Mladiáta János szerk.: A Tenger 31. évfolyam 1941
Éves tartalomjegyzék - Mladiáta A. János: Széchenyi géniusza és a magyar hajózás
gek, a sziklába vájt új országutat is beleértve, 510.000 frt-ra rúgtak, ami az elért eredményhez képest, rendkívül csekélynek mondhatók. A munkák 1837-ben elakadtak, mert az anyagi támogatás elmaradt; „kein Geld und kein Wille"–) írja lakonikusan és találóan naplójába. A Dunagőzhajózási Társaság féltékenysége különösen a Tisza-gőzhajózási társulat alapítása alkalmával nyilatkozott meg határozottabban, amely magatartásnak biztosan politikai háttere is volt. „In Dampfschiffahrt hat man mich ganz baseitigt, — über Bord geworfen" írja Naplójában, 1844. márc. 18-án. E rút hálátlanság láttára keserűen fakad ki és abban talál vigaszt, hogy a hajózás megindult és virult, amit már 1838-ban megállapított: „Megnyertük a csatát".5) Tisza-szabályozás és Tisza-hajózás. Széchenyi 1833. szeptember 3-án érkezett második aldunai útja alkalmával Titelen át Szegedre. Ez volt az első gőzhajó-út a Tiszán. Széchenyi, aki tudta és pirulva látta, hogy „mily undok fejletlenség közt vesztegel a 19-ik században, hínár, zsombék é s ezzel járó mérges bűz közt" vérének épen ezen értékes része és hogy az 1792 óta megindult reformokból alig maradt e téren egyéb, mint írott malaszt, vagy legfeljebb porban fekvő terv, mindenekelőtt a szükséges pénzügyi fedezet előteremtésének céljából a „Jelenkor"-ban „Adó és két garas" címen, 1843-ban, cikksorozatot közölt. Ebben a nemességet egy általános telekadó fizetésére kívánta rávenni, hogy abból egy országos alapot létesítsenek, amelyből főkép a szükséges közlekedési eszközöknek előteremtését, illetve a Tisza-szabályozással kapcsolatos munkák megindítását tervezte. Majd 1844-ben „Magyarország kiváltságos lakosihoz" címen az Országos Választmányhoz intézett felhívásban imígy sürgette őket: „Tanácskozzatok tehát és adjatok utasítást, tisztelt Hazafiak, mentül előbb." De minthogy az országgyűlésen nem tudta terveit érvényre juttatni, Metternich kancellárhoz fordult és egy terjedelmes emlékiratban permanens magyar reform-bizottság felállítását javasolta. Hosszú huzavona után, 1845. aug. 17-én, megérkezett a döntés. Kinevezték a bizottság elnökévé, de szervezési és hatásköri intézkedések nem történtek. Áldozat volt ez a hivatalvállalás részéről, mert akkortájt hazafiasan cselekedetnek tartották ezt, amit lépten-nyomon éreztettek is vele. De leküzdi a megaláztatásokkal járó keserűséget és teljes erővel munkához lát. Hogy függetlenségén csorba ne essék és egyéni érdekekkel meg ne gyanúsítsák, a felajánlott magas fizetést nem fogadta el. A munkák vezetésével Vásárhelyi Pált bízta meg a régebben készült felvételek és annak tervei alapján. De a központi választmányhoz más 4) Napló, 1837. febr. 16. f.) Jelenkor, 1838. szept. 26.