Termés, 1944 (3. évfolyam, Tavasz-Tél)
1944 / Tél
124 szűntek meg az ösztöndíjat. Akkor azonban szinte félve panaszkodott, hogy nem tudja mi lesz vele, mert itt egészen mások a színek, más a levegő, mint ott, ahol festőisége kialakult. Félt, hogy nem tud megbirkózni a számára hideg színekkel s az érces levegőéggel. Lehetséges, hogy a többi kiállítókban is megvolt ez a meghökkenés s ezt nem őszinteséggel, hanem rutinnal igyekeztek áthidalni, ez az út azonban minden, csak nem az, amit művészemberektől elvárunk. Úgy látszik a kiválasztás szempontjain is változtatni kellene s elsősorban azokat a művészeket kellene a nép közé küldeni, akik már eddigi munkájukkal is kimutatták, hogy útjuk s akaratuk errefelé viszi őket. Muhoray fajta emberekre gondolok, vagy hogy a másik végletet említsem, olyan keménykötésű művészekre, mint Barcsay Jenő. Biztos, hogy az illetékesek is őrködnek afelett, hogy ez az ösztöndíj tényleg azt az eredményt munkálja, amelyet alapítója célként tűzött ki a művészek elé. Bizonyára ők is levonják az első seregszemle sivárságának következményeit s jövőben a kiválogatásnál érvényesítik a tanulságokat. LÁSZLÓ GYULA A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ PRÓZAI MŰSORA Antigone. Miért tudták a görögök megteremteni a nagy drámai műfajt? Miért tudtak eljutni a színpadi műalkotás és általában minden műalkotás céljához, a végzetszerűen örök emberi tulajdonságok és indulatok ábrázolásához ? Nyilvánvalóan azért, mert mindenki másnál világosabban érezték az ember és természet közötti áthidalhatatlan szakadékot. „A görögök érezték és ismerték a lét rémségeit és hogy egyáltalán élhessenek: az olimpusiak álomképzetét kellett elébük állítaniok.“ (Nietzsche). A görögöket a végtelentől, az érzékelhetetlentől, a láthatatlantól való félelem jellemzi a legjobban. Ezért öltenek izmos, szép testet isteneik és hódolnak olyan mosolygó, vidám ledérséggel földi szenvedélyeknek. Kultúrájuk, bármilyen nagyszabású és csodálatos, egyedül az elérhetőt, az érzékelhetőt ábrázolja. Ostwald Spengler úgy tartja, hogy a nyugati szellem ellentétes a göröggel és a hellén kultúra aránylag csak jelentéktelen hatást gyakorolt Európa szellemének kialakulására. A dráma terén azonban a görögség döntő tényező volt s talán az európai szellemi fejlődés egyetlen síkján sem érvényesült ilyen nyíltan a hegeli tézis-antitézis-szintézis elve. A dramatikusoknál érezzük, hogy a szép, csillogó és nyugodt, reális kultúra színe alatt valami vonaglik és kavarog. A hatalmas Dionysos, amint Nietzsche nevezi, a Moira, az ismeretlen tör föl bennük. És hiába minden mérséklet, apeiron, Dionysos nélkül nincsen görögség. Kicsoda, vagy micsoda ez a Dionysos? Nietzsche szerint az állat az emberben, a féktelen, gátakat, korlátokat, törvényeket áttörő mértéktelenség. Amikor a véren keresztül élet és halál, a végtelenség és titokzatosság erői hatnak. „A dionysosi mármorban fejeződik ki a természet lelke“ Apolló ezzel szemben a mérték, a nyugalom, a harmónia. „Ama rettentő bizalmatlanságot a természet titáni erőivel szemben, a minden megismerés fölött