Heti Új Szó, 2008. október-december (12. évfolyam, 40-52. szám)

2008-11-28 / 48. szám

ra 2008. november 28., péntek_____________MEZŐGAZDASÁG _______________heti ÚJ SZÓ BÁNSÁGI MAGYAR GAZDA Szerkeszti: KISS KÁROLY Pályázzunk! Új pályázati kiírás a CORVINUS Zrt-nél a volt ÚJ KÉZFOGÁS KÖZALAPÍTVÁNYNÁL azok­nak, akik már pályáztak és azoknak, akik most fognak először pályázni. A pályázaton részt vehet Románia bármely megyéjében élő magyar nemzetiségű állampolgár, bár­milyen szakmában. Az Új Kézfogás helyébe lépett Corvinus Zrt. célja szintén elsősorban a határon túli magyar nem­zetiségűek által lakott területek gazdasági fejlődésének segítése, a mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve önkormányzatok megerősítése. Mindezt teszi a szülőföldön maradásért, gazdasági támogatással, vissza nem térítendő támogatások juttatásával, pályázatokon keresztül. A most kiírt pályázatokkal pénzbeli támogatáshoz lehet jutni. A pályázatokat megírhatják a pályá­zók és megyei szervezetünk is. Bővebb információkhoz, a kitöltendő nyomtatványokhoz a www.corvinus.hu/pályázatok.php oldalon lehet hozzájutni, vagy szervezetünknél a 0740-036.298-as telefonszámon. A pályázatokat Újszentesen (306170 Dumbravita str. Olt, nr. 7, judeţul Timis) kell leadni, a Corvinus Zrt Vállalkozásfejlesztési Központjában, ahol a pályázat előminősítésben részesül, és elfoga­dásra vagy elutasításra javasoljuk. Kiss Károly, VFK vezető A Corvinus Zrt által kiírt pályázatok ismertetése Az új kiírások alkalmával 5 pályázati kategóriában lehet pá­lyázni 2009. január 8-ig (eddig el kell készíteni az előminősítést is, így szükséges, hogy legalább egy héttel a határidő előtt eljusson a VFK-hoz a pályázat). 1- es számú pályázati lehe­tőség: UTÓLAGOS ÖNRÉSZ TÁ­MOGATÁS EURÓPAI UNIÓS ILLETVE NEMZETI GAZDA­SÁGFEJLESZTÉSI PÁLYÁ­ZATOKHOZ KAPCSOLÓDÓ PROJEKTEKHEZ kódszáma: FEUT 2008 A benyújtott pályázattal támo­gatást lehet nyerni uniós vagy hazai pályázatokhoz az önrész ki­egészítésére. Pl. ha egy pályázó megnyer egy hazai vagy uniós pályázatot, abban a költségek kb. felét az unió vagy a hazai pályáz­tató adja, a költségek másik felét saját zsebből (ez az önrész) kell biztosítani. Az önrészben segít a Corvinus Zrt. 4 millió forintig ter­jedő támogatással, ami nem lehet több az önrész összegének 50%­­ánál. A megnyert támogatást két részletben utalják át, az első 50%­­ot, ha a pályázó megkapta az ere­deti pályázati támogatást, a máso­dik részletet ha megtörtént az ere­deti EU-s vagy hazai pályázat el­számolása. Kik pályázhatnak? 1. A legtöbb­­ éve működő e­­gyéni vagy társas vállalkozás tu­lajdonosa, aki termelő-, szolgál­tató- vagy kereskedelmi tevé­kenységet folytat, 249 személyig. 2. Önkormányzatok és azok társulásai. 2- es számú pályázati kiírás FIATAL, KEZDŐ VÁLLAL­KOZÓK TÁMOGATÁSÁRA. Kódszám: FFTK 2008 Pályázni lehet 1.000.000 HUF összegre. Felhasználható a vál­lalkozás létrehozásának feltételeit biztosító kiadásokra (mint doku­mentumok, igazolások, kérelmek stb. beszerzésének, begyűjtésének költségeire) és/vagy kezdeti beru­házási (eszközbeszerzési) és mű­ködési (iroda, műhely stb.) fenn­tartási költségek fedezésére. A tá­mogatást az újonnan létrehozott kft. kapja amelyet 3 hónap alatt kell bejegyezni. Kik pályázhatnak? 1. A 35 év alatti magyar nem­zetiségű magánszemélyek, akik 2009. május 31-ig megalapítják vállalkozásaikat úgy, hogy meg­valósítható üzleti tervvel rendel­keznek. 2. A 2008. május 1-jét követő­en alapított, vállalkozók, 35 év alatt és megvalósítható üzleti tervvel rendelkeznek. 