Tiszatáj, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám

1970 / 7. szám - Kritika

ről, s mellette az 1968-as áprilisi V. régészeti konferencia előadássorozatának csak­nem teljes szövege. Legtöbbet természetesen az archeológusok találják benne, de rajtuk kívül néprajzi, helytörténeti, gazdaság-, technika-, irodalom- és művészet­­történeti, antropológiai, biológiai, térképészeti, településtörténeti, éremtani anyaggal, továbbá a régészethez kapcsolódó kémiai és orvostörténeti publikációkkal rendkívül széles körben tud a kutatóknak újat, nemritkán meglepőt mondani. (Némelyik cik­kéből a laikus érdeklődő is meríthet ismereteket.) Egyik-másik darabja már széle­sebb körű nyilvánosságot is kapott a napilapok ismertetéseiben, a részletekbe menő kritika a szaksajtó feladata volna. A csaknem 50 ív terjedelmű két kötet általános ismertetésére, áttekintésére a fentiek szerint nincs lehetőség. A szegedi olvasót első­sorban az a tény ragadja meg, milyen széles tudományos vonzásterülete van sző­kébb hazájának. A szegedi központtal folyó alföldi régészeti kutatások nemcsak Magyarországról (Budapest, Szolnok, Baja, Nyíregyháza, Pécs, Tata, Gyula, Győr), hanem a Szovjetunióból, Németországból, Romániából, Jugoszláviából, Csehszlová­kiából, Lengyelországból is vonzanak ide érdeklődőket, s közülük nem egy akad, aki az itt felvetett témákhoz saját speciális kutatásainak ismertetésével hozzá tud szólni (Ungvár, Bukarest, Nyitra, Újvidék). A szűkebb pátria szempontjából ennek a ténynek nagyobb jelentősége van, mint másutt lenne. Közismert ugyanis, hogy az az írott forrásanyag, amivel a helytörténeti kutatás általában dolgozni szokott, itt a felmérhetetlen pusztulás következtében jóformán csak nyomokban maradt fenn, annál nagyobb szükség van tehát egyrészt a kevésbé direkt eredményeket produkáló területek (régészet, néprajz stb.) minél alaposabb megművelésére, más­részt ezek lehető legnagyobb mérvű kiterjesztésére, mert csak így juthatunk hozzá megfelelő mennyiségben a másutt tálcán kínált adatokhoz. A másik oldalára for­dítva a dolgot, nyilvánvaló, hogy a szegedi kutatók a maguk részéről ugyanilyen mértékben járulhatnak hozzá a nemzetközi tudományos élet előrehaladásához, s a kötet tanúsága szerint ma már nem óhaj az, hogy eredményeikkel belekapcsolód­janak az egyetemes tudomány vérkeringésébe. (Egyébként a cikkek tekintélyes része idegen — főleg német — nyelvű, vagy legalább német és francia kivonattal teszi magát határainkon kívül is érthetővé.) A technikai kiállítás nem hagy magához szólni: a már megszokott kitűnő színvonalon áll. (Szeged 1969.) K. A MIKSZÁTH-KRITIKAI KIADÁS ÚJABB SZEGEDI VONATKOZÁSÚ KÖTETEI Mikszáth Kálmán összes művei. 57—59. kötet. Cikkek és karcolatok VII—IX. Sajtó alá rendezte Nacsády József. Mint ismeretes, Mikszáth Kálmán 1878 közepétől 1880 végéig a Szegedi Napló szerkesztőségében dolgozott, az újság munkatársa, majd főmunkatársa volt. Ennek az időszaknak a publicisztikai termését találjuk összegyűjtve a kritikai kiadás 1966 és 1969 között megjelent köteteiben. Ezek a kötetek újabb nagy nyereségét (és nagy teljesítményét) jelentik a már több mint egy évtizede megindult sorozatnak, és méltán tarthatnak számot az érdek­lődésre. Elsősorban (a cikkek és karcolatok előbbi darabjaival együtt) azért, mert számos új vonással gazdagítják, árnyalják Mikszáth-képünket — Oltványi Ambrus (Irodalomtörténet, 1969. 3. sz. 640. 1.) sz­erint az 51—57. kötetben megjelent írások mintegy 90%-a ismeretlen volt a Mikszáth-kutatás előtt — és így világosabbá, ért- 692

Next