Theologiai Szemle, 2010 (53. új évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - KITEKINTÉS - Lakatos Judit: A kommunsta államok politikája a szabadegyházak irányában, különös tekintettel a metodista egyházra
Az 1949-es első háború utáni tanácskozásról csak egy rövid feljegyzés tanúskodik. A szolgálati lista még tartalmazta a szuperintendens Tessényi János nevét, aki ekkor már másfél éve külföldön tartózkodott. (Ordass Lajos evangélikus püspök elleni kémkedésre akarták rávenni az idős lelkészt, aki feleségével inkább az emigrációt választotta.18) A püspök nélkül megtartott konferencián a lelkészek Szécsey Jánost választották szuperintendenssé. A magyarországi metodista munka a két világháború között Missziói Konferencia keretén belül zajlott. Valószínűleg a háború alatt visszacsatolt területek gyülekezeteivel nőtte ki magát Ideiglenes Évi Konferenciává 1940-ben. 1949-től az egyház Évi Konferenciaként működött, saját ügyeiről maga döntött. A változást jóváhagyó generálkonferenciai döntésről, külföldi beleegyezésről nincs írásos dokumentumunk. A metodista egyház a Rákosi-rendszerben A kommunista hatalomátvétel közismerten rendkívül nehéz helyzet elé állította az egyházakat. A kisebb egyházak sem voltak kivételek, az egyházellenes intézkedések őket is sújtották. Csekély társadalmi befolyásuknak köszönhetően azonban lelkészeiknek, a gyülekezeti tagoknak nem kellett mártíromságot elszenvedniük, nem szenvedtek többet, mint más állampolgárok. Tudunk arról, hogy a szuperintendensnél házkutatást tartottak a valutaüzérkedés vádja miatt, ami az egyházi emberek ellen felhozott vádak között nagyon gyakori volt, mindig alaptalanul), Iványi Tibor szolnoki lelkészt két napra elzárták szabálysértés miatt (valószínű, hogy egy bejelentés nélkül tartott egyházi rendezvény miatt), Nyíregyházán egyháztagokat tartottak fogva, mert megtagadták a békekölcsön jegyzését. A politikai rendőrség Szécsey János szuperintendenst hivatalánál fogva megfigyelés alá vette, helyettesét, Szalós Artúrt kényszerítették, hogy jelentéseket ajon róla.19 Úgy tudjuk, veréssel, kínzással vették rá, hogy együttműködjön, amire egy idő után nem volt hajlandó, leleplezte magát a kollégák előtt. Az idős, megtört lelkész 1956-ban elhagyta az országot. A metodista egyházat a külföldi kapcsolatok megszakadása mellett talán az egyházi ingatlanok államosítása érintette a legsúlyosabban. Az 1952-ben elfogadott, az egyházi ingatlanok államosításáról szóló törvény értelmében teljesen elveszett a Budakeszi épületegyüttes, szanatórium, a budapesti épület 70 százaléka, a kispesti imaházhoz tartozó lelkészlakás és a szolnoki épület. A Budakeszi intézmény elvételével a diakonissza-munkát is be kellett szüntetni. Erről, mint a többi törvénysértő intézkedésről csak a helyi hivatalnokok révén értesült az egyház. A diakonisszák polgári foglalkozást választottak, az idősek ápolását a még megmaradt más egyházi intézmények vállalták el. A lelkészek fennmaradt levelezéséből nehezen olvasható ki, hogyan is gondolkodtak az 1949 utáni politikai fordulatról. A hivatalos megnyilatkozások udvariasan fogalmaztak, a felsőbbség iránti engedelmesség szentírási parancsa tükröződik vissza bennük. Az egyház nem kereste a mártíromságot, de nem is hajbókolt az új vezetés előtt. Szécsey János szuperintendens több helyen utalt rá, hogy a református testvérek, különösen Bereczky Albert református püspök segítették abban, hogy felismerje az új rend humánus célkitűzéseit, és megtalálja a helyes magatartást.20 A kommunista renddel való együttélés teológiai alapvetése, a „keskeny út teológiája” más szabadegyházakban is követőkre talált. Ha gyülekezeteink idős tagjait kérdezzük a háborút követő évekről, a személyes tragédiákat leszámítva