Temesvári Hirlap, 1927. november (25. évfolyam, 247-271. szám)

1927-11-01 / 247. szám

TOMEAVAM HTI'L AP ——ww» XXV. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1927 NOVEMBER 1, KEDD !* A Magyar Párt tesai antipza­­tanai tisztújító kázgyűlése !A Magyar Párt babsai altagozata va­sárnap tartotta tisztújító közgyűlését­­ Osztie Andor főtitkár elnöklésével ,a ta­gok élénk részvétele­­mellett, aki felhívta a magyarságot a szervezkedés fontossá­gára, hangsúlyozva, hogy csak egységes táborban vívhatjuk ki kisebbségi jogain­kat. Vízhányó Ferenc elnök szívélyesen üdvözli a főtitkárt, majd jelenti, hogy a községből elköltözött s így az­ altagozat vezetőségének új választása válik szük­ségessé. A közgyűlés ezután egyhangú­lag megválasztotta a következőket : Disz­elnök Vízhányó Ferenc, elnök ifj. Horváth József, alelnök Vízhányó Já­­nos, titkár Tamás Márton, pénztáros­ Tóth János, ellenőr Ember István és egy tizenöttagú választmány. Vízhányó Fe­renc a tisztikar nevében mondott hálás köszönetet a bizalomért. Tamás Márton titkár panaszolja, hogy a község magyar lakosságát megfosztották az argártör­vényben biztosított földigényüktől, újabban pedig a legelőből is mintegy százharminc holdat hasítottak ki, házhe­­­­­­lyeket nem adnak az arra jogosultaknak, erre kérik a párt közbenjárását. Osztie Andor főtitkár bejelenti, hogy a föld­­igényjogosultak ügyében annak idején felkérte a párt Tornya Gyula úrt, hogy a sérelmet orvosolja. A legelő ügyében kéri a főtitkár a hatóság részéről hiva­talosan­ megjelent Weisz Ernő főszolga­bírót, hogy ez ügyben közbenjárjon, mit a főszolgabíró készséggel megígért. Tóth János végül hálás köszönetet mondott a főszolgabírónak szives megjelenéséért s ezzel a gyülés véget ért, haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa* A letartóztatott aradi droglista és feleségének ügye a temesvári tábla elült­ i : ’ '! ' i 1 Temesvár, okt. 31. A Temesvári Hírlap m­egemlé­­kezett arról, hogy Aradon letartóztat­ták Szabó György aradi drog­d­is­tát és ■ feleségét. Arad­ város kereskedelmi kö­­­­reiben a letartóztatás óriási feltűnést kel­tett. A letartóztatás fölött a döntés joga a temesvári tábla hatáskörébe tartozik és a mostani körülmények szerint igen való­színűnek látszik, hogy a házaspár még a jövő héten sem hagyhatja el az ügyész­ségi fogházat. A vizsgál­óbí­ró a letartóztatást követő napon ugyanis a törvényszék konfirmáló tanácsa összeült és hosszú tanácskozás után a­ házaspár szabadlábra helyezése mellett döntött. A döntést az aradi ügyészség a temesvári táblához megfő- 3 ehhez te­ és a felebbezés elintézéséig Sza­bó és felesége az aradi ügyészség lakói maradnak. Érdekes, hogy a felebbezés már szerdán történt és ilyen körülmé­nyek között Szabóék biztosan számítot­tak rá, hogy ügyüket a temesvári királyi tábla vádtanácsa már pénteken, rendes heti tárgyalása napján tárgyalás alá ve­szi. Szabó György ügyvédje, Sarbu György dr., ismert aradi ügyvéd pénte­ken át is utazott Temesvárra, hogy az ügy elintézéséről intézkedj­en. Itt a táb­lán értesült nagy meglepetéssel arról, hogy az ügy iratai még csak meg sem­ ér­keztek Temesvárra, a táblára. Az ügyvéd vissza is utazott Aradra, azzal a szándék­kal, hogy mindent elkövet, miszerint az iratai szombaton meegérkezzenek és a tábla azokat még tegnapelőtt le is tár­gyalja. Azonban az ügyvéd akciója nem járt sikerrel, mert az iratok még szombat­ra sem