Turista, 1962 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1962-06-01 / 6. szám
parti füzesek bóbitái felpiroslanak, a hajnal bíbora átsuhan a feketén hallgató folyó fölött. Lángralobbantja a szegélyerdő nyárfáit, s a parázsló levelekről hull a víztükörre a nap kelő sugara. A beregi oldalról Tarpa harangszava száll a rétek felett, a szatmárcsekei part rekettyéseiben vadgerle búg fel álmosan. A Tisza szinte észrevétlen mozgással halad lefelé lapos medrében. Itt már egészen alföldi folyó. A kárpáti hegyekben hagyta palack zöld színét, fiatalos, ficánkoló kedvét, kavicsokat görgető erejét, a szatmár—beregi síkon ellustul, elcsendesedik és megkezdi méla kanyargásait. Egyúttal itt fog hozzá erőteljesen formálni a tájat, hogy végigballagva az Alföldön, megadja legsajátosabb jellegét a nagy magyar síkságnak. A szatmári Tiszatáj, ahol most hajnali fényben siklik alá könnyű csónakunk, Kölcseytől kapta legszebb jellemzését. A csekei sírban nyugvó költő itt élt, a Tisza és a Túr összefolyásától körülzárt, falucskában, s a felejthetetlen szülőföld képét így festi le egyik magánlevelében: „A körny, melyben lakom, el van dugva szem elől, szép, de vad, s felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr, mely itt amabba szakad, s minket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelől nagy erdők köritnek, másfelől nyílás esik, s láthatárainkat a mármarosi hóbércek határozzák. Nem poétás hely-e ez édes barátom?” Magyarország legkeletibb szögletében van e költői szépségű hely, a ligetes Tiszaháton, hol a Szamos, a Túr meg a Kraszna siet a Tisza ölébe, végtelen gyümölcslösrengetegek közt. A szatmárcsekei füzeseket, nyárfásokat Tivadarnál szilvások, almások, diófások váltják fel, s egészen Vásárosnaményig valóságos gyümölcsös dzsungel kíséri a Tisza két partját. A szabályozás előtt összevissza kalandoztak a folyók ezen a földön, s a vizektől megtermékenyített talajon szinte maguktól burjánzottak fel a gyümölcsösök. Több kilométer szélességben övezi a Szamost és a Tiszát ez a sajátos gyümölcsös galériaerdő, melynek vadócosan született fáit most oltja át nemessé a szövetkezett paraszti szorgalom. A parti gyümölcsösök széles sávjain túl szép sima vonatáj húzódik mindkét oldalon. De milyen változatos, milyen sokszínű ez a szatmár—berregi síkság! Lépten-nyomon apró ligetek, tömött facsoportok tarkítják, s dúsfüvü rétjein, harsány-zöld legelőin úgy álldogál egy-egy magányos vén tölgyfa, mint százados őrszem a pusztán. A kanyargós Tisza-part végeszakadatlan gyümölcsöseiben őszidén színpompás gúlákban tornyosul az aranypiros alma és körte, s szilvaszüretkor éjszakákon át száll a gát felől a lekvárt főző lányok éneke, meg az üstökben fortyogó száva mézes illata. A folyó mentén lassan elvonuló falvak ősi rendezetlenségükben a nagyon régi múltat őrzik, amikor még a táj magaslataira kellett felköltöznie a lakosságnak a gyakori árvizek miatt. A történelem minden viharában megvédte e táj népét a Tisza: szeszélyes kanyarulataival, holtágaival, állandó kiöntéseivel elrejtette az aszszonynépet, s a gyermekek seregét a dúló ellenség elől, miközben a férfiak szakadatlanul hadakoztak törökkel, labanccal, ráccal, s az első hívó szóra Rákóczi mellé álltak, amikor Esze Tamás a széles tarpai piacon, a csillagbuzogányos templom előtt kibontotta a fejedelem zászlaját. Erre a legendás hírű, kedves rónatájra tekintett át a túlsó, nagyúri partról Petőfi. 1846 nyarának egy csendes mUCETES * Vontatóhajó a Tiszán Táborhely a Tiszaparton (Dévai felv.) Delel a gulya Tiszabura határában .