Theologiai Szemle, 1991 (34. új évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 4. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - II. János Pál pápa magyarországi látogatása: tanulmányi amyag protestáns, evangéliumi, nem katolikus szempontból.

ben az alapvető keresztyén értékeknek kell érvényre jut­niuk és garantálni Európa népeinek széles spektrumában is az egységet. Itt főként erkölcsi értékekről van szó, olya­nokról, amelyeket a keresztyénség tud adni egy szeku­larizált Európában — nem vitás, hogy a gyakorlati ma­terializmussal küzdő és állandó erkölcsi deficitet felmu­tató társadalmainknak égetően szükségük lenne igazi ke­resztyén értékekre. Bármennyire is próbáljuk megérteni ezt a szemléletet, az a kép alakulhat ki bennünk, hogy II. János Pál teológiai és politikai nézetei meglehetősen konzervatívak. A dolog nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a lengyel kato­licizmus talán a legkonzervatívabb ágat képviseli Euró­pában. Lehet, hogy itt is krakkói „előtörténetéből” táp­lálkozik a pápa? — Nos, minden bizonnyal. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy valamiféle er­kölcsi ítélettel lássuk el a meglehetősen relatív tartalmú címkét: konzervatív. Bármennyire is próbáljuk megérteni e szemléletet, aggodalmunkat kell kifejezésre juttatnunk, hiszen a pápa véleménye szerint Európa szükségszerű evangelizációja egyet jelent a rekatolizációval. Reméljük, hogy tanácsadói tájékoztatták a pápát arról is, hogy Ma­gyarország nem Lengyelország; amíg a pápa hazájában a római katolicizmus a lengyel nemzeti érzést és álla­miságot képviselte mind Kelet, mind Nyugat felé Len­gyelország tragikus története során, addig Magyarorszá­gon a római katolicizmus minden kulturális szolgálata el­lenére a nemzeti szabadságmozgalmakkal szemben álló osztrák Habsburgok szövetségese volt. A konzervativizmus vonatkozásában lehetünk konk­rétak: míg II. János Pál pápa kifelé a dialógus híve és párbeszédre készséget mutat, addig befelé az abszolút pápa-tekintély képviselője. Erre emlékeztet H. Küng, E. Schillebeeckx és L. Boff elhallgattatása és az 1990. május 24-én kiadott instrukció, amely a római katolikus tanítói hivatalnak a teológiai tanárok által gyakorolt módjait szi­gorú konzervativizmussal határozza meg. Teológiailag feltétlenül annak számít a népi Mária-kul­­tusz újjáélesztése. A pápa 1987/88-ra meghirdette a Má­­ria-évet, s személyes kegyességét a Mária-kultusz vonat­kozásában központi fontosságúnak tartja az egész kato­licizmusra nézve. Ez annál inkább is meglepő, mivel ma már a római katolikus bibliatudomány is elismeri, hogy a Mária-kultusz legtöbb s meghatározó vonásai sem tör­téneti, sem bibliai szempontból nem igazolhatók — így inkább a Mária-kultusz háttérbe szorulásával számolhat­nánk. Ám II. János Pál pápa számára mindez kevéssé fontos; lényeges egyedül az, hogy valamilyen módon, ne­vezetesen egy populista elképzelés segítségével, mobili­zálja a világ katolicizmusát. Teológiai, de egyházpolitikai jelentőségű is a cölibátus újra hangsúlyozása. E véleményével II. János Pál pápa már 30 évvel ezelőtt is konzervatívnak minősült volna! Köztudott azonban, hogy a cölibátus kialakulásához nem annyira bibliai és teológiai érvek vezettek, mint inkább a római katolikus egyház stratégiai szempontjai: a római katolikus pap ne családjának tartozzék felelősséggel, ha­nem kizárólag az egyháznak! S jóllehet a cölibátus miatt a római katolicizmusnak több helyütt kell paphiánnyal küszködnie, mégis a feltétlen engedelmesség jelképét lát­ja benne II. János Pál. Ezért van az, hogy míg VI. Pál pápa (az elvek fenntartása mellett) sok papnak adott fel­mentést a cölibátus alól, II. János Pál ezt a legritkább esetben teszi — minden bizonnyal még az előző pápához képest is