A Természet, 1934 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1934-04-15 / 7-8. szám

84 MI* ÚJSÁG AZ­ ALL­AТ* KERTBEN? BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁLLAT­­ÉS NÖVÉNYKERTJÉNEK KÖZLEMÉNYEI A vízilovak kibővített belső vízmedencéje. Olvasóink bizo­nyára még emlékeznek arra, hogy múlt év június 17-én szüle­tett vízilópárunknak kilencedik ivadéka : Tyutyu VII. Meg­írtuk akkor (L. »A Természet« 1933. évi 13—14. számát), hogy ez a kisvíziló elég mostoha körülmények közepette jött a világra. Az akkor kétéves testvérnénje ugyanis minden­képen el akarta szopni előle az éltető anyatejet. A dolgot természetesen nem hagytuk ennyiben és a torkos nénét el­választottuk anyjától, hogy a kis újszülött zavartalanul szophassák. Minthogy vízilóállományunk a júniusi kisvízilóval együtt négy darabra szaporodott, szükségesnek mutatkozott, hogy a már 1932-ben kibővített külső vízilómedence mellett (L. »A Természet« 1932. évi 15—16. számát) a »Vastagbőrűek« házában levő belső medencét is megnagyobbítsuk. Sürgősen hozzáláttunk ehhez a munkához és 1933 ősz végére el is készül­tünk vele. Ez alkalommal azt is megemlítjük, hogy a téleleji korai fagyok vízilovainkat még a szabad ég alatt levő, külső medencében találták. Ők azonban nem sokat törődtek az éjjeli 5—7 fokos hideggel, hanem bebújtak a körülbelül 30 fokos artézi vizükbe és csak orrlyukuk állt ki a vízből, amikor időn­ként lélegzetet vettek. Az esti etetéssel természetesen át­menetileg fel kellett hagynunk, mert értékes állataink a nagy hőcsökkenés következtében esetleg meghűlhettek volna, így az etetés időpontját a déli órákra tettük át, amikor az idő kissé megenyhült és vízilovaink nyugodtan kijöhettek a meleg vízből. A déli órák 2—3 fokos hideg hőmérsékletét a száraz­földön az etetés ideje alatt minden baj nélkül viselték el. Amikor a belső medence megnagyobbításához hozzá­fogtunk, akarva-nem akarva ismét vissza kellett engednünk Arany­hoz és újszülöttjéhez a külső medencébe az immár két és negyedéves, nyolcadik borjút. Nem volt ugyanis elég helyünk ahhoz, hogy különválasztva tarthattuk volna őket. Mint előre várható volt, Tyutyu VI. még nem felejtette el, hogy néhány hónappal előbb öccse révén két napig élvezhette az anyatejet és megint félre akarta szorítani háromhónapos testvérét. Reményeiben azonban alaposan csalódott, mert anyja már nem volt hajlandó kis fiát éllen hagyni és Tyutyu VI. szomorúan tapasztalhatta, hogy elmúlt az az idő, amikor ő volt a kedvenc. Többszöri sikertelen kísérletezés után kény­telen volt felhagyni szopási próbálkozásaival és meg kellett elégednie anyja medencéjében a »megtűrt harmadik« jelenték­­t­ten szerepével. Kapzsiságáért azonban még külön is meg­lakolt. Amikor ugyanis öccse észrevette, hogy anyja néhány­szor elkergette a torkos nagyobbikat, a kisvíziló vérszemet kapott és ugyancsak nekiesett két évvel öregebb testvérének. Ma is ez a helyzet és a most már kilenchónapos kisvíziló, mint valami vásott és elkényeztetett gyerek még akkor is meg­kergeti idősebb testvérét, ha az semmi okot sem ad erre a bánásmódra. Az is bizonyos azonban, hogy az elkapatott kicsi nem volna ilyen nagy legény, ha az anyja nem kísérné éber figyelemmel haszontalankodását. Arany ugyanis ma már nem bántja idősebb ivadékát, de ha észreveszi, hogy törté­netesen a kisebbik szorongatott helyzetbe kerül, »teljes súlyával« közbelép és a kicsit támogatja. Ilyenformán természetes, hogy az öregebbik borjú mindig a kárvallott és ijedten lapul meg a medence sarkában. A kisebbik pedig — képzelt ereje tudatában — bizonyára büszkén élvezi diadalát és szopja most már vetélytárs nélkül a tápláló vízilótejet. Anghi: A számbárszarvas. A múlt évben vásárolt számbár­­szarvasok kellemesen leptek meg bennünket : 1933 december 7-én a tehén egy igen jól fejlett üszőborjúnak adott életet. Fokozza örömünket még az is, hogy a kis borjúnak nem a tehénnel együtt érkezett bika az apja, így a továbbtenyésztés szempontjából is igen örvendetes ez az eredmény. A tehén ugyanis a müncheni állatkertből származik, a kis újszülött tehát egy odavaló bika ivadéka. A számbárszarvas hazája India, az Indiai-óceán fél­szigetei és szigetei, beleértve Formozát is. Rendszertanilag a Rusa-szarvasok nemébe —■ genus­ ába — tartozik. Ebből a szarvasnemből állatkertünkben három faj látható : a szám­bárokon kívül az axis-, vagy pettyesszarvas és a disznószarvas. Közülük a számbár- és disznószarvas igen hasonlítanak egy­máshoz, de a számbár jóval nagyobb , körülbelül gímszarvas­­nagyságú, a disznószarvas viszont az őznél valamivel kisebb. Főleg az orr vége felé hirtelen elkeskenyedő és széles homlokú, telt rágóizomzatú, a sertéséhez hasonló fej, valamint az aránylag nagy fülkagylók okozzák a hasonlóságot. A mi számbár­­bikánk még egészen fiatal, második évében levő állat. Agancsa tehát messze van attól, a testnagyságához viszonyított, elég tekintélyes agancsnagyságtól, amely az öreg számbár bikákat jellemzi. A kifejlődött bika agancsa ugyanis általában egy méter hosszú, de van feljegyzés 128 centiméteres agancsról is. ,,Arany" a két fiával. Hölzel felvétele.

Next