Temesvári Hirlap, 1930. április (28. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-01 / 74. szám

XWTÍL ÉVTOLYAM, T4 SZÁM if ol® ai­ aba s b­j TEMESVÁRI HÍRLAP alapította. FÜGGETLEN MAGYAR NAPILAP POGÁNY MIHÁLY „ * ^ 1930 ÁPRILIS L KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ: POGÁNY LÁSZLÓ A ti­snnepi nap­lom­on dátumáé jutant a gyárvárosi római katolikus hitközség történetében. Megtörtént az, hogy az egy­háztanács egyes tagjai a béke helyet kar­col, a szeretet helyett politikai gyűlölkö­dést vittek be a vallásba. Ez az akció egy néhány sváb népközösségi vezetőtől ered akik egy nyers gesztussal félredobták a vallás princípiumát és érdekeket helyeztek előtérbe a béke és az együttműködés he­lyett. A vallás nacio­nalizálása volt a tér várt, ím a terveket nem sikerült végrehaj­tanios és az önérzetes hívők összetartása folytán csúfos vereséget szenvedtek. Dia­dalmat ült a testvéri összetartás a meg nem engedte, hogy többezer gyárvárosi római katolikus hivő sorsát olyan em­­be­rek vegyék a kezükbe, akik a vallásokon keresztül politikát művelnek és az egye­netlenség, viszály, harc és gyűlölet mag­jait szórják szét a katolikusok táborában. A közgyűlés, amelyet tegnap délelőtt 13 órakor tartottak meg a gyárvárosi metta­ben, hatalmas érdeklődést váltott ki, ami­nek oka az volt, hogy napokkal ezelőtt a német-sváb népközösség egy csoportja röpcédulákat osztott szét hívei között. Ezek a röpcédulák felszólították a gyár­városi hitközség német tagjait, hogy a közgyűlésen teljes számban jelenjenek meg­, mert ott „a német érdekek megvédé­séről lesz szó." A röpirat foglalkozott az­zal is, hogy az iskolaszék magyar tagjait ki kell buktatni és helyükbe németeket be­­tegaszíani, mert" Így kívánja a német ér­dek. A német csoport külön listát állított fel és azon olyan férfiakat szerepeltetett, akik zászlóhordozói nacionalizáló vallás­politikájuknak. Tíz órakor már egészen megtelt a közgyűlés terme, úgyhogy mire az elnökség tizenegy órakor megérkezett, már egy talpalatnyi üres hely sem volt és sokan k­am­aradtak a folyosókon. Rech K. Géza esperes (németül): Méltatja Nemes József és Tóth Sán­dor elnököknek érdemeit. A nevek fel­­emlitése általános érjengést vált ki a tömegből. Aztán igy folytatja a beszé­dét: — Az elnökség mm ismer sem magyar, sem német katolikust, s a-’- 1 különösséget reag.magyar és német anyanyelvi­ hívő között, az nem lehet jó kato­likus. Mégis van most egy tábor, amely azt akarja, hogy kibuktassa azokat, akik ér­demeket szereztek, de csupán azért, mert mind a ketten magyarok. Az ellen­­listán egyiküknek a neve sem szerepel és én, a lelkiatyja ennek a hitközségnek, sí­rok akkor, ha hallom, hogy ez a két derék férfi kimarad a hitközség ügyeinek vese­­téséből (Éljen Tóthi Éljen Nemes! Nagy­­lárma és kiáltozás a teremben.) Kérem az urakat, mondjanak köszönetet szeretett elnökeinknek azért a fáradhatatlan munkálkodás­ért, amelyet valamennyiünk ér­dekében évek óta kifejtettek. Még ha nem is kerülnének be a tanács­­tagok sorába, akkor is megilleti őket ez a hála és elismerés. (Általános éljenzés, vi­haros taps.) Wolf Béla titkár felolvassa Engels Béla dr., a sváb népközösség gyárvá­rosi tagozata elnökének több sváb népközösségi tag elállásával ellátott beadványát. A közgyűlést Jernes József dísz­­elnök, nyugalmazott miniszteri taná­csos nyitotta meg magyar nyelven. Beszél az egyház szolgálatáról, célki­tűzéseiről, a katolikus akcióról és a lelki egységről. Majd elmondja, hogy a­mikor a pápa utasítására Szent Jó­zsef ünnepén Moszkvára való tekintet­tel az egész világon könyörgő körme­neteket tartanak, akkor itt Temesvá­ron nem szabad, hogy békétlenséget teremtsenek a katolikus közösségben- A jegyzőköny vezetésével W­o­­­f Béla titkárt, a hitelesítéssel Benne­ Artúrt és Sternback Jánost bízza meg. Az évi jelentést, tekintettel arra, hogy tavaly németül olvasták fel, ti idén magyarul ismertetik. Az évi jelentés megemlékezik a hit­község halottairól, Radocsay Géza tanácstagról, Tassel Gáspár titkárról, Granovszky András és Fürst Antal tagokról, akik tavaly hunytak el. Utána a tavaly létrejött német óvo­dáról szól az évi jelentés. Az iskola megteremtése körül Kräuter Fe­renc dr., Engels Béla dr., R­e­c­h K. (ré­n és még számosan fejtettek ki di­csér­etes tevékenységet. A hitközség a német óvoda cél­jaira az elmúlt esztendőben 197 ezer lejt fordított. A