Temesvári Hirlap, 1924. február (22. évfolyam, 24-46. szám)

1924-02-01 / 24. szám

TEMESVÁRT HÍRLAP XXI­I. évfolyam, 24. szám" t volna, a lcsütörtöknek virradó évijel fél kettőkor csendesen elszemd­erült. A temetés.­­Az elv megdöbben­tő­ varatlansággal és hirtelen­séggel elhunyt Pogány Mihály ,szerkesztőt az­­ egdeibe­tvárosi Bethlen­­utca 6. szám alatti gyászhá­zban ravata­lozták fel­, ahonnan február hó elsején, pénteken délután két órakor temetik a belvárosi sirkek­be. A temetésen a t­emes­­vári ujj­sá­gírók testületiilleg vesznek részt, ezen kívül képviselteti romgát az Erdélyi és Bánáti Ki­se­bbségi Újságírók 'Szerve­­®e.hu, továbbá a Magyar Párt tem­sies-toron­­táli megy­ei tagozata, az Arany János Tár­saság, a Polgári Szervezet és­ mind az a sok egy­est­­l­erő és testület, melynek az el­hunyt vezetőtagja volt. Pogány Mihály alap. A tomo-vári újságírók elhatá­rolták, hogy mindannyijuk szeretett és f­el­ej­the­tetlen a kartonon; jóbarátja, az ujiságn­ál törhetetlen ih­anco­sána­k mídigd­ö­bbentő tra­gikummal bekövetkezett halála alkalmá­ból emlékének úgy áldoz a legméltóbban, hogy az általa oly nagy szere­tettel keblé­re ölelt újságírók özvegyeinek és árvái­nak támogatására Pogány, Mihály alapot letesi tersek. vvvvr^vwwvvvwTvvvvvwvTfryvvvvTvvvv'rrmnfVTfvrryvvT? mrtvm !^ofncaré l«:os5 d eSed­^st ttugrejs £&2s progrol Kormány felé.* ■— A Ruhr-tert­let Alfisríf^«©. — Engedmények*. — (S­a­j­át tud­ósit­ónk tó­l.) Londoni j­elentés szerinti Mi­n­e­do­n­a­rd! angol miniszterelnök lépéseket tett, hogy P­o­i­n­c­a­r­é francia minisz­­terelnökkel Párisban találkozzék és a függő kéttőseket, melyek Anglia és Franciaiország között még fennállnak, személyes­en megvitassa. Angol politikai körök megállapítják, hogy Poincaré Ma­­dona bírnák kormány­rai­utása óta stfi­atégiai visszavonulást végez a igyek­szik a londoni új kormánnyal össz­­hangzásba jutni. Poincaré az utóbbi időben különben is sokat engedett merev politikai állásfog­lalásaiból s már a legkomolyabb párisi körökben is olyan h­írek vannak forga­lomban, hogy Poincaré és a Parisban tart tartózkodó J­a­s­p­e­r belga, külügy­­minisztter mérlegelés tárgyává teszik a Rudu-vid­ék kiürítését. Ezt a verziót több francia lap ie is közölte, mégpedig cáfolatlanul. A kiürítés feltétele­­ik­ sze­rint az volna, hogy Németország nem­zetközi kölcsönt kapjon, melyből bizo­nyos rész Franciaország jóvátételi köve­­tked­ésernek biztosítására fordítandó. Lehet, hogy ez a fordulat megfelel Macdonald felfogásának is és így érthe­tő, hogy a miniszterelnökök párisi talál­kozását sokkal nagyobb fontosságúnak tartják, mint bármely más eddigi talál­kozást a francia, és angol minisztereln­ö­kök közötti Poincaré már megkapta Macdonald levelét, melyben az angol mi­niszterelnök azt az óhaját fejezte ki, hogy szeretné a mielőbbi találkozást, a haladékt­alanul válaszolt is a le­vél­re ,hangsúlyozva, hogy legnagyobb örömére szolgálna, ha a két kormány egyetértés­iben együttműködhetn­e, tán izzadt; később egésze­n forróvá vált a homloka, de a tenyere csak éjféltájban lett