A Természet, 1927 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1927-03-15 / 5-6. szám
- 42 - A talaj, mint azt alább is látni fogjuk, főleg a többi faktorok behatása következtében gyakorol befolyást az élővilág kialakulására. A talaj. A talaj részint fizikai, részint kémiai tulajdonságainál fogva gyakorol hatást az állatvilág kialakulására. Fontos például a talaj vízáteresztő képessége, amely az agyagtalajnál nem lévén meg az esőzések alkalmával tócsákat, tavakat hoz létre, amelyekben és amelyek körül állatélet fejlődik ki, már az ott kizöldülő növényzet miatt is. A homoktalajnál, amely vízáteresztő, ez lehetetlenség. Emitt sok a bogár, amelynek lárvája földben él és igen elszaporodik, pl. a cserebogár, vakond. Hasonlókép homokos talajon él sok pókféle vagy a hangyász szitakötő, amelyek mind a homokba fúrják magukat. A könnyen fúrható lösz talajon szaporodik el az ürge, hörcsög ; az ilyen talajnem partszakadékaiban fészkelnek ezerszámra a parti fecskék és méhész-madarak stb. A sziklatalaj az ő százféle búvóhelyével fizikai viszonyaival, növényzetével, egész különleges állatvilágnak ad otthont. A humusz-talaj az ő laza s dús növényzetével, amely dús csapadék vagy talajvíz mellett a mocsarak és lápok gazdag állatvilágét kelti életre, szinte megemlítendő. A legnagyobb befolyása a talajnak az állatvilágra azonban a növényzet révén van. A talaj sokfélesége hozza létre természetesen a többi faktorral egyetemben a növényzet különböző szövetkezeteit, amelyek azután döntőleg folynak be az állatvilág elterjedésére és fejlődésére. A víz. A víz háromféle formában jön számításba. 1. Mint az élet fenntartásához szükséges közeg: tenger és édesvizek, amelyek gazdag flóra és faunának adnak életet. 2. Mint talajnedvesség, amely közvetlenül sok állatnak lehetővé teszi a talajban való életet s a növényeknek életfeltételt és táplálékot ad s ezen keresztül szinte gazdag állatéletet hoz létre, pl. a mocsarakban, lápokban s általában növénytakaróval beborított területeken. 3. Mint a levegő nedvessége, amely különböző fokával akár mint a légkör nedvessége, akár mint csapadék úgy a flóra, mint a fauna elterjedését befolyásolja. Hogy a növényzetnek a nedves levegőre szüksége van és mennyire befolyásolja annak kifejlődését, arra itt nem terjeszkedünk ki. Mivel mi ugyan jelenleg csak Európa avifaunéját óhajtjuk az oikológiai viszonyok nézőpontjából vizsgálat tárgyává tenni, azért főleg csak a szárazföldön megnyilatkozó fizikai tényezőket kell számításba vennünk. De mivel Európa nagyfokú tagoltságánál fogva hosszú partvonalon érintkezik a tengerrel, azért a helyenként mint pl. Északon és Nyugaton kifejlődő igen gazdag tengeri madárvilágnak az igazi lakóhelye a tengerpart, mégis az itteni megélhetésnek a fő feltétele a tenger s így ennek fizikai viszonyait, mint a rájuk nézve fontos oikológiai faktorokat, nem lehet figyelmen kívül hagyni. A tenger az ő mérhetetlen gazdag állatvilágával, amely sokszorosan túlszárnyalja a zooszféra szárazföldi területeit, a partvonalon is egyes helyeken, gazdag madáréletet varázsol elő, olyan kietlen kopár helyeken is, ahol a szárazföld egyáltalán nem tudna táplálékot adni. Európa nyugati és északnyugati és északi partvonalán mindenütt a hozzáférhetetlen sziklás partokon, de még az Északi- és Keleti-tenger homokdűnés lakatlan szigetein is gazdag úszó- és gázlómadár élet fejlődött ki. Hasonlókép Európa déli partjain is, azonban itt mér nincsenek olyan gazdag madártelepek. Hogy népes madárhegyek kialakulásánál a táplálék jelenléte mellett még a klimatikus viszonyok, a tenger áramlása, a víz hőmérséklete stb. is nagy szerepet játszanak, amelyek a tenger úszó állatvilágának gazdagságát s ezzel a tengerparti madárfauna gazdag kifejlődését idézik elő, azt itt csak röviden megemlítjük. A tengernek különben is az állat- és növényvilág kifejlődésében igen nagy jelentősége van. A tengervíz az ő sótartalmával és emiatt nagyobb ozmotikus nyomásával sokkal közelebb áll az élő szervezetek protoplazmájához, mint az édesvíz s ezért jogos a feltevés, hogy az élőszervezetek bölcsője csak a tenger lehetett s innen származott ki és alkalmazkodott a növény- és állatvilág az édesvizekhez és a szárazföldhöz. Az élők világára nézve tehát a víz elengedhetetlen. Víz nélkül élet nem lehet, mert az élő organizmusok protoplazmájának is jelentékeny része víz s maguk a növények is csak vízben oldva képesek táplálékukat felvenni, márpedig a növény életműködése az állatvilágra nézve az egyedüli életfeltétel. A növény ugyanis képes szervetlen anyagokból, azaz a talajból és vízből s a levegő C Оз-jéből szerves anyagot készíteni, amiből