Tiszatáj, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám
2005 / 12. szám - KRITIKA - Péter László: Lengyel András: A "másik" Móra
11* tiszatáj Lengyel András: A „másik” Móra s?» „Csudálatosak az Isten útjai - sóhajtotta Thurán Benedek. - Az ő akarata volt, Jánoskám, hogy te kijárd a szegénység iskoláját, és tanuld meg, hogy a szeretet az élet.” Móra Ferencnek 1911-ben megjelent gyermekregényében, a Mindenki Jánoskájában olvassuk ezt, a vége felé, a tanulság levonásakor. Lehet-e véletlen, hogy az író 1917-ben a Kincskereső kisködmönt is ezzel a szentenciával zárta: „A szeretet az élet.” E kettő között, 1913-ban, a szabadkőműves „munka” keretében született Lánc című vers utolsó sora így szól: „A mi egy istenünk: a szeretet.” Móra 1911. november 27-én lett a Szeged páholy tagja. Ha ekkor már nem írta volna meg az idézett sorokat a Mindenki Jánoskájában, ráfoghatnánk, hogy ez már a szabadkőművesség hatása életművében, így inkább azt hiszem, Móra elébe ment ennek a gondolkodásnak, amelyet a Szeged páholy fölavatásakor, még Móra jelenléte nélkül, Kőhegyi Lajos főmester ünnepi beszédében meghirdetett: a szabadkőművesség standardja, a testvéri szeretet. Lengyel András kötetbe gyűjtötte a Móra Ferencről az utóbbi években írott tanulmányait, közleményeit. Zömük megjelent folyóiratokban (a Tiszatájban, a Holmiban, a Forrásban), néhány itt jelenik meg először. Főként a Móra utolsó szerelméről, az 1932-i „földvári boldog nyárról” szóló, amely miatt elsősorban tart igényt a szerző, hogy a Móraéletművet tudatosan „egyoldalúan” mutassa be. „Móra Ferenc híveinek egy részével ellentétben - írja előszavában - e kis kötet írásait csak az a Móra érdekli, aki - megpróbálva kiemelni magát a társadalmi konvenciók hínárjából - önmaga igazi énjéhez próbált eljutni.” Az író - úgymond - mindig rejtegette igazi énjét. „Könnyű volt félreismerni. Ez az alkalmazkodás, ma már látszik, behatárolta írói lehetőségeit, korlátozta életműve hoszszú távú erejét. Az iránta való érdeklődés mai, immár több évtizede tartó a pálya, úgy vélem, jelentős részben ebből az önkorlátozó magatartásából fakad.” Az újságíró Móráról szólva (A modern médiaszemélyiség) az életműve iránti mostani érdeklődés hiánya miatt egykori sikereinek lényeges összetevőjét, bizonyos pragmatizmusát okolja. Nagyon érdekes a megfogalmazása: „Móra teljesítménye tehát - úgy vélem - jóval több, mint a mégoly kitűnő újságíróké, de kevesebb, mint az igazán nagy íróké. Az a gondolati és magatartásbeli radikalitás, a dolgoknak az a könyörtelen végigvitele, amely minden igazán nagy író sajátja, nem volt meg benne.” „Önmagát, méltánylandó nyíltsággal, ezért is tekintette csupán kismesternek.” Lehet, hogy ezek az okok is közrejátszhatnak a Móra művei iránti mai korlátozott érdeklődésben. Mégis úgy gondolom, az ő életművének sorsa is általánosabb társadalom