Textilmunkás, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-01 / 12. szám

Textilipari újítóankét és kiállítás 1962. november 14-én ren­deztük meg a textilipari újí­­tóankétot és az újítási kiállí­tást a textilszakszervezet székházában. Az ankéten Vég László könnyűipari miniszter -A tapasztalatcsere-mozga­lomban a következő eredmé­nyek voltak: Tapasztalatcsere útján be­nyújtott­ javaslatok száma 1230, 93%. Tapasztalatcsere útján elfo­gadott javaslatok száma 269, 89%. Tapasztalatcsere útján beve­zetett újítások száma 193,76%. A fent leírt adatokból lát­hatjuk, hogy az 1962. I. félévi eredmények az 1961. I. félévi eredményekhez képest némi visszaesést mutatnak. Ennek ellenére az 52 mil­lió forint félévi megtaka­rítás nagyon jelentős eredmény, és mindent el kell követnünk, hogy ezt az eredményt a további években is el tudjuk érni. A textiliparban a kiváló újítók száma állandóan nö­vekszik. Most is a november 7-i ünnepünkre és az újí­tási ankét alkalmával har­mincnyolc textilipari dolgozó kapta meg a kiváló újító ki­tüntetés különböző fokozatát. A textiliparban már eddig ti­zenhét aranyfokozatú, nyolc­vannégy ezüstfokozatú és egy­százhatvanhárom bronzfoko­zatú kiváló újító van. Az ankét az eredmények közlése mellett nagy részben a meglevő hiányosságok is­mertetésével foglalkozott, hogy azokat minél előbb fel lehes­sen számolni. Az utóbbi idők­ben néhány olyan ügy került felszínre, amelyekből kiderült, hogy egyes esetekben az újítási rendelkezéseket, más ese­tekben pedig az erkölcsi normákat megsértették. 1992-ben számos vállalatnál vizsgálták az újítómozgalmat. Az ellenőrzések pozitív ered­ménye, hogy a vállalatok többségében a törvényességet és az erkölcsi normákat szem előtt tartják. Majdnem min­helyettes tartott vitaindító elő­adást. A textilipari újítómozgalom fejlődése 1962. I. félévében — az előző évhez viszonyítva — a következő képet mutatja: de a újítás egy-egy speciális eset, és ha az újítómozgalom fejlődését tartjuk szem előtt, nincs helye merevségnek, de a túlzottan liberális elbírálást sem lehet eltűrni. Az újítási rendelet keretutasításokat tar­talmaz, nem terjedhet ki a speciális esetekre és részkér­désekre, ezért megítélésünk szerint az újítások elbírálásá­nál minden szinten különös jelentőséggel bír a megfelelő szakértelmet, felelősségválla­lást, erkölcsi-politikai mérle­gelést igénylő vezetési színvo­nal. Az ellenőrzés során tapasz­talt hiányosságok általában az alacsony vezetési színvonalra, a szakértelem hiányára vezet­hetők vissza. Még mindig előfordul, hogy­ a vállalatok olyan ja­vaslatokat fogadnak el újításként, ami az újítás fogalmát nem meríti ki. Pl.: a Csillaghegyi Lenáru­­gyárban újításként fogadták el, hogy a kapura jelzőlámpát sze­reljenek fel, hogy a portás tá­jékozódhasson arról, hogy a kapu zárva van-e. Egyébként a kaput sohasem zárják be, így az újítás, bár fel van sze­relve, de nem működik. Kalkuláció készítésénél több hiba abból adódott, hogy a 16/1961. PM. sz. rendeletet fe­lületesen ismerik. Pl.: forgal­mi adót, illetményadót, SZTK- járulékot megtakarításként vettek figyelembe. A rendelet betartásában is gyakoriak a szabálytalanságok. Sajnos, az újítási előadók szakmai képzettségének szín­vonala a követelményeknek nem mindig felelnek meg. Az újonnan beállított újítási elő­adók szakvizsgáztatásáról gon­doskodni kell. Csak a köve­telményeknek megfelelő újítá­si előadók maradjanak tovább­ra is ebben a beosztásban. A vitaindító előadás is és a hozzászólások több fontos kérdéssel foglalkoztak. Ilyenek voltak pl.: