Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám
1973 / 1. szám - 150 éve született Petőfi Sándor - Katona Imre: Petőfi népe - a nép Petőfije
KATONA IMRE Petőfi népe - a nép Petőfije (ÚJABB EREDMÉNYEK A KÖLCSÖNHATÁSOK KUTATÁSÁBAN) Petőfi és a nép költészetének kapcsolata a szerteágazó kölcsönhatások valóságos iskolapéldája; kutatása az irodalommal és a népköltészettel foglalkozóknak egyaránt hálás feladat. E téren már eddig is kiterjedt előmunkálatok folytak, a kérdés azonban aligha lezárt. Visszatérés esetén nem annyira a régtől fogva rendelkezésünkre álló adatok újabb és újabb felülvizsgálatáról van szó, hanem az időközben meggyarapodott ismeretek bevonásáról. Ne feledjük, a kölcsönhatások vonatkozásában csak Petőfi költészete véglegesen lezárt, míg a népköltészet szinte napjainkig alakul, és igazán alaposan csak néhány évtizede ismerjük. (Erdélyben Petőfi hatása máig tart, hovatovább még az ismeretlen eredetű magyarnótákat is neki tulajdonítják!) Ismereteink mennyiségi gyarapodása szemléletünk minőségi változásával járt együtt: a népköltészet és az irodalom kapcsolatának kérdését sokkal árnyaltabban látjuk, mint korábban. E tisztulási folyamatban kétségkívül épp Petőfi és a nép költészetének kölcsönhatása volt legnagyobb segítségünkre. Petőfi volt a nép felé legnyitottabb költőnk, és népünk is őt fogadta legjobban szívébe, így az irodalmi folklorizmus (népiesség) és a folklorizálódás (népivé válás) kérdései együtt, egymást közvetlenül kiegészítve vizsgálhatók. (Igaz, hogy e kettő ugyanannak az éremnek két oldala, de egyetlen szerző esetében nem feltétlenül fonódnak úgy össze, mint Petőfinél.) Amióta az írásos és a szóbeli költészet kettőssége fennáll, a közöttük levő kölcsönhatás is megszakítatlan, de módja és mértéke korszakonként, irányzatonként, különösen pedig egyénenként változó. A saját korát méltó módon képviselő és kifejező Petőfi elkötelezettsége tudatos volt, erre vonatkozó szavai akár a 19. századi haladó népiesek programjának is vehetők: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék...”, írta 1847. febr. 4-én Arany Jánoshoz küldött első levelében. A társadalmi és a művészeti egyenjogúságra való törekvés, továbbá a népi-nemzeti szabadság eszméje szerencsésen és szervesen fonódott össze. Petőfi kora az új stílusú magyar népdal végleges kiformálódásának és győzelmének időszaka; a kimunkálásnak és diadalra juttatásnak maga a költő volt a legfőbb tényezője. Hasonlóképpen az irodalmi líra „új stílusának”, a népi nemzeti szintre emelésének, a szóbeli formák írásbeli kiteljesítésének is Petőfi volt a leghatékonyabb művelője. ígéretes korszakban élt és cselekedett, példája és költészete minden kedvezőtlen fordulat ellenére is maradandónak bizonyult. A népköltészet és az irodalom közötti kölcsönhatás általában nincs egyenlegben, mennél közelebb kerülünk a mához, annál inkább az irodalomé lesz a vezető szerep, különösen a líra esetében. Petőfi népi fogantatású vagy hangvételű költeményeinek forrása több-kevesebb bizonyossággal kinyomozható, de mennyivel többet vett át tőle a nép! (Esetenként valóságos körforgás keletkezik: Petőfi néptől kölcsönzött helye irodalmibb alakban kerül ismét vissza a szóbeliségbe.) A hatás valóban kölcsönös tehát, de sem mennyiségi, sem pedig minőségi szempontból nem egyenlő. Az irodalom és a népköltészet közötti átadás-átvétel egyik fél számára sem jelent szolgai módon való másolást vagy utánzást, hanem sok esetben tudatos (irodalmi) vagy ösztönös (népköltészeti) változtatást is: az egymástól kölcsönzött költői eszközöket és helyeket mindketten saját kereteikbe illesztik, mintegy magukhoz ha-