bajnokiból egyébként 18-at az NB I-ben (9 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 32-22), tizenkettőt pedig a másodosztályban (7 győzelem, 0 döntetlen, 5 ve­reség, 22-11) vívtak. De a teljes igazsághoz tartozik, hogy mindketten elsősorban otthonukban szerepeltek eredményesen a másikkal szemben. A Debrecen példá­ul fennállása óta még soha nem nyert (!) élvonalbeli bajnokit a Tisza partján, és az NB II-ben is csupán egy­szer sikerült nekik ilyen bravúr (1989 tavaszán, 1-0). A cívisvárosban viszont a szegediek érezhették elég régen a győzelem mámorító ízét Hogy mikor? Bizony, hosszú évtizedeket kellett ezért az archívumomban visszalapoznom... De meg­érte, mert a legutóbbi szege­di győzelemnek több vonat­kozásban is megvolt a maga érdekessége! Éppen negyed­százada (!), 1966 márciusá­ban, az akkori másodosztály rangadóján a Korányi — Várhelyi III., Kővári, Ter­hes — Nemes, Pataki T. — Kószó, Hajós dr., Kozma M., Kalocsay, Arató összeállítá­sú vendégcsapat 3-1-re ver­te a hazaiakat. Annak a meccsnek az volt az egyik legnagyobb kuriózuma, hogy Ráday László edző (a jelen­legi technikai vezető) egy 16 (!) éves ifjú középcsatárt először szerepeltetett az együttesben, és Kozma Mi­hály (mert róla van szó) két gólt rúgott, továbbá a har­madikat is ő készítette elő a veterán Hajósnak! S a má­sik érdekesség? A debre­ceniek egyik legjobbja, Zá­­dori Gyula, a mai Szeged SC szakosztályelnöke volt, akit ezért is szerződtetett a csapathoz nemsokára Ráday László vezető­edző ... S a legutolsó NB I-es győ­zelem éve Debrecenben? 1964. április 12-én (27 esz­tendeje) nyert a SZEAC Bo­ros dr. góljával utoljára a cívisvárosban! Újabb meg­szakításra váró sorozat, mert azóta még pontot sem sze­reztek Debrecenben, a DVSC-től a szegediek ... — vitos — * Vasárnap hazai pályán folytatja bajnoki szereplését a Metripond NB II-es lab­darúgócsapata. Az utolsó két hazai mérkőzésük enyhén szólva nem sikerült, viszont a sok gond ellenére idegen­ben bravúros győzelmet arattak a múlt héten. Mit várhatnak vasárnap a BVSC ellen a vásárhelyi szurkolók? Lukács József vezető­edző: — A csapat sérültjeinek állapota továbbra sem meg­nyugtató, Miklós nem edz­­hetett a héten sem, Dumitru a számtalan orvosi vizsgá­lat és kezelés ellenére sem javul. Fájlalja a lábát Kan­dó is, akit a­ debreceni mér­kőzésen a kapus rúgott fel. Növeli a gondomat, hogy Bódinak három sárga lapja van, így ő­­sem játszhat Földvárinak és Cosminnak eddig még nem érkezett meg a játékengedélye az MLSZ- től, így nem kis problémát okoz a kezdő 11 kijelölése. Ismét vannak kiszemelt já­tékosok az ifjúsági csapat­ból, akik vasárnap akár pá­lyára is léphetnek, így bár­milyen eredmény is szület­het. Remélem, hogy az a fia­tal csapat, amelyet már a jövőre is gondolva építünk, tisztességesen meg fogja áll­ni a helyét. Vasárnap délután Harmincegyedszer a DVSC ellen! Újabb fiatalok a Metripondban A hét végi műsor Úszás: Szegen városd diákolimpia, Vj­­sztagad, Sportuszoda, 8. Vízilabda: OB I.: iSzejred SC—Eger SE, Szeged, SC. Szentes SC—BVSC, Szentes, 18. OB I/B: HVSC—Egri Vízmű, Vásárhely, II. Labdarúgás: NB III.: Szegedi Dózsa—Kis­­kunndorozsma, Szeged, Hunyadi tér, 16.30. Búzás, Megyei I. osztály: Möxaváros —Szöneg, Hongxxsa úti. 16.30. Gu­ll. F­ábiánsebestyám—Morafoa­lam. Fá­biá­nsebesty­é’n, 16.30. Aczél B. &ZVSE—­Sámdocfalva, Vasutas-i pálya, 16.30. Tóth S. Mineszer ut—mápé. Miindszent, 16 óra 30. Knercaal. Az előmárka­­néseflett az ifjúsági csapatok játsszák. Megyei II. osztály: Postás— Kistele­k, Posztás-Ipálya, 16.30, Bajnóczy -Mártád­y—Csan­y­telek, Mártely, 16.30, serfőzd. UTC— Földeák, Kertész u­tca, 16.30, Molnár X. Előmért­őzést az ifjú­sági csapatok játsszák. Megyei III. osztály: Tápé II.