újítási feladatter­vek és az újító tevékenységé­nek összhangja. Az éves újítási feladat­tervekre általában kevés újítási javaslatot nyújtot­tak be. A feladattervi pontok olyan problémával foglalkoznak, amelyekre a vállalat szakem­berei nem találtak megoldást. Ezen feladatok megoldására úgy látszik kevés az egy esz­tendő. A feladattervek megol­dására helyes lenne komplex­­brigádokat szervezni. Ahol jó az újítómozgalom, ott a mű­szaki intézkedési tervbe fel­vett megvalósításra kerülő témák húsz százaléka újítás. A tapasztalatcsere újítások meg­­ósítása továbbra is ne­hézkesen megy. Felvetették, hogy a vállalati összevonások csokiz­­nteni fogják a tapasz­talatcsere lehetőségét. Ez csak látszólagos, az újítások megvalósítását a nagy vállalat könnyebben tudja intézni, mert a gyá­raktól beérkezett jó javas­latok bevezetését kötele­zően el tudja, rendelni. Pl.: a Magyar Selyemipari Vállalathoz tizenegy gyár tar­tozik, és az elfogadott újításo­kat kilencvenöt százalékban megvalósítják. Több vállalat nem tartja be azt a szabályt, hogy a tapasz­talatcserére csak megvalósított újítást szabad küldeni. Az ankéten részt vevő Tas­­nádi elvtárs, a Találmányi Hi­vatal elnöke, az érdeklődésre közölte, hogy az új rendelet­­tervezetet ötezer helyre küld­ték ki véleményezésre. A be­érkezett vélemények feldolgo­zása folyamatban van. Ki kell választani a legjobb javasla­tokat, meg kell oldani a kü­lönböző igényeket. Ez olyan nagy feladat, amit már ebben az évben elvégezni nem tud­nak. Ezért az új rendelet csak a jövő évben fog megjelenni. Az ankét részvevői megte­kintették az előcsarnokban el­helyezett újítókiállítást Százötven textilipari újí­tást, működő modellekben, eredeti tárgyakban, új termékekben, a nagyobb berendezéseket fényképek­ben mutatták be. Nagy sikert arattak főleg a működő modellek, mint pl.: a csereválogató gép, centrifuga leállító berendezés. A kiállítást az üzemek dol­gozói szervezetten látogatták. A kiállított tárgyakról kataló­gus nem készült, és ezt hiá­nyolták. Most utólag elkészít­jük a kiállított újítások rövid tartalomjegyzékét, és a válla­latoknak ki fogjuk küldeni. A sikeres újítóankét és ki­állítás segítséget adott az újí­tóknak, gondolatokat ébresz­tett a műszaki vezetőkben és a szakszervezeti aktívákban. Karsai László Könnyűipari Minisztérium újítási előadó Benyújtott újítási javaslatok száma — — 8061 101 % 'Elfogadott újítások száma — — — — 4173 92 % Bevezetett újítások száma — — — — 4008 96 % ♦ Utókalkulált gazdasági eredmény — 52 044 000 Ft 94 % Kifizetett újítási díj — — — — 3 374 000 „ 79 % r­­észlet a szakszervezetünkben megrendezett újítási ki­állításról. A képen látható a centrifuga-leállító berendezés kicsinyített mása. / Vasárnap délután van, az abla­kok elé sűrű, szürke hálót von a vízfüggöny, s ahogy egy-egy kiska­­tona befordul a kapun az ismerős kislányt keresve, csizmája körül apró tócsák keletkeznek. — A Marikát keresem — fordul oda az egyik vendég egy barna, pettyes pongyolás lányhoz, aki nagy érdeklődéssel nézi a fogadó­­teremben zajló pingpongmérkőzést. — Melyiket? — mosolyodik el. A fiú magyarázkodni kezd, egy hete ismerkedtek meg a grülben. A lány elveszti türelmét. A mosoly eltű­nik arcáról, rendreutasítóan mond­ja. Máskor legalább a nevét je­gyezze meg, ha randevút kér vala­kitől. Negyvenen tanulnak A Füredi laktanyával régi a kap­csolatuk a lányszálló lakóinak. Ta­valy novemberben színjátszó cso­portot alakítottak, akkor még csu­pán azzal a tervvel, hogy össze­gyűjtenek néhány, kedélyes, vagy kirívó esetet közös