Theologiai Szemle, 1966 (9. új évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 7-8. szám - TANULMÁNYOK - Bányai Jenő: Válasz Pechtol János és Szigeti Jenő megjegyzéseire

adott körülmények között ezzel is igyekezett kimutatni erőszakos feleségével szembeni ellenállását! Ez nem érv, csupán a rokoni közlésre támaszkodó ténymegállapítás volt.10 Továbbá úgy kommentálják Rottmayer ez irányú magatartását, mintha „adventista -lelkész” hiánya miatt járt volna oda. Rottmayennek nem volt szüksége sem baptista, sem református, sem adventista lelkészre, hiszen ő maga is igehirdető volt, aki nagy szentírási ismerettel rendelkezett és évtizedeken át hirdette az Igét a szomjatok számára, hol ilyen, hol olyan nyelven. Ami pedig a két felekezet közötti „sajnálatos módon kialakult rossz viszony”-t illeti (7. idek.) nem volt célunk a sok sérelmet okozó múltat felhánytorgatni, vagy inkább visszaidézni. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a Meyer Henrik által vezetett tagnyilvántartóra vonatkozó téves megállapítás mellett sem.12 Az való, hogy az igen pontosan vezetett és történelmileg felbecsülhetetlen értékű egyházi anyakönyvbe csak 1890-ig jegyezte be Meyer az addig bemerítkezőket. Azért, mert ezután betelt a könyv. Ám abenne nyilvántartott közösségi tagok testi és lelki életében beálló változásokat e célra fenntartott rovatba ezután is feljegyezték: Meyer Henrik, felesége, majd Lehoczky József és Szabadi F. Gusztáv. Tehát feljegyezte volna Rottmayer áttérését is. Mielőtt végleg lezárnánk Pechtol János és Szigeti Jenő „Megjegyzés”-eire tett válaszunkat, néhány részünkre igen fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet. 1. Hangsúlyozzuk: amennyiben bekövetkezett volna Rottmayer János „áttérése”, ez határozott szakítást okozott volna az akkori baptistákkal. 2. Jól tudjuk, hogy a kilencvenes években már igen feszült volt a viszony egyrészt a Meyer—Kornya vezette „el nem ismert”, másrészt az állami hatóságok elismeréséért küzdő Udvarnoki—Balogh—Csopják csoportok között. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy mind az idős, mind az ifjú Rottmayer ez utóbbi csoport mellé állott. Éppen ezért, ha Meyer tudomására jutott volna , Rottmayer „áttérése” — már csak ezért is — haladéktalanul törölte volna az „el nem ismert” csoport tagjainak sorából. 3. Szabó András (1860—1943) úttörő missziómunkásnak személyi hagyatékából egy id. Rottmayer Jánostól származó és magyar nyelven írt levelére bukkantunk. A levél keltezése 1894. január 29. Kolozsvár. A Skót Nemzeti Biblia Társulat cégjelzéses levélpapírján írt válasz Szabó Andrásnak, aki Rottmayer támogatását kérte az „elismert” baptisták részére. A válaszból világosan kitűnik, hogy Rottmayer az „elismertek” irányelveit vallja helyesnek és Meyerék ellenében kész őket lehetősége szerint támogatni. „Mit tudok én ebben a dologban tenni? Imádkozni és egy kevés pénzzel szolgálni.. .”13 Felajánlja imáját és anyagi támogatását a magyar baptista misszió érdekében! Bár hívják Pestre, de a testi erőtlenségre, magas korára hivatkozással kéri tekintsenek el ettől. Ha Rottmayer csakugyan „áttért” volna 1892-ben, akkor a baptisták „elismert” szekciója nem kérte volna az ő támogatását. Ha nem vállalja a baptistákkal a közösséget, ebben a levélben feltárta volna. Ha szombatista, a bajbajutott és távolban élő hittestvérek felé nem nyújt imádságos lelki támogatást. Ebben a vitában perdöntő az a mozzanat, hogy Rottmayer Jánostól semmiféle írott emlék nincs, amelyben kijelenti áttérési szándékát. Az 1896-ban leánykérőben Kolozsvárra érkező Csopják Attilának az agg férfiú bizalmasan arról panaszkodott, hogy erőszakos felesége „lelki kényszert” alkalmaz vele szemben. Kihasználja gyengeségét, elaggott korából fakadó erőtlenségét és valóságos terror alatt tartja. Így azután — amit baptista