konzervatív lépés ez! Erkölcsi kérdésekben szintén konzervatívnak számít II. János Pál felfogása, így aligha lehet véletlen, hogy még a vallásos (de protestán) Helmut Schmidt, volt nyugat­német kancellár is panaszolta: a pápa felfogása a szü­letésszabályozás kérdésében kifejezetten gátolja a szo­ciális fejlődést. Valójában II. János Pál e kérdést a ke­resztyén etika központi kérdésének tartja, s meggyőző­dése, hogy a keresztyénségnek éppen e téren kell példát mutatnia a „modern kor barbárságának”. Hogy szava mi­lyen kevéssé nyer meghallgatást, arra legjobb példa az amerikai keresztyénség elutasító magatartása, de aligha képzelhető el, hogy egyebütt sikeres módszernek bizo­nyulna a születésszabályozás megtiltása a katolicizmus mobilizálásának”. (...) „II. János Pál pápa személye kétségkívül összetett, és néha ellentmondásos képet vetít elénk. E képet az „utazó pápa” személyes varázsa sokszor még tovább mélyíti az embertömegek számára is. E show-jelleg persze sok le­hetőséget is ad mind a pápának, mind pedig a római katolicizmusnak; kérdés azonban, hogy az ilyen nagy si­kerű szereplések után mi marad meg tartós befolyásként az emberek lelkében. A magyarországi látogatás minden bizonnyal hasonlóképpen bővelkedni fog látványosság­ban; egyházi hatásán túl reménykedhetünk a lengyel-ma­gyar barátság új, remélhetőleg maradandó értékű meg­nyilvánulásában is." A IV. fejezet igen komprimált módon ad képet „A mai Magyar Katolikus Egyház”-ró­. Ízelítőül néhány részletet olvassunk el most: „Az 1964-87 közötti korszakot „a kis lépések politi­kája” jellemezte. 1964-ben Magyarország „részleges meg­állapodást” kötött a Szentszékkel. Ezzel lehetővé vált a megüresedett püspöki székek betöltése, a hierarchia ki­egészítése. A jelöltek személyét Róma a kormányzat elő­zetes jóváhagyásával választhatta ki a Kádár-kormány „szövetségi politikát” hirdetett és ez az egyházakra is vo­natkozott. A helyzet ellentmondásos volt. Az egyház te­vékenysége korlátok között és ellenőrzötten folyt. Más­felől az állam bizonyos engedményeket tett. Kibontakozott a Vatikán ún. „új keleti politikája”. En­nek jegyében VI. Pál pápának a magyar kormánnyal egyeztetett kérésére Mindszenty József bíboros elhagyta a budapesti amerikai követséget és az országot. Majd 1973- ban a pápa felmentette tisztéségből és utódjául 1974- ben esztergomi apostoli kormányzóként, majd esz­tergomi prímás érsekként Lékai Lászlót (1976-1986) ne­vezte ki, aki rövidesen bíborosi méltóságot is kapott. Az ő nevéhez fűződik „a kis lépések politikájának” a meg­hirdetése és gyakorlata. E fejlemények megítélése tekin­tetében az egyházban megoszlottak a vélemények: „Sokan joggal örültek annak, hogy a magyar egyház kiszabadul a zsákutcából s ha kis lépésekkel is, de megindulhat egy szabadabb fejlődés útján. Mások viszont az ötvenes évek­ben üldöztetést vállaltak elárulásának, megalkuvásnak bélyegezték ezt a lépést” (Lukács László, i.m.). 1988-tól fokozatosan kibontakozó egyházpolitikai for­dulat következett be. A kormányzat új viszony kialakí­tására törekedett az egyházakkal a „szabad egyház a sza­bad államban” elv alapján. E szándékot juttatta kifejezés­re egyebek között az akkori miniszterelnöknek az Orszá­gos Vallásügyi Tanács megnyitó ülésén, 1989. június 30- án tartott, nemcsak a római katolikus egyházra érvényes beszéde, amely „nyilvánosan és határozottan károsnak, bűnösnek” minősítette „az ötvenes évek elejének egyház­­politikáját” és annak kárvallottak megkövette, súlyos hi­bának ítélte, „hogy az elmúlt évtizedek egyházpolitikája fenntartotta a korlátozásokat és beavatkozott az egyház életébe”, a vallás gyakorlásához való jog védelmét az ál­lam kötelességévé nyilvánította, az egyházakról úgy szólt, mint „a társadalom értékhordozó és közösségteremtő­j”­

Next