Turista, 1967 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

Mindig valami különös elfogó­dottság vesz erőt rajtam, mikor lép­teimet a Somló szőlői felé veszem. A hegy magányossága, óriási mére­tei valami fenséget sugároznak. Az alakja olyan, mint egy óriási ha­rangnak. Még hangja is volt évmil­liókkal ezelőtt, amikor a harmad­kori rétegekre bömbölve és dübö­rögve szórta a vulkáni kitörés a ha­talmas szikladarabokat, majd szétte­rítette izzón folyó bazaltlepényét, amely még most is fedi a Somló te­tejét. A hegy oldalában, ahol a hegynek nevet adó sem tenyészett, már a ró­mai földműves édes nektárt adó szó­lót termelt. Ma is szépen ápolt sző­lők sorazoknak a lejtőin, köztük zöld lombokkal benőtt vízmosások csíkjai szaladnak a hatalmas, meredeken álló bazaltoszlopokig. Az utakat sár ellen szőlővenyigével borítják. Olyan ruganyos járás esik rajtuk, mintha perzsaszőnyegen járnánk. Míg a szőlők között hol felfelé, hol oldalozva haladunk, találgathat­juk, melyik volt Mátyás király és melyik Kinizsi Pál szőlője, vagy honnan szüretelt Vak Bottyán, ké­sőbb Vörösmarty. S vajon melyik rész termett Mikszáthnak, aki így ír boráról: „Ha Tokaj a bortermő he­gyek királya, Somló se kutya, nagy oligarcha Somló is. Aranyszínű ned­ve Grand Vin, s behűtve a világ bármelyik pecsenyeborával felveszi a versenyt.” A somlói bort évszázadokig ter­mészetes gyógyborként tartották számon, és sokféle betegség ellen használták. Tudunk eseteket, amikor patikákat somlói bor tartására kö­teleztek, sőt ünnepi nyitvatartást is elrendeltek, hogy baj esetén hozzá lehessen jutni a gyógyító italhoz. La­tin közmondás is állítja gyógyhatá­­sát: Vinum Somlaianum omni tem­pore sanum, vagyis a somlói bor mindig gyógyít. Kitűnő vesetisztító­nak és savképzőnek tartják ma is. Az 1752-ből ránk maradt Hegy Arti­­culusok szerint a bor hamisítóit bor­­büntetésire ítélték. Olajsárga borát csak az igazi bornivók kedvelik, mert nem édes, inkább nyalós. Bora jó hírével ma is törődnek. 1957-ben a Szőlészeti Kutató Intézet elkészítette rekonstrukciós tervét. 700 kát. hold szőlőt kívánnak újjá­telepíteni, ebből 76 hold állami szőlő. Az új telepítéseken a 160 cm-es sor­közzel megteremtik a korszerű gé­pesítés feltételeit Üzembe helyeztek egy hordozható drótkötélpályát és korszerű úthálózatot építenek, ame­lyen majd eljuthatunk egészen a ki­látóig. A hegy lejtőjének közepe táján érjük el az ország egyetlen épségben maradt taposókútját, vagy ahogyan itt nevezik, tiprókútját. A 80 méte­res mélységől egy nagy forgódob­ban előre gyalogolva — taposva — lehetett a nagy vödröt felhúzni. Ma körülkerítve műemlékvédelmet élvez. A szőlőkre a legszebb kilátást a XV. sz.-ban épült Margit kápolná­tól, egy 200 éves védett hársfa ár­nyékából élvezhetjük. A kápolna Kisfaludy „Essegváry”-jában is sze­repel. Kisfaludy nagyon szerette somlói szőlőjét és az itteni víg szü­reteket. A közelben álló házáról ír­ja: „Ez volt évtized óta gondjaimtól menedékhelyem. Itt írom pompás kilátású ablakomnál utolsó elmemű­veimet. Halálom után, midőn már porladni fogok, ez oly hely leend Magyarországban, melyet megnézni el nem mulasztja az utód. ... hol egy hazafi kebelből azon szózatok hang­­zanak el, melyek a magyart haza­szeretetre gerjedni, nemzetiségét és ezzel nemzeti életét visszavívni, szó­val a magyart önmagának visszaadni segítették.” A házát ma emléktábla jelöli. A hegy széljárta fennsikjára ba­zaltsziklák közt vezető meredek úton kapaszkodunk fel, majd egy kis er­dőből kilépve hirtelen tárulnak ki a dúsfüvű rétek, amelyek napozásra, vagy játékra csalogatnak, vagy ahol heverészve is pompás kilátást élvez­hetünk. A Somló legmagasabb pontján (435 m) a Petőfi Sándor kilátóból nagy­szerű körképben gyönyörködhetünk. Nyugatra — a Kisalföld felett — az osztrák Alpokig, keletre a Bakonyig, délre pedig a Balatonig látni. A kilátótól árnyas sétaút vezet a kissé alacsonyabban fekvő várrom­hoz. Az első erősség még feltehetően a XIII. sz. második felében épült. Hatalmas ép kapuzaton léphetünk a kanyarodó falszorosba, amelyen a hajdani lakosztályokig juthatunk.J Én nagyon szeretem a „beszélő kövek”­­et, leültem hát egy faldarabra és hosszan szemlélődtem. Gótikus ajtó­nyílások, faragott ablakbélleletek je­lezték a hajdani szobákat. Mi min­dent láttak e falak? Fénykorát a művészetkedvelő Bakócz Tamás alatt élte. De magáénak mondta a várat Liszthy László költő is, aki falai kö­zött írta a mohácsi csatáról szóló verses krónikáját. Talán ott lent, abban a pincehelyiségben verette ugyanő a hamis pénzt, és lehet, hogy ebben a szépkilátású gótikus terem­ben tervelte ki sötét rablásait, gyúj­togatásait és gyilkosságait. Legérdekesebb maradványa a vár­nak a máig megfejtetlen rendelte­tésű hatalmas kőgúla. Talán a ká­polna tornya lehetett. A várudvaron egy hatalmas ciszterna, felnőttek számára is életveszélyes, fedetlen nyílását pillantottam meg. Nem ár­tana ráccsal elzárni, míg súlyos bal­eset nem történik. (Sok tanuló láto­gatja a várat!) A kilátóban tértem nyugovóra. 22 hálóhely várja itt a turistákat, bár e sok turisztikai és idegenforgalmi előnnyel rendelkező hely megérde­melné, hogy legalább egy autóbusz létszámát jelentő 35 fő befogadására bővítsék újabb faházikók építésével. Balogh Ferenc A vár középkori falai között

Next