Textilmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
TEXTl-fiHICNKAS Im Oktober *» Több újítás , nagyobb megtakarítás Budakalászról, Pomázról, Bodajkról és Vácról érkeztek a Gyapjúmosó- és Szövőgyár budapesti központjába a meghívott szakszervezeti tisztségviselők, gazdasági vezetők, újítási felelősök és újítók, a szeptember 10-én megtartott újítási ankétra. A mintegy 150 résztvevő között azonban jó néhány akadt, akik csodálkozva forgatták a meghívót, és egymást kérdezgették: — Minket miért hívtak meg? Hiszen régen volt már az, amikor mi is a rendszeresen újítók táborába tartoztunk. Talán tévedés történt? A megnyugtató választ megkapták az ankéton, de mi a mélyebb összefüggésekre feleletet várva, külön is megkerestük a Gyapjúmosó- és Szövőgyár tiszt-titkárát, Kiss D. Tibort, Mike István főmérnököt és Horváth György újítási felelőst. TÖMEG NÉLKÜL NINCS MOZGALOM Az új újítási rendelet bevezetését megelőző évben — tájékoztat a vszt-titkár —, 1967 első félévében a benyújtott 281 újításból 143-at fogadtunk el és hasznosítottunk. Az előkalkulált megtakarítás a 100 ezer, az utókalkulált pedig a 340 ezer forintot meghaladta. Az új újítási rendelet megjelenését azonban, mint az egész népgazdaság területén, itt is jelentős visszaesés követte. Sok téves nézet befolyásolta a dolgozókat, de hozzájárult a visszaeséshez a gyári vezetőkben kialakult bizonytalanság is. A benyújtott kevés számú újítás elbírálásának elhúzódása kedvüket szegte az újítóknak. — Nálunk is volt olyan szemlélet — igazolja a megállapítást Mike István főmérnök —, hogy mivel az újításért kifizetett díj a részesedési alapot terheli, nagyon megfontoltan mérlegeljünk, és lehetőleg a jelentősebb újításokat fogadjuk el. 1968 első félévében mindössze 95 újítást nyújtottak be, ezekből 46 került elfogadásra, 50 hasznosításra, s 38 ezer forint előkalkulált, illetve 127 ezer forint utókalkulált megtakarítást produkáltunk. Rájöttünk, hogy az új újítási rendelet értelmezésével van baj, és hogy tömeg nélkül nem beszélhetünk mozgalomról. Az újítók táborának további szélesítése volt a célunk, amikor a régi újítókat is meghívtuk az ankétra. • — A vezetők bizonytalansága sok kárt okozott — teszi hozzá Kiss D. Tibor —, mert az olyan újításokat, amelyek esetében egyértelműen nem tudtak dönteni, egyszerűen elsüllyesztették. A múlt év júniusában a vállalat gazdasági vezetésével együtt, kutattuk az utat, amelyen haladva, fellendíthető az újítómozgalom. Vállalati újítási ankétot tartottunk, és minden gyárnak kötelezően előírtuk az ankét megtartását. Ezen bejelentettük, hogy ahol a gyári ügyintézést sérelmesnek tartják, küldjék el a vszb-nek az újítást. Néhány nap eltelte után Budakalászról két újítás érkezett, amelyet már hónapokkal előbb benyújtottak, de választ nem kaptak. Intézkedtünk. KI FIZESSE AZ ÚJÍTÁSI DÍJAT? A megoldási formák közül ez csak egy, s nem valószínű, hogy ennek hatására javult volna meg az újítási tevékenység. Mert az év első felében már kiemelkedően jó újítási eredményeket értek el a Gyapjúmosó- és Szövőgyárban. Benyújtottak 229 újítást, elfogadtak 149-et, hasznosítottak 129-et, és az előkalkulált megtakarítás 484 ezer forint volt. Az eddig kimutatott utókalkulált eredmény is figyelemre méltó: 230 ezer forint. — A tervszerű munka eredményezte e sikert — mondja Mike István főmérnök. Nagyon szorosan együttműködve a vszt-vel, a szakszervezeti bizottságokkal, javítottuk a propagandamunkát. A