Temesvári Hirlap, 1931. április (29. évfolyam, 74-96. szám)

1931-04-01 / 74. szám

4 1981 ÁPRILIS­­ SZERDA TH Egy kis kulturtörténelem Írta: BACH GYULA Andre Jardot francia publicista nemrég „Hungária” címen tanulmányt közölt egy előkelő francia lapban. Eb­ben a tanulmányban Jardot a tradi­cionális latin kapcsolatokról beszél amelyek Magyarország és Franciaor­szág között még ma is fennállanak Jardot megemlékezik arról a spontán és őszinte lelkesedésről, amely a ma­gyarok részéről a porosz-francia há­borúban a franciák irányában megnyi­latkozott. Az Universulnak nyilván njra tet­szett. Jardot cikke, de még jobban megharagudott, amikor néhány nap­pal Jardot cikkének megjelenése után egy olasz író is foglalkozott azzal az évszázados rokonszenvvel és barátság­gal, amellyel a magyarok az olaszok irányában viseltettek. Kétségenkívül a maga szabadalmazo­tt latinságának veszedelmét látja és siet saját, külön erre a célra gyártott történetfilozófiai szofizmájával megvédeni a latinságot Jardot és sb olasz iró „rágalmai"* el­len. Áttanulmányoztuk a legújabb irók idevonatkozó tanulmányait — írja az Universal. — Louis Ralphen bor­deaux­ tanár „Les Baubares” című­ könyvében a többek között ezeket mondja a „latin eredetű*’ millenáris magyarokról. Először S3*)-ben­ kalan­doztak a magyarok a Po vidékén és Velencében. Lombardiát és Velencét teljesen feldúlták, 960-b ban prédával megrakva tértek vissza Pignonia sik­lásaira. 924-ben újból Olaszországban, a Bourgogneban és Languedocban te­remtek, átkeltek az Alpokon, leka­­­landozták az Iser és Rhone­­velaveit és Nides város falai előtt állapodtak meg. 921­-ban Elzászra és L­othrin­giára került a sor Verdunt felégették majd átkeltek az Apennineken és fel­dúlták Toscanát. Majdnem ezer esz­tendő telt el azóta és a magyarokat újra ott látjuk a németek, bolgár­k és törökök oldalán a latin ás angol-szász népek ellen hadakozni. „Ez talán mindaz, ami a magyarságot a­ latinok­kal s a civilizációval vonatkozásba hoz­­za.” — kérdi gúnyosan az­­Universul. — Bizonyos francia és olasz íróknak — szerencsére kevesen vannak ilye­nek — nagyobb meggondolással kel­lene dolgozni és több tiszteletűd kel­lene viseltetni a történelmi igazságok­kal szemben“. . Az Universalnak szívesen átenged­jük H­a­­­p­h­e­n bordeaux­ tanárt, aki ezer év előtti dolgokkal akarja bizonyítani, hogy valamely nép ma barbár. ’ Az ilyen történelmi fel­fogás az Universulnak való és nem is irigyeljük tőle. Ami már most a magyarok „latin“ kapcsolatait illeti, jó volna, ha a lap előbb tanulmányoz­ná kissé a magyarság történ­e-k­éét Abból megláthatná hogy bizony ezek a latin kapcsolatok a múltban is létez­tek, még­pedig olyan időkben, amikor sok más európai ál­lam nem ismerte őket. És kultúrkapcsolatok voltak, amelyek dicsőségére váltak az akkori idők magyar szellemiségének, m­­i pe­dig a népvándorlás korába eső hódí­tó hadjáratok, amelyek egyébként fiatal és erős népek sajátosságai A reneszánsz — és ezt tudnia kel­lene az Universulnak — Magyaror­szágon hálás talajra talált és a ma­gyar uralkodók udvaraiban a rene­szánsz európai hitű tudósai találtak barátságos fogadtatásra és megértés­re. Ami pedig a magyar-francia kul­­turkapcsolatokat illeti, ezekről külön előadást tartani — még az Universal­­ipiak is — felesleges volna A bukaresti lap éppen olyan jól tudja, mint mi, hogy Európa szellemi étetéb­en a ma­gyarságnak mindig fontos szerep ju­tott, de persze, kellemetlen volna szá­mára ezt beismerni, ezért vonultatja fel az újkori latin történettudósokkal és publicistákkal szemben a bor­­deauxi Halphent és vagdalkozik an­nak rozsdás és avult érveivel, amelyek ezer évvel ezelőtt talán elfogadhatók lettek volna, de ma?... Nevetni kell rajtuk. London, márc. 23. (A Temesvári Hírlap­ondoni szerkesztőségé­­től.) Chaplin londoni látogatása alatt az egész várost felvette a hír: a nagy komédiás új színésznőt fede­zet­t f­e­l; új női sztárt talált, aki már követ­kező nagy filmjén „lea­ding lady‘*-je lesz, vele­ CHAPLIN fő szerepet fog játszani új nagy alkotásában, a­melyről Chaplin ugyan neon nyilatko­zott, de amelynek megszületéséről, sőt, részleteiről