Textilmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1969-10-01 / 10. szám

TEXTl-fiHICNKAS I­m Oktober *» Több újítás , nagyobb megtakarítás Budakalászról, Pomázról, Bodajkról és Vácról érkeztek a Gyapjúmosó- és Szövőgyár budapesti központjába a meg­hívott szakszervezeti tisztségviselők, gazdasági vezetők, újítá­si felelősök és újítók, a szeptember 10-én megtartott újítási ankétra. A mintegy 150 résztvevő között azonban jó néhány akadt, akik csodálkozva forgatták a meghívót, és egymást kérdezgették: — Minket miért hívtak meg? Hiszen régen volt már az, amikor mi is a rendszeresen újítók táborába tartoztunk. Ta­lán tévedés történt? A megnyugtató választ megkapták az ankéton, de mi a mélyebb összefüggésekre feleletet várva, külön is megkeres­tük a Gyapjúmosó- és Szövőgyár tiszt-titkárát, Kiss D. Ti­bort, Mike István főmérnököt és Horváth György újítási fele­lőst. TÖMEG NÉLKÜL NINCS MOZGALOM Az új újítási rendelet bevezetését megelőző évben — tá­jékoztat a vszt-titkár —, 1967 első félévében a benyújtott 281 újításból 143-at fogadtunk el és hasznosítottunk. Az elő­kalkulált megtakarítás a 100 ezer, az utókalkulált pedig a 340 ezer forintot meghaladta. Az új újítási rendelet megjelenését azonban, mint az egész népgazdaság területén, itt is jelentős visszaesés követ­te. Sok téves nézet befolyásolta a dolgozókat, de hozzájárult a visszaeséshez a gyári vezetőkben kialakult bizonytalanság is. A benyújtott kevés számú újítás elbírálásának elhúzódása kedvüket szegte az újítóknak. — Nálunk is volt olyan szemlélet — igazolja a megálla­pítást Mike István főmérnök —, hogy mivel az újításért ki­fizetett díj a részesedési alapot terheli, nagyon megfontoltan mérlegeljünk, és lehetőleg a jelentősebb újításokat fogadjuk el. 1968 első félévében mindössze 95 újítást nyújtottak be, ezekből 46 került elfogadásra, 50 hasznosításra, s 38 ezer fo­rint előkalkulált, illetve 127 ezer forint utókalkulált megta­karítást produkáltunk. Rájöttünk, hogy az új újítási rende­let értelmezésével van baj, és hogy tömeg nélkül nem be­szélhetünk mozgalomról. Az újítók táborának további széle­sítése volt a célunk, amikor a régi újítókat is meghívtuk az ankétra. • — A vezetők bizonytalansága sok kárt okozott — teszi hozzá Kiss D. Tibor —, mert az olyan újításokat, amelyek esetében egyértelműen nem tudtak dönteni, egyszerűen el­süllyesztették. A múlt év júniusában a vállalat gazdasági ve­zetésével együtt, kutattuk az utat, amelyen haladva, fellen­díthető az újítómozgalom. Vállalati újítási ankétot tartottunk, és minden gyárnak kötelezően előírtuk az ankét megtartá­sát. Ezen bejelentettük, hogy ahol a gyári ügyintézést sérel­mesnek tartják, küldjék el a vszb-nek az újítást. Néhány nap eltelte után Budakalászról két újítás érkezett, amelyet már hónapokkal előbb benyújtottak, de választ nem kaptak. Intézkedtünk. KI FIZESSE AZ ÚJÍTÁSI DÍJAT? A megoldási formák közül ez csak egy, s nem valószínű, hogy ennek hatására javult volna meg az újítási tevékeny­ség. Mert az év első felében már kiemelkedően jó újítási eredményeket értek el a Gyapjúmosó- és­ Szövőgyárban. Be­nyújtottak 229 újítást, elfogadtak 149-et, hasznosítottak 129-et, és az előkalkulált megtakarítás 484 ezer forint volt. Az eddig kimutatott utókalkulált eredmény is figyelemre méltó: 230 ezer forint. — A tervszerű munka eredményezte e sikert — mondja Mike István főmérnök. Nagyon szorosan együttműködve a vszt-vel, a szakszervezeti bizottságokkal, javítottuk a propa­gandamunkát. A kollektív szerződésben keretösszeget hatá­roztunk meg az újítások díjainak fedezeteként, ezeket gyá­rakra lebontottuk. Módosítottuk az újítási versenyt. Az ered­ményt, az újítási kedv növekedését már a felsorolt számok bizonyították. Az újítások számának növekedésével, az előre meghatározott keretet kimerítettük. Új intézkedéssel gondos­kodtunk azonban arról, hogy ne lankadjon az újítók kedve.