hitközség az elmúlt esztendőben is öt katolikus iskolát támogatott. A hitközségi adókból tavaly 600.100 lej folyt be. A kö­gyűlés az évi jelen­tést tudomásul veszi. Bóden Ottó a pénztárnoki jelen­tést terjeszti elő, amelyből kitűnik, hogy az elmúlt évben az összbevételek 608.140 lej, a kiadások 575.814 lejt tet­tek ki. A bevételnél a kultuszadókból 534.780 lej, a harangozásokért 18­ 826, különböző helyekről pedig 54.500 lej folyt be. A kiállások kimutatásán sze­repelnek az iskolafenntartási költsé­gek is. A római katolikus gimnázium 50.000 lej, a tanítóképezde 30.000 lej, a belvárosi zárda 21.000 lej, a katolikus óvoda 3600 lej támogatást kaptak. Az egyenleg 19.756 lej. kiálts József káplán: A Zimmer­­hagyatékból a hitközségre maradt ha­­ak kezelője ismerteti az alapítványok álladékát, amely 69­ 969 lejt tesz ki. Re­th K. Géza esperes: A német óvoda működéséről és fenntartási költ­ségeiről számol be. Az óvoda múlt évi költségvetésénél 5000 lej haszon mu­tatkozik. Jaszenszky Ferdinand: Az el­lenőrzőbizottság jelentését terjeszti elő. A közgyűlés valamennyi jelentést egyhangúlag tudomásul vesz. Engels Béla dr. emelkedik szó­lásra ezután és alig mond egy-két szót, máris izzóvá válik a hangulat, a ke­délyek az izgatottság tetőfokára, emel­kedjé­­k. Engels Béla dr. (németül): An­nak idején úgynevezett vegyes iskola­székek működtek, vagyis magyar és német tagok alkották. A múltban azt láttuk, hogy az ilyen vegyes összeté­telű iskolaszék elhanyagolta kötelessé­gét, nem állott hivatása magaslatán és semmit sem tett a mi iskoláink ér­dekében. Az iskolaszék elnöke magyar, ter­mészetes, hogy nemtörődömséget tanúsít a német iskolákkal szem­­ben. (Hangos felzúdulás mindenünnen, közbekiáltások, lárma, amely sokáig eltart.) Az iskolaszéknek több figye­lemmel kellene kísérni az iskolaügye­­ket, de ez eddig nem történhetett meg, mert a magyar iskolaszéki tagok a magyar ügyeket, a németek pedig a németeket tartották szívügyü­knek, ezért nem marad más hátra, mint minden iskolának olyan nemzetiségű iskolaszéke legyen, mint amilyen az előadás nyelve. Láttuk azt is, hogy anyagi szempontoknál is milyen hát­rányt jelent az ilyen vegyes iskola­szék. Katolikus nyelv nincs, csak né­met, vagy magyar. Mindenki a saját iskoláját védje. (Kitör a botrány, percekig tartó fel­zúdulás, állandó közbekiáltások, ame­lyekből ilyen kitételeket lehet kapni: Ez a testvériség? Le vele! Maga ka­tolikus?! stb.) Kérem, a közgyűlés fo­gadja el az ajánlatomat.­ ­ ! A nagysváb agitáció súlyos és döntő vereséget szenvedett a gyárvárosi katolikus Hitközségi választáson 202 szavazattal 43 ellen elvetették Engels dr. indítványát . Az Erzsébetvárosban rendben és egyetértésben folyt le a közgyűlés A vereséget szenvedett Engels-párt kivonult a közgyűlésből 197 ezer lejt kapott a német óvoda Tóth Sándor ügyvezető elnök, a tisztikar dícsérettemétő mintájáért Jegyzőkönyvi köszönetet indítványoz (Elfogadják.) Aki különbséget tesz, nem lehet jó katolikus Engels dr. felszólalása botrányt idéz elő „Nem ismerek különbséget magyar, vagy nem magyar katolikus között” K­r­e­­ 18 József káplán: Német szár­mazású katolikus lelkész vagyok és sohasem tagadom meg nemzetisé­­gemet És az életben princípiumok után indu­lok, nem pedig a nyelv után (taps) Engels Béla dr. vádjaira azt válaszo­lom, hogy az iskolaszék eddig azért nem fejtett ki túl intenzív munkát, mert erre nem is mutatkozott szükség. Az ügyek rendben, harmóniában folytak, csak most jut eszébe egynéhány úrnak, hogy kifogással éljen. Miért nem jöttek azok az urak el hoz­zánk akkor panaszaikkal, amikor erre Vérszegények, sápadtak, étvágytalanok, legyengültek és gyakori fejfájásban szenvedők ne használjanak mást, mint a dr. Földes-féle FERROL Vastáplikert, mely elősegíti a vörös vérsejtek képződését, kitűnő étvágyat idéz elő, a test megerősödik és súlyban gyarapodik. A legjobb erősítő és hizlalószer. Vérszegény, sápadt gyermekeket meg­­hizlalja. Vérszegény nőknél a havi tisztulást elősegíti , a görcsös fájdalmasat szünteti. Kiváló orvosi szaktekintélyek javasolják. Egy félliteres üveg ára k­ü­les. Megrendelhető egy levelezőlapon. Postán utánvéttel szállítja kizárólag dr. Földes gyógyszertára és vegyészeti laboratóriuma Arad, Str. Emin­escu 21. Egy kúrára hat üveg szükséges. Hat üveg rendelésénél posta u­tat nem számítunk fel. Hamisítványoktól óvakodjunk. m 2 fr...- -

Next