a maga testét felépíti. Erre az állat nem képes, így ő minden körülmények között közvetlen vagy közvetve a növényvilágra van utalva. A nedvességnek akár mint a levegő páratartalmának, akár mint csapadéknak, amely a talajt felpuhítja, s az édesvizeknek különböző formáját hozza létre, igen nagy formáló ereje van, a benne vagy rajta élő állatvilágra. Tekintsünk csak végig azoknak az állatoknak a hosszú során, amelyeknek vízi, mocsári, réti, tavi, nádi stb. jelző van a nevük előtt. E jelzők tulajdonképen az onkológiai viszonyt fejezik ki, amely viszony az illető fajra jellemző. De nemcsak az életmód alkalmazkodik a víz és nedvesség által előírt viszonyokhoz, hanem maga a test is az ő különböző szerveivel. A sok közül csak pár példát említünk. Az úszóélethez alkalmazkodott rovarok (csibor, csíkbogár), kétéltűek (béka), emlősök (vidra, fóka, cetek) és madarak (úszólábú madarak) nemcsak lábukkal, hanem egész testükkel alkalmazkodtak a víziélethez. A hosszúkás csomnak vagy halalakú test, elzárható orrlyukak, hosszú gázló lábak, avagy a sáron és hínáron való futásra alkalmas hosszú lábujjak, hosszú vékony, kanál alakú, vagy szűrőként működő csőr, (kacsa, liba stb.) mind a víznek, illetve a víz által előidézett oikológiai viszonyok behatására alakultak ki. A talajban vagy talajon előforduló víz mellett azonban a légkörben gáz alakban előforduló víznek is bizonyára a többi klimatikus faktorral egyetemben van befolyása a fauna elterjedésére és kialakulására. Ismert dolog, hogy pl. a nedves éghajlat alatti nyugat-európai rasszok mind sokkal sötétebbek, mint a keleti, szárazabb vidékek formái. Ezt kísérletileg is beigazolták, amikor egy, az ausztráliai sivatagból származó szövőpintyet Munia flaviprymna-t 3 évig Angliában tartottak s ezidő alatt a madár sokkal sötétebb lett s olyan rajzolatot is kapott, amilyet e madár rokonfaja a nedvesebb éghajlat alatt élő M. castaneithorax visel. De mesterségesen túl nedves levegőben tartott madarak tollazata is sötétebb lett. Bogártenyésztésnél is hasonló eredményeket értek el. A nedvesség a magasabb hegyvidéken az itteni hűvösebb időjárással együtt melanisztikus elváltozásokat hoz létre valamennyi állatosztályban. Legerősebb mértékben van ez a bogaraknál. A síkon aranyos-zöldes és pirosas Chrysodea genus a magasab régiókban sötétkékes, lila és feketés színt kap. A lepkéknél is igen gyakori a melanizmus a hegyvidéken. A keresztes vipera fekete fajtája is a magas hegyvidéken él. Az Arvicola-k magashegyi példányai sötétebbek mint a síkon. Madaraknál a Turdus-ok közül a feketés torquatus felmegy egész a legfelső határig. A Himalájában magasan élő fácán-félék pl. Lophophorus sötét kékes-zöldes színben pompázik. Hogy ez a tünemény főleg a polkolothermos állatoknál van meg, az érthető, mert a sötét színek meleg elnyelő képességgel bírnak s erre pedig a felső, hideg régiókban élő állatoknak nagy szükségük van, mert ott csak a nap sugárzó melegére számíthatnak. Ha nincs napfény, akkor az összes polkolothermos állat elrejtőzik a föld és a kövek alá, hogy testük meleg kisugárzását lehetőleg csökkentsék. Éjjeli bogarak a magas hegységben nincsenek. A Reptiliá-k és Amphibiumok szintén csak a nap erejétől várják életenergiájukat, mégpedig a hegységben sokkal fokozottabb mértékben, mint a síkon. Még a madarak között is észlelhető az, hogy az éjjeli életet a magas hegységekben lehetőleg kerülik. Pl. a baglyok a magas hegyvidéken egészen nappali életet élnek. Egyes állatoknak, mint pl. az Amphibiumoknak a nedves levegő az életfeltétele. Ezt a mi vizi- és földi békáinknál is szépen láthatjuk. A vizi békák ha kiszárad a mocsár, az iszapba húzódnak, a földi békák a nap melege elől, amely gyenge, vékony bőrüket kiszárítaná, kövek alá és a földbe bújnak s csak a hűvös, esti levegőben bújnak elő. A nedves levegőt szeretik továbbá a giliszták is, amelyek ép ezért csak éjjel jönnek ki a föld felszínére. A nedves éghajlat sötétítő hatásával szemben a száraz éghajlatnak ép az ellenkező hatását vesszük észre. A kontinens belseje felé s azután tovább keletre, a nagy euráziai szárazulat belseje felé, ahol tudvalevőleg a csapadék és a levegő páratartalma is egyre kevesebb lesz, mindinkább a világosabb, fakóbb színek kezdenek az állatvilágnál uralkodni, ami az egyre kopárabb s szegényesebb növényzetű területeken a steppén a nyáron kiégő, kiszáradó kultúrterületeken és a sivatagon a környezethez való alkalmazkodás legszebb példáit mutatja. Így pl. a mi közönséges európai Corvus cornix-ünknek Nyugat-Európában egy teljesen fekete fajtája a C. corn. corone él, amely kb. az Elbe és hazánk nyugati határa között levő vonaltól