Temesvári Hirlap, 1935. március (33. évfolyam, 46-70. szám)

1935-03-17 / 60. szám

TH 1935 MÁRCIUS 17. VASÁRNAP „Román nemzeti-parasztpárt“ lesz Vaida új pártjának címe A Vaida-féle pártalakítás ellen hatalmas tevékenységgel védekezik a nemzeti-par­aszt pár­t A miniszter viselt pártfogók közül egy már elhagyta Vaidát M­i­h­a­l­a­c­h­e, a nemzeti-paraszt­­párt elnöke m­a nyilatkozott a sajtó képviselői előtt azon levélre vonatko* zotta g, melyet Mironescu volt mi* niszter intézett V­a­i­d­á­h­o­z és ame­­lyet lapunk tegnapi számában ismer* tettünk. Mihalache a következőket je*­gyezte meg Mironescu levelét illetően: — A nemzeti numerus valachicus gondolata éppenugy meglepte a köz­­ponti bizottságot, mint amennyire — tudomásom szerint — meglepte magát Mironescut is. Az érvek hatása alatt a bizottság szinte egyhan­gúlag ellene foglalt állást, V­aida pedi visszavonta indítványát. A központi bizottság a gondolatot a nemzet nagy érdekeinek szempontjából veszedel­­mesnek találta, ilyenformán nem lehet azt mondani, hogy a lelkiismereti szabadság, vagy a gondolat szabadsága ellen valaki vétett volna. De a központi bizottság még ennél is többett tett: megengedte, hogy Vajda eszméjét a pártszervezetek saját kö­­rükben megbeszélhetik, de minden fel* izgató szinezet nélkül — még pedig a nagygyűlés egybeh­ivásáig. Hogy mondhatja ezek után jóhiszemű em­­ber, mint Mironescu, azt, hogy a gon* dolat és lelkiismeret szabadságát meg­sértettük. — Őszintén megvallva, nem hittem­ volna, hogy éppen az a Mironescu I hangoztassa ezt, aki oly jól megfért a» demokráciával, akivel szemben mindig Rheumát Csináljon egy teljes Togal-kurát! A Togal-tabletta a h­úgy savak oldása által mérgeket távolít el a testből ! Hasonló biztos hatású s Togal-tabletta Csúz«Idegzsába * Spanyolnátha és mindenncmil fofájás esetéin A Togal biztos gyógyulást jelent Minden gyógyszertárban és drogériában.L«5X» és Lei 13a- A Togal-tabletta svájci készítmény, megőriztem különös megbecsülésemet, csak csodálkozni tudok azon, hogy ez a Mironescu téveszti össze a demokráciát az anarchiával. Sokkal egyszerűbb a dolog- nincs szó a nemzeti gondolat körüli összetűzés* ről, melyeknek vezérfonalát egyéb* ként Maniu Gyulától és Vajdától vet* tük át, sértetlen maradt program* munkban s ezt szerény személyem is a legnagyobb lelkesedéssel szavaztam meg. Sőt, azt mondhatnám, hogy az új Programm még jobban kimélyíti a nemzeti gondolatot, úgy a kulturális, mint a gazdasági téren. A fájdalmas összetűzést inkább abban látom, hogy nem vették figyelembe a pártvezető­­ség rendszeres és hivatalos szempont­­jait, mely a teljes egységet és fegyel­met célozta. Fájdalmas volt látnom az ellentmondásokat, melyek e célkitű­zésekkel szembehelyezkedtek. A párt így kénytelen volt erősebb fegyverek* hez nyúlni, viszont én a program* mánk vonalán haladok tovább, melyért felelős vagyok, mely felelősséget nem én akartam, hanem amelyet reám ru­háztak. A legnagyobb fájdalom sem kény­szeríthet arra, hogy elszökjem a zászló alól, tovább haladok előre azokkal, akik követnek a nemzeti parasztállam programmjában. * A nemzeti pa­rasztpárt vezetősége elhatározta, hogy a legnagyobb felké­szültséggel kezdi meg a felvilágosító munkát, melyet a nemzeti­ parasztpárt megbontását akaró erők ellen indít A felvilágosító munkát a fővárosban kezdi el, még­pedig az április 12-én leendő időközi választási harccal kap­­csolatban. Az időközi választáson a nemzeti paraszt párt programmjával Dobrescu lép fel a fővárosban. A vidéken ugyancsak le akarják folytat­­ni ezt a harcot és el van rá készülve, hogy a reakciós­ rétegek csoportjával találják magukat szemben. A főváros­ban hamarosan elterjedt a nemzeti­­parasztpárt vezetőségének határozata és az ellenpárt a határozat hírére már is megkezdte munkáját. A Lupta sze­rint Vaida szakítását a párttal végle­gesnek lehet tekinteni, sőt Vaida már meg is adta új pártjának ne­vét. Vaida új pártjának neve: Román Nemzeti Parasztpárt. A fova­­rosi pártszervezet élére Angheles* cu C.