kollektív szerződésben keretösszeget határoztunk meg az újítások díjainak fedezeteként, ezeket gyárakra lebontottuk. Módosítottuk az újítási versenyt. Az eredményt, az újítási kedv növekedését már a felsorolt számok bizonyították. Az újítások számának növekedésével, az előre meghatározott keretet kimerítettük. Új intézkedéssel gondoskodtunk azonban arról, hogy ne lankadjon az újítók kedve. Az intézkedés lényege, hogy bármelyik gyárban, ha kalkulálható újítást nyújtanak be, az újítási díj nem a gyári részesedési alapot, hanem a központi keretet terheli. A gyári részesedési alapot csak az eszmeileg díjazható újítás terheli. Minden utólag kalkulálható újítás esetében tízezer forintos megtakarításonként 200 forint célprémiumot is adunk. HATÁSOS VERSENY A módosított újítási verseny legnagyobb előnye, hogy áttekinthető, és bárki megállapíthatja, hogy az abban kiírt jutalom elnyeréséért mit kell tenni. — Valóban előnye az újítási versenyünknek — mondja Horváth György újítási felelős, de az sem mellékes, hogy az újítási verseny alapján, az újítási díjon felül, jutalmat kaphatnak az újítók, a SZUEB-összekötők, az üzemegységek gazdasági vezetői, az újítási bizottság elnöke és a gyár újítási felelőse. A verseny alapja a feladatterv, amely meghatározza, hogy egy gyárban hány újítást kell elfogadni egy fél év alatt ahhoz, hogy az átszámítási pontrendszer alapján a 100 pontot elérjék, ami után már jutalom jár. Meghatározó — a pontrendszer szerint — az is, hogy mennyi az utó-, illetve előkalkulált igítás, mert ezekre több pont jár. Ha a gyáregység eléri a 100 pontot, az újítási felelős ezer, az újítási bizottság elnöke ötszáz forint jutalmat kap. Amennyiben, gyáron belül, valamelyik üzemegység teljesíti a reá bontott feladatot, az osztályvezető nyolcszáz, a SZUEB-összekötő hatszáz forintot kap. A legjobb újítókat is jutalmazzák. Ha 40 pontot 500, ha 70 pontot ér el, 1000 forintot kap. Aki egymás után kétszer jutalmat kap, az megkapja a kiváló dolgozó kitüntetést is. A MOZGALOM JÓ PROPAGANDISTÁI — Van tét, amiért érdemes küzdeni a gyáraknak, és az eredmény kétféleképpen is hasznos — mondja Kiss D. Tibor észttitkár. Egyrészt, mert az újítási mozgalomban megoldható sok vállalati probléma, másrészt, mert valóban tömegeket mozgósítunk. Jó propagandistái a mozgalomnak a már jó eredményt elért dolgozók, így Száraz János, a budakalászi gyár újítási előadója, és akik az újítói tevékenységükért kiváló dolgozó kitüntetést kaptak. Külön dicséret illeti azokat az újítókat, akik az elég magas, 70 pontot elérték: Magony András (Budapest), Ács László (Budapest), Lenner Márton (Budakalász), Izsóf Gusztáv (Budapest), Cserni Ferenc (Budakalász) és Pitz Andor (Vác) szaktársakat említhetem. — Az eredményekkel, az igen jó adatok ellenére sem vagyunk elégedettek, mert még nem minden területen törődnek megfelelően az újítási mozgalommal. Ha Pomáz és Vác is felzárkózik, és olyan eredményt produkál, mint a budakalászi és a budapesti gyár, az újítási mozgalom kiemelkedő sikeréről számolhatunk be az év végén. M. J. : A kétéves szakmunkásképzés a kor igénye A szakmunkásképzés viszszatérően szerepel szakszervezetünk elnöksége, központi vezetősége, kongresszusa üléseinek napirendjén. A textiliparban mindössze 1955 óta folyik szervezett szakmunkásképzés, egyéves időtartammal. A kísérlet Pápán és Budapesten egy-egy osztállyal, öszszesen 60 fős létszámmal indult. Azóta óriási a fejlődés, az