életükből és színpadra viszik. Ehhez három fiú­szereplőt kerestek. Mivel a lakta­nya közel esik hozzájuk, magától adódott a választás. A pedagógusok verseket faragtak, jeleneteket írtak s a legügyesebb lányok és néhány ismerős fiú, zártkörű klubesten el­játszotta a szerepeket, amelyek után harsány nevetéssel, vagy sér­tődöttséggel, de mindenki magára ismert. Azóta az alkalmi színjátszókból csoportok alakultak műszakonként, külön az A-nak, külön a B-nek. Ez utóbbinak kettő is, és felváltva jár­nak a környező falvakba. Leg­utóbb Andocson, Csombárdon vol­tak, mindkét helyen kultúrház­­avatáson. De nézzük, ott a társalgó sarká­ban kik vitatkoznak. Kiss Marika kémiafeladatán akadtak meg. Vegy­­jelek, képletek szava hangzik, s már mennek is Klárikáért, az ott­­hon legfiatalabb nevelősnőjéért: te­gyen igazságot köztük. Marika és Vera ugyanis középiskolások és nem ritkaság közöttük az ilyen vé­leménykülönbség. összesen negy­venen tanulnak a kétszáznegyven fiatal közül általános és középisko­lában.­­ Olvasók, kézimunkázok, unatkozók... A szálló előcsarnokából rendezett fogadószoba lassan megtelik. A kör­beállított padokon, székeken lá­nyok ülnek, itt-ott egy-egy fiú. Lá­togatóba jöttek, meg udvarolni. Aki pár nélkül maradt, kézimunkázik, beszélget s úgy tűnik, hogy várják az esős vasárnap múlását, alapjá­ban véve unatkoznak. Egy fekete kislány, Arácsi Mag­da, csíkos frottír köpenyben ül öl­hetett kézzel. Néha szól csak a vontatott beszédbe, míg hirtelen a tanulócsoport mellől ott terem Klá­rika, a nevelő. Egykorú a lányok­kal, s talán csak az különbözteti meg tőlük, hogy meggondoltabb, halkszavúbb. Közéjük ül, hallgatja a beszélgetőket és arra gondol, hogy nemcsak kötött előadásokon kellene foglalkozni ezekkel a fiata­lokkal, hanem meg kellene tanítani őket úgy élni, hogy üres óráikban se érezzék az unalmat, mint most ezen a délutánon is. Vajon milyen elfoglaltságot ta­lálhatnak az otthon lakói a szín­játszó körön — melyre hozzávetőle­gesen húsz lány jár — s a sportolá­son, ahová körülbelül ugyanannyi és a rendszeres tanuláson kívül. Radics Jánosné, az igazgatónő azt mondja, hogy igen sokféle hasznos foglalkozással tölthetik idejüket. Az üzemben ő maga negyven lány­nak vezet szemináriumot, akik kö­zül húsz ugyancsak a szálló lakója. Mozi keddenként van, ifjúsági est pedig csütörtökönként, ahol táncol­nak. Januárban tizenhárman főző­tanfolyamon ismerkedtek meg a szakácsművészettel. Költséges „mulatság” volt, 3500 Ft, melynek nagy részét báli bevételekből az otthon fedezte. Ma már nem tudni, hogy ezért-e, de annyi bizonyos, hogy azóta a részvevők közül Nem­­zetes Marika, Subitz Magda, Hege­dűs Irénke és Palkó Rózsa férjhez ment és saját otthonában készíti a finom diós fánkot, jóféle disznó­­pörköltöt, egyszóval mindazt, amit itt megtanultak. Bár a könyvtár a szállóban meg­szűnt, mert a kevés kötettel műkö­dő otthon-könyvtárt átvitték a töb­bihez az üzembe, többen olvasnak. Hadobás Erzsi például most vett először a kezébe saját könyvet. Két hete rendelte meg az otthonban járt terjesztőktől. Vele együtt so­kan iratkoztak fel a megrendelők listájára, összesen nyolcezer forint áru­könyvet kértek, s a posta négy nap óta alig győzi szállítani az ott­honba. Ha több lenne a bizalom... Ezek a tanulási, szórakozási le­hetőségek ma már jóval bővebbek, mint két évvel ezelőtt. Maguk a lá­nyok is sokat változtak, formálód­tak azóta, mégis úgy látszik, a kö­tött programok mellett önállóbbak­ká kellene tenni ezeket a fiatalo­kat. Beszerezni sakkot, dominót, társasjátékokat — nem 8—10 éves gyerekeknek valót, mint amilyenek most találhatók az igazgatói irodá­ban — és a lemezjátszót se azzal óvják, hogy nem használják, ha­nem nevezzenek ki felelőst a keze­lésére. Felelősségteljes önkormányzatot Bizonyára úgy a lányok is job­ban otthonuknak éreznék ezt a szál­lót, ha a nevelőktől több bizalmat élveznének, és ezáltal jobban fel­keltenék felelősségérzetüket. A ka­posvári leányotthon az ország egyik legjobban felszerelt munkásotthona. A konyhában két gázrezsón és két villanyfőzőn főzhetnek, ha éppen kedvük tartja. A három- és négy­ágyas szobákban most cserélik ki a pokrócot paplanra, a frissen fes­tett, újonnan parkettázott, központi fűtéses helyiségek kényelmesek. A lányok tisztán, rendben tartják la­kószobájukat. Mosó-, vasaló-, szá­rító- és varrószoba áll rendelkezé­sükre, és ennek ellenére mégsem érzi mindegyik otthonának e fala­kat. Az otthon valóban nemcsak a tiszta, szép lakószobából áll, hanem legalább olyan fontos az otthon légkörét is megteremteni. Olyan légkört, amelyben a lányok biza­lommal fordulhatnak a megértő pe­dagógusokhoz, nevelőkhöz. Ennek a légkörnek a megteremtése elsősor­ban a pedagógusok feladata. Nagyon régen fordult elő, de megtörtént; a lányok önkényesen meghosszabbították a szombat éj­jeli kimaradást (ez napjainkban is előfordul), másnap büntetésből fel­mosatták velük a folyosót Húsz-, harmincéves lányokkal és asszo­nyokkal. A derekuk nem fájdult meg tőle, izomlázat sem kaptak, de valami a tekintetükben megke­ményedett Ma már dacosan vág­ják vissza, ha az igazgatónő figyel­mezteti őket, jobban is kihasznál­hatják idejüket: — Ne törődjön vele! Pedig A. Magda, aki ilyen tiszte­letlenül, nyersen beszél a pedagó­gusokkal, nem rossz, csupán szere­­tetre vágyik. És talán arra, hogy valakinek, aki megértéssel közele­dik hozzá, elmondja, miért van ágya fölött Alain Delon, két régi fiúismerőse társaságában. Mert a jó pedagógus olyan, mint az orvos. A nehezebben kezelhető, súlyosabb beteget nagyobb gondossággal ve­szi körül, mint az egészségeseket. Az adminisztratív fegyelmi eszkö­zök, az „erkölcsi prédikációk” ke­veset használnak már felnőtt kor­ban, sőt, ellenszenvet válthatnak ki. A bizalom és a megértés annál többet ér. És ebben nemcsak a pe­dagógusoknak kell hogy szerepük legyen — hiszen hárman nem is fejthetnek ki olyan hatásos tevé­kenységet kétszáznegyven lánynál­­, hanem az ebben az időszakban éppen szünetelő önkormányzatnak is. Nem szükséges ehhez a legszoli­dabb, legsimulékonyabb lányokat kiválasztani. Alapjában jóindulatú, de határozott egyéniségek kellenek, akik vezető szerepet tölthetnek be társaik között. Akiket szívesen megválasztanak a lányok. Az ön­­kormányzat tagjainak segítséget kell adni. Az ő segítségükkel kéz­ben tartani és irányítani mind a kétszáznegyven fiatalt. Felelősséget adni nekik, teljes bizalommal rá­juk bízni a lányokat. Ezek a fiatalok most utat keres­nek. Helyüket az életben, a közös­ségben, s ha néha tévednek vagy botlanak, még akkor sem lehet el­ítélni őket, vagy eltaszítani. Hi­szen ők a fiatalság, a jövő, és olya­nok lesznek, amilyenekké mi for­máljuk őket. Wimmer Valéria G Gyuri bácsi Nincs tállán egy ember sem a Kőszegi Ágyterítőgyárban, aki nem ismeri Ágoston György SZTK-ügyintézőt, a népszerű „Gyuri bácsit”, ahogyan barátai, ismerősei nevezik. Nemcsak ismerik, hanem szeretik is, mert hiszen bárki fordult hozzá táppénz, szülési, házassági segély, temetkezés, vagy nyugdíja­zás ügyben, gyorsan, pontosan intézte a dolgozók ügyes-bajos dolgait. Most az SZTK-irodát