— Szakkutiak, Tajpé, 11. Tóth G. Olimpiai ötpróba: Futás, Szeged, Dóm tér, HI VASÁRNAP Kézilabda: NB II., nők: Szegedi Tanára­képző—Jánoshalma, Szeged, To­polya sor 16. Férfiak: pincegaz­daság—Gyömrő, Kisstadion, 10 óra 3. Labdarúgás: NB II.: Metropoffud SE—BVSC, Vásárhely, 117. Megyei I. osztály: Szentesi Kinizsi—Bordány, Szentes, 16.30, Daru. Makó—Zákányszék, Ma­kó, 16.30, Szilágyi D. Tanárkép­ző—Apátiásva, Küssstachson, II óra 30, Farkas. Tisza-Új—Szen­tesi Vízmű, Újszen­tivám, 16.30, Kormán­yocs. F­őm­énkőzést az if­júsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Nagymá­­gocs—Ásotthalom, Nagymá­­gocs,­­16.30, Horváth. Kiszom­­bor—Szatyamiaz, Kiszombor, 16 óra 30, Király. Forráskút—Rú­zsa, Forráskút, 16.30, Chmilofsz- Id­. Algyő—III.Dés, Algyő,­­16.30, Bánóczki. JATE—Szegvár, Do­­rozsma, 16.30, Simon. Előmér­­kőzést az ifjúsági csapatok vátt­­azanak. Megyei III. osztály: Ópuszta- szer—­Pusztaam­érges, Opruszata­­szer, 16.30, Tóth 11. Csengele— Domaszék. Csengelle, 16.30, Kó­szó. Tömörkény—Pusztaszer, Tömörkény, 16.30, Szűcs. Bor­dány H.—Köszace. Bordány, 16 óna 30, Pataki. Otto­más—Metri­pond II., Cöttömös, 16.30, Bács­kád. Ma­rostele—Állategészség­ügyi Főiskola, Maroslele, 15.30, Keresztúri Ferencszállás— Eperjes, Ferencszállás, 15.30, Bod­ó. Nagylak—Árpádhalom, Nagylak, 15.30, Farkas. Ambróz­­ iáivá—Pitvaros. Ambróziáivá 15.30, Győrt, Magyarcsaná­d— Csanádpalota, Mágyarcsanád, 15.30, vásárhelyi tv. Királyhe­gyes—Derencegyház, Királyhe­gyes, 16.30, vásárhelyi jv. Szl­­iváncs—Szegedi JKV, Szikáncs, 16.30, vásárhelyi jv. Vízilabda: OB I.: Szentes SC—Bp. Vasas, Szentes, 18. Böngészde Ma, szombaton a futással indul az idei ötpróba sport­akció. A teljes távon a fér­fiak 28, a nők 14 kilométert futnak, a rövid távon egysé­gesen 7 kilométer az előírt adag. A próbázók ma dél­előtt 11 óráig jelentkezhet­nek a szegedi versenyhely­színen, a Dóm téren.. Az ak­ció igazolványát a helyszí­nen vásárolhatják meg az ér­deklődők. * A megyei III. osztályú lab­darúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: szegedi csoport: Röszke—Tá­pé II. 3-3, Zsombó—Tömör­kény 1-1, Pusztaszer—Csen­géle 3-0, Domaszék-Puszta­­mérges 0-4, Metripond II.— Bordány II. 0-1, Öttömös— Ópusztaszer 0-6. Makói cso­port : Nagylak—Ambrózfalva 2-0, Derekegyház—Ferenc­szállás 1-0, Csanádpalota— Királyhegyes 8-0, Eperjes— Szikáncs 0-0, Magyarcsanád —RT. Főiskola 3-2, Árpád­halom—Maroslele 4-2. * Élménybeszámolót tart Maracskó Tibor ma, szomba­ton este hét órakor Szege­den, a Dózsa utcában lévő Szeged SC sportklubban. A világbajnok öttusázó most a Magyar Triatlon Szövetség elnöke. Az Európai Közösség Bi­zottsága úgy foglalt állást, hogy 1992. július 1-jétől a kontinens valamennyi labda­rúgócsapata az eddigi há­rom helyett öt külföldi játé­kost szerepeltethet a nemzeti bajnokság első osztályának egy-egy mérkőzésén. Azon­ban megszorítás, hogy az öt közül kettő csak olyan lehet, aki már öt éve folyamatosan az adott országban játszik. * Szegedi székhellyel alakult meg az Ultrafutók Magyar Országos Szövetsége. Lapunk főmunkatársa, Bagaméry László és szupermaraton­ista Simon László négy évvel ez­előtt ötlött­ ki, hogy Szege­den a Stefániában rendezze­nek 12 órás futóversenyt. Az alakuló közgyűlésen elkészí­tették az alapszabályt, meg­választották a tisztségviselő­ket. A szövetség elnöke Vol­­ford László, a főtitkár Sípos István az ugyancsak világhí­rű szegedi szuperfutó. * Remek magyar sikerek születtek Rómában, az öttu­sa Európa-bajnokságon. Egyéniben Madaras Ádám az első. Fábián László a har­madik. Kálnoki Kis Attila a hatodik helyen végzett, a csapat szintén aranyérmes lett. Egy álom megvalósul Almuk valóra válik a csanytelekieknek, hiszen már épül az általános iskola udvarán a község fedett tornaterme. A kivitelezést a helyi Egyetértés Tsz építőbrigádja végzi. A vas tartópillérekkel körbefogott, alumínium trapézlemez­zel fedett, blokktéglával körbefalazott, műanyag padlóval burkolt, tágas, világos sportlétesítmény néhány hónap múlva már funkcionál. (Fotó: Pintér József) SZOMBAT, ina! Április 16.

Next