élet azokat igazolta, akik kitartóan szorgalmazták a fonó- és szövőmunkaterületek szakmásítását. Mindenki elismeri, hogy az olyan munkás, aki szakmunkástanulóként kezdte pályafutását, a textilesek népes családjában, hozzáértőbb kezelője gépének, mint az átképzősök. A másik figyelmet érdemlő eredmény, hogy az ipari tanulóból lett fonók és szövők általában hűségesebbek a szakmához, s alig akad köztük „vándormadár”. Minden bizonnyal ez az oka, magyarázata annak, hogy az üzemek egyre nagyobb gondot fordítanak a szervezett munkásképzésre. Az utóbbi időben csaknem háromezren sajátítják el évenként a szakmát. S ami különösen örvendetes, hogy közülük több százan az 1968—69-es tanévtől kezdődően, már a kétéves időtartamú szakmunkásképzésben vesznek részt. S ezzel a textilipari szakmunkásképzés újabb szakaszába lépett, szakszervezetünk kongresszusi javaslatának megfelelően. A Könnyűipari Minisztérium illetékes szakemberei, az érintett budapesti és szegedi üzemek gazdasági vezetői és szakszervezeti tisztségviselőinek körültekintő gondoskodása, szerető bábáskodása következtében a kísérlet első éve máris biztató eredménnyel járt. Általános vélemény, hogy a kétéves tanulmányi idő alatt műveltebb és sokoldalúbb szakembereket képezhetnek ki. Az üzemek — többek között a Finomposztó és a Hazai Fésűsfonó — vezetői kedvezően nyilatkoznak a kétéves szakmunkásképzésről, s igénylik azt. Véleményük, hogy a kétéves képzés előnyösebb, mert: — az általános iskola nyolc osztálya után a gyerekek azonnal jelentkezhetnek fonó- és szövőtanulónak, így nincs évkihagyás, a folyamatos tanulás következtében a szakmai anyag egyenletesebb tempóban, a gyakorlati munkával szorosan összekapcsolva eredményesebben sajátítható el; — a textilipar gépparkja az utóbbi időben jelentősen kicserélődött. A régi, hagyományos rendszerben üzemelő gépek helyébe nagy teljesítményű, sok esetben félvagy teljes automata gépparkot állítanak munkába. A korszerű gépek kiszolgálása természetesen elméletileg jobban képzett dolgozókat követel. Olyanokat, akik nemcsak a saját gépük kezelését ismerik, de látják az összefüggést a géplépcső egészének működése között, így — mint kvalifikált munkás —, szükség esetén másutt is tud dolgozni; — a minőségi követelmények évről évre emelkednek. Aki két év alatt sajátította el a szövő- vagy fonómunkát, nem csupán saját munkaterülete technológiáját ismeri, hanem tisztában van vele, hogy az általa elkövetett esetleges hiba a következő géplépcsőn, vagy üzemrészben milyen minőségromlást eredményez, így figyelmessége nem csupán a jó szándékán, de a szakmai ismereteken is alapulhat. A kétéves szakmunkás tanulóképzésről, az első kísérleti év tapasztalatai után ennél többet még nemigen lehet mondani. Annyi azonban máris bizonyosnak látszik, hogy — ha továbbra is féltő gonddal foglalkozik mindenki vele — beváltja majd a hozzáfűzött reményeket. Ehhez azonban az is szükséges, hogy ,a gyárakban és az iskolákban is nagyobb propagandája legyen ezen életre való kezdeményezésnek, mert ma még nagyon sok szülő és fiatal nem ismeri ezt a lehetőséget. Mocsári Károly Kalapgyári eredmények és nehézségek A Kalapgyár Gizella úti gyáregységében jártunk. Szemben, a Telefongyár telkén, nagy építkezés folyik, magasodnak a betonvázak. Ha befejezik, bizonyára éles kontrasztként hat a régi, szegényes kis zuglói gyár mellett. Persze, a termékek is merőben különböznek egymástól. Ott, az ország egyik