A Természet, 1927 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1927-03-15 / 5-6. szám

- 42 - A talaj, mint azt alább is látni fogjuk, főleg a többi faktorok behatása következtében gyakorol befolyást az élővilág kialaku­lására. A talaj. A talaj részint fizikai, részint kémiai tulajdonságainál fogva gyakorol hatást az állatvilág kialakulására. Fontos például a talaj vízáteresztő képessége, amely az agyag­talajnál nem lévén meg az esőzések alkalmával tócsákat, tavakat hoz létre, amelyek­ben és amelyek körül állatélet fejlődik ki, már az ott kizöldülő növényzet miatt is. A homoktalajnál, amely vízáteresztő, ez lehetetlenség. Emitt sok a bogár, amelynek lárvája földben él és igen elszaporodik, pl. a cserebogár, vakond. Hasonlókép homokos talajon él sok pókféle vagy a hangyász szitakötő, amelyek mind a homokba fúrják magukat. A könnyen fúrható lösz talajon szaporodik el az ürge, hörcsög ; az ilyen talajnem partszakadékaiban fészkelnek ezer­számra a parti fecskék és méhész-madarak stb. A sziklatalaj az ő százféle búvóhelyével fizikai viszonyaival, növényzetével, egész különleges állatvilágnak ad otthont. A humusz-talaj az ő laza s dús növényzetével, amely dús csapadék vagy talajvíz mellett a mocsarak és lápok gazdag állatvilágét kelti életre, szinte megemlítendő. A legnagyobb befolyása a talajnak az állatvilágra azonban a növényzet révén van. A talaj sokfélesége hozza létre termé­szetesen a többi faktorral egyetemben a növényzet különböző szövetkezeteit, amelyek azután döntőleg folynak be az állatvilág elterjedésére és fejlődésére. A víz. A víz háromféle formában jön számításba. 1. Mint az élet fenntartásához szükséges közeg: tenger és édesvizek, amelyek gazdag flóra és faunának adnak életet. 2. Mint talajnedvesség, amely közvetlenül sok állatnak lehetővé teszi a talajban való életet s a növényeknek életfeltételt és táplálékot ad s ezen keresztül szinte gazdag állatéletet hoz létre, pl. a mocsarakban, lápokban s általában növénytakaróval beborított területeken. 3. Mint a levegő nedvessége, amely különböző fokával akár mint a légkör nedvessége, akár mint csapadék úgy a flóra, mint a fauna elterjedését befolyásolja. Hogy a növényzetnek a nedves levegőre szüksége van és mennyire befolyásolja annak kifejlő­dését, arra itt nem terjeszkedünk ki. Mivel mi ugyan jelenleg csak Európa avifaunéját óhajtjuk az oikológiai viszonyok nézőpontjából vizsgálat tárgyává tenni, azért főleg csak a szárazföldön megnyilatkozó fizikai tényezőket kell számításba vennünk. De mivel Európa nagyfokú tagoltságá­nál fogva hosszú partvonalon érintkezik a tengerrel, azért a helyenként mint pl. Északon és Nyugaton kifejlődő igen gazdag tengeri madárvilágnak az igazi lakóhelye a tengerpart, mégis az itteni megélhetésnek a fő feltétele a tenger s így ennek fizikai viszonyait, mint a rájuk nézve fontos oikológiai faktorokat, nem lehet figyelmen kívül hagyni. A tenger az ő mérhetetlen gazdag állatvilágával, amely sokszorosan túlszárnyalja a zooszféra szárazföldi területeit, a partvonalon is egyes helyeken, gazdag madáréletet varázsol elő, olyan kietlen kopár helyeken is, ahol a szárazföld egyáltalán nem tudna táplálékot adni. Európa nyugati és északnyugati és északi partvonalán mindenütt a hozzáférhetetlen sziklás partokon, de még az Északi- és Keleti-tenger homokdűnés lakatlan szigetein is gazdag úszó- és gázlómadár élet fejlődött ki. Hasonlókép Európa déli partjain is, azonban itt mér nincsenek olyan gazdag madártelepek. Hogy népes madárhegyek kialakulásánál a táplálék jelenléte mellett még a klimatikus viszonyok, a tenger áramlása, a víz hőmérséklete stb. is nagy szerepet játszanak, amelyek a tenger úszó állatvilágának gazdagságát s ezzel a tengerparti madár­fauna gazdag kifejlődését idézik elő, azt itt csak röviden megemlítjük. A tengernek különben is az állat- és növényvilág kifejlődésé­ben igen nagy jelentősége van. A tengervíz az ő sótartalmával és emiatt nagyobb ozmotikus nyomásával sokkal közelebb áll az élő­ szervezetek protoplazmájához, mint az édesvíz s ezért jogos a feltevés, hogy az élőszervezetek bölcsője csak a tenger lehetett s innen származott ki és alkalmazkodott a növény- és állatvilág az édesvizekhez és a szárazföldhöz. Az élők világára nézve tehát a víz elengedhetetlen. Víz nélkül élet nem lehet, mert az élő organizmusok protoplazmájának is jelentékeny része víz s maguk a növények is csak vízben oldva képesek táplálékukat felvenni, már­pedig a növény élet­működése az állatvilágra nézve az egyedüli életfeltétel. A növény ugyanis képes szervetlen anyagokból, azaz a talajból és vízből s a levegő C Оз-jéből szerves anyagot készíteni, amiből a