száraz s csak akkor hagyhattam ab­ba a dörzsölést, holt fáradtan én is. Félig halva, dőltem az ágyba s mély álmomból csak másnap délfelé ébredtem fel, hatalmas dörömbözésre. Mikor az aj­tót felnyitottam, azon az orvos lépett be, e szavakkal: — Csak azt akaróim tudni, nem-e csi­­nál megint valami ostobaságot! S azzal mindjárt az asszonyhoz ment. Annak homlokára illesztette tenyerét, azután ideges mozdulattal a pulzusához kapott s úgy állott vagy fél percig, mi­közben szemei egyre jobban tágultak dühében. Mikor ezzel is végzett, hirtelen mozdu­lattal felrántotta a paplant és balfülét az asszony mellére illesztve­­hallgatott, de felém irányított dühös szemeivel majd keresztül szúrt engem. A paplant aztán ismét az asszonyra borítva, hozzám ugrott, galléromnál fog­va begyömöszölt a másik szobába és ma­ga után behúzta az ajtót. Amint látta­m, nagyot kívánt ordítani, de vissza­pillant­va az ajtóra, mely mögött egy beteg fek­szik, meggondolta magát és mérgében összeszorított fogai­ közül sziszegte: —­ Gyilkos! ... Most mindent mond­jon el nekem! Mitől kapta a felesége a tüdőgyulladást­? — Hát bizonyosan attól, hogy meg­gyűlt a tüdeje! Nem? — Átkozott barom! ... Ez az asszony meg van hülve. Hogy hűlhetett meg? Mikor! Mitől? — Hát bizonyosan a hideg levegőtől az elmúlt éjjel. Abbizony, mástól nem is lehet. Magam is alapos náthát kaptam. — Talán­ rányif­ott ajtót-ablakot?. Párisi hivatalos körökben titkolóznak 8 Poinearé és Jaspar közötti­ t­a­nácskozá­­sok­­­tar­talmáról a úgy Parisban, mint Brüsszelben mindössze annyit közöltek a hírlapokkal, hogy főleg a megszállott területek Kórsáról volt­ szó. Bírsz­erint ez óriási lépést­ jelent a nemzetközi helyzet tisztázására, mert­ megegyeztek abban is, hogy a szepar­istáikat a Rajna tarto­­mán­yban és Pfalzban elejtik, a kölni zó­nában vasúti konfliktusban pe­dig enged­ékenységet tanúsítanak Anglia iránt. Francia és belga politikai körök­ben már nyíltan is beszélik, hogy Fran­ciaország hajlandó a megszállott t­erüle­­­teket ki­üríteni, mihelyt a német­ repará­­ciós fizetéseik megfelelően biztosíttatnak. A kölni vasúti k­­n­fli­ktus abban áll, hogy a francia mioigizáló csapatok az angol élelnisz erzá­llítanányok át­ fel­tartóit lát­ták és ezenkív­ül fontos katonai készlete­ket zártak el az angolok előtt. Macdo­nald azonnal erélyesen tiltakozott Paris­ban az eljárás ellen és követelte az angol­­összeköttetésiek szabadságának helyreál­lítását. Ennek a tiltakozásnak tulajdo­­nítható, hogy Franciaország elsiruliani igyekszik a konfliktust. A párisi Radio távirati iroda mint na­gy kic­lentőségi eseményt, jelezvi, hogy a franciák a megszálló­ csapatok létszámát négyszázezerről huszonnégyezerre, a­ bel­gák pedig hét­ezerről négyezerre leszállí­­tot­tták. A londoni Evening Standard szintén nagyjelentőségű dologról értesül: Mac­donald ragaszkodik az orosz szovjet kor­mány elismeréséhez , az elismertetés elé csak egyedien feltételt szab, hogy Orosz­ország előzőleg jelentse ki, hogy belép a N­épszövetségbe. — Hát rá éppen nemi, csak előtte nyi­tottam ki az ajtót egy