Theologiai Szemle, 1965 (8. új évfolyam, 1-12. szám)
1965 / 1-2. szám
TISEOLÓGIAI SZEMLE 1965. január—február . Szerkesztő bizottság: Dr. Bartha Tibor, dr. Bodonhelyi József, dr. Czeglédy István, dr. Esze Tamás, dr. Kádár Imre (felelős szerkesztő), dr. Nagy Gyula, dr Ottlyk Ernő, dr. Pákozdy László (főszerkesztő), dr. Pálfy Miklós (társszerkesztő), dr. Tóth Endre, dr. Varga Zsigmond J.Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Budapest, XIV. Abonyi u. 21. Református Egyetemes Konvent. A bibliai és rendszeres teológiai tárgyú kéziratokat kérjük a főszerkesztő címére (Debrecen, Postafiók 143), egyéb kéziratokat kérjük a felelős szerkesztő címére (Budapest, VII., Tanács körút 9., IV. 14.) küldeni. Előfizetési díj egész évre 140,—, félévre 70,— forint. Kettős szám ára 24,— forint. 65.0385/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. Fr.: Bolgár I. /Q szerkesztő megjegyzései Évnyitó számunk vezető cikkében szerkesztőségünk azokkal a sajátos feladatokkal foglalkozik, amelyek egyházainkra evangéliumi szolgálataik teljesítése közben az idén, hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójával kapcsolatban várnak. Jézus Krisztus egyházai e földön a magyar népnek az egyházai, gyülekezeteik úgy tagjai az egyetemes keresztyénségnek, hogy egyúttal szerves, felelős részei a magyar nemzet közösségének, benne és vele hordozzák népünk örömeit és gondjait. A történelmi határkő ebben az esztendőben különösen kötelez bennünket a hálaadásra, és ebből fakadó szolgálataink elmélyült elemzésére. Folyóiratunk, mint a magyar evangéliumi keresztyénség ökumenikus teológiájának szerve, a jubiláris évben hangsúlyozottan is felelősnek érzi magát azért, hogy a nagy fordulat történelmi és társadalmi összefüggéseinek tudományos felmérésével segítséget adjon majd olvasóinknak, a lelkipásztoroknak és a gyülekezeteknek szolgálataik lelkiismeretes elvégzéséhez. További három évfordulóról is emlékezik ez a szám: Bereczky Albert Olvasónaplója élén foglalkozik Schweitzer Albert, a nagy keresztyén humanista kilencvenedik születésnapja világméretű megünneplésével; részletesebb életrajzát Kocsis Elemér közli. Valóban biztató és lelkesítő, hogy a feszültségekkel terhes világban társadalmi, világnézeti, faji, nemzeti, felekezeti különbség nélkül ünnepelte az emberiség azt a férfiút, aki „az őserdők doktoraként” le tudta tenni oly sok és oly gazdag talentumának minden gyümölcsét Mestere „legkisebb atyafiainak” asztalára. (Hadd mondjam el itt, hogy az ősszel az elsőéves teológusoknak első ökumenika órájukon írásban, névtelenül kellett válaszolniuk néhány, tájékozódó kérdésre, köztük arra, hogy kit tartanak a világ ma élő legnagyobb emberének. Egy híján valamennyien Schweitzer Albertre „szavaztak”, zömében azzal az indoklással, hogy az ő élete a leghívebb bizonyságtétel Krisztus evangéliumáról.) Egy másik megemlékezésünk Csikesz Sándorról, az egyik legnagyobb hatású debreceni teológiai profeszszorról szól, halálának huszonötödik évfordulóján. Robusztus egyénisége tanítványain keresztül ma is elevenen hat; alig volt professzor, akinek hatása olyan mély nyomokat hagyott volna diákjainak gondolkodásában és magatartásában, mint az övé. Az egykori Theológiai Szemle is az ő kezdeményezése, amikor tízéves szünetelés után 1958-ban újból megindult, Ökumenikus Tanácsunk égisze alatt, ismét közös protestáns folyóiratként jelent meg, ebben a tekintetben is Csikesz Sándor alapításához térve vissza. Egyik régi munkatársa, Závory Elek ízes elbeszélése szemléletesen idézi, vissza a nagy tanár életének néhány jellemző epizódját. Más új cikkírókkal is találkozik az olvasó ebben a számunkban; az idén fokozott mértékben szeretnénk teljesíteni azt a feladatunkat, hogy folyóiratunkban a széles protestáns mező fémjelzett írástudó emberei között az ifjú lelkész nemzedék tehetséges tagjai is szóhoz juthassanak. Örömmel számolhatunk be arról is, hogy terebélyesedő olvasótáborunkban a nagyobb és kisebb protestáns felekezetek lelkipásztorai mellett növekszik a katolikus előfizetők száma, és egyre több az olyan olvasónk is, aki nem belülről, hanem kívülről érdeklődik a teológia mai problémái iránt, nyilván mert érettnek — vagy legalábbis beérőnek — tartja az időt a becsületes párbeszéd megindulására a hívő és a nem hivő humanisták között. Olvasóink körének ez a tágulása is sürgeti, hogy régi programunk egyik kitűzött célját — írógárdánk kiszélesedését — igyekezzünk tőlünk telhetőleg meggyorsítani.