érkeztek meg. Az iratok késése rendkívül kellemetlen a letartóztatásban levő Szabó-házaspárra nézve, mert ilyen körülmények között igen valószínű, hogy a tárgyalást csak a jövő hét péntekjén lehet megtartani és addig Szabóék természetesen vizsgálati fogságban kénytelenek maradni. — Teherautó és kerékpár összeütkö­zése. Tegnap délután az Erzsébet utcában egy teherautó összeütközött R­i­k Jakab 29 éves szabadfalusi cipész kerékpárjával. Rik leesett a kerékpárról, miáltal több horzsolást és balszemén súlyos sérülést szenvedett. A mentők, miután első­segély­ben részesítették, beszállították a Bega­­Szanatoriumba. ««—WeMM—waMU—smmrwwnfm TM"l " ■" HirU­ "fird­'lfff3 Két nap alatt három temesvári lakást fosztott Ikl a tttoMasatos SsotlIrcASban­­ta Több mint­ félmillió értékű pénzt és ékszert raboltak össze A rendőrség nyomozása még nem vezetett eredményre Temesvár, okt. 31 Az új betörőbanda, amely körülbelül egy hét óta garázdálkodik Temesvárott, szombat délután újra vakmerő betörés­t követett el, változatosság kedvéért alkalommal a Belvárosiban. Rott­m­ann Béla ü­gy­nök neje Mercy­ utca 8. sz. alatti lakásáról szom­bat délután 5 óra körül látogatóba ment egy ismerőséhez , a lakását őrizetlenül hagyta, miután férje üzleti ügyekben, tá­vol van Temesvárról. Este negyed nyolc­kor tért haza Rottmanné, aki megdöb­benve vette észre, hogy előszobájának ajtaja nyitva van. Rosszat sejtve,, sietett be a lakásba, melynek egyes szobáit össze-vissza forgatva, a szekrényeket felnyitva találta. Első pillanatra is­ megg­állapíthatta, hogy betörők jártak a la­kásban, akik azonban semmi mást­­­em vittek el, csak éppen a­ lakás legértéke­sebb tárgyát,­­az ékszereket , tartalmazó kazettát. Az ellopott ékszerek értéke 40.830 Rottmann Béláné azonnal a rendőr­­prefektúrára ,sietett és C­s­e­m­i­c­z­k­y Imre ügyeletes ren­dőrkomisszáriusnál büntető feljelentést tett az ismeretlen betörők ellen. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a­ betörők egy jól szervezett és nagy szakértelemmel dol­gozó banda tagjai, akik kilesik az elha­gyatott lakásokat, melyekbe álkuccsal hatolnak be. Ruhaneműt vagy berende­zési tárgyakat egyáltalában nem visz­nek el,, csakis készpénzre és ékszerekre pályáznak. A betörők előző napon ha­sonló körülmények között R­id­vall Mária Hunyadkuti lakását fosztották ki, amelyről legutóbbi számunkban rész­letesen beszámoltunk. A rendőrség bűnügyi osztálya meg­tette a szükséges intézkedéseket a bet­ö­­rőbandia tagjainak ártalmatlanná tételé­re. Plánk Frigyes detektívfőnök teg­nap bizalmas értesítést kapott a vidék­ről, hogy ott több gyanús egyént láttak, akiket betörőknek tartanak. Plank de­­tektívcsoportvezető kíséretében a betö­rők üldözésére kiment a környékre Lip­pá irányában. Plank Frigyes d­et­erc­ti­vfőnökből vettes és Sunea detektív a délután folyamán Lippán jártak, azonban nyomozásuk eredménytelen volt. Távollétükben újabb két szenzációs betörés történt Temesvárott. A betörők egyik áldozata R­ó­t­h De­zső idk­. ismert temesvári ügyvéd, akinek az új Weisz-palotában levő­ második eme­leti lakását foszották ki az ismeretlen tolvajok. Róth Dezső dr. és felesége teg­nap azzal mentek el hazulról, hogy va­csoránál sem jönnek haza. A lakásban B­a­r­t­o­s Miaui szakácsaié maradt, aki hat hónapja szolgál Róthiéknál s megbíz­ható alkalmazottnak bizonyult mindig. Az elmúlt nyáron is heteken át egyedül őrizte a lakást. A