Theologiai Szemle, 1966 (9. új évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 7-8. szám - TANULMÁNYOK - Bányai Jenő: Válasz Pechtol János és Szigeti Jenő megjegyzéseire

adott körülmények között ezzel is igyekezett kimu­tatni erőszakos feleségével szembeni ellenállását! Ez nem érv, csupán a rokoni közlésre támaszkodó tény­megállapítás volt.10 Továbbá úgy kommentálják Rott­mayer ez irányú magatartását, mintha „adventista -lel­kész” hiánya miatt járt volna oda. Rottmayennek nem volt szüksége sem baptista, sem református, sem ad­ventista lelkészre, hiszen ő maga is igehirdető volt, aki nagy szentírási ismerettel rendelkezett és évtize­deken át hirdette az Igét a szomjatok számára, hol ilyen, hol olyan nyelven. Ami pedig a két felekezet közötti „sajnálatos mó­don kialakult rossz viszony”-t illeti (7. idek.) nem volt célunk a sok sérelmet okozó múltat felhánytorgatni, vagy inkább visszaidézni. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a Meyer Hen­rik által vezetett tagnyilvántartóra vonatkozó téves megállapítás mellett sem.12 Az való, hogy az igen pon­tosan vezetett és történelmileg felbecsülhetetlen ér­tékű egyházi anyakönyvbe csak 1890-ig jegyezte be Meyer az addig bemerítkezőket. Azért, mert ezután betelt a könyv. Ám a­­benne nyilvántartott közösségi tagok testi és lelki életében beálló változásokat e célra fenntartott rovatba ezután is feljegyezték: Meyer Henrik, felesége, majd Lehoczky József és Szabadi F. Gusztáv. Tehát feljegyezte volna Rottmayer átté­rését is. Mielőtt végleg lezárnánk Pechtol János és Szigeti Jenő „Megjegyzés”-eire tett válaszunkat, néhány ré­szünkre igen fontos szempontra hívjuk fel a figyel­met. 1. Hangsúlyozzuk: amennyiben bekövetkezett volna Rottmayer János „áttérése”, ez határozott sza­kítást okozott volna az akkori baptistákkal. 2. Jól tudjuk, hogy a kilencvenes években már igen feszült volt a viszony egyrészt a Meyer—Kornya vezette „el nem ismert”, másrészt az állami hatóságok elisme­réséért küzdő Udvarnoki—Balogh—Csopják csoportok között. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy mind az idős, mind az ifjú Rottmayer ez utóbbi csoport mellé állott.­ Éppen ezért, ha Meyer tudomására jutott volna , Rottmayer „áttérése” — már csak ezért is — hala­déktalanul törölte volna az „el nem ismert” csoport tagjainak sorából. 3. Szabó András (1860—1943) út­törő missziómunkásnak személyi hagyatékából egy id. Rottmayer Jánostól származó és magyar nyelven írt levelére bukkantunk.­ A levél keltezése 1894. január 29. Kolozsvár. A Skót Nemzeti Biblia Társulat cég­jelzéses levélpapírján írt válasz Szabó Andrásnak, aki Rottmayer támogatását kérte az „elismert” baptisták részére. A válaszból világosan kitűnik, hogy Rott­mayer az „elismertek” irányelveit vallja helyesnek és Meyerék ellenéb­en kész őket lehetősége szerint tá­mogatni. „Mit tudok én ebben a dologban tenni? Imádkozni és egy kevés pénzzel szolgálni.. .”13 Fel­ajánlja imáját és anyagi támogatását a magyar bap­tista misszió érdekében! Bár hívják Pestre, de a testi erőtlenségre, magas korára hivatkozással kéri tekint­senek el ettől. Ha Rottmayer csakugyan „áttért” volna 1892-ben, akkor a baptisták „elismert” szekciója nem kérte vol­na az ő támogatását. Ha nem vállalja a baptistákkal a közösséget, ebben a levélben feltárta volna. Ha szombatista, a bajbajutott és távolban élő hittestvé­rek felé nem nyújt imádságos lelki támogatást. Ebben a vitában perdöntő az a mozzanat, hogy Rottmayer Jánostól semmiféle írott emlék nincs, amelyben kijelenti áttérési szándékát. Az 1896-ban leánykérőben Kolozsvárra érkező Csop­ják Attilának az agg férfiú bizalmasan arról panasz­kodott, hogy erőszakos felesége „lelki kényszert” al­kalmaz vele szemben.