Temesvári Hirlap, 1932. március (30. évfolyam, 50-75. szám)
1932-03-01 / 50. szám
XXX. ÉVFOLYAM, 511. SZÁM mz márciusi, kedd 12 OLDAL, A HA 6 LEJ TEMESVÁRI HÍRLAP ALAPÍTOTTA. FELELŐS SZERKESZTŐ POGÁNY LÁSZLÓ POGÁNY MIHÁLY FÜGGETLEN MAGYAR NAPILAP veresen ellen A kormány helyzete megszilárdult * Nyílt szakadás készül a néppártban * Képviselők, miniszterek és törvényalkotók ne élvezzék a konvertálás előnyeit BUKAREST, febr. 29. Az Averésen pártban a belső ellentétek az utolsó napokban csak még inkább kiélesedtek. Jelenleg a vezérlőbizottság összehívása körül folyik a vita. Goga ragaszkodik ahhoz a kívánságához, hogy a marsall hívja össze a párt legfelsőbb vezetőségét és ebben a kívánságában támogatja őt a párt számos kimagaslóbb alakja. Ezzel szemben a marsall ragaszkodik jogához, hogy a vezérlőbizottságot ő maga hívja össze akkor, amikor azt szükségesnek látja. E pillanatban azonban még indokolatlannak tartja ezt. Számosan a párt kiválóságai közül kísérletet tettek arra, hogy a közvetítő szerepét játsszák Goga és a marsall között és az utóbbit rávegyék álláspontjának megváltoztatására, azonban minden ilyen irányú kísérlet sikertelennek bizonyult, mert a marsall szilárdan kitart elhatározása mellett. Goga már nyíltan megvádolta Averescut azzal, hogy visszaél azzal a megbízatással, melyet a pártkongresszustól nyert, mert intézkedései már túlhaladják annak határozatait. Ugyanakkor úgy Goga, mint a párt számos vezetője, határozottan rosszalják Averescu marsallnak az Indreptareában megjelent csillagos vezércikkeit, melyek az utóbbi időben sok támadásra adtak okot az Averescupárt ellen és azt a magatartást, melyet ebből kifolyólag a marsallnak tulajdonítanak a koronával szemben. Éppen ezért Goga azzal a tervvel foglalkozik, hogy ő maga hívja össze a párt végrehajtó bizottságát és ott feltárja párt jelenlegi helyzetét. A párt fiatalabb tagjai mind Goga köré csoportosultak az utóbbi időben és a vezetők közül is számosan osztják Goga nézeteit Éppen ezért Goga most körlevélben kéri be a Az ellenzék akciója Az ellenzéki pártok köreiben különben mindenhol viszonylagos nyugalom van. Erről azonban az ellenzéki körök azt mondják, hogy semmi más mint készülődés az újabb harcokra, melyek a konvertálási javaslat körül várhatók. A konvertálási javaslattal foglalkoztak az erdélyi képviselők is legutóbbi tanácskozásukon, melyen megvizsgálták az erdélyi és bánsági román többségi és kisebbségi bankok helyzetét Azok az adatok, melyeket az előadók tártak az értekezlet elé, meggyőzően mutatják, milyen katasztrofális helyzetet jelent a konvertálás a bankokra nézve. Az erdélyi képviselők éppen ezért a bankok megmentésére a következő javaslatot terjesztik be a törvény módosítására. A konvertálás alá csupán a hektáronkénti kétezer lejnél alacsonyabb mezőgazdasági adóságok essenek és a konvertálás utáni törlesztés ideje ne harminc, hanem csupán tíz év legyen. Ugyanekkor a kamatot is emeljék fel nyolc százalékra. Az adósságoknak ne ötven százalékát, hanem csupán egynegyedét töröljék a konvertálás alkalmával. Követelik, iktassák a törvénybe azt is, hogy párt tagozatainak véleményét a belső ügyekre vonatkozólag és lehetséges, hogy csakhamar nyíltan kitörnek az ellenségeskedések a két frakció között, mely könnyen vezethet szakításra. Íj bankok érdekében képviselők, miniszterek, álllamtitkárok és mindazok, kiknek bármilyen aktív szerep jut a konvertálási törvény körül, ne