legjelentősebb gyengeáramú üzemében, a telefonkészülékeken kivüit, számos fontos berendezést gyártanak — itt pedig, kalapot.......... Közvetlenül a háború után, a kalapipar fejlesztésére kevés gondot fordítottak. Később pedig a fejkendő lett a divat. Ilyen huzamos stagnálás után érthető: Kiss András főművezető attól fél, hogy kihal a szakma. Nincs utánpótlás. Ő még Zsombolyán tanult, 1939-ben jött a gyárba, és vannak többen is, akik 30 éve itt dolgoznak, de gyerekeiket már nem adják a kalapos mesterségre. S a miértre több oldalról kívánkozik a válasz. A vállalat maga egy iparágat képvisel, mert ilyen technológiával más textilgyárban nem találkozunk. A szakközépiskolában sem tanítják külön a kalapos mesterséget. A szakmát egy könyv tárgyalja részletesen, amelyet a művezető-továbbképzésre is használnak. — Évek óta nem tudunk ipari tanulót felvenni — mondja Kárpáti Emilné, a személyzeti vezető. A legutóbbi ipari tanulók közül az egyik 24, a másik 29 éves. A régi szakembereket már nem tudják visszahívni, megtanulták új szakmájukat, beleilleszkedtek egy másik gyár kollektívájába. Akik maradtak, még néhány év és kiérdemlik a nyugalmat, a pihenést, hiszen kalapot készíteni nehéz mesterség. — Hogyan látja a helyzetet Magyar Sándor igazgató? — Az országnak ez az egy kalapgyára van, három részlegben dolgozunk: itt a nyúlszőrágazat, s ugyancsak a Gizella úton van egy nyúlszőrvágó üzem, és Óbudán a gyapjúágazat. Termékeink 25 százaléka tőkés export, nagy részben Iránba, Ausztráliába és Angliába szállítunk. Exportlehetőségünk bővülne, de a jelenlegi kapacitás mellett nem tudunk többet vállalni. Tegnap az angol vevő 5 ezer tompot kért két hét szállítási határidőre, de csak háromezret ígérhettünk. Pedig jó üzlet, jövő év március 31-ig hatvanezer tompra van szükségük. — Hogyan próbálják növelni a termelést? — A Szolnok megyei Tanács segítségével Jászfényszarun épül egy gyáregység. A falu lakossága örömmel vette az új lehetőséget. Néhány fiatal lány és asszony már feljött, hogy a szakmát mielőbb elsajátítsa. Részükre munkásszállást biztosítottunk. — A szakmunkáshiányt sokan a bérezéssel magyarázzák. — Ez országos probléma, de mi sem adunk kevesebbet a többi textilgyárnál. A mások rétje persze, mindig zöldebb. Most a termelés magasabb szintre emelését tartjuk a legfontosabbnak. Húsz évig sajnos, kevés központi beruházásban részesültünk. Az új gazdasági mechanizmus előre visz. Jelentős devizakölcsönt vettünk fel, amiből új gépeket vásároltunk. A kölcsönt csak export-túlvállalással tudjuk 1970-ig visszafizetni. — Milyen divatirányzatot követnek? — Az úgynevezett bécsi formát, de mindig a vevő kívánsága szerint dolgozunk. A nyúlszőr változatlanul a legkeresettebb. A minőség növelése miatt néhány éve fehér hibrid nyulakat hoztunk be Angliából. Szőrük értékesebb, mert fehér és pasztellszíneket nem lehet szürkéből előállítani. És most nézzünk be az öreg gyár falai mögé, amely egyébként arról nevezetes, hogy a Tanácsköztársaság leverése után itt dolgozott a vezérkar főnöke, Stromfeld Aurél. A hatalmas hadszínterek kitűnő stratégája ebbe a gyárudvarba szorult. De ő itt is jól érezte magát, a munkások között. Átlépkedte a pocsolyákat, benyitott a műhelyekbe és beszélgetett a munkásokkal. A tompgyártó üzem első helyiségében két asszony előtt pörög-forog a forma. Régen itt dolgoznak. Dénes Józsefné 12 évvel ezelőtt még vasutas volt, de gyerekei miatt nem vállalta a 12 órás