Theologiai Szemle, 2009 (52. új évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 3. szám - TANÍTS MINKET, URUNK! - Németh Dávid: Szektásság és okkultizmus pasztorálpszichológiai megközelítésben

centráló képességüket, nem tudnak végiggondolni dol­gokat, és alkalmatlanok lesznek a döntéshozásra. Ellen­ben minden olyan gondolatra, ami az övéktől eltér, azon­nal (sokszor agresszív) elutasítással válaszolnak. Taná­csos tehát lemondani a vitatkozásról, a győzködésről. Egyetlen lehetőség az, ha az általuk képviselt nézet rész­leges igazát (vagy legalább szubjektív jelentőségét) elis­merjük, és idővel megpróbáljuk relativizálni azt. A kon­­centráló­képességet és a gondolati következetességet nem a hittételekről beszélgetve, hanem az élet más terü­letein jelentkező problémák megoldásánál kell gyakorol­ni. Ha már valaki a leghétköznapibb életfeladatokat nor­málisan meg tudja tervezni és véghez tudja vinni, amikor már napi kérdésekben véleményt tud alkotni, akkor ké­pes lesz arra is, hogy a világszemléletének egyes aspek­tusait végiggondolja, az eddigi felfogását átértékelje, s végül új döntéseket hozzon. A szekta egyik szabálya az, hogy egyetlen döntéssel (a belépésnél hozottal) minden más döntés elintézettnek számít. A hit szabálya pedig így hangzik: az Isten felő­lünk hozott megmentő döntésének a fényében, teljes fe­lelősséggel hozzuk meg az életünk megannyi kisebb-na­­gyobb döntését. Ezekben akkor lesz békességünk, ha összhangban állnak Isten gondolatával. 2. Okkultizmus és a kontrolligény 2.1. Az okkultizmus vonzereje Míg a szektásság azokat az embereket veszélyezteti, akikben adottságszerűen fokozott, vagy valamely élet­esemény következtében felfokozódik az elrejtettség irán­ti vágy, addig az okkultizmus azokat a személyeket vonzza leginkább, akik ellenőrzésük alá szeretnék vonni az életük egyébként kiszámíthatatlan és befolyásolhatat­lan folyamatait is. Az okkultizmus hátterében mindig igen erős kontrolligény húzódik. Az okkultizmus olyan jelenségekkel való elméleti és gyakorlati foglalkozást jelent, amelyek a teremtett világ és az emberi lét titokzatos és a tudomány által megköze­líthetetlen oldalához tartoznak, s mint ilyenek természet­fölöttieknek tűnnek, mivel a természet eddig ismert tör­vényei alapján nem értelmezhetők. Az okkultizmus azzal az igénnyel lép fel, hogy a valóságnak erről a régiójáról biztos ismeretei vannak, kapcsolatot tart fenn vele és be­folyásolni tudja. Az okkultizmus kifejezés egyfelől titkos tudást jelöl, amely betekintést enged a világ és az élet legmélyebb összefüggéseibe, kölcsönhatásaiba. Az a világkép, amit felvázol, alapvetően eltér a természettudományos világ­képtől, és egy vallási jellegű totális világértelmezési rendszer alapjául szolgál (alkímia, asztrológia, teozófia stb.). Másfelől különböző praktikákat jelent, amelyek se­gítségével a túlvilágról információk nyerhetők (pl. szel­lemidézés), a jövő megtudható (pl. horoszkóp, kártyave­tés), titkos erő-megnyilvánulások érzékelhetők (pl. asz­­taltáncoltatás, ingalengetés), valamint a természeti törté­nések befolyásolhatók (pl. mágia).24 Az okkultizmusnak a nem átfogó világszemléletet tükröző, hanem alkalmi változatát szokták babonaságnak nevezni (pl. talizmán a szerencsétlenség elhárítására, amulett a szerencse előidé­zésére, 