élvezhessék annak előnyeit. Az erdélyi képviselők elhatározták, hogy ilyen értelemben memorandumot nyújtanak be a pénzügyminiszterhez és kérik, hogy javaslataikat vigyék keresztül a javaslat részletes vitájánál. A gazdasági bizottság ülése A kormány legfelsőbb gazdasági bizottsága tegnap este rövid ülést tartott, melyen a romániai ekszport és import kérdéseivel foglalkoztak. A bizottság elvben kimondotta, hogy az ekszportgabona illetékét legközelebb leszállítja. Erre vonatkozólag a szükséges adatokat bekérik és csak ennek birtokában fognak dönteni a leszállítás mérvét illetőleg. Kimondotta ezután a legfelsőbb gazdasági bizottság, hogy a hadseregszállításoknak tizenöt százalékát a kisiparnak adja oda, hogy ily módon segítsen helyzetén. Elhatározták, hogy részletes revízió alá veszik a vasúti szállítási tarifát és megbízták a közlekedésügyi minisztert, hogy erre vonatkozó előterjesztést tegyen. " Két tábornok írta: POGÁNY LÁSZLÓ , A tábornok civilben, cilinderrel adején ott látható minden hangos heti híradóban, amint nemzeti ünnepek és díszszemlék alkalmával elléptet a rohamsisakos, feszes állású katonák előtt. Csak egy kis „Überbrandolás” — a film műszaki nyelvén így hívják az egymásba mosódó, egymás kontúrjaiba olvadó képeket — kis „Überbrandolást” kellene, hogy a polgári redingot helyett az uniformisos Hindenburg alakja visszaidézze 1914-et, azt, ami előtte és azt, ami utána volt. A tábornok uniformisával együtt a történelmi idők a német császárságot is átöltöztették a polgári köztársaság szürke civiljébe. Annyira átöltöztették, hogy a tábornok a német köztársaság parlamentjében ma már a szociáldemokrácia jelöltjeként is szerepelhet. A német munkásság jelentékeny része ma a civilruhás tábornokban több biztosítékot lát a demokrácia fenntartására, mintha saját jelöltet állítana a köztársasági elnök tisztjének betöltésére. Tudjuk, a német szociáldemokrácia azzal, hogy a tábornok mellé állt a márciusi elnökválasztás alkalmára, tulajdonképpen csak egy észszerű politikai, választási sztratégiai lépést tett, mert a hitlerianizmus megdagadt tömegáradatával szemben kénytelen ezt az engedményt tenni, ha nem akarja megosztani a választókat, kétségessé tenni a választás eredményét. Az érthető választási sztratégia azonban nem ment fel az alól, hogy a szocialisták választási metamorfózisának tényén kívül egykét szó ejtődjék egyéb metamorfózisról is. Mert nem érdekesség nélküli való tény az és nem csupán egyszerűen választási szenzáció az, hogy a német császári militarizmus hérosza, a tannenbergi győző, a mazuri lapok diadalmas hadvezére, a császári abszolutizmus hűt szolgájából ilyen megbízható szolgája lett a köztársaságnak és a polgári gondolatnak. A két véglet áthidalhatatlansága mögött lehetetlen észre nem venni a megalkuvásnak és véleményváltozásnak furcsaságát, amely majdnem középkori szellemet sejt. A történelem lapjait forgató előtt nem lehet újdonság a zsoldosközömbösség az eszménnyel szemben, amelyet szolgált. De igenis, majdnem érthetetlen a polgári buzgalom, amellyel a császári tábornok 1932-ben ki tudta érdemelni a császári uralom legádázabb ellenségeinek és a monarchia felforgatóinak, a szociáldemokráciának bizalmát. Szinte érthetetlen még akkor is, ha természetes, hogy a német nép jövendő sorsa és boldogulása ma el sem is képzelhető másként mint a polgári demokrácia köztársasági állam rendjében és Hindenburg, a hazafi ezért cserélte fel a