­ Kihasználja gyengeségét, el­aggott korából fakadó erőtlenségét és valóságos ter­ror alatt tartja. Így azután — amit baptista szempont­ból esetleg terhére lehetne róni — bizonyos rituális cselekedeteket csupán a „békesség kedvéért” tesz meg. Ezt különben a rokoni tudósítás több ízben, erő­sen hangsúlyozta, mert erre az időszakra leánya, Csopjákné R. Mária hosszú évek alatt igen sokszor könnyezve visszaemlékezett.10 Tehát Rottmayer a „bé­kesség kedvéért” nem látogathatja a baptista isten­tiszteleteket, bár el kell ismerni, ebben nem kis része volt a nagy távolságnak is. Nem fogyaszthat disznó­húst, mert az egyszerűen nem szerepel a házi étren­den. Később — Huenergardt megérkezése után — részt vesz ugyan az adventista összejöveteleken, mert a saját házában tartják. Nem tagadható, a Rottmayer házban szombatot is ünnepelnek, mert a ház asszo­nya semmi munkát nem tűr még e napon. Nem lehet teljes értékű közösségi tagnak tartani azt, aki külső kényszer hatása alatt szenvedi egy fe­­lekezethez való tartozását. Ez a megtévesztő maga­tartás lehetett a két felekezet történelmi vitájának előidézője. Alkalmat ad ez arra, hogy fél évszázad távlatából az Adventista Felekezet történetírói meg­állapítják: „Így lett az első baptistából az első ad­ventista!”. De végülis milyen bizonyíték marad Rott­mayer adventista voltának alátámasztására? Talán az egész áttérés-ügyben legjellemzőbb a fordulat, amely 1932-ben következett be, amikor Conradi Euró­pát elhagyva az Egyesült Államokba, távozott, ahol az egyik baptista közösséghez csatlakozott.11 Nos, ha „a teljes igazságot” hirdette Conradi 1892-­ben, akkor­­ miért hagyta el azt az egyházat, amely ennek az igaz­ságnak hirdetője? Ez is eggyel több ok arra, hogy » Conradi 1892-ből szóló lelkes beszámolóját bizonyos fenntartásokkal fogadjuk, még akkor is, ha történe­tesen baptista lett az illető ... Alulírott az első, akinek a birtokában levő adatok­­ alapján módja nyílt Rottmayer életét feldolgozni. Bá­­­­torságot vett kétségbevonni hosszú évtizedek félre­ismerését, a széles tömegek számára mindmáig isme­retlen problémát és nem tért ki a tények feltárása elől, még akkor sem, ha ezzel kellemetlenséget oko­zott az egyik szabadegyházi testvérközösségnek. A szerzőt semmi olyan, az ügyhöz méltatlan szempont vagy érzés nem vezette, amely alkalmas lenne az utóbbi másfél évtizedben a két közösség között ki­alakult jó viszony megrontására. Éppen ezért a maga részéről örömmel üdvözli egy a Szabadegyházak Tanácsa keretén belül létesítendő missziótörténeti szakcsoportnak, vagy munkaközösség­nek Pechtor és Szigeti által felvetett tervét. Ezen belül bizonyára sok értékes adat jönne napvilágra a hazai evangéliumi mozgalmak mindeddig homályban vesz­teglő történetéből. Ennek érdekében mind saját sze­mélye, mind a Baptista Egyház Történelmi Bizottsá­gának évtizedes kutatásai felbátorítják. A koordinált közös munka elősegítené a különböző területeken mű­ködő hazai evangéliumi közösségek közötti jobb meg­értés szellemét! Bányai Jenő JEGYZETEK 1. Evangéliumi Munkás. 1922/2. sz. 13—14. 1. 2. Advent Hírnök. 1936/2. sz. (Albrecht József ki­vonata. 3. Idők Jelei. 1948/2. sz. 3—5. 1. 4. Theológiai Szemle. 1966/3—4. sz. 100. 1. 5. Békehirnök. 1963. március 15. és április 1. (VII. 6—7. sz.) 6. Theológiai Szemle. 1966/1—2. sz. 26—37. 1. 7. Emléklapok. 2. füzet. 1948. Budapest, 25—27. 1. 8. Csopják Attila: Képek a magyarországi baptista misszió történetéből. Budapest, 1928. 9. Békehírnök, 1965. április 15. (X. 8. sz. 3. 1.) 10. Marosi Béláné, Csopják Gyöngyike szóbeli köz­lése édesanyja Cs. Rottmayer Mária elbeszélése nyo­mán. 11. Id. Papp Károly ny. kolozsvári baptista lelki­­pásztor visszaemlékezései. Jegyzőkönyv. Kolozsvár, 1962. 12. Meyer Henrik: Mitglieder-Register der Baptis­­ten­gemeinde in Budapest. 1874—1890. Baptista Levél­tár. 13. Rottmayer János levele Szabó Andráshoz. Ko­lozsvár, 1894. január 29. Kézirat a Történeti Bizottság tulajdonában. 14. Albrecht József levele Bányai Jenőhöz 1963. február 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék