Theologiai Szemle, 1927 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1927 / 1-4. szám - BEKÖSZÖNTŐ
2 tűrés; a föld őstörténetétől, mint gondviselés; a világ teremtésétől, mint fejlesztő erő. Megmérted-e mélységét, bűneid Nadirját, nemzeted Trianonját, Nyugat bukását, melynek legmélyebb belgiájában is az Ő erőt adó, gyógyító balzsama csepeg ? Megpillantottad-e magasságai, a fénylő Zenitet, a kultúra új hajnalát, hazánk feltámadását, bűnös lelkünk megváltatását! ! Az Ő örök praedestinatióját. S mindezt adja a Krisztus érettünk mutatott szerelmében, a kereszthalál áldozatában, mely minden ismeretet felülhaladó ismeret, az ismeretek ismerete, yvwai, yvöj-to)/, scientia scientiarum !! Általa jutsz el a teljességre, az Isten örök jára. Alázatban hajtsuk meg magunkat, s mulasztásainkat belátva, feladatainkat átérezve fohászkodjunk újabb tanévek kegyelmi idejéért : Küldj el, Uram, újra, vezess és segíts újra ! Ámen. .. „ Beköszöntő. Isten iránt mélységes hálával, az ORLE - MELE, munkatársaink és olvasóink iránt testvéri köszönettel zárjuk le a Theologiai Szemle 1925. és 1926-iki két esztendőre terjedő bekezdő ciklusát. Isten nevének segítségül hívásával kezdjük meg a Tiszántúli református egyházkerület pártfogó segedelme alatt az újabb, 1927. és 1928. évekre terjedő ciklust , s ígérjük, hogy ebben a ciklusban is egyedül Isten dicsőségének akarunk szolgálni a tudomány fegyvereivel s célunk ennek a dicsőségnek felragyogtatása, a legnemesebb értelemben vett protestáns kultúra művelése, közelebbről egyházunk örökérvényű theologiai örökségének féltő szeretettel ápolása, megvédése s az evangélium világnézete hódító hadjáratának tudományos fegyverekkel is szolgálása ! Lelkesedéssel, örömmel, önfeláldozással s a felelősség teljes átérzésével indul ez újabb ciklusban újra a szerkesztőség, kik véletlenül mind állami egyetemi professzorok. A köztudat az „állami“ jelzőt bénító és legalább is protestáns megnyilvánulás szempontjából „hangfogó“ jellegűnek tudja, a klerikalizmus reakciója ilyennek szeretné s a protestáns egyházakon belől és kívül egyre jobban előtörő monopolisztikus irányok ilyenné is gyanúsítják. — Mi ezekkel szemben Isten előtt alázattal s emberek előtt férfias nyíltsággal jelenthetjük ki, hogy eddig sem, ma sem és ezután sem engedünk éket verni közénk és Anyaszentegyházunk közé s a saját egyházunk szolgálatában s a magyar protestáns kultúra védelmében a küzdő front legveszélyeztetettebb pontjait akarjuk utolsó lehelletig megállani. Amíg a harcolók között mindig az elsők, addig az elismerésre, dicséretre, befolyásra, hatalomra számítók között még csak utolsók sem akarunk maradni ! Egyházi theologiai professzortársainkkal s a saját egyházunk minden rendű és rangú vezetőivel testvéri közösségben és élet-halálra szóló bajtársi hűségben akarunk munkálkodni, míg nappalunk el nem fogy. S ez a bennső készség felüláll minden jóindulatú vállveregetésen és gáncsoskodó kritikán, mert csontjainkba rekesztetett tűz, személyiségünk Krisztusért égő alapérzése, tehát szuverénül független attól, hogy talál-e fegyverbarátai között ugyanolyan készséget e testvéri közösség és bajtársi hűség elfogadására. Mi emberi viszonylatokon, egyházi küzdelmeken, kulturális fáradozásokon keresztül nem embereknek akarunk szolgálni, hanem Istennek s az ő invisibilis ecclesiájának. Istent örökké áldjuk, hogy ettől a szolgálattól nem tilt, de hív, s magasztaljuk az Ő szent nevét, hogy küzdelmünk megsegélésére felvidította a legnagyobb magyar református kerület, a Tiszántúli Református Egyházkerület felelős tényezőit s annyi megértő szívet hajlít hozzánk a két magyar protestáns egyház határain belől s a trianoni határokon túlról is ! Egyebekben vezérelveink ma is ugyanazok, melyeket a Theologiai Szemle 1925. évi első számában, a 2—5. lapon leszögeztünk. A lap előfizetési módozatairól a jelen szám végén adunk tájékoztatást. Szolgáljon vállalkozásunk a Krisztus egyházának dicsőségére és a magyar tudományos szellem gyarapodására. Csikesz Sándor.