*t, a Nemzeti Bank volt kor* Hiányzóját teszik, az ilfovi és vlascai kerület vezetését D. R. I o a n i t e s c u veszi át, — amennyibe Ioanitescu Vai­da hive marad. Az új pártban jelentős szerepet szántak Mironescunak„ ha val.- t­a­t­j­a a párttevékenységet és Vaidá* hoz csatlakozik. Ez esetben ő lenne az új párt alelnöke. A Vaidával rokonszenvezőknek már van vesztesége. Costa ehe sec teg­­nap megjelent Mihalachenál és kije­­lentette, hogy a párt és a demokrácia hive marad. 191021- 100.000 lej. 264992. 100.000 lej. TitfOii-OZi Egy film, amelyről az egész világ beszél Főszereplők : George Arliss Loretta Young Boris Karlof! Színes felvételek: D­­u 3 órakor lö lei­sza pompás divatos crepe saíinen, mosó maró cat­a és maitselymes dús választéka legolcsóbban ! „WHITEHOUSE“ központi divatáruház, azelőtt Délvidéki 7z m MEKKA, március 16. A Reuter távirati iroda jelenti: Mekkában Hedzsasz fővárosában, a muzulmán hívői világszerte is­mert zarándokhelyén tegnap gyil­kossági merényletet követtek el Ibn Saud, Hedzsasz királya el­len. Amikor Ibn Saud kíséretével a királyi palota felé tartott, ép­pen a Szent Kába követ őrző me­cset előtt haladt el, amikor a tö­megből kivált három jemenita ne­mes és rávetették magukat a királyra. A király testőrei a három merénylőt azonnal agyon­lő­tték. CL fognwóOA mnuit a kexmoónó! Amity természetes, hogy lemosta kezeiről a­­ piszkot, époly természetes, hogy fogait és szájüregét a húson habzó KALODONT-fog- kerémmel tisztán és épségben tartsa. Tehát­ reggel és este — KALODONTI A HABZÓ FOGKRÉM Merénylet Ibn Saud, Hedzsasz királya ellen A merénylőket megölték * A március 15-iki sorsjegyhúzás eredménye. A Loteria de Stat telefon­­közlése szerint a tegnapi megtartott húzáson a következő nagyobb nyere­mények lettek kisorsolva: Anyasors­jegy: No. 51613: 1.000.000 lej. 37668: 500.000 lej. 38667 : 200.000 lej. 9832: 100.000 lej. 25209: 160 000 lej. 36743: 50.000 lej. 47314: 50.000 lej. 59140: 50 000 lej. 59902 : 50.000 lej. Ezenkívül mindazon számok, melyek 86 és 72-vel végződnek , minimális 1555 tejt nyer­ték. Melléksorsjegy: No 278424: 1.000.000 lej 180203 250.000 lej. •134568: 50.000 lej. 122143: 50.000 lej. 233852: 50.000 lej. A 144, 167, 190, 265, 987 végződésű számok, minimális 800 lejt nyertek. * Purimegyveleg. Mint már jelez* tük, vasárnap, e hó 17-én a timisoarai izr. hitközség kulturdélután­jainak ke­­retében egy vidám purimegyveleg ke­­rül rendezésre. A gazdagon összeállt* ton műsorból a Papier Ármin veze­­tése alatt működő templomi kórus énekszámai, K­a­­­z főkántor dalai, Szabó dr. tanárnak humoros parimi költeménye, valamint S­­­e­n­g­e­r Gere­da fiatal hegedű­művésznő szólószámai külön kiemelendők. A fesztelen pariu­mi hangulathoz egy kedélyes konfe*­rancié is hozzá fog járulni. A t. láto­gatókat újból figyelmeztetjük, hogy az előadás pont 5 órakor kezdődik. Szabad bemenet mellett vendégeket szívesen lát a rendezőség. — Paál Jób köszönete. Paál Jób az ismert nemzetközi riporter felesé­ge huszonnégy évi boldog házasélet után elhunyt. Paál Jób ezúton is kö­szönetet mond a világ minden részéből hozzáérkezett részvéttáviratokért. Ingyen rádiócsővizsgálat A 11. kerületi Révész cég speciális műszerével naponta i­d. e. 11 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll ingyenes r rádiócsővizsgálat­tal (emisszió­s f­elhasználódás stb.) / Révész Rezső, IL Piaţa Traian telefon: 13-02

Next