Tiszatáj, 2001 (55. évfolyam, 1-12. szám
2001 / 3. szám - TANULMÁNY - Milbacher Róbert: Versenyben égtek húrjaik? (Még egyszer Petőfi és Arany barátságáról)
2001. március Petőfi ilyen versengéséről két életrajzi adatot szokott emlegetni a szakirodalom (Ercsey és Rozvány alapján): az egyik 1847 októberi szalontai találkozásuk alkalmával esett („Azt gondolod, hogy most is olyan ő, mint mikor te Szalontán, polturás gyertyád füstölgő hamvánál vele ostoba versek rögtönzésében vetélkedtél?” - szólítja meg önmagát Arany 1847. dec.13-i Petőfihez írt levelében); a másik pedig akkor, amikor 1848 decemberében Arany szalontai barátjával, Balogh Jánossal együtt Debrecenben járt, és az Arany Bika szálló éttermében, borozgatás közben „Petőfi és Balogh rímekkel dobálóztak egymással” (az itt született „szöveget” Rozvány közli is). Ez a referencia azután mintha meg is nyugtatná a recepciót, és a továbbiakban nem firtatja szinte senki Arany és Petőfi közötti agon mibenlétét. Hiszen a szakirodalom magától értetődő tétele szerint Arany és Petőfi között semmiféle rivalizálás sem volt. ,,...a versenyző vágy Aranyban és Petőfiben teljesen hiányzott. Sehol semmi nyoma.” írja például Ferenczi Zoltán kettejük barátságáról szóló tanulmányában, ám a továbbiakban annyiban pontosítja kijelentését, hogy azért közöttük is akadtak lehetséges konfliktusok, „de Arany bölcsessége és odaadása mindezt elsimította...” Ez a tétel Gyulai Pál emlékbeszéde óta evidenciaként van jelen a hagyományban, vagy ahogyan maga Gyulai mondja: „Arany érezte, hogy Petőfi némely különcségei, ballépései bizony nagy eszme vagy érzés túlságos és kíméletesen ítélt róla. Petőfi büszke lelke meghajolt e szerény és gyöngéd szív előtt, mely semmit sem követelt tőle, de a szeretet egész melegét árasztotta reá. [...] Soha semmi sem zavarta meg barátságukat. Petőfi, aki oly sok barátjával összezördült s néha csekély ok miatt, Aranyhoz mindvégig a legmelegebben ragaszkodott.” Igazat kell adnunk Gyulainak abban a tekintetben, hogy valóban nem eszkalálódott közöttük olyan vita, amely például Tompa és Petőfi között meghasonláshoz vezetett. Azt azonban mégsem lehet állítani, hogy valamiféle látens rivalizálás ne lappangott volna kettejük történetében, amelyet Arany részéről a Petőfi életmű korrekciós felülírásaként lehetne értelmezni. Még Petőfivel való ismeretsége előtt Arany a Toldi elkészültéről számol be Szilágyi Istvánnak: „Toldi nagyra nőtt. [...] János vitéznél nagyobb; megolvastam.” (1847 január 9.) Ez a tréfás célzás nyilván a terjedelmi különbségekre vonatkozik, ám az kétségtelen, hogy benne van Petőfi művével való látens vetélkedés lehetősége is. Ez már csak annyiban is valószínűnek látszik, minthogy Szilágyi, aki személyesen is ismerte és becsülte Petőfit, annak népköltészeti nézeteivel nem értett egyet, túl közönségesnek, póriasnak találja a korabeli elítélő kritikához hasonlatosan. A Toldi győzelmével kapcsolatosan azonban így ír Aranynak: „Nem mintha váratlan volna, hogy a Toldi győzött, mert én amennyire ismerem a népies írói kapacitásokat, s azokkal Toldit egybehasonlítottam, perczig sem kételkedtem, hogy nem lesz, ki vele mérkőzhessék. ” (1847. febr. 3.) Egy későbbi levelében pedig éppen Petőfi által képviselt népiességgel szemben dicséri meg Arany művét, pontosabban az azt méltató kritikák helyes értékeléséről beszél: „ Toldiról, hogy olly szépen szólnak a lapok, a bírálók egyetemesen, nekem nagyon jól esik... Látom: a józan ízlés, megvan még s a Petőfi durvaságai, meztelenségei, kit egyébiránt én igen szeretek, mert jó fiú, nem rontották el egészen.” (1847. március 12.). A fenti nézetek 2 Rozvány György: Arany János életéből. In: Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet. Bp. 1960. 158. 3 Ferenczi Zoltán: Petőfi és Arany barátsága. Budapesti Szemle, 1917. 381. 4 Gyulai Pál: Arany János emlékezete. Budapesti Szemle, 1882. 281-282.