Természetbarát híradó, 1969 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1969-03-01 / 3. szám

KÖRTÚRÁK­ A motoгоa-és autós turisták nem ritkán ki— веЪЪ-пакурЪЬ' 'gyalogutakkal is színesíti£~ programjukat. Alkalmas helyen leparkolva, felkeresik a közeli környék szebb pontjait. Szövetségünk tudatosan is törekszik arra, hogy az irányítása alatt álló szervezett motorosok útitervét ilyen értelemben kiegé­szítse. Nyilvánvaló ugyanis, hogy aki nem száll le a motorról, megfosztja önmagát - s esetleges útitársait is - mindazoktól a szép és érdekes látnivalóktól, amelyek csak gyalogosan közelíthetők meg. Amellett a szabadban való tartózkodás egészségügyi ha­tásai is csak a sportszerű mozgás keretében bontakozhatnak ki. A csend is beljebb honol, távol a forgalmas utaktól és gócpontoktól­ csak ott szabadulhatnak meg attól az állan­dó káros zajtól, mely körülvesz bennünket s amelyet részben saját járműveikkel is okoznak. Mélyet lélegezni is ott érdemes, ahova májd nem hatol el az utak felvert po­ra s a kipuffogók egészségrontó gáza. Nem lettet vitás, hogy egy motoros­ vagy autós buraj mint ilyen, önmagában is szép és sok élményt nyújthat, de egy kapcsoló­dó, kiegészítő gyalogsétával meg szebbé válhat. Az előbbi sorokban említett, nem lebecsülendő egészségügyi tényezőket is csak a gyalogos mozgás biztosíthatja. Le kell tehát szállni a nyeregből, ki kell szállni a kocsiból. Ennek azonban két fontos feltétele van. Egyrészt, hogy ezeken a kiinduló pontokon biztonságosan ott lehessen hagyni a jármű­vet, hosszabb időre is. Másrészt bizonyos útbaigazítást is kell adni a helyismerettel, nem rendelkezőknek, hogy hova érdemes el­menni­ök, mennyi idő szükséges ahhoz és ho­gyan juthatnak oda. Ami az első feltételt illeti, vannak ilyen parkolóhelyeink több helyen a budai hegyek­ben és másutt is az országban , a hegyvidé­keken általában az autóval is megközelít­hető turistahá­zaknál és egyéb­ helyeken is. Számuk azonban még kevés, sokkal többre van szükség. A másik feltétel szorosan kapcsolódik a mér meglévő és a tervezett, leendő parkoló­helyekhez ёэ közvetlen környékük újszerű feltárását kívánja. Újszerűt, mert a hagyo­mányos rendszerű feltárás túlnyomóan már megtörtént: a parkerdőkben kiépültek a sé­­tautak, a többi területeken színes útjelző hálózat visz különböző irányokba, közeleb­bi és távolabbi célpontokhoz. Az autós­, motoros túrázónak azonban a kiindulási pontjára kell visszajönnie.A gyalogos tu­rista nincs így megkötve: megkezdheti a túrát a hegység egyik oldalán s befejezhe­ti a túlsó felen. De aki járművel érkezett, annak nyilvánvalóan vissza kell térnie oda, ahol kocsiját, motorját hagyta. Ez a vissza­térés pedig akkor szép és érdekes, ha nem ugyanazon az úton történik. A gyalogos ter­mészetjáró is arra törekszik, hogy ne is­mételje az útvonalat, lehetőleg még rész­leteiben sem. Erre megvan minden lehetőség KÖRSÉTÁK­ re. Az autósok, motorosok részére azonban csak~~a kiinduló pont luxra visszatérő körű túrák, körséták kialakításéval lehet is­métléstől mentes, minden részletében u,1 útvonalat biztosítani! Ilyen közútvonalak kialakítása és útjel­­zéssel való ellátása, szép és újszerű tu­­ristafeladat. A kiindulási pontjukhoz visz­­szatérő útvonalakat különböző szinű köra­­lakú jelzésekkel lehetne ellátni. A körjel­zések ugyan jelenleg mint a forrásokhoz ve­zető útvonalak jelzése használatos, de ilyen nincs túl sok s a jelzések felújítá­sa alkalmával át lehetne más jelre festeni. Úgy gondolom, ilyen közútvonalak kialakítá­sa egyéb szempontból sem lenne haszontalan. Például az üdülő dolgozók részére, az­ üdü­lőhelyek környékén. De még a nagyobb turistaházak környezeté­ben sem lenne rossz egy egyre táguló körök­ből álló hálózat. Hiszen sok turista tölti szabadságát úgy, hogy megszáll egy turista­­házban, ott tölt néhány napot, ezalatt be­járja a környéket, azután vándorol tovább. A kiránduló- és turista gócpontok körül ki­alakítandó közútvonalak nem­ zárják ki az ugyanezen pontokról kiinduló vagy ezeken áthaladó főútvonalakat. Ezekre változatla­nul szükség van. A körutak lehetőleg a fő­útvonalak két oldalán alakítandók ki. A fő­útvonalak, a "távolsági" utak átmetszik a köröket, a "helyi" utakat s túl rajtuk folytatódnak. Ily módon még félkörös megol­dás is lehetővé válik. S miután egy-egy körutat több főútvonal is átszelhet, így még változatosabb útvonal-variációkra van lehetőség. Ezeken a közútvonalakon ki lehetne próbál­ni egy njítást is: a foszforeszkáló útjel­­zést. Ma már az útépítésnél is használják a városi utcák és országutak széleinek, to­vábbá a gyalogjáróknak esti és éjszakai megjelöléséhez. Ezt az u.n. "világitó be­tont" két rétegben rakják le: a felső, vé­kony réteg betonnak és egy foszforeszkáló, "utánvilágitó"fénypornak a keveréke. Ez a fényt nappal összegyűjti, akkumulálja, a sötétség beálltával pedig több órán át visszasugározza. A fénypor élettartama kb. 20 év. /Élet és Tudomány, 1968. március 16-i szám./ Miért ne lehetne ezt az útjel­zést is hasznosítani? A modern, fémtáblás útjelzési mód lehetővé teszi az anyag ta­karékos felhasználását. Néhány sűrűn járt körséta útvonalon, a korán sötétedő tava­szi, őszi délutánokon megnyugtató, jó szol­gálatot tehet egy ilyen útjelzés azoknak a kirándulóknak, akikre útközbn rásötéte­dett. Jó lenne a kirándulási gócpontokon, a szo­kásos térképes útirányító táblák mellett, olyanokat is felállítani, amelyek néhány, üveg alá helyezett szép képpel és egy-két mondatos kísérő szöveggel is felhívnák a figyelmet a felkeresésre érdemes helyekre.

Next