Termelőszövetkezet, 1954 (5. évfolyam, 1-18. szám)
1954-09-01 / 15. szám
ántó Sándorné, Szocialista Munkáért Érdeméremmel kitüntetett asszony után tudakozódtunk a kisújszállási Táncsics tsz irodájában. — Kicsit megkéstünk a csépléssel, kint találják még a gépnél, ott dolgozik munkacsapatával együtt, — mondta Nyikos Károly elnök. Acatpihével, csípős árpatoklászszal keveredett, érett gabonaszalma és benzinfüstszagú szikes por szürke felhőjében búgott a cséplőgép. Ott állott Szántóiné a sötétszemüveges etető mellett és sokat próbált mozdulattal nyúlt újra és újra a kéve után. Egy lehajlás, nyisszantás az éles késsel s már az etető kezében a kéve. A két ember pontosan összehangolt mozdulatai nyomán újra és újra felbődült a szédületes sebességgel forgó dob. Mintha nem is 5.5 éves asszony, 5 felnőtt gyerek anyja, számos unoka nagyanyja lenne Szántóné, hanem hajlékonyderekú lány, vagy fiatalasszony, öreges bő szoknyáját ő is nadrágba gyűrte, tilolt kenderre emlékeztető ősz haját fekete kendővel szorította le. Ráncos, törődött arcának vonásait alig látni a portól. Nehéz és szürke tízévek rakták arcára a ráncokat. Napszámos ember volt az ura, veld járt tavasztól őszig kapálni, tengerit törni, répát ásni. Utána szedte minden nyáron aratáskor a markot. Közben sütni, mosni járt jómódú házakhoz, ötvenkétszer dagasztotta be egy esztendőbe a kenyeret, fűtötte be a kemencét, egy ismerős gazdacsaládnál. Tíz pengőt és két mázsa búzát kapott ezért. Egy banktisztviselő népes családjának egyhavi szennyes ruháját két pengőért és kosztért mosta ki. Közben főzött, mosott az urára, családjára is és nevelte a gyerekeket. Ma már egyedül élnek az urával. A gyerekek — egy kivételével — szárnyrakeltek. Szántó Sándor pusztai kézbesítő, tűrhetően keres. Van egy kis házuk is. Leülhetne hát ő is néha a ház elá a kis lócára, mint számos magakorú aszsz.lony. De Szántóné előtt csak úgy van tartalma az életnek, ha mással törődhet. Családja elszállt a háztól és ő új családot talált a Táncsics termelőszövetkezetben. Rá is áldozza erre a nagy családra idejének jórészét. Negyedik éve már, hogy mindig ott van, ahol dolgozni kell. Nehéz kezének legalább olyan fáradságos az írás, mint például a kévevágás, de mint munkacsapatvezető, a rábízott hét asszony munkaegységkönyvét olyan példás rendben tartja, mintha tanulta volna ezt a mesterséget. Esténként meg, ha hazamegyen, kommunista népnevelőhöz méltóan van kedve és ereje vitatkozni Orosnéval, a szomszédasszonyával, aki rendszerint csepüli a termelőszövetkezetet. Elújságolja a másik szomszédnak, Imre Lajosnak is, ha új tag lépett a Táncsicsba, vagy előleget osztottak. Tőle tudják meg az utcában a kívülállók, hogy mikor született szép csikó vagy kisborjú az állatfarmokon. Olyan örömmel tud beszélni a nagy család gyarapodásáról, mint saját gyermekei életében tett előrehaladásáról, kis unokái okos mondásairól. Míg vele beszélgettem, hallgattam szavát, néztem jóságos, öreg arcát, melyre rá van írva, hogy örömet okoz neki a mással való törődés, arra gondoltam, ilyen aszszonyoknak köszönhetjük, hogy itt vagyunk, élvezhetjük szép jelenünket. Akkor nem tudtam szavakat találni, mely méltó lett volna egy ilyen élet dicséretére, így hát a nyomtatott betű útján kívánjuk Szántó Sándornénak: viselje egészséggel a szép kitüntetést. Nádasdi Péter Gazdag almaszintet az ország egyik legnagyobb és legjobb gyümölcstermelő szövetkezetében, a dánszentmiklósi Micsurin térben. Szorgalmas asszonyok és lányok szedik, válogatják az Aranypármint.