Temesvári Hirlap, 1931. augusztus (29. évfolyam, 170-194. szám)

1931-08-01 / 170. szám

Az új kurzus A Jörg®, amikor a kormányt átvette,­­ elsősorban a gazdasági tényezőket nevezte meg, mint olyanokat, ame­lyek egyedül hivatottak arra, hogy rendet teremtsenek. Hogy mennyire­­tartották be ezeket az elveket, semmi sem mutatja jobban, mint a temesvári Városi ideiglenes bizottság esete, aho a kereskedővilágn­a­c egyetlen képvi­selője sem ül. Az új közigazgatási tör­vénynek a teljes önkormányzat mel­lett­ biztosítania kellene a tisztviselők­­és a választott közigazgatási köze­gek állandóságát, hogy ezáltal elve­gye a mindenkori kormányaiktól azt a jőgot, hogy a város vezetőségét egy­szerűen hazaküldje. Van jelenleg egy p­olgármesterünk, akinek múltja sokat jelentő a városra idézve. Ő is ismételten szót emel szó­ban és írásban a kispolgár mellett, újból életre akarja hívni a már léte­zett polgárblokkot, de az ideiglenes bizottság összeállításánál megfeled­kezett a kispolgárok és a kereskedők közreműködéséről, ámbár ezek mint a városi adóterhek legfőbb hordozói, legelsősorban jöhettek volna kombi­nációba. Meglehet, hogy megfeledkeztek ró­luk. Ha a kispolgárokat és kereske­­­­dőket nem vették be az ideiglenes bi­zottságba, ennek oka az is lehet, hogy vannak közöttük olyanok, akiknek megvan a maguk véleménye,­ a pol­gári blokk megszervezése után azon­­ban azzal kártalanítják őket, hogy mint engedelmes szavazók használtat­nak fel és meg van engedve nekik, hogy egy jó szolgálatot tegyenek, azai végeredményben mégis csak a fődo­log-A városi vezetőség állandósítása a jó és egészséges gazdálkodás előfelté­tele. Alig, hogy egy tehetséges pol­gármester beleélte magát a közigaz­gatási apparátusba, új kormány kerül hatalomra, új, minősítés nélküli em­berekkel, közigazgatási gyakorlat nél­kül, mindent, ami jó volt, sutba dob­nak és ennek a mulatságnak költsé­geit a polgárok fizetik. De a nemzetközi gazdasági életnek mind a négy sarkában inog minden. Olyan káosz szakadt ránk, mint ami­lyeneket még nem látott a világ Az országok nagyjai összedugják fejeiket, tanácskoznak, a végeredmé­nyekkel mindig meg vannak eléged­ve, a vándorcirkuszok mintájára azon­­­ban mindig elhatározzák, hoigy vala­melyik szép vá­rosban folytatják a ta­nácskozást. Igy folyik ez már tíz éven át, az urak közben bejárták a­ világ­nál­s jórészét, egyik bankettet a másik után ünnepelték végig, természetesen az adófizetők terhére. Az erre a célra elköltött pénz oly összeget tesz ki bi­zonyára, hogy egész Európa adóssá­gait ki lehetne belőlük fizetni. Az új kormánynak köszönhetjük azonban új pénzügy­igazgatónkat is. A nyugdíjasok egészen biztosan elvár­ták, hogy nyugdíjukat immár ponto­san megkapják, hiszen ami az erélyt il­leti, a jó hírnév előzte meg az új pénz­ügyigazgatót. De korántsem ez tör­tént, a nyugdíjasok tovább éhezhet­nek és majd csak akkor kerülnek sor­ra, ha a többi, ennél sokkal fontosabb kérdést elintézitek. Kiadtak egy rendeletet, hogy a tisztviselőknek csak románul szabad beszélni a felekkel. Éppen az adóhiva­talban, ahol a polgároknak keservesen jogot tett román szívéről és ez ele­­gendő. Az u.