Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 1997 (8. évfolyam, 1. szám)
TANULMÁNYOK - BUTLER, JUDITH: Esetleges alapok : A feminizmus és a "posztmodern" kérdés
Tanulmányok sok, igények azonban nem arra irányulnak-e, hogy biztosítsák a politika lehetséges elrendezését, amely megköveteli, hogy e fogalmak a politika definíciójának megkérdőjelezetlen ismertetőjegyei maradjanak? Valóban arról van-e szó, hogy minden politika és különösen a feminista politika elképzelhetetlen ezen értékes premisszák nélkül? Vagy inkább az történik-e, hogy amikor a premisszák körül problémák merülnek fel, akkor a politika egy sajátos változatát tüntetik fel eshetőségként? Az állítás, miszerint a politika stabil szubjektumot igényel, annak állítását is jelenti, hogy ennek az állításnak nem lehet politikai ellenzéke. Az állítás valójában arra utal, hogy a szubjektum kritikája nem lehet politikai szempontból megfogalmazott kritika, hanem inkább a politikát veszélyeztető akcióként kell elképzelni. A szubjektum követelménye a politika tárgykörének kizárását jelenti — a politika lényegi jellemzőjeként, elemző módon bevezetett kizárás a politika hatáskörének szab kényszerű határokat oly módon, hogy e kényszer védettséget élvezzen a politikai vizsgálódásokkal szemben. A politika funkcióinak egyoldalú meghatározása önkényes hatalmi csel, amellyel a szubjektum státusáért vívott politikai harcot rövid úton elfojtják. Visszautasítani a kezdettől fogva létező szubjektum feltételezését, azaz követelését, nem azonos e felfogás teljes tagadásával vagy az arról való teljes lemondással; ellenkezőleg, ez éppen a létrehozás folyamatára, a szubjektumot az elmélet követelményének vagy előfeltevésének tekintő felfogás politikai jelentésére és következményére kérdez rá. De vajon elérkeztünk-e már a posztmodernizmus fogalmához? Itt érdemes megjegyezni, hogy némely mai politikaelmélet ragaszkodik ahhoz, hogy a politika szükségszerűen egy meghatározó külső létrehozásán keresztül konstruálódik (főleg Ernesto Laclau és Chantal Mouffe írásaiban: Hegemony and Socialist Strategy, London: Verso, 1986; és a következő művekben: William Connolly 1988: Political Theory and Modernity, Madison: University of Wisconsin Press. Jean-Luc Nancy-Philippe Lacoue-Labarthe 1983: „Le retrait du politique” In: Le retrait du politique, Paris: Editions Galilée). Más szavakkal, maga a politika a „pre-” és a „non-” politikai létrehozásából és meghonosításából áll össze. Derrida fogalmaival, ez volna az „alkotó kívül lévő”. Itt szeretnék javasolni egy különbségtételt a politika megalkotása — amely létrehozza és meghonosítja az alkotó kívül lévőt — és egy olyan politika között, amely létrehozza és lehetővé teszi ennek az alkotó kívül lévőnek egyes paramétereit. Noha nem gondolom, hogy a különféle viszonyok, melyeken keresztül a politika létrejön, egyszer majd tökéletesen kidolgozottak lesznek (pontosan azért, mert a kidolgozás státusát is ki kellene dolgozni, s ez a végtelenségig mehetne így), igen hasznosnak találom William Connolly, Laclau-nál és Mouffe-nál párhuzamosan megjelenő, „alkotó antagonizmusok” fogalmát, amely magának a politikának a paramétereit megkérdőjelező politikai harcot javasol. Ez különösen fontos a feminista nézőpont számára, amennyiben a politika alapjai semleges faji és nemi kizárások során („egyetemesség”, „egyenlőség”, „a jogok kérdése”), valamint a magánszférát (gyermekszülés, a „nőiesség” kérdése) a politikán kívülre helyező, a politikát és közéletet egybeolvasztó gyakorlat során jöttek létre.