szakácsnő tegnap este­felé egy órára elment hazulról és csak hét óra után tért vissza. Ezt az alkalmat használták ki a­­Szemfüles betörők, akik álkulccsal behatoltak Róth dr. lakásába és a hálószoba egyik szekrényéből elop­­ak körülbelül 25.000 lej készpénzt, va­lamint dr. Róth Dezssőné összes éksze­reit, aranyórákat, aranyláncokat, gyű­rűket, melyeknek értéke több százezer lej. A betörők sikeres munkájuk után me­gint bezárták a lakást és a­ legnagyobb lelki nyugalommal átsétáltak a Liget­­útra, ahol egy másik hasonló betörést követtek el. Este fél, nyolc felé­­érkezett haza Bartos Mari szakácsné, aki először nem is vette észre, hogy betörők jártak­­a­­la­kásban. Csak mikor bement a hálószobá­ba, látta rémülve, hogy távollétében ki­fosztották a lakást. A hálószoba szekré­nyei tárva-nyitva álltak és a földön szét­szórt ruhadarabok hevertek. A leány ijedten leszaladt a­ házmesterhez, akivel elrohantak a közelii rendőrségre, ahol be­jelentették az esetet. B­ari Lázár rend­­őrimisspektor, a bűnügyi osztály vezetője, Plank Frigyes helyettes detektívfőnök, D­a­n­c­i­u Traján és Pope­s­c­u Kornél komisszáriusok nyomban megjelentek betörés színhelyén, a tettesekre vonatko­zólag azonban semmiféle adatot sem tud­tak megállapítani. Róth dr. és neje tele­fonta­vasra közben hazajöttek és termé­szetesen kellemetlen meglepetéssel érte­sültek a történtekről. Pár perc múlva újabb betörést jelentettek a rendőr­ségen, melyen ugyanezen recept szerint, szintén az esti órákban Patriciu tanár Liget­ut négy szám alatti II. emeleti lakásában követ­tek el. A betörők itt is álkulccsal­­hatoltak be és mert pénzt nem találtak, egy csomó ruhaneműt ,szedtek össze, melyeket ösz­­szecsomagol­tak. Közben hazaérkezett Patriciu tanár, azonban nem tudta ki­nyitni a belülről bezárt lakást, ahol a betörők folytatták munkájukat. Patri­ciu azt gondolta­, hogy a­ kulcsa rossz és ezért eltávozott, hogy megkeresse a fele­, ságiét. Mire visszatértek, már csak a helyszínen hagyott összecsomagolt ru­hafélék és a feltört szekrények hirdet­ték, hogy a lakásban kevéssel azelőtt betörők jártak. Nincs kizárva­, hogy a betöltőbanda még tegnap este el is távozott­ Temes­várról, amennyiben Plank és Sunea,a mi­dőn estefelé visszatértek a városba, az aradi u­ton egy gyanús autót láttak áll­dogálni, majd közeled­tükre feltűnő se­­bességgel is elrobogni­. Az autó sárhányó­­ján egy férfi ált megkapaszkodva. Az autó Arad­ felé­­hajtott el. A közönség mindenesetre jól teszi, ha estefelé nem­ hagyja őrizetlenül lakását, vagy­ legalább az egyik szobában égve hagyja a villanyt. A betörők ugyanis az utcáról látják, hogy melyik lakásban nem ég a villany és ebből megállapítják, hogy hol nincsenek odahaza. Különösen vasárnap ,és ünnepnap d­élutánfokon s es­tefelé működnek nagy előszeretettel, mint laizt eddigi esetek is bizonyítják. Mint mondani , szokás,, a rendőrség m­egindította a nyomozást az ismeretlen betörők ellen, akik ezideig büntetlenül garázdáik áldnak a városban. 