­­ Az intézkedés lényege, hogy bármelyik gyárban, ha kalkulálható újítást nyújtanak be, az újítási díj nem a gyári részesedési alapot, hanem a központi keretet terheli. A gyári részesedési alapot csak az eszmeileg díjazható újítás terheli. Minden utólag kalkulálható újítás esetében tízezer forintos megtakarításonként 200 forint célprémiumot is adunk. HATÁSOS VERSENY A módosított újítási verseny legnagyobb előnye, hogy át­tekinthető, és bárki megállapíthatja, hogy az abban kiírt ju­talom elnyeréséért mit kell tenni. — Valóban előnye az újítási versenyünknek — mondja Horváth György újítási felelős, de az sem mellékes, hogy az újítási verseny alapján, az újítási díjon felül, jutalmat kap­hatnak az újítók, a SZUEB-összekötők, az üzemegységek gazdasági vezetői, az újítási bizottság elnöke és a gyár újí­tási felelőse. A verseny alapja a feladatterv, amely meghatározza, hogy egy gyárban hány újítást kell elfogadni egy fél év alatt ahhoz, hogy az átszámítási pontrendszer alapján a 100 pontot elérjék, ami után már jutalom jár. Meghatározó — a pont­­rendszer szerint — az is, hogy mennyi az utó-, illetve elő­kalkulált ig­ítás, mert ezekre több pont jár. Ha a gyáregység eléri a 100 pontot, az újítási felelős ezer, az újítási bizottság elnöke ötszáz forint jutalmat kap. Amennyiben, gyáron belül, valamelyik üzemegység teljesíti a reá bontott feladatot, az osztályvezető nyolcszáz, a SZUEB-összekötő hatszáz forintot kap. A legjobb újítókat is jutalmazzák. Ha 40 pontot 500, ha 70 pontot ér el, 1000 forintot kap. Aki egymás után kétszer jutalmat k­ap, az megkapja a kiváló dolgozó kitüntetést is. A MOZGALOM JÓ PROPAGANDISTÁI — Van tét, amiért érdemes küzdeni a gyáraknak, és az eredmény kétféleképpen is hasznos — mondja Kiss D. Tibor észt­titkár. Egyrészt, mert az újítási mozgalomban megold­ható sok vállalati probléma, másrészt, mert valóban tömege­ket mozgósítunk. Jó propagandistái a mozgalomnak a már jó eredményt elért dolgozók, így Száraz János, a budakalászi gyár újítási előadója, és akik az újítói tevékenységükért ki­váló dolgozó kitüntetést kaptak. Külön dicséret illeti azokat az újítókat, akik az elég magas, 70 pontot elérték: Magony András (Budapest), Ács László (Budapest), Lenner Márton (Budakalász), Izsóf Gusztáv (Budapest), Cserni Ferenc (Budakalász) és Pitz Andor (Vác) szaktársakat említhetem. — Az eredményekkel, az igen jó adatok ellenére sem vagyunk elégedettek, mert még nem minden területen törőd­nek megfelelően az újítási mozgalommal. Ha Pomáz és Vác is felzárkózik, és olyan eredményt produkál, mint a buda­kalászi és a­ budapesti gyár, az újítási mozgalom kiemelkedő sikeréről számolhatunk be az év végén. M. J. : A kétéves szakmunkásképzés a kor igénye A szakmunkásképzés visz­­szatérően szerepel szakszer­vezetünk elnöksége, közpon­ti vezetősége, kongresszusa üléseinek napirendjén. A textiliparban mindössze 1955 óta folyik szervezett szak­munkásképzés, egyéves idő­tartammal. A kísérlet Pápán és Buda­pesten egy-egy osztállyal, ösz­­szesen 60 fős létszámmal in­dult. Azóta óriási a fejlődés, az élet azokat igazolta, akik