Természet Világa, 2002 (133. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / II. Különszám

G­aius Cilnius Maecenas római lovag az időszámításunk előtti évtizedek­ben a művészetek pártfogásával hívta fel magára kortársai figyelmét. Korá­nak költői: Horatius, Vergilius, Propertius az ő támogatásával szentelhették minden­napjaikat a költészetnek. Maecenas birto­kot, házat adományozott nekik, bemutatta őket Augustusnak, és bevezette őket a tár­sasági életbe, így tette lehetővé, hogy párt­­fogoltjai minden energiájukat csak a művé­szeteknek szentelhessék, és műveik széles körben ismertté váljanak. A hálás utókor több mint kétezer évvel a lovag halála után is a művészeteket, a kultúrát és a tudo­mányt önzetlenül támogatókat mecénásnak nevezi. A XIX. század a magyar történelemben nemcsak a polgárosodás, a gazdasági és tár­sadalmi átalakulás, hanem a művészetek és a tudományok látványos fejlődésének idő­szaka is volt. A kulturális és tudományos élet modern intézményhálózatának kiépíté­se pontosan kétszáz évvel ezelőtt, a Nemze­ti Múzeum megalapításával vette kezdetét. A múzeumhoz hasonlóan a legtöbb tudo­mányos intézmény létrejötte és a gazdasági fejlődés a század haladó gondolkodású va­gyonos főnemeseinek támogatásával való­sult meg. Az évszázad elején a Széchényiek közül Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum megalapításával, fia, István, a „legnagyobb magyar” az Akadémia létrehozásával, a Lánchíd felépítésével mutattak példát, me­lyet az adományozók hosszú sora követett. A kiegyezést követő időszak és a XX. század első negyedének legnagyobb mecénása egy, a politikai és a társadalmi életben jelentéktelennek tűnő, szinte senki által nem ismert személy, Semsey Andor volt. A leggyakrabban névtelenül maradó adományozó jóvoltából fejlődött a fővárosi állatkert, épült fel benne a madárház, írtak ki a tudományos intézetek pályadíjakat, fi­zettek kutató- és gyűjtőutakat, fejlesztettek könyvtárakat és kutatólaboratóriumokat. Az ő támogatásával zajlottak a földmág­­nesség-mérési, torziósinga-kísérletek és a Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteménye is rendkívüli módon gyarapo­dott Semsey Andor jóvoltából. Sokan osztják Lázár István publicista vé­leményét, aki azt írta: „Semsey Andor... minden jövedelmét tudományos célokra fordította. Összesen alighanem többet jut­tatva az Akadémiának, a Nemzeti Múzeum­nak és iskoláknak, mint az egész Széchényi család - amit nem az utóbbiak kisebbítésé­re, hanem az ő javára említünk...”. Semsey Andor születésének századik, halálának tizedik évfordulóján Ilosvay La­jos, a Magyar Tudományos Akadémia igaz­gatósági tagja, emlékbeszédében mondta róla: „a Maecenas értelme kevesebb, mint amennyi Semseyt megilleti. A Maecenas az írót, a művészt, a tudóst pártfogolja, akik díszei lehetnek a nemzetnek is, Semsey mindig a nagy egységet, a nemzetet látta maga előtt.” Vajon ki volt, honnan származott, ho­gyan élt Semsey Andor, a természettudo­mányok legnagyobb magyar mecénása? Egy meleg tekintetű, szikár, szinte töré­keny öregúr, aki nemcsak a Földtani Inté­zet Múzeumának tanácstermében dísz­helyen kiállított, hanem a róla elnevezett balmazújvárosi múzeum állandó kiállításán lévő portréjáról is „az örökkévalóság nyu­galmával figyeli, hogy az általa teremtett bi­rodalom késői helytartói miképpen küzde­nek meg a mindennapok gondjaival” - mondta róla Kordos László a balmazújváro­si múzeum névadó ünnepségén. Kevesen tudták róla életében és a halála óta eltelt több mint hét évtizedben is, hogy Semsey Andor Magyarország egyik legősibb nemesi családjának a sarja. Nemes volt ő nemcsak a születés és az előjogok miatt a szó szűkebb, közjogi értel­mében, hanem tettei és egész életútja alap­ján is. Semsey Andor régi nemesi családból szár­mazott. Őseit a XIII. század közepétől isme­ri a genealógia. Egyenes ági leszármazója volt Frankfia Tamás, szepesi alispánnak, Szepes vár alvárnagyának, Károly Róbert kardhordozójának. A családnak címert szer­ző ős, Semsey János harcolt a nikápolyi csa­tában, ahol testvére, László, Zsigmond király főpohárnoka hősi halált halt. A csatában ta­núsított vitézségükért az uralkodó minden leszármazójuknak címert adományozott, amely ágaskodó, mellső lábai között pajzsot tartó, agancsai között aranykeresztet viselő szarvast ábrázol. A címerábra Krisztust, a feltámadást, az újjászületést ábrázolja - utal­va arra, hogy a címerszerzők a keresztyén Európa védelmében áldozták vérüket. A ké­sőbbi leszámlázók közül többen a törökök elleni küzdelemben, a Thököly-, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcban küzdöttek hazánk függetlenségéért. Semsey Andor (a mineralógus Andor unokaöccse) részt vett a trianoni békét előkészítő titkos tárgyalások­ban, és ő volt az ún. Semsey-Halmos-Csáky­­terv egyik kidolgozója. Az elmúlt évszázadokban a Semsey csa­ládnak több olyan tagja is volt, aki nemcsak fegyverrel, hanem szellemi tehetségével, a tudományok ápolásával és a tudományok napszámosainak támogatásával szerzett ér­demeket. Semsey Pál 1671-ben ezer arany­forinttal járult hozzá a kassai ferences nö­vendékek teológiai és filozófiai könyvszük­ségletének beszerzéséhez és kettőezer aranyforinttal a ferencesek kassai kolostora templomának építéséhez. Semsey Gábor is tetemes összeggel segítette a rendet a kas­sai és a bártfai kolostorok építésében 1682- ben. Semsey András, Abaúj és Ugocsa vár­megyék főispánja, a mecénás Andor nagy­apja a XVIII. század végén a Szirmay-féle vármegye-monográfiák elkészítését és meg­jelenését támogatta. Semsey Gusztáv - a ké­sőbbi ellentengernagy - részt vett a bécsi természettudományi múzeum számára két­éves gyűjtőútra indított „Novara-expedí­­ció”-ban. Semsey László országgyűlési kép­viselő, aki a gyermektelenül elhunyt Semsey Andor örököse volt, a millenniumi rendezvények ceremóniamesteri tisztségét viselte, és a parlamentben II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát szorgal­mazta, az 1920-as években sokat áldozott a rákgyógyítás elősegítésére. Az elődök és a kortárs rokonok adomá­nyai azonban mind-mind eltörpülnek Sem­sey Andor nagylelkűsége mellett. POZSONYI JÓZSEF Mecénások mecénása: Semsey Andor Semsey Andor, a magyar tudományos élet egyik legnagyobb mecénása 48 A természet múzeuma

Next