percre, m­íg az ud­varra jött. — Micsoda? Talán bizony kiment az udvarra! —­ Eltalálta! Persze, hogy Csak az kellett volna, hogy ne jöjjön! — Ő maga kiengedte? — D­e hiszen én hívta­m, hogy jöjjön! — Nyo-ho-mo,ho-mh­! — dadogta az orvos, rémsegítsen forgatva szemeit, mi­közben jobb kezével olyan mozdulatot tett, mintha önmagát akarná fülön fog­ni, balkezével azonban még jobban szo­rongatta torkomat s m­eg sziszegte: — Beszélj kutya! Mi történt? — Hát nem történt .Secm­mi különös. Kijött szépen az udvarra, felült kényel­mesen a favágó-pakkra, én pedig a pa­rancs szerint bizsegesien dörzsöltem a lá­bát a gyógyszertári kenőccsel, de nehéz munka is volt, mert csak éjféltájban lett szájvíz a tenyere. Az orvos elengedte a torkomat — ami­nek már legfőbb ideje is volt — s mind­két kezét m­­ég felé nyújtva, vérben for­gó szemekkel mérte a gerendázatoa, s úgy suttogta.: — Úristen! Ez az őrült talán egy szál ingben vitte ki a beteget csillagos éjsza­kának idején a szabad ég alá! — Arról nem tehetek, hogy csak egy szál inge van s arról sem, hogy csillagos az ég. — De hát mit cselekedett? — Mondtam már: addig dörzsöltem a álcát, míg száraz lett a tenyere. — Kinek a tenyere? — Hát az övé! (Hiszen: az enyém zsíros volt,­­A­z még e­sak fel mai öltöztette? —­ Hogy aztán odabenn megint levet­t temesvári róm.­kát, püspöki palota nagymérvű átalakításával kapcsolatban nem lesz érdektelen ezen ma már szép, régi és szízezerű épület keletkezésére és m ú­­­tj­ára vi­ss­z­a­pi­l­an­tani. A történetíró elsősorban egy különös és csodálatra méltó dolgot kénytelen itt megállapítani és ez az, hogy a Csanádi püspökök azóta, hogy a XVI-ik század­ban Csanád városában lévő palotájuk el­pusztult, hosszú századokon keresztül nem voltak képesek szert tenni egy újra épült, saját tulajdonukat képező püspö­ki lakra. HI. Károly magyar király 1723 augusztus 7-én kelt királyi leiratában el­rendeli ugyan, hogy a csanádi püspök­nek nemcsak akkori tartózkodási he­lyén Szegeden, hanem az egyházmegye központjában, Tserpeschba ott is építtetitek egy állandó püspöki székház, melyhez a szükséges anyagot a kincstár ingyen kö­teles­­szolgáltatni, azonban a sok" egyéb dologgal elfoglalt bánáti közigazgatás e rendelet dacára sem fogott az építkezés­hez és az ennek megkezdését sürgető gróf Nádasdy László csapádi püspöknek 172­6 április 9-én azt válaszolta, hogy ed­dig még sem a katonai parancsnok, sem pedig Bánát kormányzója nem bírnak Tem­esvárott apját házzal. Az 1730-ban elhalt gróf Nádasdy Csanádi püspök utó­da báró Falkenstein Albert újból meg­sürgette a temesvári püspöki székház építkezésének megkezdését. Az 1731 má­jus 30-án ke­lt udvari rendeletnek meg­felelően 1732-ben kijelölik ugyan az épí­tendő székház feilkét, azonban a püspök kívánságának ezúttal sem lett elég téve A Szegedről Temesvárra jövő Csanádi püspökök előbb a Jézus társasági atyák vendégei voltak, később a gróf Morey - nek tulajdonát képező és a lugosi várka­­pu­­mellett fekvő házban lett számukra ideiglenes lakás berendezv­e. II­. Károly 1738 május 10-én kelt lerrájában