Természetbarát híradó, 1969 (6. évfolyam, 1-5. szám)
1969-03-01 / 3. szám
KÖRTÚRÁK A motoгоa-és autós turisták nem ritkán ki— веЪЪ-пакурЪЬ' 'gyalogutakkal is színesíti£~ programjukat. Alkalmas helyen leparkolva, felkeresik a közeli környék szebb pontjait. Szövetségünk tudatosan is törekszik arra, hogy az irányítása alatt álló szervezett motorosok útitervét ilyen értelemben kiegészítse. Nyilvánvaló ugyanis, hogy aki nem száll le a motorról, megfosztja önmagát - s esetleges útitársait is - mindazoktól a szép és érdekes látnivalóktól, amelyek csak gyalogosan közelíthetők meg. Amellett a szabadban való tartózkodás egészségügyi hatásai is csak a sportszerű mozgás keretében bontakozhatnak ki. A csend is beljebb honol, távol a forgalmas utaktól és gócpontoktól csak ott szabadulhatnak meg attól az állandó káros zajtól, mely körülvesz bennünket s amelyet részben saját járműveikkel is okoznak. Mélyet lélegezni is ott érdemes, ahova májd nem hatol el az utak felvert pora s a kipuffogók egészségrontó gáza. Nem lettet vitás, hogy egy motoros vagy autós buraj mint ilyen, önmagában is szép és sok élményt nyújthat, de egy kapcsolódó, kiegészítő gyalogsétával meg szebbé válhat. Az előbbi sorokban említett, nem lebecsülendő egészségügyi tényezőket is csak a gyalogos mozgás biztosíthatja. Le kell tehát szállni a nyeregből, ki kell szállni a kocsiból. Ennek azonban két fontos feltétele van. Egyrészt, hogy ezeken a kiinduló pontokon biztonságosan ott lehessen hagyni a járművet, hosszabb időre is. Másrészt bizonyos útbaigazítást is kell adni a helyismerettel, nem rendelkezőknek, hogy hova érdemes elmenniök, mennyi idő szükséges ahhoz és hogyan juthatnak oda. Ami az első feltételt illeti, vannak ilyen parkolóhelyeink több helyen a budai hegyekben és másutt is az országban , a hegyvidékeken általában az autóval is megközelíthető turistaházaknál és egyéb helyeken is. Számuk azonban még kevés, sokkal többre van szükség. A másik feltétel szorosan kapcsolódik a mér meglévő és a tervezett, leendő parkolóhelyekhez ёэ közvetlen környékük újszerű feltárását kívánja. Újszerűt, mert a hagyományos rendszerű feltárás túlnyomóan már megtörtént: a parkerdőkben kiépültek a sétautak, a többi területeken színes útjelző hálózat visz különböző irányokba, közelebbi és távolabbi célpontokhoz. Az autós, motoros túrázónak azonban a kiindulási pontjára kell visszajönnie.A gyalogos turista nincs így megkötve: megkezdheti a túrát a hegység egyik oldalán s befejezheti a túlsó felen. De aki járművel érkezett, annak nyilvánvalóan vissza kell térnie oda, ahol kocsiját, motorját hagyta. Ez a visszatérés pedig akkor szép és érdekes, ha nem ugyanazon az úton történik. A gyalogos természetjáró is arra törekszik, hogy ne ismételje az útvonalat, lehetőleg még részleteiben sem. Erre megvan minden lehetőség KÖRSÉTÁK re. Az autósok, motorosok részére azonban csak~~a kiinduló pont luxra visszatérő körű túrák, körséták kialakításéval lehet ismétléstől mentes, minden részletében u,1 útvonalat biztosítani! Ilyen közútvonalak kialakítása és útjelzéssel való ellátása, szép és újszerű turistafeladat. A kiindulási pontjukhoz viszszatérő útvonalakat különböző szinű köralakú jelzésekkel lehetne ellátni. A körjelzések ugyan jelenleg mint a forrásokhoz vezető útvonalak jelzése használatos, de ilyen nincs túl sok s a jelzések felújítása alkalmával át lehetne más jelre festeni. Úgy gondolom, ilyen közútvonalak kialakítása egyéb szempontból sem lenne haszontalan. Például az üdülő dolgozók részére, az üdülőhelyek környékén. De még a nagyobb turistaházak környezetében sem lenne rossz egy egyre táguló körökből álló hálózat. Hiszen sok turista tölti szabadságát úgy, hogy megszáll egy turistaházban, ott tölt néhány napot, ezalatt bejárja a környéket, azután vándorol tovább. A kiránduló- és turista gócpontok körül kialakítandó közútvonalak nem zárják ki az ugyanezen pontokról kiinduló vagy ezeken áthaladó főútvonalakat. Ezekre változatlanul szükség van. A körutak lehetőleg a főútvonalak két oldalán alakítandók ki. A főútvonalak, a "távolsági" utak átmetszik a köröket, a "helyi" utakat s túl rajtuk folytatódnak. Ily módon még félkörös megoldás is lehetővé válik. S miután egy-egy körutat több főútvonal is átszelhet, így még változatosabb útvonal-variációkra van lehetőség. Ezeken a közútvonalakon ki lehetne próbálni egy njítást is: a foszforeszkáló útjelzést. Ma már az útépítésnél is használják a városi utcák és országutak széleinek, továbbá a gyalogjáróknak esti és éjszakai megjelöléséhez. Ezt az u.n. "világitó betont" két rétegben rakják le: a felső, vékony réteg betonnak és egy foszforeszkáló, "utánvilágitó"fénypornak a keveréke. Ez a fényt nappal összegyűjti, akkumulálja, a sötétség beálltával pedig több órán át visszasugározza. A fénypor élettartama kb. 20 év. /Élet és Tudomány, 1968. március 16-i szám./ Miért ne lehetne ezt az útjelzést is hasznosítani? A modern, fémtáblás útjelzési mód lehetővé teszi az anyag takarékos felhasználását. Néhány sűrűn járt körséta útvonalon, a korán sötétedő tavaszi, őszi délutánokon megnyugtató, jó szolgálatot tehet egy ilyen útjelzés azoknak a kirándulóknak, akikre útközbn rásötétedett. Jó lenne a kirándulási gócpontokon, a szokásos térképes útirányító táblák mellett, olyanokat is felállítani, amelyek néhány, üveg alá helyezett szép képpel és egy-két mondatos kísérő szöveggel is felhívnák a figyelmet a felkeresésre érdemes helyekre.