Tiszatáj, 2001 (55. évfolyam, 1-12. szám

2001 / 3. szám - TANULMÁNY - Milbacher Róbert: Versenyben égtek húrjaik? (Még egyszer Petőfi és Arany barátságáról)

14 TANULMÁNY 11 MILBACHER RÓBERT Versenyben égtek húrjaik? MÉG EGYSZER PETŐFI ÉS ARANY BARÁTSÁGÁRÓL* „...vele a legjobb dolog történt, velem a legrosszabb. Hisz úgy illett volna, hogy miként előbb léptem be az életbe, előbb is távoztam belőle. Ám barátságunk emléke mégis olyan jóleső érzéssel tölt el, hogy boldognak tűnik az életem, mert Scipioval együtt éltem le. Arany és Petőfi barátságának őszinteségéhez természetesen kétség sem férhet. Az ellentétek vonzzák és egyben ki is egészítik egymást: tűz és víz, ég és föld, test és lélek, líra és epika stb. Ősi igazságok, vitathatatlan alapvetés: nemigen lehet mit kezdeni vele. Cicero barátságról írott dialógusában a barátság lényegét az önzetlen szeretetben (amo­r amor, amicitia, etimologizál az antik mester) látja, amely mentes mindennemű haszonelvtől, amelyre így csupán az lehet képes és alkalmas, aki senkire sincs ráutalva, aki bízik magában, aki minden értékét önmagában hordja. Petőfi és Arany levelezésé­nek bizonyos passzusai mégis megsérteni látszanak a fenti cicerói maximát, amennyi­ben (minden esetben Arany részéről) megfogalmazódnak olyan mondatok, amelyek a kapcsolat egyoldalúságáról, a másiknak való kiszolgáltatottságról és függésről tanús­kodnak. A legjellemzőbb példa Arany Petőfi Sándornéhez (!) intézett 1849. január 26-i „panaszos levelének” egy passzusa: „Mert, hogy irántam hűlni kezd [ti. Petőfi]­­ vagy pláne meghalt, arra egyéb bizonyítvány nem kell, mint válaszának elmaradása. Ám le­gyen. Ő szőtte a viszonyt, ő eltépheti. De csalódik, ha azt hiszi, hogy ha barátomnak nevez­nem nem szabad, kitörli belőlem a szeretet, mellyel rajta az ábrándozásig csüggök. ” Ugyan e levél folytatásában Arany „higgadt vérrel megolvasva”, amit addig írt, „agyrémnek” titulálja kétségeit, ám az biztos, hogy efféle „agyrémek” igen gyakran ott kísértettek kettejük két és fél éves kapcsolatában. Jakab Ödön Arany születésének centenáriumára írott, és a Budapesti Szemlében közzétett versében a következőképpen emlékezik: „Hangodtól milliók lelke ittasult, / Mint ama másik nagyétól, ki véled / ‘Égőversenyben’pengetén húrt!”. Vajon Jakab Ödön tisztában volt-e szavai súlyával, végiggondolta-e, hogy mit is beszél? Az bizonyosnak látszik, hogy Arany 1850-es versének, a Leteszem a lantot címűnek, egy passzusát pa­­rafrazálja, amikor versenyben égő húrokról tesz említést. Arany szövegében a követ­kezőképpen szerepel az idézett hely: „Nem így, magánosan daloltam: / Versenyben égtek húrjaim; /Baráti szem művészi gonddal /Függött a lantos ujjam­;”. A költői versengés, az agón, játékos formában közkeletű volt a XIX. század költői között is. Általában egy-egy tárgy megéneklése, illetve tréfás rím­verseny stb. formájában zajlott. Arany és * 1 Ez a tanulmány az 1998 novemberében, Szekszárdon rendezett Illyés-Petőfi konferencián elhangzó előadás szerkesztett és bővített változata.­­ Cicero: Laelius vagy a barátságról. In: Cicero válogatott művei. Bp., 1987. 386.

Next