3- as számú pályázati kiírás AZON VÁLLALKOZÓK, A­­KIK ISO­HACCP MINŐSÉGI, HIGIÉNIAI VAGY BIZTOSÍ­TÁSI RENDSZERT AKARNAK MEGVALÓSÍTANI. Kódszám: FISO-2008 A támogatás a minősítésre va­ló felkészítés és tanúsítás összér­tékének 50%-a lehet, de nem több mint 1.000.000 HUF. Mire lehet költeni? A rendszer kialakítására ára­jánlat vagy szerződés alapján, mi­nőségbiztosítási kézikönyvre, fo­lyamatleírásokra, munkautasítá­sokra, munkaköri leírások készí­tésére, a rendszer bevezetésére. Nemzetközileg elismert tanú­síttatásra, előauditra, tanúsító au­­ditra. A pályázók köre ugyanaz, mint az 1-es számú pályázati ki­íráson résztvevők. A 4- es számú pályázati kiírás KIÁLLÍTÁSOKON, kon­ferenciákon ÉS ÜZLET­EMBER TALÁLKOZÓN VALÓ RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSA. Kódszám: FUKI-2008 A támogatás mértéke: Helyi vagy országos szakkiál­lításon, konferenciákon, üzletem­ber találkozón való részvétel költ­ségeinek 50%-a, maximum 100.000 HUF akár kiállító akár résztvevő. Az országon kívüli szakkiállí­táson, konferencián, üzletember találkozón a költségek 50%-a, maximum 200.000 HUF-ig. Üzletember találkozó szerve­zés 1.000.000 HUF-ig, ha leg­alább 20 fő vesz rajta részt. A pályázaton ugyanazok ve­hetnek részt mint az 1-es és 3-as számú pályázatokon. 5-ös számú pályázati kiírás OLYAN HITELEK KAMA­TÁNAK A TÁMOGATÁSA, A­­MELYET VÁLLALKOZÓK VETTEK FEL BERUHÁZÁS­RA, FEJLESZTÉSRE. Kódszám: FEÁT 2008 A támogatás mértéke: 1 éven túli, de öt évnél nem hosszabb futamidejű, forintban számolva 100 millió HUF nagy­ságú beruházási, fejlesztési hite­leknél, termelőeszközök pénzü­gyi lízingjénél igényelhető: a 25 millió alatti hiteleknél az adott kamatperiódusra eső kamattámo­gatás 4%, a 25-100 millió HUF közötti hitelekre a kamattámo­gatás 2,8%. Mindkét esetben a kamattá­mogatás nem lehet nagyobb, mint 50%-a a szerződésben foglalt ka­matlábnak. A kamattámogatás 5 évre szól, és szükséges egy érvényes hitelszerződés. Pályázhatnak az 1 -es, 3-as, 4- es és az 5-ös kiírásban szereplők. Ingatlanvásárlásra vagy lízingre felvett hitel után nem jár kamattá­mogatás. A hazai kistermelők és a vadkapitalizmus Mivel a kistermelő csak alap­anyagot termel, s azt feldolgozat­lanul értékesíti, ki van téve a többszörös kizsákmányolásnak. Ahhoz, hogy a földjéből termést csikarjon ki, gépeket - traktort, ekét, boronát, vetőgépet, permete­zőt, kombájnt és szállító eszközt­­ kell beszereznie. De szükséges a drága vetőmag, a növényvédősze­rek és a műtrágyák beszerzése is. Ezek árát viszont az előállító és a forgalmazó állapítja meg úgy, hogy neki biztos legyen a maxi­mális profitja. Sajnos legtöbb esetben ezen szereplők kapzsisá­ga határozza meg azt, s a kiszol­gáltatott helyzetben lévő kister­melőket a román állam nem védi törvényekkel, támogatásokkal. Másrészről a kistermelőt kizsák­mányolják a felvásárlási árak csúnyán való meghatározásával és alacsonyan tartásával. Hírek • Mennyiségileg és minőségileg is jó volt az idei szőlőtermés. Következésképpen minőségi bo­rokra számítanak a szakértők. • További jelentkezőket várunk a Temesvári Magyar Kertbarátok Egyesületébe. Jelentkezni lehet a 0740-036.298-as telefonszámon. A kunok a Temes­közben 1279-ben a kunok katonai, köz­­igazgatási és jogi kiváltságokat kapnak, kiemelik őket a közsza­badok közül. IV. Kun László kirá­lyunk előírja a kereszténység fel­vételét, és a letelepedést. A máso­dik kun törvény szerint a 7 kun­ nemzetség a következő helyekre telepedik le.Borcsol a Maros és a Temes között, Olás a Tisza és Körös között a későbbi Koház-szék területén telepedett le. Csertán a Duna-Tisza közti homokhátságon alakította ki a Halas széket. Kora a Marostól délre a mai Aranka folyó völgyében élt, valamint az Ron­csuk, Köncsög nemzetség. A méhek után a verebek száma is csökken Főleg Nagy-Britanniában ész­lelték, amit a rovarok számának a csökkenésével magyaráznak. A méhek eltűnését az Európai Unió parlamentje tárgyalja. Hatá­rozat is született arról, hogy pénzbe­li támogatást kell nyújtani azért, hogy megteremtődhessenek a mé­­heknek szükséges életfeltételek. Ökológiai kompenzációs zónákkal és méhészeti ugarak létrehozásával, nektárképző növények termesz­tésével szeretnék ezt elérni. Növelni kell a facélia, a borrágósír, a vad­repce és a fehérhere termesztésének területét.

Next