Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám
1973 / 2. szám - Tanulmány
hátha a világ legigénytelenebb verse. De próbáld utánacsinálni, s akkor méred majd föl, mit tudott az a kéz, amely azokat egy kanyarítással létrevarázsolta. De ilyen módon egyszerű a Négyökrös szekér is, vagy a János vitéz vagy a Homér és Osszián. És ilyen módon egyszerűek — vagyis a látszólagosnál sokkal-sokkal mélyebb értelműek — Petőfi tettei is, akár magánéletének, akár közéletének cselekedetei. Ott van azokban is a kéznek az a biztos lendülete, amely a belső erőre vall. Ezeket a tetteket kortársai közül csak kevesen fogadták helyesléssel. Elhamarkodott dolgok, mondták rájuk, vagy szebben kifejezve: elsietett dolgok. De rendre kivilágult, hogy nem elsietést kellett volna mondani, hanem előre sietést. A Királyokhoz című vers a debreceni trónfosztás beharangozója, s nem is nagy távolságból. A Dicsőséges nagy urak kezdetű, mellyel Széchenyi is riasztgatta reakciós mágnástársait s a Tiszteljétek a közkatonákat pedig annak a forradalmi periódusnak a jóslata, melynek törvényszerű elkövetkezése csak 1849 nyarán vált közérthetővé. Van hát minek utánanéznünk, van mit kiderítenünk és kiigazítanunk, ha Petőfit méltóan akarjuk ünnepelni. Aminek csak egy célja lehet. Hogy miután minél világosabbá és közérthetőbbé tettük szavait és magatartását, hiteles valójában visszaadjuk azoknak, akikhez mindig vágyott, az egyszerű nép tömegeinek. Még hajdani ifjú falukutató korom idején föltettem Békés megyében egy szegénynél is szegényebb zsellércsaládban azt az ismeretpuhatoló kérdést is, hogy hallottak-e bizonyos Petőfi Sándorról. A házigazda hosszan belebámult a pislogó kis lámpába, és kisegítő biztatásaim után végre ezt válaszolta: Petőfi Sándor, gatyában táncol. Nevetés támadt. Az egyik kislány szakította meg, azzal, hogy nem úgy van az. Hanem így: Petőfi Pál gatyában áll. Ettől ma már mégiscsak messzire vagyunk. De ez ne csökkentse buzgalmunkat, hogy Petőfi fényhordozói legyünk. Erősítsük tehát értő szolgálatunkkal a reménység költőjét. Tegyük minél láthatóbbá és ezáltal hatékonyabbá a költőt, akiről hazai és külföldi értők egyaránt vallják, hogy rólunk, magyar anyanyelvűekről szólva őbenne valósul meg legjobban, amit egy nép géniuszának — őrszellemének — nevezünk. Ő tehát mai napig a mi legmegbízhatóbb tanácsadónk, kis magyar közösségünk irányadója. Nagy szükségünk van rá. * A Föld népei csak nem békülnek össze; kivívott függetlenségüket sem erre használják. Századunk fő átka, a nemzeti türelmetlenség, egyre súlyosabb. A különböző nyelvi közösségek ahelyett, hogy szóértést keresnének egymással, egymásba akarják fojtani a hangot is. Ebben a világraszóló torzsalkodásban hatalmas békítő szerepük van a népek nagy alkotóinak. Ezek ugyanis átszólnak a határokon. Ebbe a népeket békítő szóértésbe, mint láthattuk, mi régóta Petőfit delegáltuk, ő a mi legilletékesebb tolmácsunk. Nemcsak a magyarság jövőjében hitt ugyanis, hanem éppoly lángolóan vére hullásáig hitt az emberiség ügyében is. Huszonhat évesen a segesvári csatatéren nem egy nép, nem egy levert nemzet, hanem az egész nagy emberiség kiválasztott fiaként halt mártírhalált, tudatosan előresietve, előfutárként tehát, vagyis nem hasztalanul. A nemzetek és nemzetiségek közti béke fájdalmasan időszerű ma is, akár akkor, amidőn ő ebbe vetette legfőbb reményét. Legyen bátorságunk ebben hinnünk, ezért küzdenünk. Ezzel a gondolattal hívjuk a világ népeit is — a világszabadság várományosait —, hogy osztozzanak ünneplésünkben. 25