Theologiai Szemle, 2000 (43. új évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 2. szám - SZEMLE - Pásztor János: Lengyel László - Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske
rok nem uniformizált keresztyén kifejezések. Ezek egy személynek, a jelenlegi pannonhalmi főapát-püspöknek a szavai. Olyanok, amiket rajta kívül senki más ugyanígy el nem mondhatott volna. A keresztyén egzisztencia titkához tartozik az, hogy a Krisztusban élő ember hitében, gondolatvilágában benne van az egész egyház, a múlt és a jelen egyaránt. Ez nem elnyomja, hanem meggazdagítja és még hangsúlyosabbá teszi a hívő ember egyéniségét. Jelen sorok íróját ez a könyv és a benne foglalt beszélgetés-sorozat elsősorban a misszió szempontjából érdekli, mert az a meggyőződés élteti, hogy az egyház lényege a küldetés, a misszió, az Egyház, az ekklézsia, a világból kihívottak és a világba visszaküldöttek népe. Lengyel László hálás Asztrik atyának azért is, mert nem akarja megtéríteni. Az ő - talán saját tapasztalata vagy mások véleménye alapján kialakult gondolataiban a „megtérítés” szó valamiféle agresszív magatartással, a triumfáló keresztyénség uralkodó helyzetének kifejezésével kapcsolódik össze. A Vasfüggönyön innen 40 éven át erre a magatartásra nem sok objektív lehetőség volt, de valahogy a hamu alatt megmaradt. Napjainkban itt-ott számíthatunk ennek legalább is szublimált megjelenésére. Asztrik azonban nem agresszív és nem triumfáló, hanem inkább bűnbánó, aki látja a maga emberi gyengeségét, és azokat a foltokat, amelyek az egyház életében sokszor megmutatkoztak. Teljes személyiségével, egész lényével Krisztusra mutat. Róla tanúskodik. Szavai mögött ott van az azokat ihlető és éltető megfeszített és feltámadott Krisztus, akié minden hatalom, aki azonban Úr voltát és hatalmát a másokért odaszánt életben, szolgálatban valósította meg. Ezért e szavak nyomán Krisztus elevenedik meg, és ő az, aki mindenkit magához hív. A pannonhalmi főapát tehát példát add arról, hogy milyen az igazi evangélizáció. Ilyennek kell lenni az evangélizációnak a harmadik Millennium kezdetén, a posztmodern korban. Egész lényünkkel, az Anyaszentegyház életébe, Krisztus Titokzatos Testébe beleépült életünkkel a gondolat, a szó és a tett egységében kell Jézus Krisztust hirdetni. Nincs manipuláció, nincs lelki terror, nincs olcsó fenyegetőzés. Világosan látja tehát a főapát, amit a Zsinat is kifejezett, hogy a nagykonstantini kor, az evilági erők segítségével triumfáló egyház ideje véget ért. Látja az analógiákat az apostoli és a korai egyház, első három százada pogány, pluralista világáéval, melyben az egyház megalakult és formálódott a 313-as milánói Edictum Tolerantiae előtt, és napjaink pluralizmusa között. Az a meggyőződés élteti, hogy Krisztus az élet ma is. Meg lehet tanulni tőle azt, hogy az elfogadott evangélium, felszabadít a saját személyes életünk, és egyházunk jelenének és múltjának szabad és őszinte kritikai vizsgálatára. Ebben a vizsgálatban komoly szerepe van az egyházon kívül álló beszélgető partnernek is. Dávid a személyes haragtól eltorzult gondolkodású ellenfelén át is az Úrtól kapott útmutatást (2Sám 16,7-11). Az egyháznak tanulni kellett a legrosszabb indulatú és gyakran igazságtalan kritikából az elmúlt 40 év során is. Várszegi Asztrik beszélgető partnere azonban nem ellenség. Közös nevezőt jelent kettőjük számára a humanitás és az igazság keresésének a vágya. Lengyel László olyan beszélgető partner, akinek az egyház dolgaira vonatkozó ismeretei és tapasztalatai nem egy egyházi embert megszégyeníthetnek. Álláspontja és látásai tiszteletet parancsolnak még akkor is, amikor nem tudunk vele egyetérteni. Ez a tiszteletadás nem egyszerűen udvariassági gesztus. Lengyel Lászlóra figyelve olyan szempontokat kaphatunk mi, az egyházban élők, melyek segítenek az önvizsgálatban. Éppen annak érdekében, hogy hitelesen, érthetően az élet mai kérdéseire kiélezve (relevánsan) végezhessük küldetésünket, ilyen beszélgetésekre mindanynyiunknak folyamatosan szükségünk van. A teológia feladata mindig magában foglalta azt is, hogy az élet kontextusában, más gondolatrendszerekkel való beszélgetésben fogalmazza újra és újra az evangéliumot. Erre tanítanak az apologéták, az egyházatyák, és az egyház egész története. A társadalommal való diagnózis nélkül beszorul és elszigetelődik az egyház. Nyitásra folyamatosan szükség van. A teológia feladata nemcsak az önmagával, hanem a világgal való beszélgetés is. Lengyel László a maga gondolataival, kritikájával, kérdéseivel és őszinte igazság keresésével óriási szolgálatot tesz az egyháznak, és azon belül a teológusoknak, magukkal és missziós gyakorlatukkal való szembenézésre, önvizsgálatra késztet. Ennek a könyvnek az olvasása erősítheti az elkötelezettségünket a dialógusra, és azon belül arra, hogy a kritikai megjegyzéseket komolyan mérlegeljük, és azokra válaszolni igyekezzünk. Ezt tette Szt. Pál apostol is, mielőtt a híres, néha méltatlanul kritizált, athéni beszédét elmondta volna. (ApCsel 17,16-34). Ő is dialógust folytatott az athéniekkel, mielőtt nekik Krisztusról beszélt volna. Pedig ő a görög kultúrában növekedett fel Tarsusban. Pál is, valamint az itt ismertetett könyv is azt a meggyőződést erősítheti bennünk, hogy dialógus nélkül nincs misszió, csak belső szellemi és minden bizonnyal számbeli sorvadás. A keresztyének azonban csak akkor tudnak igazán dialógusban részt venni, ha életük Krisztusba gyökerezett élet. Dr. Pásztor János ny. ref. teol. prof. (Budapest) SEGÍTSÉG a lelkipásztori MUNKÁBAN - az Evangélikus Rádiómisszió új kazettái - „Uram, nincs emberem” - 2x15 perc magányosoknak, időseknek „Bizony, javamra vált a nagy keserűség” - 2x15 perc betegeknek „Űzd el homályomat!” - 2x10 perc gyászolóknak (Túrmezei Erzsébet, Madocsai Miklós könyve alapján) Kapható: Magyar Evangélikus Rádiómisszió 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. Telefon/Fax: (28) 370-684