A Természet, 1897. szeptember - 1898. augusztus (1. évfolyam, 1-24. szám)

1897-09-01 / 1. szám

BEKÖS Mindenünk, gondolataink, érzelmeink, vallásos hitünk, minden tudásunk, szeretetünk és lelkületünk végső és kimeríthetetlen forrása a természetben van. Az ősember a természetből merítette vallását; imádta a napot és az ég csillagait; faóriások, hatalmas sziklatömbök voltak oltárai; a völgyben eredő csermelyt benső áhítattal közelitette meg és az éjszaka mély csöndje, a hold rezgő fénye, a vízesés zuhogása adták neki vallása sejtelmeit; a szabad természet kies helyeit isteneinek ajánlotta fel. Az őseredetiből, az élet romlatlan természetes­ségéből fakadt az első czivilizáczió és ennek kezdetén az emberek a hegyektől, a folyóktól, a csörgedező forrásoktól és búgó erdőktől tanulták az igazságot, erkölcseiket, törvényeiket; a mindenségnek nagy és fenséges volta öntötte beléjük a szabadság kiirtha­­tatlan érzetét, a mérhetetlen horizont pompájával, a hegyeknek felhőbe érő csúcsai, az erdők rengetege, a vihar dühöngése egyaránt ébresztette bennök a magasztos, a végtelen hatalom érzületét, épen úgy, mint az üde völgyekben folydogáló vizek kristály­csöppje, avagy a törpült életnek szemlélése vezette saját gyengeségük megismerésére.­­ A gondolkozó egyedül hatol be az erdők mélyébe, a tölgyek árnyas, titokzatos homályába és a lombok susogása, az erdő ZÖNTD­ moraja, a forrás beszéde tanítják bölcseségre; min­denben a változatosságot látja, de semmiben a rend­ellenességet s a béke óhaja, az összhang érzete vonul lelkébe. A mérhetetlen síkságon úgy mint a keskeny hasadékban látja az élők folytonos küzdelmét, érzi a terhet s a létezés, a megmaradhatás gondjai beho­­mályosítják lelkületét; bár a saját küzdése, örök zak­­lattatása a megedződés erejét vetik belé, de a harag és indulat árnyékát is. A fűszálon ringadozó bogárka, a bokor sűrűjében elrejtett madárfészek, a fény és árnyék váltakozása, a színek elevensége örömmel töltik el, s a beláthatlan róna szépségei végtelen szeretetre vezetik. Beláthatlan róna! keskeny, hosszú szalagban kígyózik rajta a patak; szemünk tekintete elúszik rajta az ár lassú habjaival — el-elfeledjük a gondot, a bánatot; itt-ott egy-egy nagyobb hullám —vissza­szökken reá a szem s a gondolat, azután ismét kiséri messzire, messze távolba; hullám hullámra folyik — gondolat gondolathoz fűződik s az emlékek lánczolatán fiatal ifjúságunkba térünk: emlékezünk reá, mint kerültünk ki az iskolából, tiz hónapra terjedő rabságunkból — viszontlátjuk a falut, az országút nyárfáit, a kedves rét virágait, az erdőt, a forrást, mindent mindent, a­mitől a szigorú fegyelem Szerkesztik: DR­ LENDL­­A D­O­L­F és csikszentsimonyit és ernyesi LAKATOS JKÁROLY. ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY ÉVRE 3 FRT. Budapest, II., Donáti­ utcza 7. állattani és vadászati folyóirat. MEGJELENIK MINDEN HÓ 1-ÉN ÉS 15-ÉN. I. SZÁM.

Next