porosz militarizmus gúnyáját az államfői civillel. El is hihető, és így is van, de Hindenburgot a maga katonai zsenialitásával, vagy nem is katonai zsenialitásával, hanem emberi értékeivel már akkor ott kellett volna látni a polgári demokrácia élén, amikor az ezért való küzdelem kevesebb dísszel, méltósággal járt, mint a császári tábornoki titulus. A német demokrácia harcainak eme hőskorában a később polgárrá lett tábornok azonban csak azt a militarizmust képviselte, amely kihívta maga ellen az egész világot s amely nélkül talán nem fordult volna úgy a világ sorsa, hogy Hindenburgnak, a tábornoknak cilinderrel a fején kelljen a megapadt német csapatok előtt somlét tartani. A haditörténelem még nem döntötte el, hogy mennyi babér illeti a tannenbergi, mazuri csaták babérjából Hindenburgot. Vannak vélemények, amelyek szerint Ludendorff katonai zsenialitása fonta ezt a babért Hindenburg feje fölé, vannak vélemények, amelyek szerint egyenlő rész illeti őket a hadimúlt fényéből. Ha egyenlő rész illeti őket, miért ne lehetne egyforma az útjük abban a forgandó világban, amelyet haditetteikkel sem tudtak megállítani forgandóságában. Miért ne lehetne? A tábornok a polgári köztársaság ideálja lett, mintha az egyszerű nyergesmester Fibert utódjául nem akadna alkalmasabb ember, nem akadna születésétől kezdve predesztinált polgár a köztársasági elnök tisztjére. Mintha a tábornoknál különb polgára nem volna a nagy német hazának. És talán így is van. A tábornok hűséggel szolgálta a császárt és hűséges szolgálója a köztársaságnak. Vezérkari főnöke, Ludendorff, látszatra, megmaradt a réginek, a militaristának, a katonának. Puccsot tervezett a német köztársaság ellen, nem foglalt el díszes állást az új államrendben. Úgy tűnik ez, mintha hadvezér és vezérkari főnöke között nemcsak hadi taktikai kérdésekben élne még az ellentét a múltból, amikor egymástól vitatták a győzelem babérját, hanem most is. Pedig ... pedig . . . most olvassuk, hogy Ludendorff meghívást kapott a kínai hadsereg fővezérletének átvételére. Ludendorff gondolkozik. Lehet, hogy elvállalja, miért is nem tenné, hiszen a békeévek sok elfojtott és dugasz alatt tartott katonai ambicionizmusának újra szabad tér adatik. Magáévá teheti a katonai siker minden fényét, amely fölött kénytelen volt osztozni Hindenburggal, a hadvezérrel. Ha elvállalja Ludendorff a kínai seregek fővezérletét, a két katona belső énjének azonossága olyan nyilvánvalóvá válik, hogy eltűnik minden látszólagos ellentét. Hindenburg derék védelmezője az új köztársaságnak, Ludendorff vezére az új kínai feltámadásnak. Mert Ludendorff is egészen biztosan minden tehetségét és tudását latba fogja vetni a kínai seregek győzelméért. Aminthogy a német tisztek is igyekezettel szervezik a szovjethadsereget, holott a porosz militarizmus oszlopait és gerincét képezték katonák ők, akiknek, úgy mondják: joguk van mesterségbeli tudásukat érvényesíteni és kihasználni. Hogy úgy mondjuk: szakértők. A kínaiak nem találtak megbízhatóbb, különb hadvezért, mint Ludendorff, de a német köztársaság sem talált különb és megbízhatóbb polgárt, mint Hindenburg. Talán mind a kettő vitatható. Egy azonban bizonyos, hogy kettőjük közül a tábornok a rokonszenvesebb, aki a polgári köztársaságban a polgári bizalomra pályázik, nem pedig a másik, akinek mindegy, hogy hol és miért, csak a harc kell, a harc, a háború és emberhullák piramisain építi fel halhatatlanságát