Temesvári Hirlap, 1936. január (34. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-31 / 24. szám

Mi okozta Oesta herceg súlyos vereségét A negus veszi át az abesszin hadsereg irányítását Az olasz sajtó a legnagyobb felhá­­borodás hangján ír arról a huszonhét láda lőszerről, amelyet olasz csapatok a svéd Vöröskereszt mozgókórháza­­inak teherautóin, a déli fronton talál­tak. A lapo­k megállapítják, hogy a svéd Vöröskereszt súlyosan vétett a nemzetközi szabályok ellen és eljárá­­sával a nemzetközi Vöröskereszt Egyesületnek kellene foglalkoznia. A négus elhagyja Addis Ababát A Stefani Távirati Ügynökség je­­lenti Dzsi­butiból. A négus azon szán­déka, hogy elhagyja Dossziét és Ad­dis Ababába utazik, összeköttetésben áll azzal a ténnyel, hogy a császári udvar esetleg elhagyja a fővárost és a kormány által megállapított más helységben telepszik meg. Ugyanis azt hiszik, hogy G­r­a­z­­­a­n­i tábornok csapatainak előnyomulása mihama­rabb veszélyeztetni fogja Addis Aba­bát annál is inkább, mert az olaszok Neg­­heliben repülőbázist létesítenek, már­pedig Negheli csak 366 kilométernyi­re van Addis Ababától és a repülőgé­pek igen könnyen elérhetnék. Az olasz hivatalos jelentés szerint a tegnapi napon sem a déli, sem az észa­­ki fronton jelentősebb esemény nem történt­­ként — miként így abesszin jelentés állítja — elmozdítják főparancsnoksá­­gi állásából és helyette Gabre Mariam jelenlegi belügyminisztert nevezik ki. Miután Graziani siker­es offenzívá­­ja következtében a helyzet egyre fe­­nyegetőbbé válik, a négus lemondott azon tervéről, hogy visszatér Addis Ababába. A négus elhatározta, hogy a déli frontra megy és maga irányít­­ja a hadműveleteket. Dolóból jelentik, hogy a Neghétitől nyugatra fekvő Borani tartomány fő­nöke behódolt az olaszoknak. — Operettelőadás Fr­atel­lán. A fra­­teldai református egyház ifjúsági egyesületének műkedvelő cso­poartja február 2--án, vasárnap délustán 4 óra­­kor a Bogner-féri­ vendéglőben, elő­adja a „Marica grófnő’* című 3 felvo­­násos operettet nagyon olcsó belépő» díjak mellett. Az ügyes és magas szín­vonalú műkedvelő gárda előadásai mindig a hangulat és siker jegyében szoktak lefolyni, ezért érthető az az érdeklődés, mely vasárnapi operett­­előadásukat is megelőzi. — Demokrata diákgárda. A Tempo jelentése szerint a demokrata érzelmű diákok egyesülése elhatározta hogy a demokratikus szabadságelvek biztosí­­tására diákgárdát állít fel. A tervek szerint minden egyetemi fakultás mellett működne egy-egy ilyen gárda.­­ Felmentettek egy sikkasztással vádolt tőzsdeügynököt. Bankert Ádám malomtulajdonos még a múlt évben sikkasztás címén feljelentette Sozanszky Dezső helybeli tőzsde­­ügynököt aki állítólag 12.000 lejnyi rábízott összeget jogtalanul megtartott magának. D­o­g­a r­­­u Virgil dr. védő Sozanszky eljárását egyszerű tőzsdei ügyletnek minősítette és ezért kérte a felme­ntését. A törvényszék egyperces tanácskozás után felmentő ítéletet ho­­­­zott, amely nyomban jogerőre emelten­i­dett. I­I Erdély leghíresebb hangú datzenekara a közkedvelt sajátságos táncritmusával február 1-től a SALACE -kávéházban Desta herceget megfosztották a parancsnokságtól Minden jel arra mutat, hogy Gra­zieni tábornok offenzívája mégis oly döntő jelentőségű volt, ahogyan azt az olasz jelentéseik minden abesszin cáfolat ellenére állították. Erre vall az a körülmény is, hogy Addig Ababá­­ból óriási mennyiségű aranypénzt számítottak Dzsibutiba attól tartván, hogy az olaszok nemsokára megjelen­nek Addis Ababában és lefoglalhat­­ják az államkincset. Addis Ababiáiban egyébként most kezdik kutatni az okokat, amelyek Desta herceg seregé­nek megsemmisítő vereségét előidéz­ték. Így egyik oknak azt tű­zténik fel, hogy az abesszin gyalogság minden­ áron harcolni akart a harcikocsik el­­len, ami teljese­n­­atástalan vállal­kozás volt és igen sok ember életébe került, a másik ok, hogy a hadsereg zöme minden élelmet nélkülözött, ami szintén nagyban előmozdította az olaszok sikerét. Desta hercegeit egyéb ó­rákon — MOZI. Csütörtök, január 30. Apollo-moziban: Madarász. Capitol­­moziban: Antónia. Forum-moziban: Broadway Melody 1936. Select-mozi­­ban: Dáma egy napra. Tivoli-mozi­ban: Josef Schmidt. — Kisiparosok és kézművesek adó­bevallása. A timisoarai munkakamara közli az érdekeltekkel, hogy az 1936— 1937. évre 1936 június hó