1.S lej. ez Athén, okt. 31. )Konduriotisz görög köztársasági el­nök szombaton délelőtt megnyitotta a görögországi, polgármesterek kongresz­­■izusát. Al­don az elnök a kongresszusról távozva autójába ült, az öszegyűlt tö­megből egy fiatalember tört elő, aki revolverével rálőtt az elnök autójára. A golyó Konduriotisz elnök holala­­kát súrolta, de komolyabb sérülést nem okozott. A sebesült elnök maga utasította a sof­­főrt a közeli klinikára, ahol a horzsolást­ nyomban bekötözték. A merénylőt a tö­meg meg akarta lincselni és a rendőrség­nek nagy munkájába került, míg meg tudták védelmezni a tömeg haragjától. ■L jT'n. *****. l­Cs/’A ✓tv A merénylőt letartóztatták és ekkor megállapítást nyert, hogy üldözési má­niában szenvedő köz és önveszélyes őrült. ^­Belgrádiból jelentik: Északal­bánia la­kossága fellázadt Ah­med Zogu albán, diktátor ellen. A lázadók, akik titkos tá­mogatóiktól megfele­ltő fegyvert s lőszert kaptak, heves harcban állanak a kor­mánycsapatokkal. Bariból­ jelentik: Egy a fascista évfor­dulóra menő faseistákat vivő külön vonalt Barinál összeütközött­ egy személyvonat­tal. A két vonat uta­sai közül hatan meg­haltak és nyolcvan­an megsebesültek. A vasúti­ sze­rencsétlenség­ híre hamar elju­tott Rómába, ahol az­ ünnepségeket a gyász jeléül félbeszakították. Husses«r «misért ránesit Néggyé* fentiben az új amn­esztiarendat Bukarest okt. 31. A miniszteri t­an­ács legutóbb tartott ülé­sén jóváhagyta az igazságügyminiszter által megszövegezett amnesztiarendele­­tet, amelyet a felirati vistta befejezése után azonnal a parlament elé terj­eszte­nek. A bukaresti lapok szerint a­z am­nesztiarendelet az alábbi pontokat tar­talmazza : 1. Kegyelemben részesülnek az 1916— 1918. háborús évek szökevényei­. E meg­nevezés alatt azok értendők, akik 1916 augusztus 14-től 1927 január elsejéig a dezertálásnak a katonai törvénykönyv 232. paragrafusa szerint m­inősülő vétsé­gét követték el. 2. Kegyelemben részesülnek, akik bé­keidőiben, 1916 előtt a belföldön szöktek meg a zászló alól, vagy­­a katonai szolgá­lat előlt­ a külföldre menekültek. Ugyan­csak kegyelemiben részesülnek azok, akik az 1913-as évben dezertáltak és az 1914 július 28, vagyis a világháború kezdete előtti időben elkövetett és a katonai tör­vénykönyv 229., 230., 231., 225., 226 és 227.­­szakaszai szerint minősülő dezertá­lást követtek el. Ezek között szerepel­nek azok á®, akiknek a világháború kö­­­vetkeztében nem állott módjukban vis­s­s­szatérni hazájukba, vagy akiket a hábo­rú a külföldön ért. 3. Kegyelemben részesülnek, akik a mozgósítási előkészületek rendelkezései akik elmulasztották a katonai könyvecs­kék láttamozását és nem jelentették­­de tartózkodási helyüket. 4. Kegyelemben részesüljenek, akik a tettleges bántalmazás (ultragiu) , vétsé­gét követték el. Itt azonban csak a ka­tonai bíróságok hatáskörében tartozó esetek jönnek tekintetbe. Az amnes­zitiarendelet több mint húsz­ezer embert részesít kegy­elemiben. iwriTvwwvTriwyvvvwrwTWVTgi — Bánság, és aradvidéki orvosok, gyógy­szerészek és állatorvosok katonai szolg­­á­­lata. Az alábbi bánsági és aradvidéki or­vosok, gyógyszerészek és állatorvosok ille­tékes katonai hatóságuk rendelete értelmé­ben november elsejére a bukaresti második egészségügyi századnál katonai szolgálatra kötelesek jelentkezni: Groza Marian, állat­orvos, Lugos, Eisele Máté, orvos, Temes­vár, Mühle Ernő Artur, orvos, Temesvár, Brauch Brúnó, gyógyszerész, Temesvár, Tomori Jenő, gyógyszerész, Lugos, Tethi Pál, orvos, Arad, Lacatusu Kornél, orvos, Temesvár, Urbanetz Ede, orvos, Temes­vár, Schiller János, gyógyszerész, Temes­vár, Bona Traján, orvos, Temesvár, Vieru Gh. Victor, orvos, Lugos, Weiss József, orvos, Arad. Ogora folttlszik­us VILLÁNYI IRÉN dr. vegyész mű­vészi tisztító-intézete, l, Hunyadi-u. 10, Vegytisztitás, festés, 1814

Next