kitartóan szorgalmazták a fo­nó- és szövőmunkaterületek szakmásítását. Mindenki elis­meri, hogy az olyan munkás, aki szakmunkástanulóként kezdte pályafutását, a texti­lesek népes családjában,­ hoz­záértőbb kezelője gépének, mint az átképzősök. A má­sik figyelmet érdemlő ered­mény, hogy az ipari tanulóból lett fonók és szövők általá­ban hűségesebbek a szakmá­hoz, s alig akad köztük „ván­dormadár”. Minden bizonnyal ez az oka, magyarázata annak, hogy az üzemek egyre nagyobb gon­dot fordítanak a szervezett munkásképzésre. Az utóbbi időben csaknem háromezren sajátítják el évenként a szakmát. S ami különösen ör­vendetes, hogy közülük több százan az 1968—69-es tan­évtől kezdődően, már a két­éves időtartamú szakmun­kásképzésben vesznek részt. S ezzel a textilipari szak­munkásképzés újabb szaka­szába lépett, szakszerveze­tünk kongresszusi javaslatá­nak megfelelően. A Könnyű­ipari Minisztérium illetékes szakemberei, az érintett bu­dapesti és szegedi üzemek gazdasági vezetői és szak­­szervezeti tisztségviselőinek körültekintő gondoskodása, szerető bábáskodása követ­keztében a kísérlet első éve máris biztató eredménnyel járt. Általános vélemény, hogy a kétéves tanulmányi idő alatt műveltebb és sokoldalúbb szakembereket képezhetnek ki. Az üzemek — többek kö­zött a Finomposztó és a Ha­zai Fésűsfonó — vezetői ked­vezően nyilatkoznak a két­éves szakmunkásképzésről, s igénylik azt. Véle­m­ényük, hogy a két­éves képzés előnyösebb, mert: — az általános iskola nyolc osztálya után a gyerekek azonnal jelentkezhetnek fo­nó- és szövőtanulónak, így nincs évkihagyás, a folyama­tos tanulás következtében a szakmai anyag egyenletesebb tempóban, a gyakorlati mun­kával szorosan összekapcsol­va eredményesebben sajátít­ható el; — a textilipar gépparkja az utóbbi időben jelentősen ki­cserélődött. A régi, hagyomá­nyos rendszerben üzemelő gépek helyébe nagy telje­sítményű, sok esetben fél­vagy teljes automata gép­parkot állítanak munkába. A korszerű gépek kiszolgálá­sa természetesen elméletileg jobban képzett dolgozókat követel. Olyanokat, akik nemcsak a saját gépük keze­lését ismerik, de látják az összefüggést a géplépcső egé­szének működése között, így — mint kvalifikált munkás —, szükség esetén másutt is tud dolgozni; — a minőségi követelmé­nyek évről évre emelkednek. Aki két év alatt sajátította el a szövő- vagy fonómunkát, nem csupán saját munkate­rülete technológiáját ismeri, hanem tisztában van vele, hogy az általa elkövetett esetleges hiba a következő géplépcsőn, vagy üzemrész­ben milyen minőségromlást eredményez, így figyelmessé­ge nem csupán a jó szándé­kán, de a szakmai ismerete­ken is alapulhat. A kétéves szakmunkás ta­nulóképzésről, az első kísér­leti év tapasztalatai után en­nél többet még nemigen le­het mondani. Annyi azonban máris bizonyosnak látszik, hogy — ha továbbra is féltő gonddal foglalkozik minden­ki vele — beváltja majd a hozzáfűzött reményeket. Eh­hez azonban az is szükséges, hogy ,a gyárakban és az isko­lákban is nagyobb propagan­dája legyen ezen életre való kezdeményezésnek, mert ma még nagyon sok szülő és fia­tal nem ismeri ezt a lehetősé­get. Mocsári Károly Kalapgyári eredmények és nehézségek A Kalapgyár Gizella úti gyáregységében jártunk. Szemben, a Telefongyár tel­kén, nagy építkezés folyik, magasodnak a betonvázak. Ha befejezik, bizonyára éles kontrasztként hat a régi, sze­gényes kis zuglói gyár mel­lett. Persze, a termékek is merő­ben különböznek egymástól. Ott, az ország egyik legje­lentősebb