is, rengeteg hír járta már be a világsajtót. Képzelhető az az érdeklődés, amely e felé a „szerencsés nő“ felé irányult a hír nyilvánosságra jutása után Lon­donban. A fiatal lányt Sári Ma­ri­­­z­á­n­a­k hívják; ő az, aki minden átmenet nélkül a világérdeklődés kö­zéppontjába került s­ ő az, akiről — a neve után — méltán tételeztük fel, hogy magyar, illetőleg­ magyar származású. — Fogalmam sincs róla, kitől tudta meg, honnan szerezte meg a címemet — kezdte a beszélgetést, félig nyitott, nedves ajakkal, csodálatos fogsorá­nak elővillanása közben a művésznő. — Fogalmam sincs róla. De ügyesen csinálta, az bizonyos. Attól a perctől kezdve, hogy a „Chaplin-bir“ nyilvá­nosságra került, olyan titokban tar­tottunk mindent, hogy igazán — mű­vészet volt idejönnie. — De most már itt vagyok művész­nő és „i­g­e­n“ (ezt a szót magyarul mondottam), maga interjút fog adni nekem... — Igen! — kacagott fel ez a mély harna szemű és szőke hajú, remek te­remtés. Milyen régen hallottam ezt a szót. Igen... a nagyanyámtól. Az magyar volt. Magyarországon született. Magyar arisztokrata famíliából származott. (Ezt még nem mondtam el újságíró­nak.­) Aztán került ki Kínába, ahol egy előkelő angol ember felesége lett. Az édesanyám még jól beszél magya­rul, most Svájcban, Lausanne-ban él, egyik húgommal. De én már sajnos­­ csak angolul tudok. Nem tudok az igen” szón kivül semmi mást ma­gyarul. De azért büszkén hirdetem, hogy anyai részről — magyar vér fo­lyik bennem. Ezt még Chaplin is tudja rólam. Neki is eldicsekedtem vele! — Kérem, mondja meg az édesany­ja családi nevét. Magyar név, valószí­nűleg ismerjük... Csak ezt ne. Mindent, csak ezt ne! Most még jobban titkolom családi nevemet, mint azelőtt. Az angol új­ságírók, akik a City Lights bemuta­­tó­jának meg­ünneplésére rendezett nagy Chaplin-estél­y után elfogtak, elsősorban és mindenekelőtt, az édes­apám nevére voltak kiváncsiak. De nekik is csak — egy mosollyal felel­tem­. — That's my business“ — jelentet­te ki Sari Maritza. Titok, nem beszé­lek róla. A világnak elég, ha Sari Ma­ritzának hívnak, ebben benne van, hogy büszke vagyok arra, hogy ma­gyar vér folyik bennem. A többi, amire kiváncsi lehet a világ, mind­össze az, hogy­­ tudok-e játszani. Hajthatatlan metad! A családi éle­tétől semmi közelebbit, csupán annyit mond el, hogy nagyanyja Budapesten született, de Kínában halt meg, ő maga bejárta máig a világot (alig le­het több tizenkilenc-húsz évesnél), volt Kínában, Japánban, Indiában, tizenkétéves korában Hollywoodban, Bécsben, Berlinben, más angol gyar­matokban és­­ Londonban. — Budapestre még nem jutottam el, pedig hogy vágyakoztam mindig oda! De talán... egyszer... nemso­kára ... Chaplinről köztudomású, hogy úgy keresi a női sztárokat darabjához, úgy kutat a megfelelő női partner után, olyan szorgalommal, igyekezet­tel és páratlanul kényes ízléssel, hogy ezt kívüle­z egyetlenegy más film­­ember sem teszi meg. Sari Maritza, az új választás, igazán felkelthette a nagy művész érdeklődését, kielégít­hette finom ízlését. Mindenekelőtt megállapítom róla, hogy erősen — magyar szépség! Mély, sötét tónusú szeme és — világosszőke, hul­lámos haja van. És mindezt egy olyan mosoly koronázza, melyhez foghatót még nem vetítettek vászonra. És a tizenkilencesztendős lány, va­lóságos diplomata. Tudja, hogy mi­lyen szerencse érte, tudja, hogy ezt a szerencsét erősen meg kell fognia, vi­gyáznia, dédelgetnie kell azt... És minden feladott kérdésre hallgat (Talán mégsem annyira, mint az an­gol újságírók előtt!) Sári Maritza ed­dig egyetlenegy áruló szót sem ejtett el Londonban, az igazán jól informált angol sajtó előtt. Mi büszkék va­gyunk rá, hogy sokkal többet sikerült megtudnunk tőle „titokzatos felfedez­tetéséről“, mint az összes angol újság­íróknak, akik napokig nem hagyták nyugton és könyörögtek neki, hogy b­eszéljen... — Az egész dolog olyan, mint egy álom. A City Lights londoni bemuta­tója után Chaplin privátestélyt adott a Carlton Hotel­ben, barátai számára — kezdi lassan a művésznő —. Meg­jegyzem, hogy megelőzőleg egyszer látott engem a művész, jól megnézett, azután — Mr. Carl