Testnevelés, 1944. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1944-01-01 / 1. szám

2 Balogh Gyula: 1. A testnevelés nem üres, lélektelen izomműködtetés. Többet jelent, mint amennyit a szóösszetétel mond. A nevelés egyik formája, amely csupán a hangsúlyt teszi a testre, de a testen keresztül az egyetemes nevelés céljait szolgálja. A jellem, erkölcs, szociális érzék és a fizikum fejlődését nemes harmóniában akarja megvalósítani. Önmagunk kifejezésének is egyik módja, a test és a lélek közötti egyensúly fenn­tartója és a vezetői készség fejlesztője. Egyéni gondolkodásra, gyors cselekvésre, önállóságra, összetartásra szoktat. A test kifejlesztése által és azon keresztül a lélek érzelmi és főleg akarati erőit tökéletesíti. A testnevelés, amely a test alapiskolázását adja meg, és módszeresen felépített gyakorlatokat foglal egységbe, a nagyobb fogalomkör. Ez alá tartozik a sport, amely mozgással történő szórakozást jelent; a mozgás játékos és versenyszerű. A testnevelésben kevesebb az önkéntesség és több a nevelőből kiinduló ráhatás. A sportoló minden külső kényszer nélkül sportol és közben nagyszerű önnevelést végez. 2. Különbséget kell tenni egészségi és versenysport között. Az egészségi sport eszközszerű, a test és a lélek felüdítésének és regeneráló­dásának szolgálatában. A versenysportot öncélúság jellemzi. Lényege az akaraterő fejlesztése, nemes gondolkodásra, önfegyelmezésre, egyszóval lelki tökéletességre való törekvés. Értéke nem abban van, hogy kellemes, vagy hasznos, hanem mert közvetlen viszonyban áll a szépség, jóság, igazság, tökéletesség eszményeivel. Az amatőr sport szellemét nagyfokú erkölcsi erő hatja át. 3. Csak az amatőr sport tekinthető és nevezhető sportnak. Eszmei síkon az nevezhető amatőrnek, akit a versenyzésre kizárólagosan az erkölcsi erő és a lelki tökéletességre való törekvés hajt. Ebből a szem­pontból az elért eredmény csak másodrangú és nem jelenti a lényeget. Önként következik, hogy a professzionisták tevékenységét nem azért nem tekinthetjük sportnak, mert pénzért űzik, hanem, mert hiányoz­nak belőle azok az eszmei indítékok, amelyek a sportot sporttá teszik. A saját akaraterőnek a legfőbb erkölcsi jó irányában való fejlesztését nem lehet kenyérkeresetszerűen űzni. Az amatőr sportoló ellentéte az álamatőr, akit egyéni hiúság, érvényesülési vágy stb. vezet, nem pedig magasabb eszmei indítékok. 4. A sport az akaratnevelés egyik legjobb eszköze. Legnagyobb előnye minden mással szemben az önként vállalás. A sport az akarat­erőt nemcsak egy irányban fejleszti, hanem általános érvényű, dif­ferenciált akaraterőt ad, szokássá növelve bennünk a gátló motívumok elleni küzdelmet. 5. A nevelés az emberben lévő összes lehetőségeket ki kell, hogy fejlessze. Téves az a felfogás, amely azt hiszi, hogy az egyik vagy másik oldal elhanyagolásával a tehetséget egyoldalúan fokozni lehet. Téve­dés, hogy a test elhanyagolásával magasabb szellemi képességet tudunk kifejleszteni. Ha egyoldalúság csak a testtel törődni, éppen olyan egyoldalúság a test elhanyagolása a szellem javára. A test és a lélek

Next