gyengeáramú üze­mében, a telefonkészülékeken kivüit, számos fontos beren­dezést gyártanak — itt pedig, kalapot.......... Közvetlenül a háború után, a kalapipar fejlesztésére ke­vés gondot fordítottak. Ké­sőbb pedig a fejkendő lett a divat. Ilyen huzamos stagná­lás után érthető: Kiss András főművezető attól fél, hogy ki­hal a szakma. Nincs után­pót­lás. Ő még Zsombolyán ta­nult, 1939-ben jött a gyárba, és vannak többen is, akik 30 éve itt dolgoznak, de gyerekeiket már nem adják a kalapos mesterségre. S a miértre több oldalról kívánkozik a válasz. A vállalat maga egy ipar­ágat képvisel, mert ilyen technológiával más textilgyár­ban nem találkozunk. A szak­­középiskolában sem tanítják külön a kalapos mesterséget. A szakmát egy könyv tár­gyalja részletesen, amelyet a művezető-továbbképzésre is használnak. — Évek óta nem tudunk ipari tanulót felvenni — mondja Kárpáti Emilné, a személyzeti vezető. A leg­utóbbi ipari tanulók közül az egyik 24, a másik 29 éves. A régi szakembereket már nem tudják visszahívni, meg­tanulták új szakmájukat, be­leilleszkedtek egy másik gyár kollektívájába. Akik marad­tak, még néhány év és ki­érdemlik a nyugalmat, a pi­henést, hiszen kalapot készí­teni nehéz mesterség. — Hogyan látja a helyzetet Magyar Sándor igazgató? — Az országnak ez az egy kalapgyára van, három rész­legben dolgozunk: itt a nyúl­szőrágazat, s ugyancsak a Gizella úton van egy nyúl­szőrvágó üzem, és Óbudán a gyapjúágazat. Termékeink 25 százaléka tőkés export, nagy részben Iránba, Ausztráliába és Angliába szállítunk. Ex­portlehetőségünk bővülne, de a jelenlegi kapacitás mellett nem tudunk többet vállalni. Tegnap az angol vevő 5 ezer tompot kért két hét szállítási határidőre, de csak három­ezret ígérhettünk. Pedig jó üzlet, jövő év március 31-ig hatvanezer tompra van szük­ségük. — Hogyan próbálják növel­ni a termelést? — A Szolnok megyei Ta­nács segítségével Jászfénysza­­run épül egy gyáregység. A falu lakossága örömmel vet­te az új lehetőséget. Néhány fiatal lány és asszony már feljött, hogy a szakmát mi­előbb elsajátítsa. Részükre munkásszállást biztosítottunk. — A szakmunkáshiányt so­kan a bérezéssel magyaráz­zák. — Ez országos probléma, de mi sem adunk kevesebbet a többi textilgyárnál. A mások rétje persze, mindig zöldebb. Most a termelés magasabb szintre emelését tartjuk a legfontosabbnak. Húsz évig sajnos, kevés központi beru­házásban részesültünk. Az új gazdasági mechanizmus előre visz. Jelentős devizakölcsönt vettünk fel, amiből új gépe­ket vásároltunk. A kölcsönt csak­ export-túlvállalással tud­juk 1970-ig visszafizetni. — Milyen divatirányzatot követnek? — Az úgynevezett bécsi formát, de mindig a vevő kí­vánsága szerint dolgozunk. A nyúlszőr változatlanul a leg­keresettebb. A minőség növe­lése miatt néhány éve fehér hibrid nyulakat hoztunk be Angliából. Szőrük értékesebb, mert fehér és pasztellszíne­ket nem lehet szürkéből elő­állítani. És most nézzünk be az öreg gyár falai mögé, amely egyébként arról nevezetes, hogy a Tanácsköztársaság le­verése után itt dolgozott a ve­zérkar főnöke, Stromfeld Aurél. A hatalmas hadszínte­rek kitűnő stratégája ebbe a gyárudvarba szorult. De ő itt is jól érezte magát, a mun­kások között. Átlépkedte a pocsolyákat, benyitott a mű­helyekbe és beszélgetett a munkásokkal. A tompgyártó üzem első he­lyiségében két asszony előtt pörög-forog a forma. Régen itt dolgoznak. Dénes Józsefné 12 évvel ezelőtt még vasutas volt, de gyerekei miatt nem vállalta a 12 órás szolgálatot. Kovács