Theologiai Szemle, 1991 (34. új évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 4. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - II. János Pál pápa magyarországi látogatása: tanulmányi amyag protestáns, evangéliumi, nem katolikus szempontból.
ben az alapvető keresztyén értékeknek kell érvényre jutniuk és garantálni Európa népeinek széles spektrumában is az egységet. Itt főként erkölcsi értékekről van szó, olyanokról, amelyeket a keresztyénség tud adni egy szekularizált Európában — nem vitás, hogy a gyakorlati materializmussal küzdő és állandó erkölcsi deficitet felmutató társadalmainknak égetően szükségük lenne igazi keresztyén értékekre. Bármennyire is próbáljuk megérteni ezt a szemléletet, az a kép alakulhat ki bennünk, hogy II. János Pál teológiai és politikai nézetei meglehetősen konzervatívak. A dolog nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a lengyel katolicizmus talán a legkonzervatívabb ágat képviseli Európában. Lehet, hogy itt is krakkói „előtörténetéből” táplálkozik a pápa? — Nos, minden bizonnyal. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy valamiféle erkölcsi ítélettel lássuk el a meglehetősen relatív tartalmú címkét: konzervatív. Bármennyire is próbáljuk megérteni e szemléletet, aggodalmunkat kell kifejezésre juttatnunk, hiszen a pápa véleménye szerint Európa szükségszerű evangelizációja egyet jelent a rekatolizációval. Reméljük, hogy tanácsadói tájékoztatták a pápát arról is, hogy Magyarország nem Lengyelország; amíg a pápa hazájában a római katolicizmus a lengyel nemzeti érzést és államiságot képviselte mind Kelet, mind Nyugat felé Lengyelország tragikus története során, addig Magyarországon a római katolicizmus minden kulturális szolgálata ellenére a nemzeti szabadságmozgalmakkal szemben álló osztrák Habsburgok szövetségese volt. A konzervativizmus vonatkozásában lehetünk konkrétak: míg II. János Pál pápa kifelé a dialógus híve és párbeszédre készséget mutat, addig befelé az abszolút pápa-tekintély képviselője. Erre emlékeztet H. Küng, E. Schillebeeckx és L. Boff elhallgattatása és az 1990. május 24-én kiadott instrukció, amely a római katolikus tanítói hivatalnak a teológiai tanárok által gyakorolt módjait szigorú konzervativizmussal határozza meg. Teológiailag feltétlenül annak számít a népi Mária-kultusz újjáélesztése. A pápa 1987/88-ra meghirdette a Mária-évet, s személyes kegyességét a Mária-kultusz vonatkozásában központi fontosságúnak tartja az egész katolicizmusra nézve. Ez annál inkább is meglepő, mivel ma már a római katolikus bibliatudomány is elismeri, hogy a Mária-kultusz legtöbb s meghatározó vonásai sem történeti, sem bibliai szempontból nem igazolhatók — így inkább a Mária-kultusz háttérbe szorulásával számolhatnánk. Ám II. János Pál pápa számára mindez kevéssé fontos; lényeges egyedül az, hogy valamilyen módon, nevezetesen egy populista elképzelés segítségével, mobilizálja a világ katolicizmusát. Teológiai, de egyházpolitikai jelentőségű is a cölibátus újra hangsúlyozása. E véleményével II. János Pál pápa már 30 évvel ezelőtt is konzervatívnak minősült volna! Köztudott azonban, hogy a cölibátus kialakulásához nem annyira bibliai és teológiai érvek vezettek, mint inkább a római katolikus egyház stratégiai szempontjai: a római katolikus pap ne családjának tartozzék felelősséggel, hanem kizárólag az egyháznak! S jóllehet a cölibátus miatt a római katolicizmusnak több helyütt kell paphiánnyal küszködnie, mégis a feltétlen engedelmesség jelképét látja benne II. János Pál. Ezért van az, hogy míg VI. Pál pápa (az elvek fenntartása mellett) sok papnak adott felmentést a cölibátus alól, II. János Pál ezt a legritkább esetben teszi — minden bizonnyal még az előző pápához képest is