Theologiai Szemle, 2010 (53. új évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 4. szám - KITEKINTÉS - Lakatos Judit: A kommunsta államok politikája a szabadegyházak irányában, különös tekintettel a metodista egyházra

Az 1949-es első háború utáni tanácskozásról csak egy rövid feljegyzés tanúskodik. A szolgálati lista még tartalmazta a szu­perintendens Tessényi János nevét, aki ekkor már másfél éve külföldön tartózkodott. (Ordass Lajos evangélikus püspök elle­ni kémkedésre akarták rávenni az idős lelkészt, aki feleségével inkább az emigrációt választotta.18) A püspök nélkül megtartott konferencián a lelkészek Szécsey Jánost választották szuperin­tendenssé. A magyarországi metodista munka a két világháború között Missziói Konferencia keretén belül zajlott. Valószínűleg a há­ború alatt visszacsatolt területek gyülekezeteivel nőtte ki magát Ideiglenes Évi Konferenciává 1940-ben. 1949-től az egyház Évi Konferenciaként működött, saját ügyeiről maga döntött. A változást jóváhagyó generálkonferenciai döntésről, külföldi be­leegyezésről nincs írásos dokumentumunk. A metodista egyház a Rákosi-rendszerben A kommunista hatalomátvétel közismerten rendkívül nehéz helyzet elé állította az egyházakat. A kisebb egyházak sem vol­tak kivételek, az egyházellenes intézkedések őket is sújtották. Csekély társadalmi befolyásuknak köszönhetően azonban lel­készeiknek, a gyülekezeti tagoknak nem kellett mártíromságot elszenvedniük, nem szenvedtek többet, mint más állampolgár­ok. Tudunk arról, hogy a szuperintendensnél házkutatást tartot­tak a valutaüzérkedés vádja miatt, ami az egyházi emberek ellen felhozott vádak között nagyon gyakori volt, mindig alaptala­nul), Iványi Tibor szolnoki lelkészt két napra elzárták szabály­­sértés miatt (valószínű, hogy egy bejelentés nélkül tartott egy­házi rendezvény miatt), Nyíregyházán egyháztagokat tartottak fogva, mert megtagadták a békekölcsön jegyzését. A politikai rendőrség Szécsey János szuperintendenst hivatalánál fogva megfigyelés alá vette, helyettesét, Szalós Artúrt kényszerítet­ték, hogy jelentéseket ajon róla.19 Úgy tudjuk, veréssel, kínzás­sal vették rá, hogy együttműködjön, amire egy idő után nem volt hajlandó, leleplezte magát a kollégák előtt. Az idős, meg­tört lelkész 1956-ban elhagyta az országot. A metodista egyházat a külföldi kapcsolatok megszakadása mellett talán az egyházi ingatlanok államosítása érintette a leg­súlyosabban. Az 1952-ben elfogadott, az egyházi ingatlanok ál­lamosításáról szóló törvény értelmében teljesen elveszett a Bu­dakeszi épületegyüttes, szanatórium, a budapesti épület 70 szá­zaléka, a kispesti imaházhoz tartozó lelkészlakás és a szolnoki épület. A Budakeszi intézmény elvételével a diakonissza-mun­kát is be kellett szüntetni. Erről, mint a többi törvénysértő intéz­kedésről csak a helyi hivatalnokok révén értesült az egyház. A diakonisszák polgári foglalkozást választottak, az idősek ápolá­sát a még megmaradt más egyházi intézmények vállalták el. A lelkészek fennmaradt levelezéséből nehezen olvasható ki, hogyan is gondolkodtak az 1949 utáni politikai fordulatról. A hivatalos megnyilatkozások udvariasan fogalmaztak, a felsőbb­­ség iránti engedelmesség szentírási parancsa tükröződik vissza bennük. Az egyház nem kereste a mártíromságot, de nem is hajbókolt az új vezetés előtt. Szécsey János szuperintendens több helyen utalt rá, hogy a református testvérek, különösen Bereczky Albert református püspök segítették abban, hogy fel­ismerje az új rend humánus célkitűzéseit, és megtalálja a helyes magatartást.20 A kommunista renddel való együttélés teológiai alapvetése, a „keskeny út teológiája” más szabadegyházakban is követőkre talált. Ha gyülekezeteink idős tagjait kérdezzük a háborút követő évekről, a személyes tragédiákat leszámítva nagyszerű