Ferencné 8 éve jár ide. Horváth István rétegelő, 33-ik évét tölti a gyárban. Szakmáját szereti, megszok­ta, pedig nehéz és az automata gépek csak öt hónapja teszik könnyebbé munkáját. Kilenc és fél óra alatt 500 darabot kell gyártania. „Bizony, nem mindig van meg.” Régi dol­gozó Ellerbacher Károlyné is, aki 1954 óta munkavédelmi felelős. Azonban egész fiatal szakemberrel is találkoztunk itt: Jámbor Tibor textil tech­nikus 22 éves, művezető. A kikészítő viszonylag a legtisztább munkahely. Itt ta­nulnak a jászfényszarui kis­lányok. Zólyom Anna 19 éves, odahaza a kertészetben dol­gozott. Költséges és fárasztó távol lenni az otthontól, de megéri, mert egy év múlva már a falubeli gyárban fog dolgozni. Kiss András főművezető at­tól fél, hogy kihal a szakma. Ha ilyen tiszta és egészséges lenne minden műhely, na­gyobb volna a­ gyár­­vonzóere­je. Ha egy gyárban javítanak a szociális körülményeken, a munkásellátás területén, ak­kor jobban kialakulhat az itt dolgozókban a szakma szere­­tete is.­­ Azonban tagadhatatlan, hogy nem megy máról hol­napra egy nem kellően fej­lesztett vállalat újjávarázsolá­sa. De a régi manchesteri gé­pek mellett már működik a francia Casse, a nyugatnémet Bachner és az olasz Mezzera. Lassan fejlődik, és fejlődni fog a gyár, hiszen az igény a­­különféle szép, új kalapok iránt belföldön és külföldön egyaránt emelkedik. Sarkady Mária Egy mintatervező portréja Érdekes, színes, sokrétű munkáját a Pápai Textilgyár művészeti vezetője, Markovics Lászlóné, Almási Angéla, a gyártmányfejlesztési osztály­­lyal kooperálva végzi. A ter­melési osztály vezetője is ki­tűnő, hasznos segítőtársa. Az éves tervet közösen egyezte­tik, s közösen döntik el, hogy a régi cikkek közül melyeket fejlesszék tovább. Szívesen beszél munkájáról, szépnek tartja és szereti. Bol­dog, ha meghallgatják, elfo­gadják tanácsait, örül, ha egy­­egy új, magatervezte textil­minta kísérlete sikert arat. Egy-egy mintaterv hosszú utat jár be. Sok apró izgalom kí­séri útját, amíg a gyártmány­fejlesztési bizottság kimondja a végszót, elfogadva. Faggatom, beszéljen magáról is valamit. Szerényen mosolyog. Egy pálya küszöbén mit is mond­hatna még? 1964-ben szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskola szö­vöttanyag és szőnyeg szakán. Ambícióiban nem csalódott. Ismerte ezt a várost, hisz szülővárosa, itt érettségizett, ide vágyott vissza. Sikerült. Az üzem vezetőivel hamar megbarátkozott. Amikor férj­hez ment, szép garzon la­kást kapott a gyártól. Boldog volt, amikor megszületett kislánya, Melinda. Most hároméves. Szabad idejét mindig vele tölti, ritkán jut el moziba, színházba. Olvasni szeret, fő­leg a mai, fiatal írókat kedve­li. Szép könyvtára van, gyűj­ti a könyveket. A képzőmű­vészeti és ipari kiállítások­ rendkívül érdeklik. Ha tehe­ti, nem mulasztja el, hogy Pesten meg ne tekintsen egy­­egy érdekes, új múzeumi tárlatot. Végülis — az ősz ürügyén — arról kérdezem, hogy az őszi-téli divathoz — főként a hölgyek számára —, milyen újdonsággal kedveskedik a gyár? — Profilunk szerint — mondja Almási Angéla —, fő­leg pamut és poliészter tartal­mú árukat gyártunk. A női blúz és felsőruházati szöve­tek színeit igyekszünk szép, változatos és választékos ská­lában összeállítani. Termé­keinken az acélszürke, rozs­da- és hidegbarna színek ugyanúgy megtalálhatók, mint a fáradt színek összes skálá­ja. Megrendelőink egyre igé­n­­yesebb kívánságait igyek­szünk a jövőben is a legmesz­­szebbmenően kielégíteni. Zoltai András

Next