Textilmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-04-01 / 4. szám

LÁNYOK ASSZONYOK FÓRUMA MÓDI - 75 Rövid ujjú ingruha — a „közepe-korosztálynak Rovatvezető: Cser Andor Egyszínű dombormintás kel­méből, vagy len vászonból ké­szíthető, végig gombos — vagy nyomógombos —, ingruha. A ruha hossza a térdet takarja. Övvel és öv nélkül is viselhető. Anyagigénye: 160 centiméter szélesből, 160 centiméter hos­­­szú. Valamint 10 db nyomó­gomb. A zsebet béleljük. Tetszés szerint a széleket végigtűzhet­jük. Alkalmanként hosszú ujjú blúzt is vehetünk alá. A szabásminta 50-es méret­nek felel meg. 1975. ÁPRILIS I­T­­:\nK­LMK­VK 7 Mit tudnak az „első választók ” a szakszervezetről? A Szalag- és Zsinórgyár an­gyalföldi központi gyárában, mint minden textilipari üzem­ben, áprilisban — a bizalmiak­kal — kezdődik a szakszerve­zeti tisztségviselők, testületek újjáválasztása. Néhány nappal ezelőtt kötetlen eszmecserén beszélgettünk „első választók­kal”: Kiss Eszterrel, Kovács Annával és Barkócz Eszterrel. Mindhárman 20 évesek, négy­öt esztendeje tevékenykednek a gyárban, kettőjüknek ez az iskola utáni első munkahelye. — Jól érezzük magunkat a gyárban — mondják csaknem egyhangúan. — Havi kerese­tünk 1800—2000 forint. — Az eltelt négy évben mi­lyen szerepet játszott minden­napi életükben a szakszerve­zet? Kérdésünkre kissé vontatot­tan kapunk választ. A lányok szemmel láthatóan zavarral küszködnek. Ám később, ami­kor kötetlenebbé válik a légkör, kiderül, hogy hallgatá­suk ténybeli dolgokat is tük­röz. Kovács Anna és Barkócz Eszter egy-egy alkalommal üdülési beutalót kapott a szak­szervezettől. Kiss Eszter — májusban lesz az esküvője—, nemrégiben kért, nászútját így szeretné megoldani. Az eszme­cserén jelenlevő szb-titkárnő pillanatnyilag csupán azzal biztatja: megpróbál szerezni. Ezenkívül csupán Kovács An­nának volt egyetlen „esete” az elmúlt öt esztendőben, saját ügyében a szakszervezettel. — Ellopták a fizetésem. A szakszervezeti bizalmim észre­vette, hogy búslakodom, köz­benjárására segítettek rajtam, gondjaim áthidalására segélyt kaptam — mondja. Hogy közvetlen környezetük, munkatársaik ügyes-bajos dol­gát, esetleges sérelmét hogyan intézik a szakszervezeti tiszt­ségviselők, erre egyetlen „so­vány” példa hangzik el. Bar­kócz Eszter emlékszik rá, hogy egyik munkatársa ugyancsak kapott segélyt. Érdekes, ennek ellenére mindannyian elismerően be­szélnek saját szakszervezeti bi­zalmijukról. Külön-külön hangoztatják: kiváló munká­sok valamennyien, emberi tu­lajdonságaikat tekintve is sze­­retetre méltóak. Körülbelül ennyit válaszol­nak a­rra a kérdésre is, hogyha az áprilisi bizalmi választáson ismét őket javasolják majd, akkor jó szívvel szavaznak rá­juk. Arról azonban fogalmuk sincs, hogy tulajdonképpen mi­lyen áldozatkész és sokrétű te­vékenységet folytatnak bizal­mijaik. A Legnagyobb hiba talán, hogy a bizalmiak munkája — szerénységből és helytelen szo­kásból —, nem kap elég nyil­vánosságot — magyarázza a hátteret Mányoki Mária, a gyáregység szakszervezeti bi­zottságának titkára. — Pedig a szakszervezeti bizalmiak ren­geteg ügyes-bajos dologban „közbenjárnak”, s tőlük telhe­tően védik, képviselik csoport­juk tagjainak érdekeit. A „mulasztás” érthetetlen. Az előkészítőben és az adjusz­­tálóban — mint elhangzott —, rendszeres időközökben meg­tartja a bizalmi a csoportérte­kezletet. Az összejövetel nagy­szerű alkalmat kínálna rá, hogy ne csupán a szocialista munkaversenyről, a vállalá­sokról — mint legutóbb tették —, cseréljenek véleményt, de az egyéb dolgokról is. A szövő­dében — a három műszak amit az okoz, hogy jó néhányan Kiss Eszter nem emlékszik rá, hogy mikor volt ilyen összejö­vetel. A szakszervezeti csoport létszámának állandó cseréje, amit az okoz, hogy jónéhányan rövid időn belül többször a másik műszakba kapnak be­osztást, csaknem lehetetlenné teszi a szervezeti életet. Anna és a két Eszter a bizal­mi választáson nemsokára sza­vaz. Hogy voksukat csupán szimpátia alapján adják majd le, nem ők tehetnek róla. MACSÁRI KÁROLY fiatalok Vihar utcai változások A Budapesti Harisnyagyár Vihar utcai épülete valamikor ki­emelkedett az apró óbudai házak közül. De hol vannak már a földszintes házak és a girbe-gurba utcák? A gyár munkásainak szeme láttára tűntek el a föld színéről. A gyár ma — milyen különös — eltörpül a lakótelep toronyházai között. Körülötte tízemeletes betonépületek merednek a magasba. A gyárban dolgozók látták, amint a toronydaruval beemelték az óriási kockákat, és hetek alatt felépült egy-egy panelház. Az idő során persze a gyárban is sok minden megváltozott. A háború után még műselyem harisnyákat gyártottak. Az öt­venes évek elején nagy változás volt a hátulvarrott nylon. 1957-ben jött a körharisnya, a hatvanas évek végén pedig a harisnyanadrág. A legutóbbi idők slágere a mini-maxi, és ér­dekesség, hogy ma már a szivárvány minden színében gyárta­nak harisnyákat. Közben persze kicserélődött a géppark, a fej­lődésnek megfelelően korszerűsítették a berendezéseket. A harisnyagyári asszonyok, akikkel a szakszervezeti bizott­ságon beszélgettem, ezt is elmesélték. Valamennyien résztvevői az elmúlt években végbement változásoknak. Tanúi, részesei annak is, hogy az utóbbi öt esztendőben milyen jelentős intéz­kedések történtek a gyárban dolgozó nők munkakörülményei­nek, szociális helyzetének javítására. Burány Gyuláné, a szakszervezeti bizottság titkára harminc éve vesz részt a szakszervezeti mozgalomban. Bokrosi László­­né, Sachinger Mária, és Balázs Attiláné törzsgárdatag az ad­­jusztálóban, Kutasi Józsefné pedig a dobozoló üzemben. A gyár dolgozóinak több mint hetven százaléka asszony és leány. Különösen fontosak tehát a nők érdekében tett intézke­dések, és érthetően szívesen beszélnek ezekről. Elsőként említették, hogy az ötvenévesnél idősebb, darabbér­ben dolgozó asszonyok, akik legalább tizenöt éve vannak a vál­lalatnál, havi kétszáz forint keresetkiegészítést kapnak.