felkereső dolgozók érdeklődésé­re állandóan ugyanazt a választ kell adni a volt munkatársak­nak: nyugdíjba ment. Sokaknak szinte hihetetlenül hangzik ez, hiszen Ágoston György még most is fiatalos, vígkedélyű ember. Pedig, ha valaki ismeri családi körülményeit, a múltban el­szenvedett nélkülözéseket■ nehéz, megpróbáltatásokkal teli éveket, akkor megérti, hogy a fiatalos külsejű, deres halánté­­kú Gyuri bácsi negyvenháromévi becsületes munka után nyugdíjba kívánkozik. Ahogy elmondja élettörténetét egy küzdelmes, nehéz élt­­út bontakozik ki előttem. Az első világháború alatt édesapja bevonult katonának. A négy kiskorú gyermek nevelésének minden gondja az anya, Ágoston Györgyné vállaira neheze­dett ezekben az időkben. Az üres savanyú krumpli, vagy babfő­zelék ünnepi ebédnek számított. A háborúból visszatérő apa, a Járásbíróságra került, mint altiszt. A Tanácsköztársaság megalakulásakor a Vörösőrség tagjaként védte a nép államát. Amikor a Tanácsköztársaságot megdöntötték, id. Ágoston Györgyöt eltávolították állásából. 1919 októberében elítélték. Négy évet kapott. Fiát, Ágoston Györgyöt, aki eddig mint gép­író dolgozott a Járási Direktóriumban, apja „bűneiért” elbo­csátották. Ettől kezdve ügyvédi irodákban, a vasútnál élte a kisfizetésű tisztviselők életét. Hajlongás, megaláztatás, a mun­kaadótól való félelem volt jellemző akkori életére. Kevéske kérés­éből testvéreivel együtt, még szüleit is el kellett tartania. 1933-ban került az Ágy terí­tőgyárba, mint gépíró, levelező és számlázó egyszemélyben. Rengeteg munka, kevés fizetés és fiatal házas volt akkor. 1945 Ágoston György életében is gyökeres változást ho­zott. Azok között volt, akik a felszabadulás után elsőkként ke­resték fel a gyárat, hogy a termelést beindítsák. Elsők között kereste fel a környező falvakat is, hogy a kommunista párt meg­bízásából agitációt, felvilágosító munkát végezzen. Elérkezett­nek látta az időt, öreg édesapja nyugdíját, melyet a Tanács­­köztársaság után megvontak tőle, megkérvényezze. A nép ál­lama gyorsan segített. Alig egy hét leforgása alatt megjött a válasz: folyósítják id. Ágoston György nyugdíját. Még egy na­gyon kedves meglepetés érte a családot. 1959. március 21-én az idős, akkor már nyolcvanhat éves Ágoston Györgyöt a me­gyei vezető családjával együtt vendégül látta és mellére tűzte a Tanácsköztársasági Emlékérmet. A kedves, bensőséges ün­nepségről még most is elérzékenyülten, csillogó szemmel be­szél Gyuri bácsi. Az üzemben is sokra értékelték Gyuri bácsi munkáját. Egymás után kapta meg a Szakma kiváló dolgozója, a Köny­­nyűipar kiváló dolgozója kitüntetéseket, törzsgárda jelvényt, hűségjutalmat, ajándékokat, jutalmakat. Precíz, pontos mun­kát végzett és soha nem hiányzott egyetlen napot sem. Har­minc évet dolgozott egyfolytában az Ágyterítőgyárban, ez­alatt az idő alatt igazolatlan mulasztása, fegyelmije soha nem volt. Jó emlékező tehetsége miatt „eleven lexikon” néven isme­rik. Huszonöt-harminc év előtti dolgokra is pontosan emlék­szik. Az üzem dolgozóinak adatait kívülről tudja. Nem csoda, ha sokszor régi dolgok miatt feljebbvalói, munkatársai kikér­ték véleményét. Testvérei is „egyenesbe” jutottak. Egyik MÁV-felügyelő, a másik tanító, a húga pedig boldog családanya, akinek egyik fia H. éves egyetemi hallgató. Ágoston György most búcsút mond a gyárnak. Megér­demli, hogy tisztes nyugdíj mellett, mint a kötelességtudás példaképe, sok-sok éven át élvezze jól megérdemelt nyugdíját feleségével együtt, erőben és egészségben. Horváth István : Kőszegi Ágyterítőgyár

Next