Természetbarát híradó, 1969 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1969-03-01 / 3. szám

ГЕПМЕтТШЙГ híradó 1969/3 A KÉK-TUBA BIZOTTSÁG ÖSSZESÍTŐ JELENTÉSE /1962 - 1968/ 1968. végéig 84­ alkalommal igazolták Szövetségünk tagjai a bizottság előtt a Kék '4 Tu­­-a útvonalának végigjárását. Ez az elmúlt évi létszámot /86 352 fő/ alapul véve azt jelenti, hogy minden 102. természetjáró rendelkezik az útvonal végigjárását tanúsító jelvénnyel. Miután azonban több olyan természetjáró is van, aki többször teljesítette az előírt feltételeket, ez némileg változtat a számításon alapuló mutatón. A jelenlegi előírások szerint csak három teljesítés ismerhető el. 1968. végéig egy fő öt, egy fő négy, öt fő három és 30 fő két alkalommal kérte és kapta meg teljesítményének elismerését. Ez azt jelenti, hogy az odaítélt 843 jelvény 796 sporttárs birtokában van. /Tehát csak min­den 108. természetjáró rendelkezik Két Túra jelvénnyel! /Az alábbi statisztikai összeál­lításnál ezt a finomítást mellőztük és az­ egyes teljesítményeket jelvényenként és nem személyenként vettük figyelembe. Míg az első két évben /1962-ben és 1963-ban/ 89, illetve 87 jelvény talált csak gazdára, addig 1964—1968. között - egy év kivételével - 118-129 között mozgott az évente odait­élt jelvények száma. Az egy rendhagyó év 1966. volt, amikor 172 teljesítést ismert el a bizottság. Az összes jelvény 75 %-a /600 jelvény/ férfiak és 29 %-a /243 jelvény/ nők birto­kában van. A jelvények megoszlását nemenként és korcsoportonként az alábbi táblázat mu­tatja. A besorolásnál a teljesítés elismerési és a teljesítő születési évét vettük­­figye- lembe.­­ • A teljesítés éve összesen Százalé­kos meg­oszlás KORCSOPORT 1062­­ 1963 1964 1965 1966 1967 1968 Fér­fiak 15 év alattiak­ 3 1 2 5 4 5 20 3,3 19-18 évesek1 3 8 189 19 17 75 12,5 19-25 évesek3 7 8 10 12 109 59 9,8 26-35 évesek6 9 11 148 9 5 62 10,3 36-50 évesek 35 18 19 18 28 24 25 165 27,5 51-60 évesek 19 17 19 18 36 18 18 145 24,2 60 év felettiek7 10 10 10 186 13 74 12,4 ÖSSZESEN 69 6­ 76 90 116 90 92 600 100,0

Next