­­ Ez ellensúlyozza, ha valaki elfáradt, kevésbé bírja a mun­kát — mondta Bokrosi Lászlóné. — De keresetkiegészítést kap­nak két hónapig a szülési szabadságról visszajövő kismamák is, amíg újra belejönnek a munkába. Megemlítették azt is, hogy a varrodában és az adjusztálóban két műszak van a korábbi három helyett, de hozzátették, hogy ez részben a munkaerőhiány miatt alakult így. Mindenesetre az asszonyok jobban szeretik ezt a munkabeosztást. Beszéltek róla, hogy az utóbbi években sokat fejlődtek a szociális létesítmények: átépítették a fürdőt és az öltözőt. Fel­számolták a régi pinceöltözőket, ötvenszemélyes óvodája van a gyárnak. Igaz, most hetven gyermeket gondoznak ott, de így, egy kérést sem kellett vissza­utasítani. A központi gyárral kooperálva a visszajövő kisma­mák bölcsődegondjait is meg tudják oldani. — El ne felejtsük említeni, hogy tavaly üdülőt bérelt a gyár Balatonbogláron — jegyezte meg Kutasi Józsefné — mert ez nagyon jól jön a családosoknak. Szó volt az egyedülálló édesanyák gyermekeinek és a nagy­­családosoknak juttatott beiskolázási segélyről, amit kérés nél­kül adnak a rászorulóknak. Elismeréssel említették, hogy jelentős kedvezményeket kap­nak — hat nap fizetett szabadságot, ötszáz forint jutalmat, és ingyen tanszereket —, akik esti vagy levelező tagozaton befe­jezik az általános iskolát. Hozzáfűzték azonban, hogy sajnos csak kevesen veszik igénybe ezt a lehetőséget. A rátermett, jól képzett asszonyoknak pedig szép perspektí­vájuk van a gyárban. Büszkén említették, hogy a vállalatnál itt a legjobb a női vezetők aránya. Asszony a párttitkár, a szakszervezeti bizottság titkára, és hárman az öt osztályvezető közül.­­ A nők érdekében történt intézkedések nem szakíthatók el a szakszervezeti munka általános vonásaitól — mondta Burány Gyuláné. — Igyekszünk elérni, amit lehet, még akkor is, ha néha erélyesebben kell kérni. Sok személyes, egyéni üggyel is foglalkozunk, hozzátartozik a napi munkához. Legújabb törekvésünk, hogy bármilyen kevés szabad idejük is van az asszonyoknak, szerepeljenek benne tartalmas prog­ramok. Szocialistabrigád-klubot szerveznek, ahol klubdélutá­nokait, író-olvasó találkozókat, kismama-tanácskozásokat ren­deznek, és évente egyszer-kétszer meghívják beszélgetni a nyugdíjasokat is. GÁL JUDIT Pályázati felhívás „HIVATÁSOM A MUNKA" A Szakszervezetek Országos Tanácsa Nőbizottsága, Kultu­rális, Agitációs és Propaganda Osztálya a Nők Nemzetközi Éve tiszteletére, „HIVATÁ­SOM A MUNKA” címmel a dolgozó nők részére pályázatot hirdet. A pályázók adjanak hű ké­pet a nők munkában betöltött szerepéről, saját vallomásaik alapján. A pályamunkák személyes tapasztalatok és élményanya­gok feldolgozásával mutassák be az alkotómunka örömét, a munkára történő felkészülés és továbbképzés hasznosítását, eredményeit és ellentmondá­sait, a kollektíva segítését. Tükrözzék a munka és a hiva­tás, a család és a munkahelyi kollektívához való kapcsolat összefüggéseit, harmóniáját, ellentmondásait és azok leküz­désének módját. A pályázat terjedelme maxi­mum 15 gépelt oldal lehet Be­küldési határideje: 1975. szep­tember 1. Cím: Szakszerveze­tek Országos Tanácsa Nőbi­zottsága, 1415 Budapest, Dózsa György út 84/b. A legsikeresebb munkákat díjazzák: I. díj 6000 forint, II. díj 4000, a III. díj 3000 forint. A zsűri a helyezéseken kívül több pályázatot különdíjban részesít. A különdíjak külföldi utak, kiskönyvtár-sorozatok. A díjak átadására 1975. no­­­vem­berében kerül sor. Kérjük a dolgozó nőket, hogy hivatásuk megvalósításá­val kapcsolatos vallomásaik­kal, tapasztalataikkal — a pá­lyázaton való részvételükkel —, közvetve is segítsék a női munka, hivatás érvényesülését.

Next