Heti Új Szó, 2005. január-március (10. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-07 / 1. szám

HETI ÚJ SZÓ IDŐSZERŰ 2005. január 7., péntek [ 3. ] ­ Új év, új kormány, új remények A parlamenti- és elnökválasztási kampány, valamint a koalícióalkotási kísérletek zaklatott időszaka után a Tăriceanu kormány beiktatása megkönnyebbülést és némi megnyugvást hozott az év végére a romániai társadalomban. Ezen belül a magyarság, megelégedéssel könyvelhette el, hogy az új kormányban - talán várakozását is meghaladó súllyal - az RMDSZ négy miniszteri tárcával van jelen. Erre a sikerre némi árnyékot vet a szövetségünknek az elnökválasztás két fordulója közötti - egyes vélemények szerint, elsietett - szerepvállalása az SZDP mellett, ami valójában, a politikai élet­ben nem tartozik az erkölcspróbáló tényezők közzé. Nagyobb kérdőjel az a felelősség, amelyet olyan körülmények között vállal fel az RMDSZ, amikor az európai integráció érdekében tett ígéreteket valóra is kell váltani, amikor a posztkommunista kormányzástól hátramaradt elvarratlan szálak sokaságát be kell majd szegni egy szalonképes ország szőnyegébe. Ebben a kockázatterhes vál­lalkozásban, a Tăriceanu kormány tagjaként, az uniós követelések és a belső társadalompolitikai elvárások mellett, az RMDSZ minisztereit és a Szövetség egész vezetőségét a választási program­jukban megfogalmazott ígéretekért, a magyarság külön is elszámoltatja. Sokakban felmerül ezek után az aggodalom, hogy helyes volt-e ebben a bonyolult romániai állapotban, egy meglehetősen törékeny kormánykoalícióban az RMDSZ-nek szerepet vállalnia? Alábbi összeállításunkban e kérdésben politikusok, újságírók, vállalkozók és közemberek fejtik ki véleményüket. Albert Dénes, újságíró­dapest) Ha abból indulunk ki, hogy a romániai magyaroknak, akár­csak az egész román társada­lomnak az érdeke, minél hama­rabb csatlakozni az Európai Unióhoz, akkor az RMDSZ sem mulaszthatta el a kínálko­zó lehetőséget, hogy szerep­­vállalásával hitelesebbé tegye a kormányt, s így egyszerre szol­gálja a román társadalom és a magyarság sajátos érdekeit is. Semmiképpen sem baj az, hogy a magyarság érdekvédelmi szövetsége vállalkozott a kor­mányzásra, hiszen gondoljunk csak arra, hogy milyen esélye lenne céljai megvalósítására, ha ellenzékbe marad, például együtt a nagyromániásokkal. Az pedig, hogy a érdekeinek­­re radikálisabb megse­­­mítése, de hibái ellenére is elfogadható partnernek tekinti mindkét nagy párt, azt jelzi, hogy az RMDSZ politizálásá­nak helyes az iránya. Ugyan­akkor látni kell, hogy a kocká­zatoktól sem mentes e szerep­­vállalás. Nem világos például, mit tud tenni az autonómia ter­vek életbeléptetéséért. És nem örülhetünk Basescu elnök azon kijelentésének, hogy “Ro­mánia a románoké.” Más kér­dés, hogy az RMDSZ lehető­séget mulaszt el amikor nem lép valamilyen szövetségbe, együtt a többi kisebbséggel, amelynek zászlóvivője lehetne. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi kerül be a kormány­­programba az RMDSZ prog­ramjából, ezért nehéz véle­ményt formálni a jövőről. Sze­rintem életképes lehet a Tăriceanu kormánykoalíció, mivel belátható közelségbe került az uniós csatlakozás, ami lendületet adhat a kor­mánynak és az ellenzék sem engedheti meg magának, hogy olyképpen ássa alá a kormány munkáját, amivel veszélyeztet­né a csatlakozást. Szegedi Lajos, mérnök, vállalkozó ígéretes az új kormány gaz­daságpolitikája, s az RMDSZ által elért választási eredményt kár lett volna nem gyümölcsöz­­tetni a kormányalakításkor. Az szerintem egyáltalán nem igaz, hogy az RMDSZ elárult volna valakit, vagy, hogy megszegte ígéretét, hiszen egyedül indult a választásokon, s így érte el a szükséges küszöböt ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe. Egyébként már a kampány ide­jén világosan és egyértelműen vallotta , hogy a szélsőséges nacionalisták kivételével bár­melyik párttal hajlandó koalí­cióban kormányozni, amennyi­ben az elfogadja az RMDSZ programjában szereplő célkitű­zéseket. Tehát nem szegte meg ígéretét azzal, hogy korábban másik kormányalakításra ké­szülő párttal is tárgyalt. Inkább azt mondhatnék, hogy végre, a merevségükről nevezetes ma­gyar politikusok tanultak valamit a Bethlen Gábor rugal­mas politizálásából. Mellesleg bécsi ismerősöm szintén elis­meréssel nyilatkozott a napok­ban a Tăriceanu kormányról és gratulált az RMDSZ politizá­lásához. Ezt csupán azért mon­dom