­ kurzustól elvártuk vol­na, hogy csak olyan tisztviselőket al­kalmazzanak, akik az, itt beíró nyelve­ket ismerik, mert Jorca miniszterel­nök is megmondta, hogy a tisztviselő van a közönségért és nem megfordít­va. Az új kurzus vezetője egy tudós és világhírű idealista, a legkiválóbb jel­lemvonásokkal megáldva, sokat beszél XXIX. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM H­a1 AUGUSZTUS 1. SZOMBAT 12 OLDAL, ARA 6 LEJ TEMESVÁRI HÍRLAP ALAPÍTOTTA! FÜGGETLEN FELELŐS SZERKESZTŐ POGÁNY MIHÁLY MAGYAR NAPILAP POGÁNY LÁSZLÓ Németország latorcái! Egy német nagyipari csoport szanálja a Donatbankot, amely már hétfőn megkezdi a kiűzetéseket * Párisban töméntelen arany gyűlt össze* Magyarországért verseng Anglia és Francia­­ország * Snowden:„Nem tűröm, hogy néhány hisztérikus bank­vezér a németországihoz hasonló pánikot idézzen elő ‘ A­z angol kormány sszakította meg a francia pén­zügyi tárgyalásaidat BERLIN, július 31. Berlinben szakadatlanul foly­nak a tárgyalások a belföldi ban­kokkal, iparcsoportokkal, vala­mint a külföldi nagybankokkal és a külföldi tőkecsoportokkal. A jö­vő képe lassan kezd kialakulni és a hangulat általában bizakodónak nevezhető. Az amerikai és angol nagy- és kisbankok sorban kötelez­ték magukat, hogy hajlandók Németországban el­helyezett hiteleiket meghagyni A Donatbank ügyében folyta­­tott tárgyalások is eredményre ve­zettek. Az eredmény egyelőre csak elvi megegyezésben mutatkozik, azonban ha a leszögezett elvek alapján történik a Donatbank meg­segítése, úgy a kézzelfogható ered­ményt a többi úgynevezett „gyen­ge elemekre*’ is ki fogják terjesz­teni, vagyis azok a bankok, ame­lyek az utóbbi hetek válságos ese­ményei folytán bizonytalan hely­zetbe kerültek, szintén ugyanab­ból a forrásból fognak segítséget kapni, mely a Danatbankot hajlan­dó felsegíteni. Ezzel kapcsolatban tegnap este a Börsenkarkr kipat­­tantotta a Danatbank megsegítésé­nek módját. Eszerint egy nagyobb német ipari cso­port hajlandó a Danatbankot szanálni és olyan magas össze­geket kíván a Danatbank ren­delkezésére bocsájtani, hogy a Danat már hétfőn megkezd­heti rendes kifizetési forgal­mát. A hírrel kapcsolatban német pénz­ügyi és gazdasági körökben bizo­nyos aggodalmak jutottak kifeje­zésre. Ugyanis attól a veszede­lemtől félnek, amely ebből a for­dított pénzügyi viszonyból szár­­mazhatik, azelőtt ugyanis a ban­kok látták el pénzzel az ipart, most azonban fordított lesz a Liely­megszerzett pénzüket kell leadni adó­ért, amelyet jóval a polgár fizető­­képességének határán felül állapítot­ak meg. És ide vigyünk magunkkal tolmácsot! Ha a pénzügyigazgató a l­egalább elrendelte volna azt is, hogy mindazoktól, akik románul nem tud­nak, ne­m szabad az adót elfogadni. Erről k­ellenne beszélni! Ennyire azon­­úgy látszik nem megy a­ sovitciz­­mus. A tolmács elrendeléseivel taná­cs azoknak felmondása csak a Birodalmi Bank előzetes tu­­datásával történhetik meg. Ugyancsak sikerrel jártak a tár­gyalások a francia, hollandi és svájci intézetekkel, melyek haj­landóknak mutatkoznak rövidle­­járatú hitelek nyújtására és a francia bankok kivételével