folyamán kötelesek adóbevallásaikat, benyújtani azok a kisiparosok és kézművesek, akiket az 1933. év folyamán történt osztályozás alkalmával három évre megadóztattak és akiknek osztályozá­sa ez év március 31-én lejár. Ugyan­csak kötelesek júniius hó folyamán be­nyújtani adóvallomásukat azok, akik az 1935—1936. év folyamán ideiglene­sen megadóztattak és akik ez év ápri­lis 1-től kezdve az osztályozási bizott­ság elé kerülnek. Április 1-től május 15-ig be kell nyújtani a jelzálogterhek­­ről szóló bejelentést. Az év folyamán valamely ipar vagy szabadfoglalko­zás megkezdésétől számított tíz napon belül ugyancsak be kell nyújtani a fenti bejelentést. Akik a fenti dátu­mokat nem tartják be, a törvényben előírt büntetésben részesülnek, ameny­­nyiben megkérdezésük nélkül hivatal­ból adóztatják meg őket, azonkívül az adó egy­negyedének összegét kitevő pénzbírsággal sújtják és nem veszik tekintetbe jelzálogterheiket. Az adó­­bejelentéseket a kisiparosok és kézmű­vesek egyszerű papíron szközölhetik, a nagy ipari - kereskedelmi vállalatok ellenben a szokásos hivatalos forma­ Spanyolnátha, fertőző torok­­mandulagyulladás ellen TOGAL *x\Y) A torok- és mandulagyulladás, az úgy­nevezett Hüléa vagy gu­ppa (spanyolláz) komoly betegség, sőt néha végzetes kime­netelű is lehet. Ma ma már létezik egy csodás gyógyszer, mely ezen alattomos ba­jokat gyógyítja. Ez a TOGAL, mely sike­rült összetételénél fogva leküzdi a fertőzést, leszállítja a hőmérséket és megtisztítja a szervezetet káros bomlási termékektől. A Togal — tabletta biztosan gyógyít minden torok —­ét mandulagyulladást és grippát. Gyógyszertárakban és drogériákban. aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAlAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA0 0 es RablógyilUosság Cugojon Fejszével agyonvertek és kiraboltak egy asszonyt Lugojon megdöbbentő kegyetlensé­gű rablógyilkosság történt. Kedden este fél kilenc órakor egy fiú jelent meg a rendőrségen, aki elmondotta, hogy Jorga Mária 72 éves öregasz­­szony, akit szomszédai egész nap nem nem láttak, véresen fekszik ügyés in. J.Mura Pál rendőrkveszter ment ki a helyszínire, aki megállapította, hogy a szerencsétlen öregasszony fejét baltával széthasították, úgyhogy azonnal meghalt. A vizsgá­­lat során azt is megállapították, hogy az öregasszony szobájában állt, ami­kor megtámadták és a gyilkosság el­ mint szolga volt alkalmazva. Itjjes követése u­tán dobták az ágyra. A szomszédok vallomása szerint az áldozat unokaöccse, Ardelean György járt aznap a ház körül. A fiata­lem­­bert őrizetbe vették és vallatni kezd­­ték, mire elmondotta, hogy a gyilkosságról valóban tudott, de ezt nem ő követte el, hanem Pre­da Jou nevű barátja. Predát is elfogták, aki azonban mind­eddig tagadja tetteit. Preda valamikor közrendőr volt, de lopás miatt elbo­csátották. Ugyancsak hasonló otok miatt bocsátották el a várostól is, ahol MN­ — Tagozati közgyűlések. A Magyar Párt timisoara-munkástelepi tagozata vasárnap, február 2-án délután 4 órai kezdettel tartja meg rendes évi tiszt­­nyitó közgyűlését a Deák-féle vendég­lőben. — A Magyar Párt sculiai tago­­zata vasárnap délelőtt 11 órakor a Gazdakör helyiségében tart közgyűlést. — A Magyar Párt galatai tagozata va­sárnap délután fél 4 órakor tart tiszt­újító közgyűlést a Kapornyai­ vendéglő helyiségében. — A Magyar Párt ifjú­sági szakosztálya kedden ülést tart. — A timisoarai Magyar Nőegylet rende­zésében február 8-án végbemenő nagy magyar bál rendezési előkészületeinek megbeszélésére a Magyar Párt ifjúsá­gi szakosztálya kedden, február 4-én este 9 órakor ülést tart a Magyar Tréá­­bum.­­ Gazdasági előadás Crucenia. Koppány Rezső gazdasági egyesületi főtitkár szombaton, február hó elsején este hét­ órai kezdettel a pincenti gaz­dakörben ismeretterjesztő előadást tart. Előadó lesz még Becsky István mérnök. * NIMURA holnap esti táncestjére csak néhány jegy kapható. — Műkedvelői előadás Ciacován. A ciacovai gazdakör műkedvelői feb­ruár 22-én este a Sipos-féle vendéglő­ben táncmulatsággal egybekötött mű­­kedvelő előadást rendeznek, mely alka­lommal szinre kerül Török Rezső há­­om­ egyfelvonásosa. Sajtóbál A farsang legnagyobb eseménye! A belső építőművészet remeke, modern ezcenikal­­tatások, a Gidály -duó hang­versenye, a legnagyobb dzsessszl a „FEIMIHAfiikr-ban HI II III SS SCI ”. I

Next