megis­mételte a temezsvári püspöki székház föl­­építéséra. vonatkozó rend éhezését, egy­ben e gólra­ a temesvári kincstári pénz­tárból évenkint TIKJO forin­tot áll. Iván vo­­zott ki, mely összeg min.Udriig felvóri­­tandó, m­ig a székház teli­eben lefejezve nincsen. Azonban közbejővén a török táború az épitkezés megkezdése ujból készőbb­ időre ha­lasztatott. A püspökök p­edig kénytelenek voltak az egyik ideig­­lenes lakásból a másikba, vándorolni. Bá­ró Falkenstein 1730-ben elhalálozván, utóda a szent­ Ferenc rendjéből való Sta­rni­slo­vn­ik Miklós lett, kinek az 1740-ben kelt rendelet értelmében temesvári lakó­helyéül azon, ház­­ elétetik ki melyet köztessem? Majd még játszunk! — De hát miért vitte ki őt? — Hát hogy dörzsöljem! Volt eszem: a patikus figyelmeztetését nem felejtet­tem el. Erősen mondta, hogy csak külső­leg szabad használni azt a vacakot. — Miféle vacakot? —­­Hát amit maga irt elő. De meg az­tán magára a tégelyre is fel van írva, hogy: ,,külsőleg“­— Ez van külsőleg! — süvítette a­z or­vos s úgy vágott pofon, hogy az esti csil­lagok mind elém kerültek. Magam­ is megijedtem. Furcsa az az orvosi tudomány. A végén még be kellett volna adni kanállal. Há­t hiszen még nem késő, megtehetem. Mindjárt oda is szóltam annak a m­amn­­­­asznak: — Halijai! Aztán leveses kanállal, vagy kávéssal adjam be neki azt a va­cakot?­­— Micsodát? — Hát azt a nyavalyát, épülptleg kell beadni neki! — s azzal­­elő is koto­­rásztam­'Zsolt',inlett a illegjelyt, hogy meg­­mu­tassam, nehogy megint tévedljed­ az öreg. És bizonyára nekem­ volt megint iga­zam, mert hozzám ugorva, kikapna a ke­zemből , a nyitott ablakon­ áll moiss­zira el­­hajította, azután pedig — távozóban — felém fordulva, n­örögte: — Itt m­ost már csak i temetés lehet . .. Ám a végén csakugyan nékem volt iga­­am, nem az orvosnak. Temetésre miem 'ker­ülit a sor, felgyógyult a felesé­geim is most is boldogan élek vel­e." Ha hozzám vág valamit és eltalál, ak­kor ő örül, ha, nem, akkor én örü­lök. •De mindig van öröm iz házban!. . . előbb a kam­arai hivatalnokok laktak, ké­­sőb­b pedig elődének volt ideiglenes szál­lása. Ezen házban, mely a mostani ügyészség­ helyén állott­, lakott­­Stanisla­­vich Miklós püspök az egyh­ázanegyei hi­vatallal és az aula személyzeté­vel együtt c­igész^ 17­56-ben bekövetkezett haláláig. L­­ádának gróf . Engel Fer.^Wapte ezen a kakast azonban felmondották és lakásul .számába kijelölték előbb a katonai élel­­m­ezési h­ivatal helyiségeit, ma­jd 1758-tól kezilőddleg .gróf .Saurmak elhagy­t és igen rossz állapotban lévő házát. Tizen­kilenc esztendőnek sok baja és kellemet­lensége után gróf Engl pümspök ezen épü­letiben fejezte bel életét. Az utána kö­vetkező Christovieh Imii­e Csanádi püs­pök (1777—1798) aki három éven keresz­tül elődje sorsának volt részese a dü­le­­dező és életveszéllyel fenyegető házban­ A temes­i­­bánságnak M­agyaro­rszágba való kebelezése után végre is kieszközöl­te, hogy­ a m. kir. Cancellaria 1780 június 2-án kelt leiratával elrendelte misz­.uint a csanádi püspök lakóhelyéül jelöltessék ki a