Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám
1973 / 1. szám - 150 éve született Petőfi Sándor - Váradi Stenberg János: Apokrif orosz Petőfi-versek és szerzőik
A vers mindent megbocsátó, engesztelődő szellemével szöges ellentétben áll a nagy magyar forradalmár-költő harcos lírájával. Azonban az észak honában uralkodó zsarnokságot leleplező költemény nem jelenhetett meg a korabeli orosz szerző műveként, s ezért kellett az elismert és ekkor már népszerűségnek örvendő külföldi költő neve, amely ezúttal nem váltotta ki a cenzúra ellenvetését. 1901-ben a pétervári liberális-narodnyik színezetű „Russzkoje bogatsztvo”-ban látott napvilágot Sz. Travinov „Harci dal’-a, amelyet ugyancsak Petőfi neve jelzett. Talán éppen ez magyarázza meg, hogy a vers az 1905—1907-es forradalom idején igen népszerű volt. Ehhez tudni kell, hogy az ekkor megjelent forradalmi vers és dalgyűjteményekben szerepeltek igazi Petőfi-versek is. Így az 1906-ban Moszkvában kiadott „Pesznyi borbi” (A harc dalai) című kiadvány két apokrif Petőfi-költeményen kívül tartalmazta „A kutyák dalát”, „A farkasok dalát” és a „Magyar ifjakhoz” című verset. Az első két Petőfi-vers (az apokrifokkal együtt) szerepelt a Péterváron 1906-ban megjelent „Volnyica” (Szabadság) című kiadványban is. Különben a „Harci dal” még néhány, 1905—1907-es években kiadott gyűjteményben, sőt még egy 1919-ben Petrográdon megjelentben is szerepelt. Ami a szerzőt illeti, igen keveset tudunk róla. Mindössze még annyit, hogy atyai nevének kezdőbetűje „A”, és hogy a korabeli sajtóban (amelyben eléggé ritkán lépett fel) Sz. Sz. Orlov fedőnevet is használt. Azonkívül az is ismeretes, hogy a Péterváron 1905-ben kiadott „V grozu” (Viharban) című gyűjteményben ő szerepelt még egy verssel. Maga a „Harci dal” művészi szempontból jelentéktelen. A dagályos szólamokat laposan és eléggé kezdetlegesen megfogalmazott gondolatok kergetik, s ezekből nyilván az elszántság dicsőítése, a világosság és a sötétség közötti harc eszméje voltak összhangban a forradalmi tömegek hangulatával. Mind művészi, mind tartalmi szempontból is jelentősebb alkotás volt a harmadik, „A harcos sírja” című forradalmi vers. A Péterváron megjelenő „Obrazovanyije”, amelyben a vers először látott nyomdafestéket, a századforduló legjelentősebb és egyben egyik leghaladóbb irodalmi folyóirata. Állandó szerzőgárdájához tartoztak a kor kiváló írói és költői (Vikentij Vereszajev, Ivan Bunyin, Leonyid Andrejev, Alekszandr Biok, Valerij Brjuszov és mások), szerkesztőségében és munkatársai között megtaláljuk Lenin akkori és későbbi harcostársait (Anatolij Lunacsarszkij, Vaclav Vorosszkij, Vladimir Boncs-Brujevics), és később a lap leközölte Lenin egyik jelentős munkáját (Az agrárkérdés és Marx kritikusai). A vers szerzője az odesszai származású Konsztantyin Boriszovics Barkin 1906-ban egy bibliai témájú versciklussal szerepelt egy ottani szépirodalmi gyűjteményben. Mint az egyik helyi gimnázium tanára és az „Odesszkije novosztyi” (Odesszai újság) munkatársa, 6 ismert személyiség volt a városban. Később részt vett a szovjet pedagógia szervezésében, és a moszkvai Narkomprosz (Közoktatási népbiztosság) munkatársaként éri utol 1937-ben a halál. A „Harcos sírja” Barhin egyetlen forradalmi tárgyú költeménye. Nyilvánvaló a közelség Petőfi forradalmi lírájához, amelyet a szerző bizonyára ismert. Azonban a vers motívuma nem lelhető fel Petőfi alkotásaiban: Ellentől kínzottan, rabláncon, A hős lezárta szemeit, S a zsarnok ujjongott: nem látszott Sírhalmon kívül semmi itt. Az eszme vére nem veszhet el, Rajta nem fog a zord halál, Új bajnok két új harcikedvvel, S a holt harcos helyére áll. El, kétség! Társaink halála Int épp: a győzelem közel, 70