13-as szám, lekopogás stb.). A babona nem az egész élet számára jelent tájékozódási alapot, hanem egy-egy hétköznapi szükséglet kielégítésére, vagy egyes szituációk értelmezésére használják. A babonás ember tudni vél valamit, amiről senkinek nincs ismerete, és be­folyásolni vél valamit, amire senki sem lehet hatással. Az ilyen valóságkezelési módokban nem nehéz felismer­ni a korai gyermekkor nárcisztikus mindenhatósági fan­táziáinak és a mágikus gondolkodásnak a marad­ványait.25 a) Társadalmi-kulturális motívumok: Ha e jelenségnek a társadalmi-kulturális hátterét vizs­gáljuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy a modern kor racionális világértelmezései nem hozták el a kívánt bizo­nyosságot a dolgok kiszámíthatóságával, előre jelezhető­ségével és megérthetőségével kapcsolatban. Ezért a posztmodern ember újabb és érzelmileg is megragadó (élményszerű) bizonyosságok után kutat. Közben szíve­sen visszanyúl a modern kort megelőző világlátás és problémamegoldás elemeihez (vö. II. Eco „új közép­­kor”-fogalmával). Abban a reményben teszi ezt, hogy a világ uralhatóságának az érzését visszanyerheti. Az ok­kultizmus divatja tiltakozás az agyon­ racionalizált és egészen mitológiátlanított világszemlélet ellen oly mó­don, hogy az emberi értelem számára felfoghatatlant fog­lalja racionális rendszerbe. Formailag valójában a mate­rialista pozitivizmus szabályai szerint jár el, azzal a kü­lönbséggel, hogy vizsgálódása nem az anyagi, hanem a szellemi valóság területére irányul. Ilyen értelemben az okkultizmus és a babonaság áltudomány, nem pedig ál­vallás. Ugyanúgy a ráció mindenhatóságába vetett hit mozgatja, mint az empirikus tudományokat, csak a ter­mészettudományok által eddig feltáratlanul hagyott való­ság titkait, erőmozgásait és összefüggéseit boncolgatja. A hagyományos tudomány megfosztotta a világot a va­rázslatától, mindent szekularizált, profanizált. Az okkul­tizmusban az a szándék fejeződik ki, hogy vissza kell ad­ni a valóság varázsát, és meg kell tanulni a varázslás tu­dományát. Wolf-Dietrich Bukow26 szociálpszichológiai szem­pontból vizsgálja az okkultizmus jelenségét, s azt találja, hogy valamit helyettesít, ami kiveszett a társadalomból. Ez pedig a szimbolikus kommunikáció, más szóval a tár­sadalmi metakommunikáció. Erre mindig akkor van szükségünk, amikor a hétköznapokban nehézségekbe, határokba, megoldhatatlan problémákba, vagy akadá­lyokba ütközünk. Ilyen esetekben az emberek hagyomá­nyosan a hétköznapi élethelyzetet vallási rituálék vagy értelmezések segítségével emelték szimbolikus szintre, mintegy átemelve azt az akadályokon, hogy a történések azután ismét problémamentesen folyhassanak tovább. A szimbolizálás pillanataiban átrendeződés, új viszony­­rendszerbe állítás megy végbe (pl. egy rövid fohász Is­tenhez, a probléma próbatételként való értelmezése, rá­­hagyatkozás Isten segítségére, gondviselésére, bűnbánat­­tartás stb.), amely az adott életeseménynek új jelentést kölcsönöz, és betagolhatóvá teszi azt az élettörténet érte­lem-összefüggésébe. A gondolati szimbolizálásnál sok­kalta egyszerűbb szerkezetű, ugyanakkor lélektanilag hatékonyabb a rituális szimbolizálás. Itt ugyanis átél az ember valamit, s ennek már önmagában is hatóereje van. A vallásos embernek mind a gondolatok, mind pedig a

Next