nagyszerű dolgokról számolnak be. A legtöbb gyülekezet kiheverte a háborús veszteséget, és a nagy evangélizációk, csendes napok alkalmával újra megteltek az imatermek. Fényképek tanúsága szerint nem voltak ritkák a százfős alkalmak sem. Nyíregyházán, Kaposszekcsőn, Döbröközön, Budapesten ébredési időket éltek át, Szolnokon, Hidason új gyülekezetek alakultak. Fiatalok álltak munkába, és pótolták a kieső idősebb generációt. Az egyház magához tért, a lelkészek óriási áldozatok árán, de végezték a szolgálatukat az emberek között. A társadalmi kérdések iránti nyitottságot jelzi, hogy új miszsziós területen is kész volt az egyház szolgálni, ekkor kezdődött meg a cigányok közötti munka, először Miskolc, majd Nyíregyháza és más gyülekezetek vonzáskörzetében. Az imatermek falain kívüli egyházi aktivitás nem kevés rosszallást váltott ki a hatóságok részéről. A metodista egyház 1956 után Az 1956-os forradalom megbolygatta a metodista egyház életét, de különösebb visszhangot nem váltott ki a gyülekezetekben, nem voltak aktív résztvevői a forradalmi eseményeknek. Az 1956-os év azért hozott változást az egyház életében, mert Szécsey János szuperintendens betegsége miatt vezetőváltásra került sor. Az év nyarán, a politikai változások felenként az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó Bizottsága Magyarországon ülésezett, és erre az alkalomra beutazhatott Ferdinand Sigg metodista püspök is, így remény volt arra, hogy hosszú idő után először végre püspök jelenlétében kerüljön sor az Évi Konferenciára. A püspökkel végül csak a lelkészek találkozhattak, laikusok ekkor még nem vettek részt a konferencián, és elvi döntés született, hogy Szécsey János utóda Hecker Ádám legyen. Az ő megválasztását végül a gyülekezeteknek kiküldött szavazócédulákon hagyták jóvá, szokatlan módon levélben. Személyében egy fiatalabb, de még a régi generációból származó, lelki beállítottságú vezető került az egyház élére, aki a társadalmi kérdésekben elődjénél tevékenyebbnek bizonyult. A Kádár-rendszer egyházak felé való nyitása idején ő lett az alkalmas vezető az egyház élén. Az új szuperintendens 1958-as jelentésében kitért arra, hogy az egyház lelki élete lanyhult a befelé fordulás következtében. Az indokolt szerénység mellett is tehet az egyház a társadalomért, imádkozhat a társadalom problémáinak megoldásáért, és részt vehet a békemozgalomban.21 A hatalommal való együttműködés elvi alapjait, gyakorlati módozatait a Szabadegyházak Tanácsa keretein belül alakították ki, az ÁEH diktálta a feltételeket, s nem volt tanácsos attól eltérni. Nyilvánvaló, hogy Hecker Ádámot nem a kommunista eszmék iránti szimpátia, de nem is valamiféle anyagi vagy más előny vezette, amikor a hatalom iránt lojális magatartást mutatott, és ezt várta el a lelkészektől. Egyházi körökben (kis és nagy egyházakban egyaránt) sokan érezték úgy, hogy a hatalom által megkövetelt együttműködés volt a feltétele annak, hogy az egyházak szabadon működhessenek, s végezhessék szolgálatukat, ha mégoly szűk keretek között is. A 60-as évek elejétől - a Kádár-rendszer konszolidálódása, az amnesztia és a külpolitikai helyzet rendeződése után - a metodista egyház is levegőhöz jutott. Újra érkeztek csomagok külföldről, a püspöktől pénz a lelkészek fizetésére, előzetes engedéllyel elutazhattak a lelkészek nemzetközi találkozókra (főleg a szocialista Csehszlovákiába és NDK-ba), pár évente egy lelkészházaspár üdülhetett Locarnoban, az Egyházak Világtanácsa üdülőjében. Oldódott a bezártság, de a külföldi kapcsolatokról részletesen be kellett számolni a hivataloknak. Nem tudunk arról, hogy a titkosszolgálat megfigyelte volna a kiutazó lelkészeket, de pl. amikor Wladár Antóniát kelet-európai női titkárrá választották, hosszasan kellett ma-