szempontból esetleg terhére lehetne róni — bizonyos rituális cselekedeteket csupán a „békesség kedvéért” tesz meg. Ezt különben a rokoni tudósítás több ízben, erősen hangsúlyozta, mert erre az időszakra leánya, Csopjákné R. Mária hosszú évek alatt igen sokszor könnyezve visszaemlékezett.10 Tehát Rottmayer a „békesség kedvéért” nem látogathatja a baptista istentiszteleteket, bár el kell ismerni, ebben nem kis része volt a nagy távolságnak is. Nem fogyaszthat disznóhúst, mert az egyszerűen nem szerepel a házi étrenden. Később — Huenergardt megérkezése után — részt vesz ugyan az adventista összejöveteleken, mert a saját házában tartják. Nem tagadható, a Rottmayer házban szombatot is ünnepelnek, mert a ház asszonya semmi munkát nem tűr még e napon. Nem lehet teljes értékű közösségi tagnak tartani azt, aki külső kényszer hatása alatt szenvedi egy felekezethez való tartozását. Ez a megtévesztő magatartás lehetett a két felekezet történelmi vitájának előidézője. Alkalmat ad ez arra, hogy fél évszázad távlatából az Adventista Felekezet történetírói megállapítják: „Így lett az első baptistából az első adventista!”. De végülis milyen bizonyíték marad Rottmayer adventista voltának alátámasztására? Talán az egész áttérés-ügyben legjellemzőbb a fordulat, amely 1932-ben következett be, amikor Conradi Európát elhagyva az Egyesült Államokba, távozott, ahol az egyik baptista közösséghez csatlakozott.11 Nos, ha „a teljes igazságot” hirdette Conradi 1892-ben, akkor miért hagyta el azt az egyházat, amely ennek az igazságnak hirdetője? Ez is eggyel több ok arra, hogy » Conradi 1892-ből szóló lelkes beszámolóját bizonyos fenntartásokkal fogadjuk, még akkor is, ha történetesen baptista lett az illető ... Alulírott az első, akinek a birtokában levő adatok alapján módja nyílt Rottmayer életét feldolgozni. Bátorságot vett kétségbevonni hosszú évtizedek félreismerését, a széles tömegek számára mindmáig ismeretlen problémát és nem tért ki a tények feltárása elől, még akkor sem, ha ezzel kellemetlenséget okozott az egyik szabadegyházi testvérközösségnek. A szerzőt semmi olyan, az ügyhöz méltatlan szempont vagy érzés nem vezette, amely alkalmas lenne az utóbbi másfél évtizedben a két közösség között kialakult jó viszony megrontására. Éppen ezért a maga részéről örömmel üdvözli egy a Szabadegyházak Tanácsa keretén belül létesítendő missziótörténeti szakcsoportnak, vagy munkaközösségnek Pechtor és Szigeti által felvetett tervét. Ezen belül bizonyára sok értékes adat jönne napvilágra a hazai evangéliumi mozgalmak mindeddig homályban veszteglő történetéből. Ennek érdekében mind saját személye, mind a Baptista Egyház Történelmi Bizottságának évtizedes kutatásai felbátorítják. A koordinált közös munka elősegítené a különböző területeken működő hazai evangéliumi közösségek közötti jobb megértés szellemét! Bányai Jenő JEGYZETEK 1. Evangéliumi Munkás. 1922/2. sz. 13—14. 1. 2. Advent Hírnök. 1936/2. sz. (Albrecht József kivonata. 3. Idők Jelei. 1948/2. sz. 3—5. 1. 4. Theológiai Szemle. 1966/3—4. sz. 100. 1. 5. Békehirnök. 1963. március 15. és április 1. (VII. 6—7. sz.) 6. Theológiai Szemle. 1966/1—2. sz. 26—37. 1. 7. Emléklapok. 2. füzet. 1948. Budapest, 25—27. 1. 8. Csopják Attila: Képek a magyarországi baptista misszió történetéből. Budapest, 1928. 9. Békehírnök, 1965. április 15. (X. 8. sz. 3. 1.) 10. Marosi Béláné, Csopják Gyöngyike szóbeli közlése édesanyja Cs. Rottmayer Mária elbeszélése nyomán. 11. Id. Papp Károly ny. kolozsvári baptista lelkipásztor visszaemlékezései. Jegyzőkönyv. Kolozsvár, 1962. 12. Meyer Henrik: Mitglieder-Register der Baptistengemeinde in Budapest. 1874—1890. Baptista Levéltár. 13. Rottmayer János levele Szabó Andráshoz. Kolozsvár, 1894. január 29. Kézirat a Történeti Bizottság tulajdonában. 14. Albrecht József levele Bányai Jenőhöz 1963. február 28.