Heti Új Szó, 2005. január-március (10. évfolyam, 1-12. szám)

2005-02-25 / 8. szám

(26.) 2005. február 25., péntek Richard Gere a) A külügyminiszter asszony ekkor éppen a legújabb közel-keleti válságnak próbált véget vetni, s amikor az ABC riportere elmesélte neki, mit kívánt Gere, Albright szívből nevetett és azt mondta, ő meg szívesen cserélne a sármos színésszel. Richard persze nem hanyagolta el a szí­nészetet se, bár szerepeiben ezúttal nem a férfiúi bájak domináltak, hanem pszichote­rápia a Dermesztő szenvedélyek, kettős sze­mélyiség a Mr. Jonesban, amnézia a Som­­mersbyben, és hősiesség az Első lovagban, amelyben Sir Lancelotot alakította. A nagy visszatérésre az 1996-os Leg­belső félelem tűnt alkalmasnak, de a szinte ismeretlen fiatal partnere, Edward Norton elorozta előle az Oscar-díj jelölést. Gere azonban nem keseredett el, újabb filmbe kezdett, a Vörös sarokban nagymenő holly­woodi ügyvédet játszott, aki Pekingben belekeveredik egy nő megerőszakolásának és meggyilkolásának ügyébe. A Sakálban pedig egy bebörtönzött ír ügynököt alakított, akit az FBI kikér, hogy tapasztalataival segítse a bérgyilkos ellen folyó nyomozást. Robert Altman rendező is bízott Richard tapasztalataiban. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a főszerepet Richard Gere-re osztom " - nyilatkozta. "­ Ha ő nem vállalta volna, el sem készítem a Dr. T.-t. Vagy kivárom, amíg végül kötélnek áll. Richard nőgyógyászt alakít, de olyat, akibe minden páciense­­ korra való tekintet nélkül - beleszeret. Remélem, a női nézők is el­ábrándoznak majd kicsit ezen a lehetőségen: Richard Gere mint nőgyógyász... A férfiak pedig kíváncsiak lesznek, vagy irigyek. ” A hűtlen férj következő filmjében, a Megszólít az éj­szakában befutott újságírót alakít, aki autóbalesetben elveszíti a feleségét, de még pár év múlva is gyötri a kérdés: mit láthatott az asszony, ami megzavarta vezetés közben? Gere szerint az általa megformált figura eleinte idegenkedik a szürreálistól, de aztán nyitottabbá válik, és nincs szüksége többé bizonyítékokra. Legújabb filmjében viszont annál inkább meg akarja szerezni ezeket. Adrian Lyne ren­dező A hűtlen című filmjének forgatóköny­vét olvasva Richard már lelkesedett a sztoriért. “­ Egy jól felépített, titokzatos történet körvonalazódott belőle, amit nem csupán érdekesnek, hanem egyenes nyugtalanítónak éreztem - vallotta be." - Egy munka kezdetén a szerepben mindig lennie kell egyfajta bizony­talanságnak, aminek megértésére és ábrá­zolására nagyon sok időt és energiát kell fordítani, és például ki kell találni, mi az, ami váratlanul el tudja bennünk szabadítani az erőszakot? Mindig foglalkoztatott az a gon­dolat, hogy az ember voltaképpen kiismer­hetetlen a másik ember számára. Mind­annyian zárkózottak vagyunk, vastag páncél, növesztünk. Azt hiszem, épp ezért ragadozt meg ez a történet: ha belenézünk ebbe a tükörbe, saját magunkat látjuk. ” A hűtlen című filmben ő alakítja a meg­csalt férjet, akinek neje egy fiatalabb férj kedvéért lép félre. Hiába, Gere fölött is múlik az idő.... De szerencsére csak a mozi­ban, mivel ügyvédet alakít a Chicago című musicalban. Billy Flynn Chicago leghírhed­­tebb védőügyvédje, s olyan ügyfelei vannak mint a gyilkossággal vádolt nők szerepében Renée Zellweger és Catherine Zeta-Jones. Jöhet az esküvő A Gere életében lévő nő, élettársa, C . Lowell is elégedett vele, s a színész manap­ság úgy érzi, kapcsolatuk elérte azt a pontot amikor már illene házassággal megpecsétel­ni, de az időpontot még nem határozták meg Már megkértem Carey kezét, és igen mondott" - mesélte Gere. - "De most nem tu­dom, minek nevezzem őt. Már nem mondha­tom, hogy a barátnőm, s a menyasszony is fu­rán hangzik, hiszen van egy közös gyerme­künk. Azért majd nekilátok megszervezni az esküvőt. ” Valószínűleg Gere ebben is olyan tehet­séget mutat majd, mint azt filmjeiben meg­szoktuk tőle... A hűtlen egyik intim pillanata A hűtlen: Diane Lane karjaiban február-márciu Megszólít az éjszaka Sommersby: Jodie Fosterrel Osz New Yorkban: romantika Winona Ryderrt HETI ÚJ SZÓ MOSOLYGÓ MÚZSÁK Szilveszterkor AGÁRDY GÁBOR és KELETI LÁSZLÓ bohócszámot adott elő. A két színész önfeledten komédiázott, a hangulat fantasztikus volt. - Szamóca! - kiáltott Agárdy. - Gyere ülj az ölembe! Enyhén ittas néző felállt az első sorban, és felrohant a színpadra. - Itt vagyok! - mondta, és belehuppant a meglepődött színész ölébe.

Next