temesvári kincstári épületek közül az, melyben a püspöki hivatal jelenleg is étezik. Azonban a püspök nem költözhe­tett be a szintén igen erősen megrongált épületbe egyedül. A káptalani levéltá­ron és levéltárnokon kívül itt nyert el­helyezést a székesegyháznak két papja is. Sőt mindaddig míg az ott elhelyezve volt kamarai hivatal számára új helyi­­ség épült, ugyancsak ott szorongott az is levéltárával együtt. Miután semmi re­mény sem volt arra nézve, hogy­ valaha is új püspöki székház fog épülni, Chris­to­vich püspök elszom­­orodott szívvel hur­­colkodott be a rozoga épületbe, sőt még ennek bal­ szárnyát is az egyik kanonok­nak átengedte lakásul. Kőszeghy László püspöknek (1800—1829) azi te'ybáaiaegi'.'C-i hi­vatal számára szüksége lévén az egész épüle-itito IgOC-foen a kanonokat ibilitkol­­tatta­ a székházból, azonban a sajátjából 3500 forinttal — akkor igen tekintélyes összeggel — jánu­l hozzá, hogy a hano­nnak számára a Skaknak lakás építtessék. így tehát a királyi parán­ások és az ismételt udivari határozatok, hogy tudni­illik a Csanádi püspök számára m­egfelellő székház épittessék, fogana­tosat va­k soha sem­ let­teik. A külön­böző­­hivatalok és azok főnökei százasára egymásután emelkedtek föl a Dicastferium és más fényes paloták, egyedül a csanádi­­püspök maradt rem­­csaik székhelyétől, hánem szék­házától is megfosztva. A Csanádi püspökök tehát ■ebben a szűk és kényel­metlen házban, melynek alapjait Szentklárayi szerint valószínű­leg már a XV-ik században rak­ták le laknok 1780-tól kezdve. A külömbödő püspökök a szaufcséghez képes­t saját­­pánni­kon toldozgattá­k, fol­doztatták ugyan az épületet, sokkal töb­bet költvön reá, mint amit az megért, de bizony az épület csek nem lett szebb. Végre boldog emlékű Gressewoffy Sándor csanádi püspök a mult évszázad­­90-es éveiben saját pénzeib­ől mind­en idegen hozzájáruláss nélkül 42.000 forint költsé­gen ailapjaiból renováltattta­­és a­­j­elenleg­i elegáns­­stílust adta neki. Az akkori idők­ben egy uj fényes palota építése sem ke­rült volna sokkal többe,­mint­­ezen ócská­nak talapzatától kezdve újonnan való át­­alakitás, világos, hogy már csak­­az­cn ténye által is De­riserovffy örök időkre biz­­tosította utódainak ezen székházat, melyhez alanyi, viszontagság után jutot­tak a Csanádi püspökök és melyre másfél fivisztea­d akiitt sajátjukból annyit költöt­­tek,­­hogy azon akár egy palotasort te vehettek volna.­ ­ A temesvári püspösől paloto­ , építésén, cite. töa­ férdeje. Készül az ellenzéki blokk. Az Adieverul írja: A kormány figyelemamiel kiséri az ellenzéknek egy egységes blokk alakítá­­ssára irányuló tárgyalásait, ame­l­yek­nek célj­a a kormá­ny m­egdönti,felére brancot kez­deni. A paraisiztipártia­k a blokkot egye­sülés alakjában kívánják létrehozni, a­mely a k­ormányváltozástól eltekintve eSay sziglájd választ­ások biztosi taszát kéri. A román nemzeti párt ülést tartott, a­melyen a j­elenle­gi ,politikai helyzettel foglalkozott, ste nem hozott­­végleges ha­­tároz­itet. Valószínű, hogy a párt a múlt­ban követett taktikájához jó marad.

Next