el, hogy lássák: külföldön is jó az RMDSZ megítélése. Persze szükséges lesz a jövő­ben az belső ellenzék irányába is rugalmasabban politizálni, hogy a megosztottság ne gyen­gítse az RMDSZ erejét, pozí­cióját és tekintetét. Marossy Zoltán, mérnök, volt Temes megyei RMDSZ- es tanácsos Az RMDSZ kormányra lé­pése nem jó vagy rossz, hanem szükségszerű. Egy jó európai konjunktúrában, egy zavaros itthoni helyzetben kell közös­ségeinknek a legtöbbet kikény­szeríteni, következetesen, sok munkával, minél kevesebb szö­vegeléssel. Az alku nagyon jó, a megvalósításnál lesznek ko­moly akadályok. Ráadásul ezt a kormányt sokan rövid életű­nek vélik. Tehát megint itt a kérdés: minél gyorsabban bese­­perni, amit lehet, vagy beindí­tani valamennyi hosszú távú tervünket? Ezen aztán lehet vitatkozni! Dr. Lakatos Gábor, orvos Az RMDSZ-nek feltétlenül ebben a demokrata áramlatú szövetségben van a helye. Fő­leg, hogy általa biztosított a parlamenti többség és sürget­hető a csatlakozás az Európai Unióhoz. A szerepvállalóknak nem lesz könnyű dolguk, hi­szen a székelyföldi nemzettár­saink tőlük várják el, hogy végre szorgalmuknak megfe­lelő feltételeket teremtsenek, ahhoz, hogy ők is kilábaljanak a gazdasági elmaradottság ál­lapotából, hogy járható útjaik legyenek és megfelelő munka­helyek. Ezért fontos számukra is az önrendelkezés, vagy, ha úgy tetszik, az autonómia. Sze­rintem Markó Béla kormány­főhelyettesként, az RMDSZ minisztereivel együtt sokat te­het érdekükben, érdekünkben. Összeállította: Graur János (folytatás a 4. oldalon) Tájkép csata után Mögöttünk egy újabb, fájdalmas kudar­cokkal és keserves győzelmekkel fém­jelzett fáradságos esztendő, de sebeink hosszas ápolására nincs idő, megcsappant erőtartalékainkat menet közben kell feltöl­tenünk, hiszen előttünk egy újabb kalandos - a felemelkedés és a bukás lehetőségét egyaránt ígérő­­ békeév. Vegyük számba, a teljesség legkisebb igénye nélkül, mit hagyott ránk az elmúlt esztendő és hogyan s merre tovább? Új kormány, új seprű, esély egy meg­szilárdulni készülő, európai mázzal bevont pártállami rendszer lebontására. Várt, de év vége közeledtével már alig remélt for­dulat, annyira nem, hogy politikai képvise­letünk csúcsvezetőit közismert óvatossá­guk is cserben hagyta, amikor a medve bőrére való idő előtti koccintásra szólítot­ták fel közösségünk tagjait. Szerencse, hogy a nép - mint a történelemben annyi­szor­­ ismét bölcsebbnek bizonyult veze­tőinél, megteremtve ezáltal a régen várt átállás lehetőségét. Tudunk-e élni vele? Könnyen biztosan nem: négypárti koalíció, mögötte igen ingatag parlamenti többség nem ígér nyugodt kormányzást. Biztos pontnak látszik a folyamatos megújulásra és pozitív meglepetésre képes államelnök. Van azért más biztató is: például az igazságszolgáltatás reformjának soha nem voltak még ilyen kedvező feltételei. Ha ennek a végrehajtó csapatnak sem sikerül a polip csápjait levágni, akkor reménytelen a jelenlegi rendszer megváltoztatása. De nekünk, magyaroknak, mit hoz ez a változás? - kérdezik tőlem sokan. Hiszen ezek se szeretnek minket. Biztos, hogy az eddig kormányzó szociáldemokratákkal egyszerűbb volt az egyezkedés, ugyanak­kor felszínesebb is. A jelenlegi koalícióval nehezebb lesz, de esély van végre a kö­zösségi identitásunkat érintő, mélyre szán­tó intézkedések meghozatalára, így az első félévben esély nyílik a szórványközösségek megmaradása szem­pontjából sorsdöntő kulturális autonómia törvényi kereteinek megteremtésére. Rajtunk is múlik, sikerül-e? A nekünk, magyar és nem magyar bán­ságiaknak egyformán fontos regionaliz­­must, a pénzügyi és közigazgatási de­centralizáció elveinek gyakorlatba ültetését közelítsük óvatos optimizmussal. Bár min­den jelenlegi parlamenti párt inkább centralista mint nem, az azért ad okot re­ményre, hogy az európai unió szellemi­ségét a jelenlegi kormány könnyebben befogadja mint elődje, amely minden reformot csak tessék-lássék hajtott végre. Végül magunkról: az elmúlt esztendő öröksége egy meghasonlott, erejében nem bízó szervezet látszata. A végül sikeres parlamenti választási eredménynek sike­rült-e kimozdítani szervezetünket ebből az állapotból, vagy a látszat valósággá válik? Erre is választ kell adnunk nemsokára. Remélem, válaszunk egyértelmű lesz. Amilyen egyértelmű a feladat is: közös­séget, hazát, jövőt építeni a bánsági ma­gyarságnak. Ehhez kérem a tenni akarók partner­­ségét" Toró­k Tibor

Next