Természet Világa, 1993 (124. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
gadó nem lévén, korábban a helyi üzemek tisztított vagy tisztítatlan szennyvizeinek elvezetését szolgálták. Amikor a kisvízfolyás kialakul, újabb szennyezések érik, egyrészt újabb szennyezett csapadékvíz-hozzáfolyás, másrészt illegális szennyvízbevezetés révén. A szokásos szabálymegszegő találékonyság itt is rengeteg ötletet szül. Például a túlterhelt szikkasztómedencét ellátják egy kis kivezetéssel és ezt a föld alatt elvezetik a kisvízfolyásig. A csapadék bevezetése a kisvízfolyásokba engedélyezett, és az „eszesebbek” a szikkasztómedence túlfolyóját a csapadékcsatornára kötik. Mindkét „megoldást” jelzi a kiömlő környékén megjelenő nyálkás és bűzös bevonat. Szerencsére ritka, de elrettentő eset, hogy a szippantókocsik a szennyvizet egyegy eldugott helyen közvetlenül a kisvízfolyásba engedik. A gyors ütemben kiáramló szennyvíz mint egy „dugó” vonul végig a kisvízfolyáson és könnyen elképzelhető, hogy milyen hatással van a patakra és környezetére. Meg kell emlékezni a szilárd hulladék illegális lerakásáról is. Ez az építési törmeléktől és a háztartási szeméttől az autóroncsig bármi lehet. Ahol tömegesen épülnek új házak, a kisvízfolyások medrében rengeteg építési törmelék jelentkezik. Ha „KGST-piac” települ valamelyik kisvízfolyás közelébe, a mindent elborító szeméttengernek legelőször a kisvízfolyás medre esik áldozatul. Elmondható, hogy a fővárosi kisvízfolyások már szinte keletkezésükkor szennyezettek, és a szennyezettségük a főváros területén való áthaladással növekszik. A szennyezések csökkentése volna a legcélszerűbb megoldás, de gyakorlati szempontból ennek a megvalósítása a legnehezebb. A felsorolt szenynyező források közül csak a legális szennyvízbekötéseket lehetne radikálisan csökkenteni. Ezek környezetében nincs csatornázás, más szennyvíz-elhelyezési lehetőségük sincs és a tisztításuk hatásfokát sem tudják érdemben növelni, ezért nem lehet őket kötelezni a szennyvízbevezetés megszüntetésére. Az illegális szennyvízbevezetők elleni küzdelem állandóan folyik. Ugrásszerű eredményt itt sem lehet elérni, csak az állandó ellenőrzés hoz eredményt. Az igazán megnyugtató megoldást a csatornázottság kiterjesztése jelentené. A szennyezett víz más gyűjtőmederbe vezetése sem jöhet szóba. Egyrészt igen költséges vezetékek kiépítését tenné szükségessé, másrészt nem célravezető, hiszen Budapest környékén nemigen akad olyan hely, amelyik további szennyezőanyag-terhelést elviselne. Egyetlen vízgyűjtő van - képletesen értve - amelyik a szennyvizet elvezethetné: a csatornahálózat. A befogadó tisztítása már többet ígér, legalábbis a tünetek kezelése szempontjából. Ez történhet levegőztetéssel, vagyis légbefúvással vagy buktatással. A légbefúvás rendkívül energiaigényes, a víz buktatása pedig a budapesti kisvízfolyások kis esése miatt nem jöhet szóba. A vízminőség-javító tározók a vízminőséget úgy javítják, hogy a szenynyező anyagokat saját „testükbe” építik be, illetve oldhatatlanná téve kivonják a természetes anyagforgalomból. Sikeres példaként lehet említeni a XVI. kerületi Naplás-tavat, mely a Szilas-patak vizét tisztítja. A Cinkota mellett elterülő tó a horgászok kedvelt területe, és a halak bizonyítják, hogy milyen jó hatással van Budapest egyik legszennyezettebb kisvízfolyására. Ezek a vízminőségjavító tározók hely- és költségigényesek. A belsőbb, sűrű beépítésű területeken gyakorlatilag