Természetjárás, 1957 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1957-05-01 / 1. szám

TAVASZI TÚRA A DERECSÉBEN A időjárás nem valami kellemes. Hideg szél fúj, és a borult égbolt sem kecsegtet sok jóval. Átvágunk az épülő megyeszékhelyen és megcsodáljuk, hogy ahol még egy­két év előtt szántóföldek voltak, ma új város bontako­zik ki lakóházaival és középületeivel. Mindenhol tágas terek, széles utcák fogadnak. Eleinte szőlők között haladunk, majd meredek szer­pentinen kapaszkodunk felfelé és egy jó karban levő gyalogú­ton elérjük a Szelimlyuk-barlangot. A tágas mészkőbarlang nyugati irányú bejáratától szép kilátás nyílik az előttünk elterülő síkságra. Látjuk a tatai Nagy-tó fényesen csillogó víztükrét, az erőmű­telep füs­tölgő kéményeit és a lábunk előtt elterülő új várost. Kifújjuk magunkat, majd bejárjuk a­­barlangot, az őskori ember tartózkodási helyét. Az egész tatai medence ked­venc tartózkodási helye volt az ősembernek. A hőforrá­sok következtében télen nem fagytak be a vizek és ezért a mammiutok nagy számban keresték fel ezt a vidéket. Az ősember, amint azt a század elején megejtett ásatá­sok alkalmával előkerült mammutcsontok bizonyítják, ezt ki is használta és a vadászok csapdáinak számos agyar is esett áldozatul. A barlangot északi irányban megkerülve­­itt vigyázni kell, nehogy beleessünk a barlang beszakadt tetőnyílá­sába) a gerincen vezető úton délre haladva elérjük a Turul emlékművet. Ezt a millenium évében annak em­lékére emelték, hogy Bánihidánál verte meg a honfoglaló Árpád vezér Szvatopluk hadait. Későbbi kutatások nem igazolták ugyan a hely azonosságát, ami azonban nem von le semmit az emlékmű nagyszerű szépségéből. Az emlékmű 8 méter magas kőiből épített talapzaton áll és egy kiterjesztett szárnyú turul madarat ábrázol. Az emlékmű hatalmas méreteinek következtében, a kiterjesztett szárnynak szélessége a 15 métert is eléri,­­ látható az egész tatai medencéből. Kár, hogy az em­lékmű, valószínűleg a háborús események következté­ben, erősen megrongálódott és eldőlt. Az erős szélben veszedelmesen inog és félő, hogy egy hatalmas orkán esetleg egészen ledönti. Amint megállapítottuk, a tartó­­szerkezet sérülhetett meg. Több turista­ már ismétel­ten felhívta az illetékeseik figyelmét az emlékmű meg­óvására, de sajnos semmi sem történt. Talán e sorok lesznek alkalmasak arra, hogy az illetékesek figyelmét az elmulasztottak pótlására felhívja. A kilátás az emlék­műtől, a felhők közül rövid időre áttörő napsütésben talán még szebb, mint a barlangtól. Innen a Nagyrét felé vesszük utunkat. Sűrű vadcsapá­sok keresztezik utunkat és hihetetlennek látszik, hogy ennyire közel lakott helyhez ilyen sok őz, szarvas és vad­disznó legyen. Helyenkint olyan fatörzseket találunk, amelyeknek kérgét mintha éles vésővel hasították volna fel. Amint közelebbről vesszük szemügyre, megállapít­hatjuk, hogy vadkan próbálta ott ki agyarait. Itt látszik, hogy törődnek a vadállománnyal, mert több helyen talá­lunk etetésre szánt szénát és útközben minduntalan le­rágott kukorica torzsákba botlunk. Nyugati irányban megkerüljük a Halyagoshegyet és a Vaskapun át az öregkovácshegy keleti oldalán haladva közeledünk Vér­­tesszőllős felé. A tiszta kis faluban sajnos zárva van a szövetkezet vendéglője és így kénytelenek vagyunk a megállóhely várótermében ebédünket elfogyasztani. Sietve fejezzük be az étkezésünket, mert itt bizony hideg van és nem kellemes a tartózkodás. Nedves rétek között délnyugati irányba fordulva érjük el Remeteség pusztát. Itt szél­védett helyen vagyunk és fellélegzünk. Megcsodáljuk a pusztán levő állami csikótelep gondozott épületeit, kar­bantartott utak­, sőt néhány pompás pej csikóban is gyönyörködhetünk. Miután a puszta melletti romot, ami nem nyújt különös látnivalót, elhagytuk, elérjük a Nagy tó partját. A tóparton haladva gyönyörködhetünk a hatalmas víztükörben, amelyre a szél fodros hullámo­kat varázsol. Nem hiába nevezik Tatát a vizek városá­nak, mert tele van forrásokkal, csatornákkal, patakokkal. Az Altalér felduzzasztása nyomán keletkezett Nagy-tó, továbbá a Cseke-tó partján épült strandfürdő határozott vízi jelleget kölcsönöz a városnak. A ma is jó karban levő öreg­vár érintése után, amely történetét az Árpá­dokig vezetheti vissza és fénykorát a reneszánsz korá­ban Mátyás király alatt élte, beérünk a csinos városba. A barokk óratornyot elhagyva, amelyről csak hosszas fejtörés után tudtuk megállapítani az óratorony jelleget, fejezzük be túránkat. G. Gy. 8

Next