Robinson, Chaplin menedzsere engem is meghívott Chap­lin privát estél­yére. — Nagy diner, fényes külsőségek, remek vendégek és tánc. Tánc... El sem képzeli a világ, hogy Chaplin mi­lyen elegáns férfi, hogy tud mozogni, milyen remekül tud táncolni! — És a művész engem is felkért. Sőt, szólót táncoltunk. Senki sem tán­colt, csak mi ketten. Szóló tangót, Chaplinnel. Azt hiszem — én magam is szakember vagyok a tánc terén — kevés férfivel táncoltam még, aki ennyire érzi, ennyire éli a tangót, mint ez a fehérhajú remek férfi. És minden ezután jött, minden, amiről — nem beszélek, nem akarok beszél­ni... — De csak annyit elmond, hogy ki­­megy-e és mikor megy ki Hollywood­ba! — Remélem, hogy kimegyek és re­mélem, hogy nemsokára ... — És együtt mennek Hollywood­ba...! — Nem! Nem mondom meg, akár­hogy forgat! Annyit azonban eláru­lok — ezt sem tudja még senki —, hogy Chaplin Londonból nem megy vissza egyenesen Amerikába. Előbb ellátogat Oroszországba. Rendkívül kiváncsi erre az or­szágra. Tudomásom szerint hosz­­szabb időt akar ott tölteni. Minden érdekli, amit hallott erről az országról, mindent saját szemével akar megnézni, megszemlélni... — Még azt is elmondom, hogy Chaplin, a legnagyobb börtönlátoga­­tó az egész világon. Itt Londonban so­kat beszélt a Sing-Sing fegyház és az angol fegyházak közötti különbség­ről, a halálbüntetésekről, akasztásról és egyéb ilyen komor, elrettentő dol­gokról. Minden országban, ahova megy, ha csak egy módja van: meglá­togatja a fogházakat, börtönöket, azt hiszem, hogy Oroszországban is szán­dékában van ezt megtenni. — Azt azonban kérem. Írja meg magyar újságjában, ha az élet akár­­hova visz, akármilyen helyzetbe, akármilyen magasságba kerülök is, én mindig, mindenütt hangoztatni fogom és büszke leszek rá, hogy ben­nem -- magyar vér is van! És ha si­kerem lesz és ebből valami előny származik a magyar névre is — talán egy-két szóval többet és több helyen fognak beszélni a magyarságról, mint eddig — én leszek a legboldo­gabb a világon... De addig még hosszú az idő. Addig még előbb Ame­rikába kell menni... Lóránt Mihály, Miss Sari Maritza, Chaplin új női sztárja, anyai ágon — magyar származású. A legnagyobb titok fedi Angliában a „Chaplin—Miss Maritza”­­kérdést — Chaplin csak félév múlva megy vissza Hollywoodba, előbb Oroszországba utazik, majd bejárja a világot Beszélgetés a művésznővel gondosan titkolt londoni otthonában 4 Hív . r Husvét Reichenhallban Husvét Rómában, husvét Meránban — megszokott dolog. Sötétkék ég, vi­rágzó mezők, illatok. . . De milyen le­het Reichenhallban? Vájjon téli álmát alussza-e még a táj, vagy kibontako­zott már nyári pompájában? A délné­met tavasz ismeretlenebb, mint a tél, kevesen tudják, milyen különös, válto­zatos benyomásokat kelt ott az ébredő természet. Felettünk napsugarak­ban úszó ragyogó kék ég, a hegyeken va­kító fehér hó, lent a völgyben pedig a közeledő nyár lehellete érezhető. Reichenlail fürdő­telepe élénkül. Elkészültek a javításokkal, most min­den tiszta, friss, elhasználatlan. A fürdők készenlétben állnak, ápolt kül­sejű villák kitárják ablakaikat, a nap­sugár odasüt régi, történeti múltú ut­cákba, boltíves kapukba, ellepi a ker­teket és parkokat. A természet aján­dékozni készül, de óvatos még, nem túloz. Nyugalom, szemlélődés, pihenés minden. Sehol nincs még tolongás, por, kapkodás. A tavaszi viharok el­­zugnak a hegyek mögött, nem érik a kies völgyet. A város körül, a Thum- és Saalach-tavaknál ezerszinű virágos mezőségek terülnek el, a Predigtstuhl di­ótkötélpályája pedig felvisz a tél fehér birodalmába, a szikla­szálló terrasszáig, ahová tűz a nap melege, olyannyira, hogy a skielők ingujjban, könnyű blúzokban járják meg a csil­logó vidéket, míg tekintetük messzi térségekbe siklik, hegy ormokra, sza­kadékokba, völgyekbe. A húsvéti kiránduló átéli Reichen­hallban a tavasz lüktető vérkeringé­sét, téli reminiszcenciáit és a nyár első sejtését. Szórakozhatik, sportol­hat, s ami a fő — telj­es nyugalmat talál pihenésre. (—) DERBY 100.000 lejes sorso­lásunkon ki nem hozott sorsjegyek tovább ját­szanak outás ápr. 15-én, Főnyeremény 25.000 L.

Next