Természetjárás, 1957 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1957-05-01 / 1. szám
TAVASZI TÚRA A DERECSÉBEN A időjárás nem valami kellemes. Hideg szél fúj, és a borult égbolt sem kecsegtet sok jóval. Átvágunk az épülő megyeszékhelyen és megcsodáljuk, hogy ahol még egykét év előtt szántóföldek voltak, ma új város bontakozik ki lakóházaival és középületeivel. Mindenhol tágas terek, széles utcák fogadnak. Eleinte szőlők között haladunk, majd meredek szerpentinen kapaszkodunk felfelé és egy jó karban levő gyalogúton elérjük a Szelimlyuk-barlangot. A tágas mészkőbarlang nyugati irányú bejáratától szép kilátás nyílik az előttünk elterülő síkságra. Látjuk a tatai Nagy-tó fényesen csillogó víztükrét, az erőműtelep füstölgő kéményeit és a lábunk előtt elterülő új várost. Kifújjuk magunkat, majd bejárjuk abarlangot, az őskori ember tartózkodási helyét. Az egész tatai medence kedvenc tartózkodási helye volt az ősembernek. A hőforrások következtében télen nem fagytak be a vizek és ezért a mammiutok nagy számban keresték fel ezt a vidéket. Az ősember, amint azt a század elején megejtett ásatások alkalmával előkerült mammutcsontok bizonyítják, ezt ki is használta és a vadászok csapdáinak számos agyar is esett áldozatul. A barlangot északi irányban megkerülveitt vigyázni kell, nehogy beleessünk a barlang beszakadt tetőnyílásába) a gerincen vezető úton délre haladva elérjük a Turul emlékművet. Ezt a millenium évében annak emlékére emelték, hogy Bánihidánál verte meg a honfoglaló Árpád vezér Szvatopluk hadait. Későbbi kutatások nem igazolták ugyan a hely azonosságát, ami azonban nem von le semmit az emlékmű nagyszerű szépségéből. Az emlékmű 8 méter magas kőiből épített talapzaton áll és egy kiterjesztett szárnyú turul madarat ábrázol. Az emlékmű hatalmas méreteinek következtében, a kiterjesztett szárnynak szélessége a 15 métert is eléri, látható az egész tatai medencéből. Kár, hogy az emlékmű, valószínűleg a háborús események következtében, erősen megrongálódott és eldőlt. Az erős szélben veszedelmesen inog és félő, hogy egy hatalmas orkán esetleg egészen ledönti. Amint megállapítottuk, a tartószerkezet sérülhetett meg. Több turista már ismételten felhívta az illetékeseik figyelmét az emlékmű megóvására, de sajnos semmi sem történt. Talán e sorok lesznek alkalmasak arra, hogy az illetékesek figyelmét az elmulasztottak pótlására felhívja. A kilátás az emlékműtől, a felhők közül rövid időre áttörő napsütésben talán még szebb, mint a barlangtól. Innen a Nagyrét felé vesszük utunkat. Sűrű vadcsapások keresztezik utunkat és hihetetlennek látszik, hogy ennyire közel lakott helyhez ilyen sok őz, szarvas és vaddisznó legyen. Helyenkint olyan fatörzseket találunk, amelyeknek kérgét mintha éles vésővel hasították volna fel. Amint közelebbről vesszük szemügyre, megállapíthatjuk, hogy vadkan próbálta ott ki agyarait. Itt látszik, hogy törődnek a vadállománnyal, mert több helyen találunk etetésre szánt szénát és útközben minduntalan lerágott kukorica torzsákba botlunk. Nyugati irányban megkerüljük a Halyagoshegyet és a Vaskapun át az öregkovácshegy keleti oldalán haladva közeledünk Vértesszőllős felé. A tiszta kis faluban sajnos zárva van a szövetkezet vendéglője és így kénytelenek vagyunk a megállóhely várótermében ebédünket elfogyasztani. Sietve fejezzük be az étkezésünket, mert itt bizony hideg van és nem kellemes a tartózkodás. Nedves rétek között délnyugati irányba fordulva érjük el Remeteség pusztát. Itt szélvédett helyen vagyunk és fellélegzünk. Megcsodáljuk a pusztán levő állami csikótelep gondozott épületeit, karbantartott utak, sőt néhány pompás pej csikóban is gyönyörködhetünk. Miután a puszta melletti romot, ami nem nyújt különös látnivalót, elhagytuk, elérjük a Nagy tó partját. A tóparton haladva gyönyörködhetünk a hatalmas víztükörben, amelyre a szél fodros hullámokat varázsol. Nem hiába nevezik Tatát a vizek városának, mert tele van forrásokkal, csatornákkal, patakokkal. Az Altalér felduzzasztása nyomán keletkezett Nagy-tó, továbbá a Cseke-tó partján épült strandfürdő határozott vízi jelleget kölcsönöz a városnak. A ma is jó karban levő öregvár érintése után, amely történetét az Árpádokig vezetheti vissza és fénykorát a reneszánsz korában Mátyás király alatt élte, beérünk a csinos városba. A barokk óratornyot elhagyva, amelyről csak hosszas fejtörés után tudtuk megállapítani az óratorony jelleget, fejezzük be túránkat. G. Gy. 8