Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám
1973 / 11. szám - Örökség
váltó módon ír Csokonairól, majd némi „korrekcióval” leközli az általa legnagyobbra becsült 6 Csokonai-verset, köztük a Paraszt-dalt, a Kulacsomhozt (sic!) és A szegény Zsuzsit. Majd a következőképpen fejti ki a véleményét arról, hogy Csokonai művészetének legszerencsésebb oldala a népéletet ábrázoló verseiben mutatkozik meg: „E nagyszépségű, mások után dolgozott dalok köztt a koronát a Parasztdal érdemli, még inkább mint a Csokonay által önmagából merített Csikóbőrös Kulacs, hol az ő dévajere kifogyhatatlanságát nem csudálni nem lehet. Kép, szállás, szó, s az egész szín a Csokonaytól olly igen ismert világból van véve, s a das simplex duntaxat et unum. Csokonay valóban Tenniers. Mint ragyogna ő, ha csak Tenniers akart volna inkább maradni, mint hogy Ódaköltő is leve!” A korábbi szövegrészekben egyáltalán nem enyhített rossz vélemény mellett ez valóságos dicséretnek hat, különösen ha az ember nem ismeri Kazinczy klasszicista elfogultságát a képzőművészet és a festészet világában, s azt, hogy ha ő hasonlít valakit egy németalföldi festőhöz, az nem is olyan nagy dicséret. A Szerelemdalt illető nagyon is kényszeredett stílusú dicséretről nem is beszélve: „...nem csudálni nem lehet...”, ez a kettős tagadás itt nem is érződik valami erős állításnak. Nem is csoda azután, hogy amikor nem a nyilvánosság elé szánt magánlevélben, Guzmics Izidorhoz 1829. ápr. 27-én írt levelében életében a legrészletesebb nyilatkozatot adja a versről, a következőket írja: „Szent Miklóssynak igaza van; én egy hiten vagyok vele, és amit a darab magasztalására mond, azt én azzal toldom ki, hogy itt még a dalon végig vitt idea is sajátja Csokonaynak, nem úgy mint az említett párdalban és az Evan-Evoeban, mellyek német dalok után készültek... De a Csikóbőrös magát már csaknem elunatja; a mi kedves dalnokunk abban el nem rejthető, hogy virtuoszitása bebizonyítására kénytelen vala maga magát ingerleni; a Nyárfást el nem unjuk, noha csak nem olly hosszú mint a Csikóbőrös. Miért? én úgy hiszem, egyszersmind azért is, mert szerelmest látni kedvest, még a Tenniersek és Oszádék táblájin is, mint kancsóskodót. A Nyárfásban érzett érzés hangzik: a Csikóbőrösben szerepeskedő, s a tréfa itt hideg... — Még ahol jó is, mázolás, lelkes mázolás a jobb helyeken (kivévén az általam magasztaltakat), de valóságos mázolás. Hol áll az a művészségben a ki Ostádot nem csudálja? de hol az, a ki az Ostádot szereti mindenek felett?” Az egészben az az érdekes, hogy Kazinczy és köre (már Kölcsey is, recenziójában) a Parasztdalt érzi német minta után készültnek, pedig ezt a mintát a legszorgalmasabb pozitivista hatáskutatásnak sem sikerült megtalálnia. A garabonciás és boros Csokonai viszont, akit már első hívei és életírói is kénytelenek mentegetni a részegesség vádja alól, aki a népiesség divatjának évtizedeiben a bordal-költő Petőfi előfutárának számít, még az első tudományos igényű és nagyobb méretű monográfia szerzője, Haraszti Gyula szerint is (1880-ban) eredeti művet alkotott e dalában. Az első, aki ezt kétségbe vonta, Baráti Lajos volt, aki 1886-ban az Abafi Figyelőjében (XXI) közölt tanulmányában bebizonyította a párhuzamosságokat Csokonai verse és Ewald von Kleist Liebeslied an die Weinflasche je között. Pedig a költemény egyik főforrására, alapszövetének egyik legfontosabb alkotóelemére épp Kazinczy ismerhetett volna rá. Igaz, hogy a német anakreontika és a rokokó dalköltészet hazai népszerűségének legnagyobb hulláma, Révaytól Verseghyn át Kazinczyig és Csokonaiig lezajlott az 1790-es évek első felében, de Kazinczy levelezésében még a börtönből való kiszabadulása után is lépten-nyomon felbukkannak Kleistre való hivatkozások, sőt idézetek is. Viszont ő maga juttatta el Csokonaihoz Kleist műveit, Bürgeréivel együtt, mint Kis Jánosnak, írja 1793. júl. 27-i levelében: „Debrecen két barátot ada nekem. Az eggyik Csokonay Mihály, egy sok jeles tulajdonságokkal biró Ifjú, ki mind virtusiban, mind hibáiban is! — második Horváth Ádám lessz. Ennek minden munkáimon kívül egy Kleistets Bürgert küldöttem, s kértem hogy ezeknek példájuk szerint ne névnapi köszöntőket, ne Török Marsokat írjon, hanem dallja a szív szelíd érzékenységeit, szerelmet, barátságot, bort, természet szépségeit. Még eddig kevés jelét adta megtérésének.” Hogy pedig Csokonai számára mit jelentett ez a küldemény (valószínűleg Kazinczy első, hozzá írott levele mellékleteként), azt jól illusztrálja 1803. márc. 15-i, Kazinczyhoz írott 47