Tiszatáj, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám
1984 / 5. szám - Hazai tükör
A vízbirodalom nem csak az életet, de a betegségeket s a halált is osztogatta. Örökké rajtuk a malária, és annak minden rokona. A váltóláz, a hideglelés. Orvosságnak használták ellene a porrátört csigahéjat, melyet kilenc tetűvel vízben kellett meginni. Ha már az sem használt, szóltak a doktoros embernek, aki vagy segített vagy nem. Köreikben tanyázott a „kelevén”, a „dagadás”, a „sülly”, a „köszvény”, a „szárazbetegség”, a „forróbetegség”, a „vízkórság”, „sárgaság”, „aszkórság”, a „tályog”, a „hagymáz”, vérhas. A gyereket tizedelte a himlő, a pepecs, vagyis a skarlát, de sokan múltak ki vízbefúlás, tűzhalál révén. Az 1835-ben közel kétezer lakost számláló falu református halotti anyakönyvében ez áll: Január: 35 halott, 25 gyermek. Mind a 25 himlőben halt meg. Február: 31 halott, köztük 30 gyermek, 29 himlőben halt meg, 1 pepecsben. Március: 7 halott, mind gyermek, 6 himlőben halt meg, 1 pepecsben. Április: 4 halott, mind gyermek, 1 himlőben halt meg. Május: 4 halott, 2 gyermek. Június: 2 halott, az egyik csecsemő. Július: 2 halott, az egyik csecsemő. Augusztus: 3 halott, 2 gyermek. Szeptember: 5 halott, 3 gyermek. Október: 5 halott, 3 gyermek. November: 3 halott, mind a 3 gyermek. December: 9 halott, 7 gyermek. Megdöbbentő a kép. A 110 dombrádi elhalt közül 89 volt al1 éven aluli gyermek. Még 1843-ban sem jobb a falu helyzete. Ez évben a 233 iskolás korú száma 160 alá szállott. Nem is csuda, ha a nagy türelmű reformátusok így sóhajtottak a hasonló sorsú falvakkal együtt: Dombrád, Halász, Búj, Vasmegyer, Kék, Demecser, Gégény, Berencs, Ilyet Isten többet ne teremts! Az emlékezet több kolerajárványról tud. Mint az öregek mondják, olykor annyira pusztítottak, hogy napok alatt egész családokat irtottak ki, a pap s a kántor belefáradtak a temetésbe. Orvosság? A halál. Védekezés? Az 1831 évi epidémia idején Fazekas György esperes Nagykállóból levelet küldött Szabados János akkori dombrádi Predikárnak. „A Lelki Pásztorok Cholerál, vagy egyéb ragadványos betegnél megjelenvén, hogy magoktok a ragadványt eltávoztassák, a következendőket telljesítsék: 1. Éh gyomorral soha Ollyanokhoz ki ne induljanak. 2. Etzettel, vagy mész Chlor vízzel orszásokat, kezeiket mossák meg, ugyan azokkal szájokat öblítsék ki, orrokban szipontsák fel. 3. Mész Chlort magoknál hordozzanak. 4. A betegek háza előbb ki szellőztetvén, minden piszoktól meg tisztiztatván, ezzel vagy mész Chlor gőzzel töltessenek meg és úgy menjenek a beteghez. 5. Ott a beteggel szemközt való léteit, legalább közelebbről elmellőzvén, tobákoljanak, orrokat sullyák, köhögjenek, krágogjanak, köpködjenek, mivel közönségesen ezen utak által vételődik fel leginkább a ragadvány, azért alább írt pirulákból leedyet a szájokba forgassanak, s azt rágítskállyák. 6. Haza érkezvén az illyen betegtől, legalább felső ruhájokat, kalapjukat az udvaron levetvén, a szabad ég alatt a szellőztetés végét akasszák fel, és a Patikai füstölővel füstöltessék meg, és más betegek látogatásakor ismét ezt öltsék fel. 7. A szobájokba más felső ruhába öltözködvén, ismét a 2-dik szám alatt említetteket kövessék el.” 52