maga testét felépíti. Erre az állat nem képes, így ő minden körülmények között közvetlen vagy közvetve a növényvilágra van utalva. A nedvességnek akár mint a levegő páratartalmának, akár mint csapadéknak, amely a talajt felpuhítja, s az édesvizeknek különböző formáját hozza létre, igen nagy formáló ereje van, a benne vagy rajta élő állatvilágra. Tekintsünk csak végig azoknak az állatoknak a hosszú során, amelyeknek vízi, mocsári, réti, tavi, nádi stb. jelző van a nevük előtt. E jelzők tulajdonképen az onkológiai viszonyt fejezik ki, amely viszony az illető fajra jellemző. De nemcsak az életmód alkalmazkodik a víz és nedvesség által előírt viszonyokhoz, hanem maga a test is az ő különböző szerveivel. A sok közül csak pár példát említünk. Az úszóélethez alkal­mazkodott rovarok (csibor, csíkbogár), kétéltűek (béka), emlősök (vidra, fóka, cetek) és madarak (úszólábú madarak) nemcsak lábukkal, hanem egész testükkel alkalmazkodtak a víziélethez. A hosszúkás csomnak vagy halalakú test, elzárható orrlyukak, hosszú gázló lábak, avagy a sáron és hínáron való futásra alkalmas hosszú lábujjak, hosszú vékony, kanál alakú, vagy szűrőként működő csőr, (kacsa, liba stb.) mind a víznek, illetve a víz által előidézett oikológiai viszonyok behatására alakultak ki. A talajban vagy talajon előforduló víz mellett azonban a légkörben gáz alakban előforduló víznek is bizonyára a többi klimatikus faktorral egyetemben van befolyása a fauna elterjedé­sére és kialakulására. Ismert dolog, hogy pl. a nedves éghajlat alatti nyugat-európai rasszok mind sokkal sötétebbek, mint a keleti, szárazabb vidékek formái. Ezt kísérletileg is beigazolták, amikor egy, az ausztráliai sivatagból származó szövő­pintyet Munia flaviprymna-t 3 évig Angliában tartottak s ezidő alatt a madár sokkal sötétebb lett s olyan rajzolatot is kapott, amilyet e madár rokonfaja a nedvesebb éghajlat alatt élő M. castaneithorax visel. De mesterségesen túl nedves levegőben tartott madarak tollazata is sötétebb lett. Bogártenyésztésnél is hasonló eredményeket értek el. A nedvesség a magasabb hegyvidéken az itteni hűvösebb időjárással együtt melanisztikus elváltozásokat hoz létre vala­mennyi állatosztályban. Legerősebb mértékben van ez a bogaraknál. A síkon aranyos-zöldes és pirosas Chrysod­ea genus a magasab régiókban sötétkékes, lila és feketés színt kap. A lepkéknél is igen gyakori a melanizmus a hegyvidéken. A keresztes vipera fekete fajtája is a magas hegyvidéken él. Az Arvicola-k magashegyi példányai sötétebbek mint a síkon. Madaraknál a Turdus-ok közül a feketés torquatus fel­megy egész a legfelső határig. A Himalájában magasan élő fácán-félék pl. Lophophorus sötét kékes-zöldes színben pompázik. Hogy ez a tünemény főleg a polkolothermos állatoknál van meg, az érthető, mert a sötét színek meleg elnyelő képességgel bírnak s erre pedig a felső, hideg régiókban élő állatoknak nagy szükségük van, mert ott csak a nap sugárzó melegére számít­hatnak. Ha nincs napfény, akkor az összes polkolothermos állat elrejtőzik a föld és a kövek alá, hogy testük meleg kisugár­zását lehetőleg csökkentsék. Éjjeli bogarak a magas hegységben nincsenek. A Reptiliá-k és Amphibiumok szintén csak a nap erejétől várják életenergiájukat, még­pedig a hegységben sokkal foko­zottabb mértékben, mint a síkon. Még a madarak között is észlelhető az, hogy az éjjeli életet a magas hegységekben lehetőleg kerülik. Pl. a baglyok a magas hegyvidéken egészen nappali életet élnek. Egyes állatoknak, mint pl. az Amphibiumoknak a nedves levegő az életfeltétele. Ezt a mi vizi- és földi békáinknál is szépen láthatjuk. A vizi békák ha kiszárad a mocsár, az iszapba húzódnak, a földi békák a nap melege elől, amely gyenge, vékony bőrüket kiszárítaná, kövek alá és a földbe bújnak s csak a hűvös, esti levegőben bújnak elő. A nedves levegőt szeretik továbbá a giliszták is, amelyek ép ezért csak éjjel jönnek ki a föld felszínére. A nedves éghajlat sötétítő hatásával szemben a száraz éghajlatnak ép az ellenkező hatását vesszük észre. A kontinens belseje felé s azután tovább keletre, a nagy euráziai szárazulat belseje felé, ahol tudvalevőleg a csapadék és a levegő pára­­tartalma is egyre kevesebb lesz, mindinkább a világosabb, fakóbb színek kezdenek az állatvilágnál uralkodni, ami az egyre kopárabb s szegényesebb növényzetű területeken a steppén a nyáron kiégő, kiszáradó kultúrterületeken és a sivatagon a környezethez való alkalmazkodás legszebb példáit mutatja. Így pl. a mi közönséges európai Corvus cornix-ünknek Nyugat-Európában egy teljesen fekete fajtája a C. corn. corone él, amely kb. az Elbe és hazánk nyugati határa között levő vonaltól

Next