szintén kötelezik magukat arra, hogy a rö­­vidlejáratú hitelek visszavonása a Birodalmi Bankkal megbeszélt progressziók alapján történik. Net, amennyiben az ipar segé­lyezi a bankokat. Az ipari körök aggálya főleg oda összpon­tosul, hogy nem-e jelent súlyos megszorításokat az ipar részére az, ha bizonyos pénzintézeteknél túl­ságosan leköti magát. Ezzel az ag­godalommal kapcsolatban már a tegnap esti órákban olyan hírek terjedtek el, hogy a német nagyipar az általa sza­nált nagybankok mellé ipari felügyelő bizottságokat kíván kiküldeni. Ez a tény, amennyire egészséges és megnyugtató volna a német kö­zönségre nézve, annyira rossz és ideges hatást váltana ki a kül­földön, mivel hogy a külföl­di tőkecsoportok feltétlenül bi­zalmatlanul néznék azt, ha az ál­taluk nyújtott tőkék felett a kon­kurens nagyipar gyakorolna fel­ügyeletet. „Saját erőnkből“ Tegnap megalakult az állami Lombardbank, mely a Birodalmi Bank által nyújtott készletekkel lehetőséget nyújt a bankoknak, hogy zálogkölcsönöket vegyenek fel értékpapírállományaikra. Ez óriási segítséget jelent a német középbankok számára, melyek ilyenformán hamar és veszélytele­nül juthatnak forgatható tőké­hez anélkül, hogy hitbizományo­saik érdekeit a legcsekélyebben is veszélyeztetnék. Nyitva maradt még a takarékpénztárak kérdése. Erre vonatkozólag a Birodalmi Bank igazgatósági tanácsa a kor­mány kiküldött és permanens gazdasági tanácsával egyetemben úgy határozott, hogy mintegy 75 milliós márkás leszámíto­lási hitelt folyósítanak a ta­karékpénztárak kifizetési for­galmának biztosítására. A német birodalom belső szaná­lási terve saját erejéből tehát a legszebb kilátásokkal kecsegtet és a bizalom mindenekelőtt a ma­gánforgalomban mutatkozott. A tegnapi nap folyamán a bankközi magánforgalomban lévő értékpa­pírokat, főleg ipari részvényeket az úgynevezett rendes árfolyamon jegyezték. Pénzügyi körökben a Birodalmi Bank részéről újabb kamatláb­emelést várnak­ és valószínűnek tartják, hogy a Birodalmi Bank 10 száza­lékra emeli a leszámítolási kamatlábat. Ez a hír korántsem keltette azt a nyugtalanságot, melyet a kamat­lábemelésről szóló hírek általá­ban kelteni szoktak, ami annak a jele, hogy a német pénzvilág bi­zalma lassan szilárdulni kezd. Aranyeső Párisban * PARIS, július 31. A Francia Bank aranykészlete az utóbbi hetekben rekordszínvo­­nalat ért el. Az utolsó két hét folyamán 1256 millió frank ellen­értékű aranyrúddal szaporodott a Francia Bank aranykészlete. Ennek az aranymennyiségnek a legnagyobb részét a Francia Bank Londonból szállította, ahonnan még most is naponta legalább 1­2 repülőgépszállítm­ány érke­zik a Le Bourget-i repülőtérre. A Francia Bank jelenlegi (A cikk folytatása a 2-ik oldalon.) és sokat ígér, de nem veszi észre, hogy munkatársai éppen az ellenkezőjét te­szik, mindent párt és nemzeti szem­pontból ítélnek meg és hajtanak vég­re, tekintet nélkül arra, hogy jól te­szik-e vagy sem. Ez az az új kurzus, amelyre úgy vártunk, mint a Messiásra és úgy is üdvözöltünk. Ez az uj kurzus rendez­ze és mentse meg gazdaságunkat ? Ki van zárva. Schön Ede. A német nagyipar megmenti a bankokat

Next