szolgálatot. Kovács Ferencné 8 éve jár ide. Horváth István rétegelő, 33-ik évét tölti a gyárban. Szakmáját szereti, megszokta, pedig nehéz és az automata gépek csak öt hónapja teszik könnyebbé munkáját. Kilenc és fél óra alatt 500 darabot kell gyártania. „Bizony, nem mindig van meg.” Régi dolgozó Ellerbacher Károlyné is, aki 1954 óta munkavédelmi felelős. Azonban egész fiatal szakemberrel is találkoztunk itt: Jámbor Tibor textil technikus 22 éves, művezető. A kikészítő viszonylag a legtisztább munkahely. Itt tanulnak a jászfényszarui kislányok. Zólyom Anna 19 éves, odahaza a kertészetben dolgozott. Költséges és fárasztó távol lenni az otthontól, de megéri, mert egy év múlva már a falubeli gyárban fog dolgozni. Kiss András főművezető attól fél, hogy kihal a szakma. Ha ilyen tiszta és egészséges lenne minden műhely, nagyobb volna a gyárvonzóereje. Ha egy gyárban javítanak a szociális körülményeken, a munkásellátás területén, akkor jobban kialakulhat az itt dolgozókban a szakma szeretete is. Azonban tagadhatatlan, hogy nem megy máról holnapra egy nem kellően fejlesztett vállalat újjávarázsolása. De a régi manchesteri gépek mellett már működik a francia Casse, a nyugatnémet Bachner és az olasz Mezzera. Lassan fejlődik, és fejlődni fog a gyár, hiszen az igény akülönféle szép, új kalapok iránt belföldön és külföldön egyaránt emelkedik. Sarkady Mária Egy mintatervező portréja Érdekes, színes, sokrétű munkáját a Pápai Textilgyár művészeti vezetője, Markovics Lászlóné, Almási Angéla, a gyártmányfejlesztési osztálylyal kooperálva végzi. A termelési osztály vezetője is kitűnő, hasznos segítőtársa. Az éves tervet közösen egyeztetik, s közösen döntik el, hogy a régi cikkek közül melyeket fejlesszék tovább. Szívesen beszél munkájáról, szépnek tartja és szereti. Boldog, ha meghallgatják, elfogadják tanácsait, örül, ha egyegy új, magatervezte textilminta kísérlete sikert arat. Egy-egy mintaterv hosszú utat jár be. Sok apró izgalom kíséri útját, amíg a gyártmányfejlesztési bizottság kimondja a végszót, elfogadva. Faggatom, beszéljen magáról is valamit. Szerényen mosolyog. Egy pálya küszöbén mit is mondhatna még? 1964-ben szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskola szövöttanyag és szőnyeg szakán. Ambícióiban nem csalódott. Ismerte ezt a várost, hisz szülővárosa, itt érettségizett, ide vágyott vissza. Sikerült. Az üzem vezetőivel hamar megbarátkozott. Amikor férjhez ment, szép garzon lakást kapott a gyártól. Boldog volt, amikor megszületett kislánya, Melinda. Most hároméves. Szabad idejét mindig vele tölti, ritkán jut el moziba, színházba. Olvasni szeret, főleg a mai, fiatal írókat kedveli. Szép könyvtára van, gyűjti a könyveket. A képzőművészeti és ipari kiállítások rendkívül érdeklik. Ha teheti, nem mulasztja el, hogy Pesten meg ne tekintsen egyegy érdekes, új múzeumi tárlatot. Végülis — az ősz ürügyén — arról kérdezem, hogy az őszi-téli divathoz — főként a hölgyek számára —, milyen újdonsággal kedveskedik a gyár? — Profilunk szerint — mondja Almási Angéla —, főleg pamut és poliészter tartalmú árukat gyártunk. A női blúz és felsőruházati szövetek színeit igyekszünk szép, változatos és választékos skálában összeállítani. Termékeinken az acélszürke, rozsda- és hidegbarna színek ugyanúgy megtalálhatók, mint a fáradt színek összes skálája. Megrendelőink egyre igényesebb kívánságait igyekszünk a jövőben is a legmeszszebbmenően kielégíteni. Zoltai András