konzervatív lépés ez! Erkölcsi kérdésekben szintén konzervatívnak számít II. János Pál felfogása, így aligha lehet véletlen, hogy még a vallásos (de protestán) Helmut Schmidt, volt nyugatnémet kancellár is panaszolta: a pápa felfogása a születésszabályozás kérdésében kifejezetten gátolja a szociális fejlődést. Valójában II. János Pál e kérdést a keresztyén etika központi kérdésének tartja, s meggyőződése, hogy a keresztyénségnek éppen e téren kell példát mutatnia a „modern kor barbárságának”. Hogy szava milyen kevéssé nyer meghallgatást, arra legjobb példa az amerikai keresztyénség elutasító magatartása, de aligha képzelhető el, hogy egyebütt sikeres módszernek bizonyulna a születésszabályozás megtiltása a katolicizmus mobilizálásának”. (...) „II. János Pál pápa személye kétségkívül összetett, és néha ellentmondásos képet vetít elénk. E képet az „utazó pápa” személyes varázsa sokszor még tovább mélyíti az embertömegek számára is. E show-jelleg persze sok lehetőséget is ad mind a pápának, mind pedig a római katolicizmusnak; kérdés azonban, hogy az ilyen nagy sikerű szereplések után mi marad meg tartós befolyásként az emberek lelkében. A magyarországi látogatás minden bizonnyal hasonlóképpen bővelkedni fog látványosságban; egyházi hatásán túl reménykedhetünk a lengyel-magyar barátság új, remélhetőleg maradandó értékű megnyilvánulásában is." A IV. fejezet igen komprimált módon ad képet „A mai Magyar Katolikus Egyház”-ró. Ízelítőül néhány részletet olvassunk el most: „Az 1964-87 közötti korszakot „a kis lépések politikája” jellemezte. 1964-ben Magyarország „részleges megállapodást” kötött a Szentszékkel. Ezzel lehetővé vált a megüresedett püspöki székek betöltése, a hierarchia kiegészítése. A jelöltek személyét Róma a kormányzat előzetes jóváhagyásával választhatta ki a Kádár-kormány „szövetségi politikát” hirdetett és ez az egyházakra is vonatkozott. A helyzet ellentmondásos volt. Az egyház tevékenysége korlátok között és ellenőrzötten folyt. Másfelől az állam bizonyos engedményeket tett. Kibontakozott a Vatikán ún. „új keleti politikája”. Ennek jegyében VI. Pál pápának a magyar kormánnyal egyeztetett kérésére Mindszenty József bíboros elhagyta a budapesti amerikai követséget és az országot. Majd 1973- ban a pápa felmentette tisztéségből és utódjául 1974- ben esztergomi apostoli kormányzóként, majd esztergomi prímás érsekként Lékai Lászlót (1976-1986) nevezte ki, aki rövidesen bíborosi méltóságot is kapott. Az ő nevéhez fűződik „a kis lépések politikájának” a meghirdetése és gyakorlata. E fejlemények megítélése tekintetében az egyházban megoszlottak a vélemények: „Sokan joggal örültek annak, hogy a magyar egyház kiszabadul a zsákutcából s ha kis lépésekkel is, de megindulhat egy szabadabb fejlődés útján. Mások viszont az ötvenes években üldöztetést vállaltak elárulásának, megalkuvásnak bélyegezték ezt a lépést” (Lukács László, i.m.). 1988-tól fokozatosan kibontakozó egyházpolitikai fordulat következett be. A kormányzat új viszony kialakítására törekedett az egyházakkal a „szabad egyház a szabad államban” elv alapján. E szándékot juttatta kifejezésre egyebek között az akkori miniszterelnöknek az Országos Vallásügyi Tanács megnyitó ülésén, 1989. június 30- án tartott, nemcsak a római katolikus egyházra érvényes beszéde, amely „nyilvánosan és határozottan károsnak, bűnösnek” minősítette „az ötvenes évek elejének egyházpolitikáját” és annak kárvallottak megkövette, súlyos hibának ítélte, „hogy az elmúlt évtizedek egyházpolitikája fenntartotta a korlátozásokat és beavatkozott az egyház életébe”, a vallás gyakorlásához való jog védelmét az állam kötelességévé nyilvánította, az egyházakról úgy szólt, mint „a társadalom értékhordozó és közösségteremtőj”