lehetetlen szabad területet találni. Megoldást kínál a kisvízfolyások természetes öntisztuló képességének fokozása, ami az élővízben lévő mikroszkopikus és makroszkopikus élőlényektől várható. A tápláléklánc hasonló a vízminőség-javító tározókban kialakulóhoz. A budapesti kisvízfolyásokban azonban a szennyezettség olyan magas, hogy a természeteshez közel álló életközösség nem tud kialakulni. Kedvezőtlen, hogy a kisvízfolyások medre sok esetben burkolt. A burkolat azt a célt szolgálja, hogy a csapadékvizet a lehető legkisebb ellenállással lehessen elvezetni. A burkolt mederből a lerakodott hordalékot is könnyebb eltávolítani. Az is igaz, hogy a vízsebesség jóval nagyobb, így a szennyezett víz hamarabb jut a Dunába, tehát kevesebb ideig van sűrűn lakott területen. Az öntisztuló képességet úgy lehetne fokozni, hogy a burkolatlan szakaszokon a meder szélesítésével egy időben vízi növényeket (nádat, gyékényt, sást stb.) kellene ültetni vagy elterjedését elősegíteni. A sűrű vízi növényzet lehetőséget kínál a megfelelő élőlényközösség kialakulásához. Hosszú távon igazán megnyugtató csak Budapest csatornázottságának növelése lenne. A 20. század végén egy világvárosban ez alapkövetelmény volna. Ha lesz világkiállítás, ha nem, véget kell vetni az állandó környezetszennyezésnek. Egyrészt Budapest területének minél nagyobb részét kell csatornázni, másrészt a Budapest környékén lévő településeket kell a regionális csatornázásba bevonni. Természettudományi Közlöny 124. évf. 4. szám HUMÁNÖKOLÓGUSKÉPZÉS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az 1993/94-es tanévben folytatja a posztgraduális humánökológus-képzést. Az oktatás célja, hogy az érdeklődőket bevezesse az integrált természettudományi, társadalomtudományi és antropológiai ismeretekbe. A cél, hogy a hallgatók ezen ismeretek felhasználásával értékként kezeljék az emberi biologikumot és a személyiség egészét, kulturális örökségünket, a geoszféra-bioszféra folyamatait. Az élet különböző területein dolgozóknak segítséget kívánnak nyújtani abban is, hogy a döntés-előkészítés folyamatában a környezetvédelem, a természet helyreállításának, megőrzésének és az ember védelmének szempontjai is érvényesüljenek. A részvételi feltételek: egyetemi végzettség. A képzési idő négy féléve során a hallgatók levelező formában vehetnek részt az oktatásban. A tanári képesítéssel rendelkezők részére a kollégium heti egynapi elfoglaltságot, a nem pedagógusok számára pedig havi egy hetet jelent. A várható tandíj 15 000 Ft félévenként. A képzés végén a résztvevőknek szakdolgozatot kell írniuk. Sikeres államvizsga után a hallgatók humánökológus oklevelet kapnak. A tanfolyamra beiratkozni jelentkezési lappal lehet, amely az ELTE TTK továbbképzési csoportjánál kapható (1088 Bp., Rákóczi út 5. I. em. 132., T.: 266-9833/279). Átutalási postautalványon 200 Ft feletti költségtérítést kell fizetni. A jelentkezési laphoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; - az egyetemi végzettséget igazoló eredeti okiratot; - erkölcsi bizonyítványt (csak azoknak, akiknek munkaköréhez ez nem előírás); - a befizetést igazoló csekket, valamint 2 db (B/5 méretű), saját névre megcímzett borítékot. A jelentkezési lapot az ELTE TTK továbbképzési csoportjához 1993. május 15-ig lehet eljuttatni. A posztgraduális képzés előadásainak és gyakorlatainak anyagát „HUMÁNÖKOLÓGIA” sorozat címen megjelentetjük, mely a kar jegyzetellátójában megvásárolható. 185