Heti Új Szó, 2001. január-március (7. évfolyam, 1-13. szám)

2001-02-02 / 5. szám

A “Pipos” sikeres Mérlegen az első félév Tavalyi eredményei alapján az 1. számú iskola tantestülete reprezentatív intézménnyé vált, mivel a 40 általános iskola közül a kiemelkedő 15. helyen végzett eredményei alapján. Tantárgy­versenyeken, nemzetközi vetélkedőn elért első helyezésével, a végzősök jó továbbtanulási százalékával, iskolánk kiemelkedő státust szerzett magának. Az alábbi adatok mozzantak egy félév történetéből. A VIII. osztályosok felkészítése a vizsgákra a legfontosabb feladat. Min­den szaktanár pótórákkal igyekszik emelni a színvonalat, pótolni a felké­szülési hiányosságokat. Fontosnak tartjuk tudatosítani: kik vagyunk, honnan jövünk. Hangsúlyt ér­­ezünk Temesvár és Temes megye k nelme, műemlékei, kulturális in­tézményei, személyiségei megismerésé­re. A VIII. osztályosok Tácsi Erika tanárnő irányításával gazdag anyagot gyűjtöttek össze. Ebben szerepelnek sajtó kivágások, fotóalbumok, képeslap és emléktábla felirat-gyűjtemények. A megye természeti szépségeivel 55 tan­uló ismerkedhetett meg Vass Edit, Pál Krisztina, Makkai Tünde tanítók szer­vezte kiránduláson, amelyen Lugos, Traian Vuia, Romaneşti és Tomesti szépségeivel, történetével találkoztak először. A magyar kultúra n­agyjaival ala­posan megismerkedni az évfordulós rendezvények kapcsán nyílik alkalom. A Vörösmarty évforduló iskolánkban sok diákkal szerettette meg a nemzet nagy költőjét. Az irodalmi műveltség finomítását szolgálják a szavalóver­senyek is. Az aradi Kölcsey­ Szövetség az 1-es számú általános iskola ver­senyén Ukoveczky Orsolya (VII. osz­tály) III. díjat, Kvaszta András (V. osztály) dicséretet kapott. Szegeden a Gedói általános iskola szavaló verse­nyén szintén jól szerepeltek a Tácsi Erika által felkészített diákok. Október 6. alkalmával a girodai úti Honvéd emlékműnél hangzott el irodalmi, verses összeállítás Tácsi Erika és Erdei Ibolya tanárok rende­zésében. A kisebbek irodalmi nevelését báb­játékok és színházi előadások mellett az egyéni könytárak kialakítását célzó munka segítette. Stan Gabriela és Tácsi Erika az olvasási kultúra meg­alapítását is feladatul tűzte ki. Az alkotókészség fejlesztésére az V. osztályosok 10 mesét, illetve rajzot küldtek Tácsi Erika irányításával a Krónika lap pályázatára. Egymás kultúrája kölcsönös megis­merésére jó alkalmat nyújtanak a ta­gozatos iskolákban a közös rendez­vények. Petőfi január 1-ei, Eminescu január 15-iki születésnapja közelsége szülte az ötletet a két költő kétnyelvű műsorban bemutatására. Az V-VIII. osztályos gyerekek szavalatai előadását Tácsi Erika, az énekek betanítását Erdei Ibolya végezte. Mikulás napját iskolánkban hagyo­mányosan olyan összejövetellel ünne­peljük, amelyen az iskolások az iskola körzetébe tartozó óvodásokat látják ven­dégül, bemutatva nekik jövendő tanintézetüket. Ez évben sajnos csak Lázi Carmen csoportja jelent meg a Pál Krisztina, Makkai Tünde, Vass Edit tanítónők által szervezett ünnepségen. Karácsony ünneplése sokkal jobban sikerült. A szülőket az iskolában kö­szöntötte egy verses, zenés összeállí­tás, az öregeket Csákován Kóbor György tisztelendő meghívására az öregek otthonában köszöntötte karácsonyi műsor, míg a gyárváros­i öregek otthonában három nyevű műsor köszöntötte a magukra maradottakat. Felkészítő tanítók Vass Edit, Páll Krisztina, Makai Tünde, illetve Erdei Ibolya és Tácsi Erika tanárnők. A rászoruló családok szociális gondjain próbált segíteni a napközis tevé­kenység, valamint 30 tanuló ta­nítás utáni étkeztetése. A szervezésben Pál Krisztina, Makkai Tünde, Vas Edit tanítók és Stan Gabriella tanár­nők vállaltak oroszlánrészt. A felté­telek biztosítását a Dr. Bárányi Ildikó vezette temesvári Máltai Szeretetszol­gálat, valamint a Kóbor György által vezette csákovai Caritas szervezet vál­lalta magára. Köszönet a Gálik csa­ládnak a támogatásáért, és a Szász Enikő által vezetett Nőszövetségnek a szükséget szevető családok megsegíté­séért. A Gyárvárosi Szülők Egyesülete ruhagyűjtéssel segítette a rászorulókat, támogatta az iskolát rendezvényei megtartásában. A megmérettetés, a versenyképes­ség kialakításának jó alkalma a külön­böző országok testvériskolával való kapcsolat. A szegedi Gedói, a szabad­kai Ivó Lola Ribar, az aradi­­ számú általános iskolákkal való ezévi együtt­működési tervet nemrég hagyták jóvá. A tárgyalások Szegeden folytak, s ed­dig Szabadka város önkormányzata ra­tifikálta. Tavasszal itt Temesvárott folytatódik a megmérettetés. Ungár Ilona, igazgatóhelyettes 2001. február 2., pe'ntek QD Techné Egyesület közgyűlése Értesítjük a TECHNÉ Egyesület tag­ságát, hogy ma 17 órakor tartjuk köz­gyűlésünket. Találkozunk Temesváron a Villamosmérnöki Kar (Bd. Parvan nr. 2) előcsarnokában. Kérjük a tagtársak minél nagyobb számú jelenlétét. Várjuk azokat a ma­gyar egyetemi oktatókat, tudományos kutatókat, tudományos címmel rendelke­zőket (arra várományosokat) értékterem­tő munkát felmutató személyeket is, akik még nem iratkoztak be egyesüle­tünkbe. Elnök Dr. Delesega Gyula, egyetemi tanár Megjelent a KORUNK 2001. januári száma A Fórum, Kultúra Tudomány hár­masnak helyt adó folyóirat Virtuális jövő összefoglaló címmel a számítógé­pes világháló, az információ áradatnak köszönhető új életformának és gondol­kodásmódnak szenteli az új évezred első számát. Ezen kívül nyolcat és szépirodal­mat kínál, történelmi és szociográfiai jellegű anyagokat, könyvismertetőket és kritikát. A folyóirat fiatal és kevésbé fiatal értelmiségieknek szól és minden­kinek, akit érdekelnek korunk lényeges és aktuális problémái. A 12000 lejbe kerülő igényes folyó­irat a Mária téri könyvesboltban kapható.

Next