dolgok­ról számolnak be. A legtöbb gyülekezet kiheverte a háborús veszteséget, és a nagy evangélizációk, csendes napok alkalmá­val újra megteltek az imatermek. Fényképek tanúsága szerint nem voltak ritkák a százfős alkalmak sem. Nyíregyházán, Kaposszekcsőn, Döbröközön, Budapesten ébredési időket éltek át, Szolnokon, Hidason új gyülekezetek alakultak. Fiatalok áll­tak munkába, és pótolták a kieső idősebb generációt. Az egy­ház magához tért, a lelkészek óriási áldozatok árán, de végez­ték a szolgálatukat az emberek között. A társadalmi kérdések iránti nyitottságot jelzi, hogy új misz­­sziós területen is kész volt az egyház szolgálni, ekkor kezdő­dött meg a cigányok közötti munka, először Miskolc, majd Nyíregyháza és más gyülekezetek vonzáskörzetében. Az ima­termek falain kívüli egyházi aktivitás nem kevés rosszallást váltott ki a hatóságok részéről. A metodista egyház 1956 után Az 1956-os forradalom megbolygatta a metodista egyház életét, de különösebb visszhangot nem váltott ki a gyülekeze­tekben, nem voltak aktív résztvevői a forradalmi események­nek. Az 1956-os év azért hozott változást az egyház életében, mert Szécsey János szuperintendens betegsége miatt vezetővál­tásra került sor. Az év nyarán, a politikai változások felenként az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó Bizottsága Magyaror­szágon ülésezett, és erre az alkalomra beutazhatott Ferdinand Sigg metodista püspök is, így remény volt arra, hogy hosszú idő után először végre püspök jelenlétében kerüljön sor az Évi Konferenciára. A püspökkel végül csak a lelkészek találkozhat­tak, laikusok ekkor még nem vettek részt a konferencián, és el­vi döntés született, hogy Szécsey János utóda Hecker Ádám le­gyen. Az ő megválasztását végül a gyülekezeteknek kiküldött szavazócédulákon hagyták jóvá, szokatlan módon­­ levélben. Személyében egy fiatalabb, de még a régi generációból szár­mazó, lelki beállítottságú vezető került az egyház élére, aki a társadalmi kérdésekben elődjénél tevékenyebbnek bizonyult. A Kádár-rendszer egyházak felé való nyitása idején ő lett az al­kalmas vezető az egyház élén. Az új szuperintendens 1958-as jelentésében kitért arra, hogy az egyház lelki élete lanyhult a befelé fordulás következtében. Az indokolt szerénység mellett is tehet az egyház a társadalo­mért, imádkozhat a társadalom problémáinak megoldásáért, és részt vehet a békemozgalomban.21 A hatalommal való együtt­működés elvi alapjait, gyakorlati módozatait a Szabadegyházak Tanácsa keretein belül alakították ki, az ÁEH diktálta a feltéte­leket, s nem volt tanácsos attól eltérni. Nyilvánvaló, hogy Hecker Ádámot nem a kommunista eszmék iránti szimpátia, de nem is valamiféle anyagi vagy más előny vezette, amikor a ha­talom iránt lojális magatartást mutatott, és ezt várta el a lelké­szektől. Egyházi körökben (kis és nagy egyházakban egyaránt) sokan érezték úgy, hogy a hatalom által megkövetelt együttmű­ködés volt a feltétele annak, hogy az egyházak szabadon mű­ködhessenek, s végezhessék szolgálatukat, ha mégoly szűk ke­retek között is. A 60-as évek elejétől - a Kádár-rendszer konszolidálódá­sa, az amnesztia és a külpolitikai helyzet rendeződése után - a metodista egyház is levegőhöz jutott. Újra érkeztek csoma­gok külföldről, a püspöktől pénz a lelkészek fizetésére, előze­tes engedéllyel elutazhattak a lelkészek nemzetközi találko­zókra (főleg a szocialista Csehszlovákiába és NDK-ba), pár évente egy lelkészházaspár üdülhetett Locarnoban, az Egyhá­zak Világtanácsa üdülőjében. Oldódott a bezártság, de a kül­földi kapcsolatokról részletesen be kellett számolni a hivata­loknak. Nem tudunk arról, hogy a titkosszolgálat megfigyelte volna a kiutazó lelkészeket, de pl. amikor Wladár Antóniát kelet-európai női titkárrá választották, hosszasan kellett ma-

Next